Élő Víz, 1948
1948-július / 15. szám
a balgára! Ez történik ugyanis akkor, amikor Isten az imádkozó ember kérésére ilyen készségesen változtatja meg a maga akaratát. Hát nem látod, milyen csodálatos hatalmat adott kezedbe az Ür,' mikor jogot adott arra, hogy imádkozzál? Ez a történet nemcsak azt mutatja, hogy Isten hajlandó akaratát megváltoztani, sőt készségesen hajlandó erre, hanem azt is, hogy mikor Isten megváltoztatja akaratát, azt nem érzi legyőzettetesnek. Nem úgy néz arra, ami történik, hogy az ember akarata diadalmaskodik az övé felett. A történet semmi jelét sem mutatja annak, mintha Isten élkedvetlenedett volna azon, hogy szándékának végrehajása elé akadály gördül. Ez azt jelenti, hogy Isten findig végrehajtja világkormányzó akaratát, ha az ember annak megváltoztatását nem kéri. Menthetetlenül elpusztult volna Sodorna minden igazával együtt, ha Ábrahám nem áll óda imádságával Isten és Sodorna közé. De ha az Bmber odaáll könyörgésével Isten elé, hogy változtassa meg elgondolt akaratát, akkor Isten nem érzi azt, hogy az ő dicsőségén sérelem esik. így áll előttünk ebben a történetben az egyik küzdő fél, az Isten akarata. Most nézzük meg a másik fél akaratát. Mindenekelőtt lássuk'meg, hógy Ábrahám feltétlenül tiszteletben tartja Isten akaratát. Látszólag ellentmond ennek az, hogy Isten akaratát megváltoztathatónak tartja. De ez csak látszat. Ábrahám tudja jól, hogy Isten akarata megváltoztatható, de azt is tudja, hogy Isten akaratát nem az emberi akarat változtatja meg, hanem az Isten szuverén elhatározásának az eredménye. Nem azért változik meg az Isten akarata, mert Ábrahám imádkozik, hanem azért, mert Isten meg akarja változtatni. Nem Ábrahám győzelme ez Isten fölött, hanem Isten győzelme az Ő haragja fölött. Ezt látja Ábrahám. Jól tudja, hogy az ember Isten akaratával szemben csak egy álláspontot foglalhat el: az alázatosság álláspontját. Ezért van az, hogy mikor száját kinyitja mjabb kétesre, mindig van benne valami remegés. Figyeld csak meg, hogyan kezdi kéréseit: „Immár merészkedtem szólgni az én TJramnak, noha én por és hamu vagyok“ — mondja a 27. versben. A 30. versben ekképen szól: „Kérlek, ne haragudjék meg az én Uram, ha szóloka 31-ben: „Immár merészkedtem szólam az én Uramnak“, a 32-ben: „Ne haragudjék kérlek az én Uram, ha szólok még egyszer“. Mennyi alázat van Ábrahámban Isten akaratával kapcsolatban! Mennyire érzi ő Isten akaratának feljebbvalóságát! Még maga Isten Fia is így néz az Atya akaratára. A Gecsemáné kertben Jézusban az emberi akarat harcol a mennyei Atya akaratával. Utolsó éjszakáján, halálra ítéltetése tudatában, mennyi tisztelettel áll meg Isten akarata előtt: „Atyám ha lehetséges, múljék el tőlem e pohár; mindazáltal ne úgy legyen, amint én akarom, hanem amint te“ (Máté 26:39). A mi imádságainkból pedig hányszor hiányzik ez az Isten akarata előtt való tiszteletteljes megállás, az a 6 szent' remegés, mely el kell, hogy fogja az embert, ha hozzá nier' nyúlni Isten akaratának kérdéséhez. Ábrah^A tiszteletteljesen áll meg Isten aka- rata előtt, de ugyanakkor nagyon is céltudatosán képviseli a saját emberi akaratát is. Figyeljük meg, hogy előbb azzal kezdi, hogy az igazakat akarja megmenteni. Közbenjáró könyörgését így kezdi: „Avagy elveszted-é az igazat is a gonosszal egybef“ A következő mondatban egy lépéssel már tovább m^gy. Világosan megmondja, hogy ő nemcsak az igazakat sze-? retné megmenteni, hanem az egész várost, A következő lépése az, hogy az igazak számára hívja fel Isten figyelmét. Mikor, Isten megígé- ,, rí, hogy ötven igazért nem fogja elpusztítani 1 a várost, akkor nem intézi el a kérdést'így: No, í hála Istennek, el van intézve, — hanem nagy nyugtalansága támad a fölött, hátha nem lesz a városban 50 igaz, csak 45. Ezt a gondolatát nem így fejezi ki: Nem kedvezel-e a helynek*45 | igazért? hanem így: „Ha az ötven igaznak talán öt híjjá lesz, elveszted-e az öt miatt az egész várostI“ Milyen finom árnyalata ez akarata 1 céltudatos képviselésének, mikor nem a negyvenötről beszél, aki megmenthetné a várost, hanem az ötről beszél, aki miatt elpusztulna! Figyeljük meg azt is, milyen csodálatosan ; folyik az alku. Előbb ötösével alkuszik: ötven, : negyvenöt, negyven, azután nekibátorodik és már tízesével alkuszik: harminc, húsz, tíz. Csodálatos makacssággal képviseli akaratát. Igaz, hogy az az akarat, amiről itt szó van, az Ábrahám meggyőződése szerint is Isten előtt kedves akarat, ez azonban nem változtat azon a tényen, hogy akaratát céltudatosan képviseli Isten előtt. Azt is világosan kell látnunk ebből a történetből, hogy az ember akarata Isten akaratával * szemben mindig csak egy érvvel érvelhet: Is- , ten kegyelmével. Igaz ugyan, hogy itt Ábrahám j látszólag Isten igazságával érvel: „Távol legyen ; tőled, hogy ilyen dolgot cselekedjél, hogy meg- , öld az igazat a gonosszal és úgy járjon az igaz, mint a gonosz: Távol legyen tőled! Avagy az 1| egész föld bírája nem szolgáltatna-é igazságot de mindenki, aki nyitott szemmel néz, látja, hogy ez az érv nem azért mondatott el, hogy csak az igazak meneküljenek meg. Ábrahám az egész gonosz várost szeretné megmenteni, az j pedig-nem érv a gonoszok megmentése érdekében, hogy Isten igazságos. Ha Isten igazságos, akkor csak Isten eredeti akarata történhetik meg, Sodorna és Gomora elpusztítása, azonban Ábrahám nem az igazság, hanem a kegyelem érvényesülését akarja s ezért harcol Isten akarata ellen. Imádságának egész megfogalmazása, a benn© remegő alázatosság, mind azt mutatja, hogy Isten kegyeinkéhez folyamodik. Mi legtöbbször mással -szoktunk érvelni, mikor a magunk akaratát szeretnénk érvényesíteni. Érvelünk földi érvekkel, legtöbbször azzal, hogy nekünk milyen szükségünk van arra, I amit kérünk, vagy érvelünk homályos elménk j ÉLŐ víz i /I
