Élő Víz, 1944
1944-július / 7. szám
KLŐ VIZ EVANGÉLIZÁCIÓ: Tárt ajtó — tárt karok örömtelen. Luukács 15:26-32. 1 Olyan különösnek tetszik ennek a példázatnak a vége. A kezdet szomorúságát, a szerencsétlen fiú siratnivalóan szánalmas útját már felváltotta a hazatalálás és visszafogadás boldogsága, örömünnepben az egész ház. Ez egész megnyugtató befejezés lenne. De nem illik -Jézus ajkára. Ö a hepiendért nem áldozza fel az igazságot. Ez a világ a megnyugtató befejezéseket szereti. Még a nagy magyar tragédiát, »Az elnémult harangokat« is hepienddel fejezi be, ha ma hozza filmre. A magyar pap elveszi az oláh pap lányát, újra megszólalnak a harangok és a románok is magyarokká lesznek. Legyen bár az igazság éppen ellenkező. Jézus a hallgatók lelkének a megnyugtatásáért nem tudja elhallgatni az igazságot). Ebben a példázatban sem hallgatja el, hogy nem nőit. teljes az örömünnep. A nagyobbik fiú fülét idegenül üti meg a nagy örömzaj. S mikor meghallja az okát, nem derül kedvre. Nem az öröm tiszta fénye csillan meg a szemében, hanem a harag sötét árnya vonul az arcára. Be se lép az aitón, hanem megdugja az orrát, mint a sértett gyerek és félrehúzódik. Az örömünnepnek van örömtelenje is. Ma sem mindenkinek pezsdül a szíve a keresztyén élet örömétől. Vannak, akik az Atya szereteté- nek a közelségében is szeretetlenek maradnak, az atyai ház bőségében is elégedetlenek s az evangélium, az örömhír népe közepette is idegen számukra a keresztyén öröm. Ezért hajlandó Jézus elrontani a jó hatást, a kellemes hangulatot és tanítást ad még az örömtelin fiúról. Tanuljunk rajta a magunk javára. Vájjon, mi tette ezt a fiút örömtelenné az örömünnepen? 1. ö volt a jó fiú• Zokszó nélkül dolgozott otthon. Nem feleselt, nem követelőzött, hanem ment a mezőre. Bizonyosan sokszor állították példaképen a kisebbik fiú elé. ő ezt mind természetesnek vette és nem kegyelemnek. Azért nem tudott örülni sem neki. Neki minden járt. Az ajándéknak a boldogságát nem is ismerte. Tékozló öccsének a visszafogadása sérti az igazságérzetét. Egyszerre minden jótulajdonsága eszébe jut és a paráznákkal mulatozó testvér szerencséjén nem tud örülni. A jó emberek örök tragédiája, hogy vakok a maguk bűnének a meglátására s a kegyelem felfogásához semmi érzékük nincs. Egyik középiskolának a csendesnapjain azt kívánták tőlünk, hogy »Hadüzenet a LÉGY Jó!-vallás ellen« címen tartsunk előadássorozatot. Mikor a »Megtérés a jóságból« tárgyhoz kerestünk bibliai megalapozást, meglepetve láttuk, hogy az egész biblia nem tud példát a jó emberek megtérésére. Jézus »nem az igazakat hívogatni jött, hanem a bűnösöket a megtérésre« (Mk. 2:17). Ne csodálkozzunk hát, hogy felháborodva utasítják vissza, ha történetesen hozzájuk is elér a megtérésre hivó szó. 2. Vallásos ember volt a nagyobbik fiú- Az atyjától való függés, parancsainak a teljesítése nem csupán erkölcsi jótulajdonságok, hanem vallási sajátosság is. S íme, ez a vallásosság egészen halott és élettelen is lehet. Az ilyeneknek szól Jézus szava: »Tanuljátok meg, mi az: Irgalmasságot akarok, nem áldozatot.« (Mt. 9:13.). Az ilyeneknek szól az egész példázat is tulajdonképen. A 15. fejezet első versei szerint a vámszedök és a bűnösök mind Jézushoz mentek, hogy hallgassák. A farizeusok és írástudók pedig zúgolódtak: »Ez bűnösöket fogad magához és velük együtt eszik.« Ekkor mondta nékik Jézus a példázatot. A vallásos embernek ad benne tanítást a megtérésről. S a példa szerint a vallásos ember még se okul belőle. Vallásossággal áltatja magát, veri a mellét: »soha parancsolataidat át nem hágtam« s ugyanakkor nem engedelmeskedik az apjának, aki hívja be az örvendezök közé. Az ilyen önáltatás csak az utolsó napon lesz nyilvánvaló, amikor hiába erősítgetik az ítélet Ura. előtt: »Uram, nem a te nevedben prófétáltunk-e, és nem a te nevedben üz- lünk-e ördögöket és nem cselekedtünk-e sok hatalmas dolgot a te nevedben?« Könyörtelenül hangzik a válasz: »Sohasem ismertelek titeket, távozzatok tőlem, ti gonosztevők.« (Mt. 7:22—23.). Most is tele vannak a templomaink ilyen vallásos emberekkel, ők azok, »akikníl megvan a kegy ességpék a látszata, de megtagadják annak erejét.« (II. Tim. 3:5.). Belőlük toborzódik egyházunkban a komoly bibliás munka és az evangélizáció-ellenes tábor. Észre lehet venni a padsorokban, amikor a megalkuvás nélküli eleven ige sérti, botránkoztatja őket. Méltatlankodva hajtogatják: én csak kitartó# a régi evangélikus hitem mellett. Nem hajlandó megtérni és új életet kezdeni. Soha nincs része a kegyelmet találók boldog örvendezésében. 3. Szükségképen lesz képmutatóvá az ilyen ember. Valójában a nagyobbik fiú is mindig lázadt, csak soha sem volt bátorsága kitörni. Vágyott ö is legalább egy kecskegödölyényi mulatozásra, csak nem mert vele előállni. Látszólag otthon maradt az apja mellett* de gondolatban örökké öccse nyomában járt. Azért tudja olyan pontosan, hogy »paráznákkal emésztette fel a vagyonát.« > Ilyenből is sok van manapság. Csak gyávaságból és gyámoltalanságból marad Isten oldalán. Titokban azokat csodálja, akik fittyet mernek hányni vallásnak, erkölcsnek. A következményektől féltében óvakodik bizonyos bűnök elkövetésétől, de a szívében és képzeletében számtalanszor átéli azokat. Mindig elég neki a féleredmény, azért nem tudja megérteni, hogy valaki egész utat jár meg. 4. A nagyobbik fiú tipikus példája a robotoló keresztyénnek. Számon tart mindent, amit cselekszik, s ha késik a jutalom, elismerés, keserűség tölti el a szívét (29. v.). Számításból vallásos. Ha nem üt be a számítás, tele van váddal: »nekem soha nem adtál.« Be is ismeri, hogy soha nem volt öröme benne. Ezt a fajta embert is ismerjük. Kínos pontossággal jár a templomba, de nem szereti a prédikáÉLŐ VÍZ 1
