Élő Víz, 1947
1947-április / 4. szám
— „Nem cselekedett hamisságot és álnokság nem találtatott szájában (9. vs.) — mondom. — De lehet, hogy mégis valami bűnt követett el s ezért szenvedett, veti ellen. — „Népem bűnéért — (lzráel bűnéért) — tőn rajta vereség“ — mutatok rá a 8. versre. Megdöbbenve látom, mennyire igyekszik sejtésszerűen menekülni ellenvetéseivel, de az Ige egyre jobban üldözi és sarokbaszorítja. Ö maga olvassa héberül a vádakat és válaszokat minden kifogására, — én csak sorra mutatom neki a kérdéses verseket. Azután többé nem olvastatom őt, hanem elkezdek beszélni neki Valakiről, aki valóban „felnőtt, mint gyökér a szára z földből, fájdalmak férfia, utált, elhagyott. Megsebesíttetett bűneinkért... népem bűnéért lett rajta a vereség... gonoszok közt adtak sírt neki... igaz Szolgám sokakat megigazít és vétkeiket Ő viseli.. — Én ezt sohasem hallottam! Sok éven át kellene ezt tanulnom, hogy most felelni tudjak rá. — Hát akkor mit olvasnak, hisz’ ez a legdrágább üzenet épp a maguk Bibliájában!? — Van ennél sokkal fontosabb is. Pl. azon gondolkodni, hogy most háború volt és sok mindent nem lehet kapni, ami az egyes ünnepek megtartásához kell, — tehát mivel lehet pótolni addig, míg kapunk Keletről olyan sást, meg más növényeket, stb. Ó, szegény ember! Emberi megkövesedett szokások betölthetésének a pótanyagairól gondolkodik s közben elveszti az örök kincset... Eszembe jut az írás kemény ítélete: „Ugyanaz á lepel mind e mai napig ott van az ószövetség olvasásánál felfedetlenül — lzráel arcán s há- lyogos szemein — mivelhogy a Krisztusban tűnik el“ csak a már eljött Messiás elfogadásakor hull le... Békéscsabára ér a vonat. Már készülődünk, miközben arról szólok, hogy igen, mégegyszer el fog jönni a Messiás, de az rettenetes lesz mindazoknak, akik nem fogadták el Őt úgy, amint először jött el... Szavaiból kiérzik, hogy ő is vágyva vágyik a Messiás eljövetele után. Óh, de milyen Messiást vár? Valami rettenetes nagy uralkodót, aki majd elpusztít mindenkit, aki nem izraelita s e bosszúállás után megkezdi uralkodását, amelyben népének mindenféle testi jókat ád. — „Eljön a Messiás/“ — köszönök el tőle. — „Bár már jönne!“ — feleli s nem tudja, hogy az rettenetes lesz mindazoknak, akik az első eljövetelben nem hittek ... A NAGY RAZZIA. Szolnok állomásán áll a vonat. Itt mindig sokáig veszteglünk, csak az a baj, hogy még sincs csend, mert egymásután mindenféle kére- getők, zugárusok, borkereskedők, muzsikuscigányok préselik át magukat a zsúfolt vagonokon lármásan kérve-kínálva. De engem. már Szolnok előtt ösztönzött a Lélek, hogy hirdessem itt útitársaimnak a Krisztust. S az Űr gondoskodott a csendről. Igen szigorú kalauz parancsolgatott a szerelvényen minden kis rendellenesség láttán. S csak még nagyobb lett a rend és csend, amikor Szolnok előtt megjelent egy ellenőr s csomagrazziát tartott. Határozott, pattogó fellépésére mindenki döbbent szótlansággal fizette a húsz kilónál súlyosabbnak ítélt csomagok után a büntetéspénzt. — Huszonhét éve utazom, de még nem volt ilyen kellemetlen utazásom — jegyzi meg valaki. Közben az ellenőr vadászszenvedéUyel rohangál ide-oda, hogy a különféle árusokat is elcsípje s leparancsolja a vonatról. Közben úgy látszik, mindenkinek van valami félteni valója, érzi, hogy talán neki sem lenne valamilyen vonatkozásban rendben a szénája s csendben ülnek az utasok. Valaki feláll a helyéről s az ablaknak támaszkodva beszélni kezd: — Kedves Testvéreim! Űgy-e, milyen kellemetlen egy ilyen razzia? Senki sincs biztonságban afelől, hogy tudva vagy tudatlanul nem követett-e el valami hibát, ami miatt kellemetlensége lehet... Ily sok kellemetlenség között szeretnék valami örven- detesebb dolgot élmondani. Ha megengedik, felolvasnék valamit a Szenírásból. — Tessék, tessék! — mondják igazán szívesen és kíváncsian felfigyelve. Elhangzik Ján. ev. 3:1—16. S szó esik az „egy szükséges“ dologról, az újonnanszületés- ről. Űgy-e, milyen kellemetlen csak egy ilyen kis razzia is? Milyen lesz akkor azok számára az az utolsó nagy ítélet, akiknek nincs rendben a szénájuk?! Az Űr mondja, aki újonnan nem született, nem csak hogy nem megy be a meny- nyek országába, de ne m is láthat j a meg azt! Nem csak kis büntetés vár reá, mint ez utazás végén esetleg, hanem az örök kárhozat vesztesége. De hallják csak az örömhírt: van mentség, van szabadulás! Megadatott az újon- nanszületés lehetősége, mert „Ügy szerelte Isten a világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen/“ ... ... Azután fennhangon imádkozom: „Uram, légy áldott, hogy földi kellemetlenségek által is figyelmeztetsz. Köszönjük, hogy. mindenütt felkeresel bennünket életadó Igéddel. Könyörgök útitársaimért. Hadd legyenek rajta a kegyelem vonatán is s majd azon az utolsó nagy ítéleten átmehessenek minden baj nélkül szent Fiad Vére hullásáért.. Még röpplapokat osztogatok. „Én is kérek! Én is!“ — nyújtják kezüket az utasok. Mindenki figyelmesen, érdeklődéssel olvassa. „Mindegyik lapon más kép és szöveg van, olvasás után tessék egymás között kicserélni“ — hangzik még a biztatás. — S mindenki megtarthatja azt, ami nála marad“. Csendben imádkozom az evangélium áldásáért; hogy munkálkodjék együtt az Űr hallott és olvasott Igéjével, ébresszen üdvözítő hitet a szívekben s készítsen fél mindannyiupkat az utolsó nagy razziára. V) 4 ÉLŐ VIZ
