Élő Víz, 1944

1944-március / 3.szám

embert, mert magát, lelkét akarja menteni. Anániás és Safira is egészen bizonyosan azzal a gondolattal vitték — igaz, képmutató módon — a mező árának egy részét az apostolhoz, hogy ezzel használni fog­nak maguknak. És íme, éppen ez a képmutató, hazug vallásosságuk okozta pusztulásukat, ez lett a vesze­delmük. A házonkívül keresztyénség, mert hazug keresz- tyénség, ma is veszedelmes. Romlásba dönti a lelket. De veszedelmes a házonkívüli keresztyénség hozzá­tartozóink, szeretteink lelkére is. Hány szomorú példa van rá a közösségi tagok életéből, hogy mialatt a szülők imaórákon, bibliaórákon áhítatoskodnak, azalatt gyermekeik a bűn széles útját taposva zülle- nek, vagy mialatt a családfő összejövetelről-összejö- vetelre vándorol, azalatt otthon minden a fejetetejére kerül. A keresztyénség, ha egyoldaliban házonkívüli keresztyénség, romlásba döntheti a nekünk legkedve­sebb lelkeket is. ❖ És most, Testvérek, tegyük mérlegre a magunk keresztyénségét. Nem kell-e megvallanunk, hogy bi­zony, lelki életünket mi is inkább házon kívül, nem pedig otthonunk falain belül éljük? Ha így volna, akkor ez minden bizonnyal ferdeség, ami veszedelmet jelent. Tartsuk mindenkor szem előtt azt az életsza­bályt, hogy amilyen formában éljük a keresztyénséget templomban, összejöveteleken, közösségben, ugyan­úgy gyakoroljuk a keresztyénséget odahaza is. Hogy keresztyénségünk ne legyen az ige ítélete szerint „ha­zugság“, hanem legyen valóban és igazán „élet“. Ha is gondot visel! Hogy is kezdődött a Bethesdával való kapcsola­tom? Régen volt: egy lesajnáló mosollyal kísért gú­nyos megjegyzésből tudtam meg, hogy létezik s benne él gyermekkoromnak egyik ünnepelt zsúrkirálynője is. Nem is gondoltam vele — s mégse felejtettem el. Lepergett néhány esztendő. Egy komoly jóbarátom kezembe nyom egy könyvet. Elolvastam: „Csak bűnö­söknek“ volt a címe. Azóta egyre többet gondoltam a Bethesda munkására. Megint elmúlt egy-két év, s én zsákutcába jutottam minden életfilozófiámmal, min­den magambavetett bizalommal. Láttam, hogyan fut homokba az életem, hogyan oszlik szét minden ideál. A jóbarát odabök egy meghívó felé: „Ide el kéne menni!“ A rozsnyói pedagógus evangélizációra való meghívás volt. El is mentünk két kartársammal. Kon­ferencia után — pedig nem akartam — mégis Kassára kellett mennem. „De ha már itt vagyok,“ megkeresem azt a Bethesdát. Tikkasztó júniusi nap volt, három órai keresés után elcsigázva értem oda. Nem akartak beengedni, mert — úgymond — a keresett gyermek­kori barátnő kilenc hónapja halálosan beteg s ma kü­lönösen rosszul van. Megijedtem; magam se tudtam, hogy mitől? Tolakodóan kértem a szelídarcú nőt, en­gedjen hozzá, amíg csak be nem jelentett s felmehet­tem. Meg akartam kérdezni tőle, micsoda út vezetett a zsúrok termeiből ide? S mégse kérdeztem semmit. Soká beszélt, s amikor eljöttem, tudtam, hogy vissza­térek. (Nem ártott meg neki a beszéd, s azóta soha senkit nem utasít vissza, bármi rosszul legyen is...) Vissza is tértem Tamásként: saját szememmel akartam meggyőződni arról, hogyan lehet hitből és imádságból élni. Egy nap az udvaron beszélgettünk, vidáman figyelgetve a körülöttünk játszadozó apró­népet, amikor kocsi gördül be s kiugrik belőle egy kedvesarcú fiatalasszony: „Hoztam száz pengőt!