Élő Víz, 1947
1947-július / 10. szám
MORZSÁK nemcsak a konferenciát befejező morzsaszedés alkalmával gyűjthetők, legtöbbször konferencia- közben, beszélgetések alkalmával is, de talán még inkább odahaza, amikor összeszokott közösségben kedves-közvetlenül folyik a szó a konferenciáról. (Jó lenne, ha ezeknek az összeszedőgeté- sére is gondot fordítanánk.) íme, néháy ilyen beküldött morzsaszem. # A gyenesi férfikonferencián történt, amikor az egyik esti áhítat után megrendülve és szinte ömagunkba omolva csendesen szétoszlottunk, a fák alatt szótlanul,cigarettára gyújtók között egyszerre megszólal valaki: „Megrázó volt a ma esti áhítat. Nem is értem, — hát lehet ezt még fokozni?!“ Másnap megtapasztaltuk, hogy bizony lehet. Akkor mondotta az egyik testvérünk, — de nem tréfásan csendült a szava, hanem nagyon komolyan hangzott: „Ez a mai előadás valóságos lelki atombomba volt!“ * Meg kell vallanom, kissé szorongó szívvel jöttem haza a férfikonferenciáról. Igaazán mindennel meg voltunk elégedve, nemcsak a lelkiekkel, hanem a testiekkel is: az elhelyezéssel, az ízletes és bőséges étkezéssel, a kedvező időjárással, — szóval mindennel. De mi lesz az asszonyainkkal? Hogyan tudják majd elhelyezni és étkeztetni őket? Eljövetelünk napjára még nem érkezett meg a Pesten vett 100 új szalmazsák, a környékbeli falvakban nem sikerült szalmát felhajtani, sőt nem volt elegendő főzőedény sem. Szorongó szívvel jöttünk haza, és nem is tudtunk volna nem imádkozni a feleségekért, az asszonykonferenciáért. Azután érkeztek sorra a lapok, levelek Gyenesről, az asszonyok csendeshetéről. Panasznak, zúgolódásnak semmi nyoma. És mikor hazajöttek? Egy elégedetlen szó sem hangzott, csupa öröm, lelkesedés és hála áradt a hazaérkezettekből. Megkérdeztem egy fiatal asszonyt: „Nem voltak kissé szorosan?“ „Ha jövőre háromszor ilyen szorosan leszünk, akkor is elmegyek/“ — „Szorosság? Étkezési nehézségek?“ — adta vissza a kérdést egy másik. „Hát ott mindenre gondoltunk, csak nem az ételre és a szűk szállásra.“ * Számomra az volt a legcsodálatosabb, írja egy asszony testvérünk, hogy bár sokszor fenyegetett az eső, sőt a fejünk felett döfgött és villám,lőtt, nem kaptunk esőt egyetlenegyszer sem. Isten ott volt a konferencia felett. Mivel az áhítatokat, az előadásokat, bibliaköröket, megbeszéléseket mind kint tartottuk a kertben, az esőzés igazán megoldhatatlan feladat elé állította volna a rendezőséget. Nyilvánvaló előttem, hogy ezért nem esett eső, és nem is tudom ezt másnak tekinteni, mint Isten velünk szemben megnyilvánult szeretetének, kegyelmének, csodájának. HOGYAN IMÁDKOZOL? 1 ' Talán azt feleled erre a kérdésre, hogy imádságodban mindig benne van a kérésen kívül a hálaadás és a dicsőítés is. Ügy gondolod tehát, hogy helyesen és jól imádkozol. Hiszen azt mondották néked, hogy ez a három alapeleme az imádságnak. A kérés, a hálaadás és a dicsőítés. De vájjon — amikor így imádkozol — nem követed-e el azt a hibát, hogy mindent Istenre bízol? Tudom, ez nagyon megbotránkoztatóan hangzik. Igazad van, — ugyan kire másra bízhatnád rá jobban magadat — testedet, lelkedet és mindenedet — mint Istenre? Tehetsz-e okosabbat, bölcsebbet annál, mintha teljesen Istenre hagyatkozol? Bizonyára nem. És mégis azt mondom: nagyon helytelen, amikor mindent Istenre bízunk, amikor — és most megint valami botránkoz- tatót mondok — minden dolgunkat teljesen Istenre hagyjuk. Mert naponkénti imádságodból nem volna szabad hiányoznia ennek a kérdésnek: „Uram, mit tegyek? Uram, mit kell tennem énnekem?“ Azt feleled erre, hogy hiszen naponta kérsz útmutatást Istentől? Igen, igen, de ugye mindig csak a saját problémáidra vársz megoldást, a magad kérdéseire akarsz választ? Pedig nemde szoktál másokért is imádkozni, — emberekért is, ügyekért is? De természetesen „csak“ imádkozni szoktál értük. Hogy mit tehetnél ennél többet? Nos, amikor imádkozol valamiért vagy valakiért, •minden kérés után tedd fel a kérdést: „Uram, é n mit tehetek ezért az ügyért“, vagy „Mit kell tennem énnekem ezért az emberért?“ Hidd el, az imádságaink így sokkal eredményesebbek lesznek, s ezzel valósággal megkönnyítjük Isten munkáját is. De a magunk keresztyénsége is sokkal elevenebbé, színesebbé válik. Különben pedig nagyon passzív és kényelmes lesz a keresztyénségünk. Ha így imádkozol, meg fogod látni, milyen csodálatos eszköz lehetsz Isten kezében. Talán egészen jelentéktelennek látszó feladatokat bíz rád az Úr. Talán csak egy levél vagy lap elküldését, egy számodra sokat mondó traktátús továbbadását, egy látogatást, — vagy talán csak egy őszintén érdeklődő kérdést intéztet veled valakihez. Majd megtapasztalhatod, milyen csodás áldás fakadhat az ilyen „jelentéktelenségek“ nyomában is. Természetesen gyakran megtörténik, hogy Isten — emberi szemmel nézve — valami nagyobbat, nehezebbet kíván tőled. Az a fontos, hogy tudj csendesen figyelni a szavára, útmutatására, — tudj engedelmes eszközévé lenni. És hogy akarj is — szívből és igazán — eszköz lenni a kezében. Meglásd, mennyire meggazdagszik így az életed! A Szentírás néha talán azért olyan „üzenettelen“ p számunkra, mert mindig csak a magunk ügyeivel vagyunk tele, ezekre várunk feleletet, útmutatást, és nem halljuk meg, ha az Űr a mások érdekében akar velünk elvégeztetni valamit. Idén nagyon népesek a konferenciák — írja másvalaki. A morzsaszedések eredménye aligha fog beleférni a lapba. Jó lenne a morzsákból később is közölni, az őszi és téli hónapok alatt is, még akkor is, ha ez tálán szerkesztői szemmel nézve „nem időszerű“. 2 ÉLŐ VÍZ
