Élő Víz, 1944

1944-február / 2. szám

Es csakugyan eljött az a nap, amikor ez a mogorva asszony nem tudott ellenállni Mártika mosolyának: visszamosolygott rá. Ettől fogva alig várta már Márti- kát s mindennap-mosolyogva fogadta. Utoljára annyira megszerette, hogy egy vég gyönyörű csipkét horgolt neki, pedig ez ugyancsak nagy erőfeszítésébe került súlyokkal kihúzott lába miatt folytonosan fekvő helyzetében. Egyszer, mikor elment Mártika, odaszólt az édesanyjának: „Ilyenek lehetnek az angyalkák." A káromlás végkép elhallgatott az ajkán és békességben halt meg. S később is hány léleknek vált áldására ez a gyermek! Odakerül a házukhoz a kommün idején egy Magyarországra sodródott francia leány. Ezt a boldogtalan teremtést, aki már az életet is el akarta magától dobni, olyan erővel ragadja meg Mártika Krisztust dicsérő, ragyogó, boldog élete, hogy megtér. Áldott lelki- pásztora Mártika az élet nehéz terhét hordozó édesanyjának is. Amikor megtudja a szegény asszony, hogy édesapjának hadikölcsönbe fektetett pénze és takarék- betétje, férje falusi házának és szőlőjének az árva- széknél letétbe helyezett ára odaveszett és sírva fakad, a 12 éves Mártika odaáll a háta mögé, ölébe teszi a nyitott bibliát és hátulról átölelve fölolvassa neki Máté 6:25—33 verseit. Amikor egy nyáron az ausztriai Weiz- ban nyaral az édesanyjával, földrengés támad. Minden megmozdul a szobában, az edények csörömpölnek. Mártika kitekint az ablakon, aztán így nyugtatja meg az édesanyját: „Mindenki kiszaladt az utcára, anyukám, és meg vannak rémülve az emberek. De mi csak feküdjünk le szépen. Az Ür itt is megőrizhet, ha úgy akarja, ha pedig haza akar hívni bennünket, hiába megyünk ki az utcára." Reggel csodálkozva fogadják őket az emberek, hogy olyan nyugodtak voltak, még csak ki sem rohantak a házból. Mártika megadja nekik a magyarázatot: „Ö, én olyan nyugodtan vártam, hogy mikor hasad ketté a fal és mikor visz haza a Megváltó." 14 éves volt ekkor. Imádkozni is olyan hittel és bizalommal tudott, hogy egyik-másik imádságának meghallgatása szinte csodának tetszik. Egyszer szinte eiapadtnak látszott minden anyagi segélyforrás, holott annyi volt a szükséglet. „Ugyan, anyukám — mondotta Mártika —, hiszen Jézus tud segíteni és meglátod, fog is segíteni. Imádkozzunk!" Imádkoztak. Másnap egy kétezerpengős pénzesutalványt kézbesített nekik a postás. Föladó gyanánt „A láthatatlan vendég" szerepelt. Sohasem tudták meg, ki adta föl a pénzt, de azt tudták, hogy az Ür küldte. És ez csak egy példa az igen sok közül.

