Élő Víz, 1947
1947-június / 8. szám
Isten megismerésének két útja van: az egyiket a természettudományi kutatás nyújtja, amely a természet tényein keresztül mutatja meg Istent, mint alkotót és teremtőt. A másik út pedig a keresztyénség által hirdetett bibliai kinyilatkoztatás, melyben Isten önmagát, mint mennyei Atyát, mint megváltót és megszentelőt nyilatkoztatta ki. Az emberi életnek igazi kiteljesedése tehát csak az lehet, ha egy olyan szintétikus világnézetet alkotunk, melyben Isten ismerésének természettudományokon át vezető útja és a bibliai kinyilatkoztatáson alapuló meggyőződés elvezeti az embert Isten igaz ismeretére, tiszteletére és szolgálatára. (Dr. Reök István sebészfőorvos előadása gyorsírói jegyzet nyomán.) Dániel példája Ismered ugye azt az ótcstamentonii történetet, amelynek címe: „Dániel az oroszlánok vermében“? Bizonyára te is nagyon szép történet- tűk találod. Engem — valahányszor éijból elolvastam — mindig nagyon megragadott ez a bibliai rész. Most bizonyéira azt gondolod, hogy Dániel csodálatos szabadulása miatt. Be kell vallanom, hogy nein ezért. Hála Istennek, már túl vagyok azon, hogy az „érthetetlen“ bibliai történeteken fejcsóválva álmélkodjam, vagy épen fennakadjam rajtuk. Dániel megmaradásának és megmenekülésének története valóiban csodálatos, — de hát ami az oroszlánok vermében történt, Isten cselekedete volt. Már pedig én azt hiszem, hogy Istennek minden cselekedete hasonlóan csőd illatos, csak a mi szemeink vakok ezeknek a csodáknak a meglátására. Egyszer talán majd meg fogjuk látni, — ha nem is mostani szemünkkel — hogy életünk mai, szürkének és jelentéktelennek látott mindennapi eseményei mögött a csodák milyen sorozata rejtőzik. De most csak ritkán vesz- sziik észre ezeket a csodákat. Úgy vagyunk, mint Mikszáth világtalanja, aki a világból csak egy- egy zivatar alkalmával, a villámok fényénél látott valamit. A felettünk elzengett háboríts zivatar alatt nekünk is voltak ilyen látásaink, sajnos, hogy ezek valóban többnyire csak egy viUámláisnyi ideig tartottak. Még szomoriíbb. hogy ma már emléke is alig-alig él bennünk annak a csoda-sorozatnak, amelynek eredménye, hogy megmaradtunk, élünk, s dolgozhatunk. Mint említettem, engem Dániel történetében nem csodálatos szabadulása rendített meg újból és újból. Hanem ez a vers: „Akkor az igazgatók és tiszttartók igyekvének okot találni Dániel ellen a birodalom dolgai miatt; de semmi okot vagy vétket nem találhatónak; mert hűséges volt, és semmi fogyatkozás, sem vétek nem talál taték benne.“ Nem tudom, gondolkodtál-e már egyszer is azon, amiről itt szó van. Mert engem bizony ez a vers valósággal fejbever, valahányszor találkozásom van véle. Rendszerető, pontos, úgynevezett „rendes“ embernek tartanak feletteseim, s talán az ismerőseim is. De azért végig sem tudom gondolni, hogy a magam kis munkakörében mennyi hibát, mulasztást, helytelenséget találhatnának még a jóindulatú „igazgatók és tiszttartók“ is. Hát még ha olyan rosszakaratú hajszának lennék kitéve, mint amilyenben Dánielnek volt része! Még gondolni is rossz erre! Pedig Dániel harmad mag óival igazgatta Dóirius király birodalmát, tehát valószínűéig épen elég szerte-ága- zó munkája lehetett. Jól tudjuk, hogy minél több műnkéit végez valaki, annál könnyebb hibát találni abban. Még akkor is, ha az embert csupa jóbarát, segítő készségű munkatárs veszi körül, nem úgy, mint Dánielt. Mert az ő igaz- gató-társai és alárendeltjei keresve keresték, mi kifogásolni valót találhatnának a munkaijában. Gondoljuk csak él: 122 ember vadóiszott arra, hogy Dániel világi (vagy ha úgy tetszik: hivatali) munkóíjóiban valami megtámadhatót tolódjon. „De semmi okot vagy vétket nem talál hutának“! Nos hát ez az, amin nem győzök eleget ál- mélkodni, valahányszor Dániel könyvét olvasom. De azon is elgondolkodtam már, hogy noha Dániel nyilvánvalóan pontos, lelkiismeretes állami alkalmazott volt (ma igen magasrangú köztisztviselőnek mondanánk), hivatali álláséinak maradéktalan betöltése mégsem történt Istennel való kapcsolatéinak a rovására. Jutott ideje — vagyis inkább: tudott időt szakítani — arra, hogy házéinak felső termében naponként háromszor térdre essen, imádságban könyörögjön és dicsérje az TJrat. Napónkén t háromszor! Akár a magam életét nézem, akár sokakét másokét, meg kell látnom, mennyi szégyenkezni valónk van Dániel mellett. Arról nem is szólok, hogy milyen nagy mértékben elhanyagol ink Istennel szemben való kötelességeinket világi dolgaink miatt. Sajnos, ez túlontúl ismert jellegzetessége vallásos életiinknek. Inkéibb egy jóval ritkább, de mégis elég gyakori hibánkra szeretnék rámutatni. Az előbb említettnek épen az ellenkzőiére. Arra. hogy igen gyakran mindennapi kötelességeinket mulasztjuk cl külön féle vallásos elfoglaltságaink, „szent szolgálataink“ miatt. Talán csodálkozva kérdezed: „Há' ilyesmi is előfordul?“ De még mennyire! Főképen az asszony népnek nagy a kísértése ezen a téren, őket fenyegeti leginkább a veszély, hogy ebbe a hibába esnek. Hányszor, de hányszor megtörténik, hogy a házi munkáit, az otthoni tennivalókat elhanyagoljuk, sőt sokszor szinte elmenekülünk ezeknek a kötelességeinknek a teljesítése élő víz íí
