Élő Víz, 1947
1947-november / 19. szám
ívaHfyíii&áda • ||jH UiidepUeU finn Uatá&z új otíUo*táéúH ÉLET A TENGEREN. A nyár utolsó hetének kezdete. A felhőtlen égen összegyülekezett vasárnap-reggeli megannyi napsugár még le tudja győzni az őszi éjtszaka hűvösségét. Már tizenkettő előtt, mikor a motorcsónak a szabad tenger felé kanyarodik, forró hőség teszi tikkasztóvá a levegőt. Elhajtunk a szélverte szigetek mellett, melyeknek pirosló parti szikláit finomra csiszolták a hullámok. Azonnal előtűnik teljes nyíltságában a felmérhetetlen ég és föld találkozási vonala, a nyílt tenger messzeségéből a déli széltől idehajtott lágy hullámok ringatják a csónakot. Fehér sirályok röpködnek körülöttünk, amint le-lecsapnak zsákmányukra. Már egészen kifejlett idei fiókák hangoskodnak furcsa, lágy hangjokon. A víz felületén díszes medúza halad zsákmányra éhesen. Él a tenger. Fekete, kétárbócos halad el mellettünk. A motor jár, csak egy vitorlát fuj a lágy szellő. Fehér személyszállító hajó tűnik fel a látóhatáron. Jó iramban halad ugyanazon a viziúton, melyen mi is haladunk a közös cél, a közeli parti városka felé. Piros, fehér és fekete sávos póznák jelzik a viziút irányát. A víz néhol olyan sekély, hogy helyenként csak félsebességgel lehet haladni. „AZ ŰRÉ A FÖLD Mikor a motorcsónak ismét a partnak fordult, már a célnál is vagyunk. A kikötőhely cölöpjeihez vannak kötve a sziget lakosainak „lovai“, a szurokfekete, tömzsi halászmotorok, melyek közül a leghosszabb is csak tizenhét-tizenöt méter. Az újonnan épült ház udvarán a gyepen és a hevenyészett módon felállított padokon már ülnek is az összegyülekezettek: öreg fehérfejkendős nénikék, komolytekintetű, napégette arcú halászok, ünnepi ruhás asszonyok és gyermekek. Néhány nyaraló vendég is a szomszédból. Strandberg Konrád halász, a ház gazdája szíves szavakkal köszönti a vendégeket és az áhítat kezdetéül a 2í. zsoltárból olvas fel: „Az Űré a föld s annak teljessége, a föld kereksége s annak lakosai. Kicsoda megy fel az Űr hegyére? És kicsoda áll meg az ő szent helyén? Az ártatlan kezű és tiszta szívű . . .“ Elmondja, hogy mint lett elevenné számára ez a zsoltár három esztendeje, mikor ott kellett hagynia régi otthonát és el kelleti indulniok Pork- kala félszigetéről. Mögöttük maradt a szép otthon, a kedves partok, csónakot védő helyeikkel, hálászószerszámokkal, hálókkal, előttük pedig az ismeretlen holnap, a hideg, kegyetlen és bezárt világ. — De az Úré a föld és annak minden teljessége, — folytatta Strandberg halász, miközben mosoly ragyogja be napbarnította arcát. — Hiszen Ö adta nekünk ezt a kis védett öblöt is új lakóhelyünkül. Nézzétek, kedves barátaim, itt ezek az erdők adták a házhoz való fát. És nézzétek ott a földeket is, nemde azokból is kikerül a kenyéráldás. Aztán a gazda elbeszéli azt is, hogy miért ünnep ez a nap egy másik értelemben is. Most ünneplik feleségével együtt ezüstmenyegzőjüket. — Tudjátok-e barátaim, hogy mi volt a mi összekötő kapcsunk mind az örömben mind a szomorúságban, igen, tudjátok-e, mi volt boldogságunk titka? Mindketten szerettük az Urat, mindkettőnket megtalált az Úr Jézus és megváltott. — De azt reméljük, hogy ez a nap ünnep lesz egy harmadik értelemben is. Azt reméljük, hogy a természet e nagy templomában találkozhatunk az Úrral, az élő Jézus Krisztussal, az