Élő Víz, 1947
1947-szeptember / 15. szám
HagytaicfcU közösségi U&nfax*icia A már hagyományossá vált kisasszonynap körüli nagy tar csal közösségi konferencia körzeti konferenciának készült. De mégis szinte országos konferenciává lett, mert a távoli Békéscsabáról, Nyír egyházár ól, Szegedről, Lébényből s még igen sok más helyről is érkeztek résztvevők. Az Űr Szentieke az idei nagytarcsai konferenciára is sokakat hívott megtérésre. Mintegy 150 körül mozgott az állandó létszám, de a két ünnepnapon — főkép délutánonként — többszáz ember telepedett le a fűre, minden társadalmi osztályból. Képviselve volt a város, a falu, öreg, fiatal, asszony, leány, fiú és férfi, — csak a feszültség volt a konferencia előtt minden szívben ugyanaz: megoldást kell találnom problémáimra. Régi hívők megújulást reméltek, hitetlenek rosszalva, gyanakodva szívták a port az állomásról a konferencia színhelyére vezető úton: mi jó jöhet még ezután? A reggeli áhítaton három napon át szegezö- dött nekünk a kérdés Jáinos 21:15—19-ből: „Sze- retsz-é engem?“ Ez a kérdés szívünk vélt békességét kikerülhetetlenül, választ várva forgatta fel minden reggel, újra és újra. A bibliakörökben Jónás próféta könyvén át szólított meg bennünket Isten. Bennünket, akik a parancsot meghallottuk ugyan, de nem engedelmeskedtünk neki, hanem Isten színe elől bújván, környezetünket is magunkkal rántva a bajba, egyébbel foglalkoztunk. Jónással együtt be kellett vallanunk, hogy mindennek mi, „én“ vagyunk az okai, s a tehetetlenségen, halálba-szá- náscn át kellett négyszemközt odaállni az Űr elé, hogy a bűn régi fogságából vagy engedetlenségünk-fonta kötelékünkből kiszabadítson bennünket, — hogy végre engedelmesen menjünk a kijelölt szolgálatba. A konferencia egyik ádott bibliaköre lehetett a ,.konyhások“ bibliaköre. Azok számára, akik felváltva végezték a konyhai segítés szolgálatát, ez az idő nem mull el lelki táplálék nélkül. Krumplitisztogatás közben szólt hozzájuk az ige, s amíg a szorgos kezek fürgén mozogtak, egyik konyhás a másik után elmondotta, mit jelent számára az ige üzenete. Az előadások a közösségi kérdésekkel és Isten, kegyelmének megvilágosításával foglalkoztak. A korábbi nagytarcsai konferenciák résztvevőinek emlékezetében mindig fel-felelevene- dik az a kép, amikor az akáeok-szegélyezte üde zöld réten letelepszik a résztvevők serege, s a színpompás falusi viselet összevegyül a városiak fakóbb Öltözetével. Ilyenkor meg-megremeg a szívünk: mintha most igazán az Űr lábánál ülnénk. Kisebb csoportok már nyomban ebéd után levonultak a rétre, s amint megkezdődött a délutáni énektanulás, a messze-hangzó énekszó azokat is előcsalogatta a faluból, akiknek a szívében még talán *volt valami ellenkezés. A konferencián tanult új énekek közül ez volt a legkedveltebb és legszeretettebb: Azért jött Jézus, hogy megkeressen, A kárhozattól megmentsen engem, Hogy megragadjon áldott kezével, Üdvösség útjára vezessen el, Hogy Öt követve minden lépéssel Neki szolgáljon életem, Öt áldja mindig életem. Azért jött ö, hogy megtartson engem, A kárhozattól megmentse lelkem. Szívem előtte íme kitárom, Az Ö békessége hadd töltse be. Legyen örökké az én királyom, Legyen áldott Jézus neve, Örökké áldott szent neve. Már híre is jött, hogy akik hazavitték ezt az éneket, otthoni közösségükben tanítják és énekelgetik, mint a nagytarcsai konferencia üzenetét és ajándékát. Nagyon okos gondolat volt, hogy végigénekeltették velünk az „Énekem az Űr“ minden egyes énekét. Annyi helyről verődtünk össze: meg kellett állapítani, nincsenek-e eltérések evangelizációs énekeink éneklésében, helyesen, kotta szerint énekeljük-e azokat. Bizony sok hiba kiderült, ezeket azután sorra kijavítgatta a konferencia lelkes „énektanárnője“. Az évről-évre ismétlődő szokás szerint, a közösségek képviselői idén is beszámoltak a maguk közösségének életéről, örömeiről, nehézségeiről, győzelmeiről és vereségeiről. Ezeknek a beszámolóknak a során nagyon-nagyon megmutatkozott az egymásért való imádkozás szükségessége. Nem maradtak el természetesen a kérdések, s az azokra adott válaszok sem. Esténként a zsúfolásig megtelt templomban a hgrom keresztről hangzott az evangélizáció erőteljesen és megrázón. Az utolsó napi úrvacsorát megelőzően külön volt magángyónás és külön lelki beszélgetés. Magángyónás azoknak, akik bűnük alól kívántak feloldozást, magánbeszélgetés pedig azoknak. akik lelki beszélgetésre vágytak valamelyik testvérükkel. (Nem lenne jó ezt ezentúl hasonlóképen másutt is és állandóan különválasztani?) Az esti evangélizáció hatásának csak úgy, mint a bibliakörök, előadások, s a konferencia minden áldásának gazdagsága a morzsaszédés- ben lett nyilvánvalóvá Itt mutatkozott meg emberileg, amit Isten Lelke három nap alatt végzett a szívekben. Sok újjászületett lélek tett boldogan bizonyságot az „életről“, a kegyelemről. Sok környékbeli és távolabbeső faluba és városba indultak vissza új szívvel bizonyságot tenni sokszoknyás testvérek is, akiknek ajkáról számomra különösképen nagy öröm volt hallani: élő víz 5