“ A testvér elveszi boldog köszönettel s a beteg felé for­dul: „Látod, már van vacsoránk!“ Akkor tudtam meg csak, hogy egy falat kenyér nem volt a házban s mindössze három fillérük volt, pedig 40 éhes száj várta a vacsorát. Pár nap múlva megjött Marga a körútjáról. El­mondom neki, amit láttam. Mosolygott feddően: „Furcsa vagy, mindent fordítva csinálsz: előbb cso­dát akarsz látni, s azután esetleg hiszel! Pedig előbb kell hinni, s a csoda magától jön.“ Fülembecsendüit egy másik mondat, amit a miskolci konferencián hal­lottam: „Ezt nem lehet bizonyítani, vagy hiszed, vagy nem. De ha nem hiszed, tulajdon tapasztalataid pe­csétjét sem kapod meg. Előbb hidd, s akkor minden igazolja a hitedet!“ — Nem felejtettem el. Megint elmúlt egy év, megint ott voltam. Most már beavattak a háztartási titkaikba is. Az élelmi­szer-jegyek lejáróban voltak s nem tudták kiváltani, mert semmi pénzük sem volt. Szinte bosszantott a nagy lelkinyugalmuk. Nem bírtam nyugodni. „Majd én“ elintézem! Sikerült meghosszabbíttatnom a jegye­ket. Hozom haza diadalmasan. „Köszönöm, hogy meg- hosszabbíttattad, — mondja szelíden a nagybete­günk —, de ha nem vitted volna el, már megvehettük volna a lisztet és zsírt, mert kaptunk pénzt.“ — Hát ezt se felejtettem el... Elmúlt a nyár, az ősznek is a farkánál tartot­tunk már. A hónap elején — nem tudom, miféle ör­dög vitt rá — számadást csináltam, pedig sose szok­tam. Kiderült, hogy nagyon rosszul állok, sehogyse futja a pénzem a legszükségesebbre sem. Melegem lett, s írtam a Bethesdába: ne haragudjanak, nem bírom elküldeni a rendes tizedet. Majd a jövő hónap­ban kipótolom. — De nem volt nyugtom s tudtam, nem is lesz, hacsak kötelességemnek nem állok, s el­küldtem az egész összeget. Megkértem azonban őket, írják meg, mért kellett akaratom ellenére elkülde­ném? S akkor megírták, hogy az állam egy nagy fu­var fát utalt ki nekik féláron, de nem volt pénzük a fuvarra. A kocsival egy időben hozta a pénzespóstás a sértetlen tizedemet: éppen elég volt rá így gondos­kodik az Ür az övéiről. S hogyan esett, már nem tudom, de én is gondtálanul úsztam meg azt a hó­napot. Azóta már nem csodálkozom s nem is nyugtalan­kodom. A magam bőrén tapasztaltam meg, hogy te­nyerén hordozza azt az Ür. aki rábízza magát. Nem vallja kárát, aki megpróbálja. Az ébredésért! Előkészületben lévő evargélizációk: Rákóczitele- pen máicius 5—12 (Csepregi Béla), Tordas március 5— 12 (Sréter Ferenc), Budavár március 19—25 (Joób Oli­vér), Szarvasi tanítónőképzőben csendesnapok március 28—29 (Sréter Ferenc—Csepregi Béla), rozsnyói evan- gélizáló diákcsendeshét márc 24—30. (Keveházi Ottmár). Vegyük felelősségteljes komolysággal az evangéli- zációkért s az ébredésért való imádkozást! Március első napjaiban a mai nehéz időkkel is kapcsolatban feleke- zetközi akció is indult az ébredés ügyében, ugyanettől az égető felelősségtudattól vezettetve. Az ébredésre nézve döntően fontos lehet Imákozzunk érte teljes odaadással! 4 ÉLŐ VlZ

Next

/
Thumbnails
Contents