Emberi gondolat szerint mi sem látszott természetesebbnek, mint az, hogy Isten ki fogja bontani ezt az életet a maga teljes szépségében és erejében, s évtizedeken át ad alkalmat neki bőséges magvetésre és bőséges aratásra. A mi gondolataink azonban nem Isten gondolatai. Hogy az Ö gondolatai mik voltak Mártikéra nézve, azt sejthetjük már abból is, amire ráirányította figyelmét az igében. Szinte megdöbbentő példája ennek „Királyi örökség", című írása. Ki gondolná, hogy egy fiatal leány így belelát'a kereszt, a szenvedés titokzatos mélységeibe! A királyi örökség szerinte az, amiről az Úr Jézus János evangéliuma 16. részében a 33. versben szól: „E világon nyomorúságtok lészen." Abból indul ki Mártika, hogy ez a nyomorúság, amelyről az Űr Jézus szól, a kereszthordás, de ez kiváltság, amely csak azoknak jut osztályrészül, akik már a kereszt árnyékában élnek. A kereszt árnyékán kívül élők csak szörnyű, összeroskasztó terheket hordoznak. „Soha el ne felejtsd, — inti a kereszt árnyéka alá menekült testvérét: hogy a keresztet szabad hordanod, az a legnagyobb kegyelem. És ez a te szent királyi örökséged is: a kereszt. Hogy a keresztet a válladon érzed, ez biztosít arról, hogy ott vagy az Ö vére alatt a kereszt árnyékában elrejtve." Csodálatosan mélyre világítanak azok a szavak, amelyek a keresztről mint a békesség és az öröm forrásáról szólnak. „A kereszt áldása: békesség. Tehát vedd fel a te keresztedet és nézz felfelé. Ha megtanultál kereszted súlya alatt állandóan fölfelé nézni, — akkor nem fogod érezni a súlyát, akkor a kereszt nem teher többé, hanem csodálatos felemelő szárny, amely már e földi életben elvisz minket az örökkévalóság boltívei alá és néhány pillanatig érezzük, hogy mit jelent az örökkévaló békesség. Ilyen pillanatoknak az öröme aztán — amikor szinte szemtől szembe álltunk a mi Megváltónkkal — felszívódik a lelkűnkbe és mint állandó megszentelt öröm és csendes, drága békesség kiül az arcra... a kereszthordozásnak éppen az a titka, hogy az a békességnek a forrása. Aki úgy hordozza a keresztet, hogy állandóan az Orra tekint, az mindig többet és többet kap abból a mély és elrejtett örömből, amiről így tesz bizonyságot Pál apostol: „De ha kiöntetem is italáldozatként a ti hitetek áldozatánál és papi szolgálatánál, mégis örülök és együtt örülök mindnyájatokkal." (Fii. 2:17.) Milyen csodálatos: odaáldozni az életet, kiontani italáldozatként mások hitéért és mégis örülni mindenkivel. Ez a hitéletnek a csúcspontja: szenvedni és mégis örvendezni; keresztet hordozni és mégis örülni mindenkivel." — Végre álljanak itt azok a gyönyörű szavak, amelyekkel befejezi Mártika a „királyi örökség"-ről szóló elmélkedését. ,,Ha vihar nem lenne, akkor nem lenne a tengerfenéknek, a mély vizeknek a kiváltsága a béke. Ha nem kellene szenvedned, nem tudnád, hogy mi a mély és túláradó békesség.'

Amikor ezt leírta, még semmi jele sem mutatkozott annak, hogy saját példája is igazolni fogja mindennek az igazi voltát. Sőt, úgy tetszett, mintha élete egéről eltűnnék minden felhő, minden felhőfoszlány és felragyogna fölötte a boldogság teljes napja. Elébe vezette az Ür azt, akit élettársának rendelt. Sok belső harc után odaadja kezét Rohonczy János református segéd- lelkésznek. Hogy ez mit jelentett számára, megírta édesanyjának: „Szolgálni akarok, anyukám, az Úrnak.

S legszebb lehet egy papnénak a munkaköre. S János is komoly lélek, aki szintén csak az Ürnak akar szolgálni s öt követni. Ketten együtt szolgálni az Ürnak nagy öröm, nagy boldogság." Jövendő hivatását minden tekintetben komolyan vette. Édesanyja ekkoriban Lovas- berényben lakott és ő jó alkalomnak látta ezt arra, hogy itt falun készüljön föl gazdasszonyi tisztére. Jó gazdasszony is akart lenni, nemcsak jó papné. Hogy hogyan látta a házasélet lelki oldalát, erre nézve is a legjobb, ha ő maga szólal meg.

1934 karácsonyára egy könyvecskével ajándékozta meg vőlegényét, amelyet maga írt, maga kötött be s címlapját is maga tervezte és festette. Ebből valók ezek a részletek. Mindenekelőtt árról szól, hogy milyennek látja vőlegénye tisztét: „Látlak, szerelmem, palástosan, papi szolgálatodban, boldog és boldogtalan emberek — elindulok és megérkezők között. Ürasztalánál és haldoklók ágya mellett. Szolgálatod az evangélium hirdetése. Ó légy mindig az öröm hirdetője! — nem földi hivatásból, hanem szenvedélyből!

(Befejező közlemény a jöyő számban.) /

_ (rg&fcuUiodL Val