értünk meghalt Megváltóval. FOGSÁGBÓL A SZABADSÁGRA. A kis asztal mögé áll ugyancsak egy porkkalai kitelepített testvér, Nyholm Arthur. Alázatosan, de ugyanakkor gyözelembiztosan hirdeti az evangéliumot arról a Jézus Krisztusról, ki régen megszabadította foglyait a filippi börtönből és aki ma is egyetlen, aki ki tud szabadítani minden bilincsből. Fiatal korban egyetlen utat látunk: a napsugaras élet útját. De amikor megélhetési nehézségek, betegségek és egyéb szomorúságok látogatnak meg bennünket, beborul felettünk az ég és elhomályosodik az út. Elénk áll a kérdések kérdése is, melyet a filippi börtönőr tett fel a veszély pillanatában: „Mit tegyek, hogy üdvözöljek? Ha előbb nem is, de a halálunk óráján minden bizonnyal égetni fog bennünket az üdvösségünk kérdése. Ny holm testvér elmondja, hogy egyszer öreg, halálos beteg ágyához hívták. A haldokló egész életében szabadgondolkozó volt. Olvasta a bibliát is, de hitetlen szívvel, harcolva az üzenete ellen. Sokak szívéből kioltotta a hitet. De ott a halálos ágyon nagy lett a veszély. Nem használtak a híres gondolkodók tanai, sem a bölcs orvosok orvosságai. A haldokló előtt világos lett, hogy az egész élete hiábavaló volt. Több, mint hatvan esztendő haszontalanul pergett le. És az öreg keservesen sírt. — De a filippi foglyok nem sírtak és nem is szomorkodtak, ellenkezőleg hálaéneket énekeltek. Nyholm testvér még elbeszélte Porkkalából való távozásukat is. Nagy gondja volt, mimódon mondja meg feleségének a legenyhébb formában, hogy már csak tíz napjuk van hátra a régi otthon falai között. De a felesége már előbb neszét vette a kitelepítésnek és mondta a férjének: „Egy bibliai vers jutott eszembe erre az alkalomra vonatkozóan.“ — „Nekem is — válaszolt a férj, — még pedig a Jób könyvéből.“ „Jób könyvéből való az én versem is — folytatta a feleség, — talán éppen ugyanaz a vers.“ — „Az Űr adta, az Űr vette el, áldott legyen az Úrnak neve“ — mondta Nyholm. — „Ugyanezeket az igéket adta nekem is az Űr“ — állapította meg a felesége. És ennek az igének az erejére támaszkodva, külsőleg ugyan megnyomorgattatva és tanácstalanul, de hálaénekkel a szívünkben elindultunk otthonunkból.“ — A filippi börtönőr — fejezte be mondanivalóját Nyholm — választ kapott kérdésére: „Higyj az Űr Jézusban és üdvözölsz mind te, mind a te házadnépe.“ Az utóbbi évek szenvedései sokakat felébresztettek itt Finnországban. Több porkkalai is eljutott a kérdések kérdéséhez: Mit cselekedjem, hogy üdvözöljek? De nem szabad megmaradnunk csupán az ébredésben. Az Úr meg akar szabadítani és újjá akar szülni bennünket. Hála Jézus Krisztusnak, aki csodákat tehet nálunk és közöttünk is. ő megteheti, hogy átvisz mind téged, mind engem a halálból az életbe, fogságból a szabadságra. ÚJJÁÉPÍTÉS. A hallgatók fejei kezdtek aláhajolni. Az ige elvettetett és a vetést az Űr megáldja. Äz összegyülekezettekből előáll Karilas Yrjö magister, a sziget régi halásza, jól kipróbált „tengeri-medvéje“. Lépése, mozgása kissé merev, háta tartása is hajlott, de hát a reuma tette próbára, homlokán azonban tiszta békesség és szemében öröm ragyog. — Jézusról szeretnék bizonyságot tenni előttetek, az Ő erejéről és sze- retetéröl. Már öreg ember vagyok, de keresztyénnek még fiatal, mindössze hét éves. Kariles magister elbeszéli, hogy miÉLŐ VÍZ