Élő Víz, 1944
1944-március / 3.szám
BIZONYSÁGTEVES Az új ébredés Életem első evangélizációja volt ez, éppen azért nem tudom elhallgatni, hogy mit tett velem. Háromszor voltam konferencián, de olyan mély lelki fájdalmamra és bánatomra egy sem volt, mint ez az evan- gélizáció. Pedig sokat sírtam azokon is. Mikor meghallottam, hogy jön evangélizálni, ez egy pillanatra megállított. Igen, ezen az evangélizáción először is nekem kell fölébrednem, ha őszinte az a vágyam, hogy szeretett egyházunkban is sokan megtérjenek általa. Imádkoztam is ezért. De miközben ez még rettentett és felelősségre hívott, már kezdtem egy kicsit hinni, hogy hiszen nekem ehhez az egész evangélizá- cióhoz kevés közöm van: aki konferenciákon volt, annak az evangélizáció már nem sokat számíthat. Mikor azután két beszédet végighallgattam: ez a meggyőződésem csak szilárdult bennem. S hiába mondta olyan világosan, hogy oldalt nézünk a tükörbe, magamról nem bírtam elhinni, hogy az ferdénlátás, valahányszor megelégedettem állapítottam meg: ez, igen, ez kellett ezeknek, de jó, hogy mindezt megmondja nekik, mintha csak az én gondolataimat adná elébük! Addig gyönyörködtem ebben, míg a harmadik előadáson egyszerre csak nekem mondta meg és annyira mondta, hogy azt hittem, össze kell roskadnom alatta. Jégesőként kopogott a szívemre, és a saját szép vetésemet úgy, de úgy tönkre tudta verni. Pedig az Ür gyermeke voltam. Mellette döntöttem: éppen azért kizártnak tartottam, hogy ilyesmi engem is érinthetne. Nem tudnám megmagyarázni, miért, de az a meggyőződés fészkelődött szívembe, hogy az evangélizáció egy, és csupáncsak egy emberért van. Azért az egyért, aki majd fölébred s átadja életét az Ürnak. Az aztán viszi a lángot tovább. S hogy az az egy nem én leszek. az bizonyos. Habár az én lelkemben sincs teljes rend, de vártnak, akik még rosszabbul állanak. S már föl is gondoltam fedezni; hogy ki az, akiért az Ür ezt az evangélizációt elindította. És örültem neki. Nem sokáig örülhettem. Hamarosan szemtől-szem- be kellett a tükörbe néznem, s abban, amit ott láttam, se mentség, se remény nem volt. Évek óta egy halom oldalát mászom — s alig értem a tetejéhez, már ismét a tövében találtam magam. Valóságos fizikai rosszullétig keserített meg ez az evangélizáció. Mérhetetlen bánat feküdt a lelkemre és nem tudtam, hogy mit kezdjek vele! Honnan tudom meg. hogy hogyan lehet a kegyelemben változatlanul megmaradni?! Vagy az nem is létezik, hogy „változatlanul“? De akkor ez olyan kétségbeejtő, olyan szörnyű, hogy ebbe bele lehet halni! ,.Egy percre is kiesni a kegyelemből!“ Valóban nem is volt akkor más óhajom: nem kell az élet, ha nekem a kegyelemre még egy napnál tovább várnom kell! Másnap reggel csodálatos ébredésem volt. Valami szokatlan csöndesség és soha nem tapasztalt béke uralta a lelkemet. Olyan könnyű lett és olyan tiszta, hogy keresztül lehetett rajta látni. Annak a szörnyű viharnak és bánatnak, mely előző este dúlt benne, sehol nyoma sem volt! Pedig csak a publikánus imádsága volt az esti imádságom. S rögtön az a gondolatom támadt, hogy ez vihar előtti csönd — külső vihar előtti; útban van egy borzasztó vihar, melyben e nélkül a nagy csönd és békesség nélkül — mely Megváltóm és a Szentlélek drága jelenlétét bizonyítja —, nem állhattam volna meg szilárd és- föltétien hűséggel. Igazán, minden értelmet felülhaladó az Ö békessége és az a mód, ahogyan egy lélekben létrehozza. Sok lelki embertől hallottam, hogy az újjászületés nem úgy történik, hogy az ember este lefekszik bűnösen s reggel fölkel újjászületve. Velem pedig ez történt. Megrendülve álltam az Ür előtt, aki nem hagyott kegyelme nélkül egy napnál tovább! Jól látta, hogy halálosan belefáradtam már a magam akaratába, és szentségtelen gondolataimra ráment a lelkem ereje. Kegyelmébe fogadott. Mintha megnyílt volna fölöttem az ég. Ott álltam Krisztus kitárt karjai előtt. Tehettem-e mást, mint engedni, hogy ez a két kar örökre átöleljen?! Nem tehettem mást. De nem is akartam. O, milyen féltőn fogom ezt a drága, szent közösséget a portól is megóvni! Kegyelmébe jutottam. S habár tudom, hogy hatalma lett volna egymagának is elvégezni: nem akarta. Fölhasznált egy kevésbe vett evangélizációt, mely felejthetetlen lesz számomra, míg élek, és melyért áldani fogom Öt most és az örökkévalóságban! Egy emberért hozta ide az Ür ezt az evangélizációt. Mély alázattal hajtom le fejemet és megértem, hogy az az egy — én voltam. Egyedül és csupáncsak miattam: ez olyan merészen és szerénytelenül hangzik, de tagadni nem lehet, hiszen megmentett vele. Azóla az Ö békességével és szeretetével járok, melyről eddig álmodásom sem volt, és azzal a tisztasággal. melyet csak Ö tud ajándékozni kegyelmében az övéinek. Morzsák A sajóházi evangélizáció a falu kultúrtermében volt, ahol mindenféle népművelési és vigalmi előadást szoktak tartani. Egyik este két közismerten részeges ember is bejött az evangélizációra és az utolsó sorok mögött hallgatták az igehirdetést. Nagy figyelemmel helyeseltek a prédikációnak, mindaddig, míg a korcsmaajtóban álldogáló és „potya spriccereket“ váró borisszákra került a sor. Ez már nyilván nem tetszett nekik, mert lehető észrevétlenséggel kiódalogtak a teremből. * Van a gyülekezet területén egy beteg is, aki körülbelül két esztendeje ágyhoz kötve szenved. Ö is vágyakozott az evangélizációra. A kb. 2 km-es úton minden este kétkerekű taligán hozták el rozsnyói diákok. Nem volt éppen kényelmes a puha ágyhoz szokott beteg testnek a rázós kordén, azonban az ige utáni szomjúság nagyobb volt minden elriasztó nehézségnél. És az ige terített asztaláról eláhulló áldás kárpótolta is minden kényelmetlenségért. Az elsők között tett bizonyságot a Krisztusban való örömről. * Az ige régi bűnök rendezésére is indított. Évtizedes vétkek, amiket régen belepett a felejtés pora, nyilvánvalóvá lettek és rendezést követeltek. Valaki, aki régebben gyári műszaki tisztviselő volt, még au- ban az időben magával vitt egyetmet a gyárban használt anyagból. Villanyvezetéket, szeget és más efféle apróságot. Régen nem dolgozik a gyárban, de ez a tartozása nem maradhatott rendezetlenül, összecsomagolta az így hozzájutott anyagokat, illetőleg azok megfelelőit és a csomagban elküldte a gyár igazgatójának. Mikor az igazgató a kísérő és magyarázó levél keretében megkapta a csomagot, cisak annyit mondott: Irigylem ezt az embert! ÉLŐ VÍZ 5
