Élő Víz, 1947
1947-december / 20. szám
Tedd meg, ami a kezed ügyébe esik! Saul, Izrael királya, elhívásakor kapja ezt az utasítást. (I. Sám. 10:7.) Isten emberétől, Sámueltől tudta meg a nagy hírt, hogy rövidesen az Ürnak Lelke fog reá szállani, új emberré lesz, hirdetni fogja az Úr szavát és királyként vezetnie is kell Izráel népét- Ennyi ígéret után kapja a parancsot: „Tedd meg magadért mindazt, ami a kezed ügyébe esik, mert az Űr veled van!“ Hatalmasan vele is volt az Ür mindaddig, amíg Isten parancsa szent volt Saul számára. Csak egyszer történt meg, hogy az amalekiták leverése után Saul nem a kéznél fekvő parancsot teljesíti; nem pusztítja él az egész zsákmányt. A javát meghagyva, szemei előre tekintenek és látják a fényes győzelmi ünnepségeket, amelyen majd a gazdag zsákmányt áldozza fel az Ür oltárára. Csak egyszer megy a saját elképzelései szerint, ahelyett, hogy a parancsnak engedelmeskednék, és abban a pillanatban megszólal az Ür: „Megbántam, hogy Sault királlyá tettem, mert beszédemet nem tartotta meg!“ Az Ür Lelke eltávozott tőle és Saul ezután már csak erőtlen, hasznavehetetlen báb, akit sürgősen ki kell cserélni új, engedelmes emberrel! Testvéreim, vizsgáljuk meg magunkat, nem vagyunk-e Saul nyomorúságában? Minket is kihívott az Ür a veszendő világból az ő szerelmes Fia országába. Vettük az ő Lelkét, Aki felébresztett kárhozatos bűneink álmából és elvezetett a keresztfa oltárához, ahol mi is meghallottuk az evangéliumot: bűneink meg vannak bocsátva és mi átmegyünk a kárhozatról az örökéletre. Ha gondolatainkat, szavainkat és cselekedeteinket vizsgáljuk, hálától zeng a szívünk, hiszen ő mindent újjá tett bennünk. A kísér tő vei harcban állunk és ad erőt az Ür, hogy tüzes nyilait oltogássuk. Nyelvünknél és szemünk világánál is becsesebb az ő igéje és az ima, amikor kérhetjük jó Atyánkat. Szívünket félelemteli gyönyörűséggel tölti el az a tudat, hogy még szolgálatra is méltat bennünket, akik csak nemrég közömbös hivalkodással, vagy éppen szemtelen tagadással néztünk reá és ábrázata egyáltalán nem volt számunkra kívánatos. Akármilyen szorosan vagy az Űrhöz kötözve testvérem, számodra és számomra is szól a felhívás: Tedd meg ami a kezed ügyébe esik! Vájjon nem ennél a követelésnél bukunk el legtöbbször? Hitéletünk sok nyomorúságát: visszaesései nk, fél álomban, unottan elcsépelt imáink, kötelességtől hajtott igeolvasási alkalmaink és „bizonyságtevéseink“, melyekben csak szánkkal és nem szívvel dicsérjük az Urat, vájjon mind nem azért zuhannak-e reánk, mert megszomo- rítottuk Isten Lelkét? Isten Lelke pedig éppen azért kénytelen elfordulni tőlünk, mert nem vagyunk készek mindig a kéznél fekvő parancsnak engedelmeskedni! Isten nem csak arra akar minket ránevelni, hogy legyen nekünk elég az az egy lépés, amelyet ö megmutat nekünk vándorútunkban, hanem arra is, hogy legyünk készek éppen azt a kezünk ügyébe adott feladatot elvégezni, amely a megmutatott lépésben vár reánk. Ha így, lépésrői-lépésre nem tudjuk engedelmesen kérdezni: „Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem?“ — akkor az Ür sohasem bíz sokat reánk. Lehetnek nagy elgondolásaink, terveink, de az ö kezében használhatatlanok vagy unkNézd, Krisztus sem csak abban engedelmeskedett, hogy önmagát adta a kereszt gyötrelmére. Csodálatosan kész volt megtenni mindig azt, ami éppen, pillanatnyilag várt reá. Milyen szegények volnának az evangéliumok, ha hiánv- zana belőlük a sok csoda, gyógyítás, amelyek legnagyobb része mind úgy történt, hogy Jézus útját állja és megszakítja hol egy útszéli vak koldus, hol egy temetési menet, hogy egynéhány nyomorult bélpoklos vagy ördöngős. Amerre Jézus járt, ott lépésrői-lépésre az éppen keze- ügyébe került nyomorultak számára hatalmasan szólt az evangélium, megnyíltak a vak szemek, meggyógyultak a betegek, emberek hitet nyertek és foglyok szabadultak meg az ördög hálójából. Ugyanígy engedelmeskedtek lépésrői-lépésre a tanítványok is. Nem olyan emberek voltak, akik nagy tudással kidolgozták volna az evangélium terjesztésének módszereit, akik később egy gárdát szerveznek, azt oktatják és majd így, alapos felkészültséggel vágnak neki a nagyvilágnak. Egyetlen gyűlést tartanak csupán, és mégis csodálatos lelki egységben indulnak a világ minden tája felé, egyetlen mondanivalóval: Jézus Krisztus az Úr! Hajoljon meg előtte minden térd! Akár csak mesterük, ők is készek mindenütt szolgálni. Ha otthon esik kezük ügyébe, betérnek a hajlékba és hirdetik az Ür békességét, ha piacon embertömeget látnak, közöttük szólják az Űr nagyságos dolgait, ha. nyomorúságos börtön fenekén rabokkal vannak együtt, ott is örömhírről beszélnek. Fejedelmek előtt sem némák és bömbölő viharban, elsüllyedő hajón, halálos veszedelemben is szólják az élet beszédét mindazoknak, akik éppen kéznél vannak. Mindig készenlétben lenni és szolgálni az éppen kapóra jöttek között nem könnyű és kellemes, de evangéliumot másképpen hirdetni nem lehet, mert csak így terjed lépésrői-lépésre, hitből-hitbe. De adjunk mi is számot, hogy tudunk a kezünk ügyébe kerültek között szolgálni? A Sátánnak mindig az a taktikája, hogy a távolabbi feladatokat felnagyítja, azt sürgeti, leköt bennünket, azért, hogy a kéznél fekvő feladatainkat elmulasszuk. Csak két esetet említek életemből- Éppen igehirdetésre készültem, mikor egy közelemben levő udvaron rettenetes káromkodásokkal, isten gyalázással elkezdett veszekedni nehány ember. Minél inkább únszolt a Lélek arra, hogy élő víz 3
