Élő Víz, 1944

1944-február / 2. szám

meg, ha valamely feltétellé lett kényszerhelyzet feloldódik.

2. Eltévesztett megtérés volt a tékozló fiú munka- vállalása azért is, mert nem jelentett fordulatot az életében. Ment tovább a régi úton.

Mióta kikérte jussát, egyre távolodott az apjától. A szabadságvágy és az örömkeresés mind messzebbre vitték. Sodorta az ár. Mikor elfogyott a pénze, kenyere, újat akar keresni, de még mindig azon az úton. S a disznópásztorkodás még tovább viszi.

Sokan tévednek hasonlóan a megtérés dolgában. Az örömmámor igézett meg valakit. Előbb csak ártatlan időtöltés volt, később megszokott szórakozássá lett, majd szívós szenvedéllyé fajult. Lassanként meglátszott a szenvedély gyümölcse és ijesztett a törvény- szerűséggel következő átka is. A megrettent lélek ter- veli a küzdelmet a vészes végzet ellen, kisebbre veszi az adagokat, ritkítja az élvezet-alkalmakat és próbál leszokni a rosszról. De megmarad ugyanazon az úton, ha lassabban is — továbbhalad a régi irányban. Pedig csak gyökeres szakítás után, a régitől való teljes elfordulás árán nyílnék meg előtte a szabadulás lehetősége.

Más az én-je rabigáját hurcolta. A maga érdekének, kényelmének és dicsőségének a keresésében sokakkal összeütközött. A sok összeütközés egyre tűrhetetlenebbé tette helyzetét és kezdte látni, hogy valami nagyon rosszul van. Hibáztatta a körülményeket, a természetét, a bűnre is rá-ráhibázott, s vallási téren keresett megoldást. Lelki dolgok iránti érdeklődésben, kegyes időtöltésben, hívő buzgóságban gyakorolta magát. Azt hitte és állította is magáról, hogy megtért. De az összeütközések csak nem maradtak el. Sértődés és sértés, érzékenykedés, csalódás, ítélkezés napirenden marad. Őszinte óráiban belátja, hogy semmivel sincs közelebb Istenhez, mint annak előtte. Megváltozott az élete, de nem fordult el a régitől. Új köntösben és kegyes szín alatt is a régj én diktált tovább.

A megtérés mindig megfordulást jelent. Hátra arcot! Ami eddig vonzott, taszítani fog. Amit vágytam, kerestem, hajszoltam, mindattól elfordítom az arcomat. S Aki felé eddig csak hátam tartottam, most arcommal, tekintetemmel és minden előretörő igyekezetemmel Is ten felé fordulok. „Amelyek hátam megett vannak, elfelejtvén, annak pedig, amelyek előttem vannak, nékik dőlvén, célegyenest igyekszem az Istennek a Krisztus Jézusban onnét felülről való elhívása jutalmára" (Fii. 3:14.) — mondja Pál apostol megtérése után.

3. A disznópásztorkodásban a tékozló fiú a maga erejére épített. Meg akarta mutatni, hogy megél a maga emberségéből. Munkával is megkeresi a kenyerét és nem fog kérő kézzel kopogtatni az apja ajtaján. Talán arra gondolt, hogyha hazamegy is még valaha, előbb visszaszerzi az elvesztett vagyont és úgy áll apja elé.

Hányán tévesztik el itt a megtérést!

Fiatal lány vagy ifjú ember, aki valami Isten küldötte fénysugár világosságában meglátja, hogy milyen veszélyes útra tévedt, élete szemérmes sebeit nem meri feltárni senki előtt, csak titkon keresi a segítséget.

Idősebbektől ellesett tanácsokon vagy fiatal lelke tisztult vágyain legtöbbször csak ezt csinálja: maradék erejét szedi össze, ifjú szívének az ösztönös tiszta törekvéseit igyekszik megerősíteni, beszennyezett testét tisztogatja. Azért van olyan sok kudarc. És lesz dércsípte bimbóvá annyi ígéretes élet. A legtisztább ifjúi

szándék, töretlen akarat megfeszítése ugyanaz, mint disznólegeltetésen szerezni vissza az elpazarolt örökséget. A bűnös fiatalságon nem segít más, csak ő, akihez magát teljesen elítélve, megalázkodva, könyörög a zsoltáros: „Ifjúságomnak vétkeiről és bűneimről ne emlékezzél meg; kegyelmed szerint emlékezzél meg rólam a te jóvoltodért, Uram!" (Zsolt. 25:7.)

Az Isten nélküli élet kifosztottjai ezrével próbálják az új életet a maguk erején. Kísérletek a bűn elhagyására, önmaguk szoktatása a jóra, egész sereg kegyesség-gyakorlat — mind idetartozik. Egyik a közért való szolgálatba, a másik önsanyargatásba, a harmadik lelki-szellemi valóságok kutatásába, a negyedik biblia- olvasásba menekül. Gyakran az imádság, a bűn elleni naponkénti tusakodás és a szolgáló élet mögött is ez áll: emberi erők megfeszítése, megállani valahogy Isten előtt. Megmutatni, hogy mégis csak vagyunk valakik.

Gondold csak végig a magad lelki életét s a körülötted levő vallásos világot. Hát miért olyan sok az erőlködés? Miért érződik annyira az izza- dásszag? Miért olyan gyakori a belefáradás, lemondás, visszaesés és a sokakat botránkoztató ellenkező végletbe lendülés? Hogy olyan kevés a magától tér mett gyümölcs, a Lélek munkájának az eredménye, a magától értetődő, meggyőző, sodró, ellenállhatatlan ke resztyén élet, az mind azt mulatja, hogy emberi erőlködés van csupán az Istenbe fogódzó, világ-meggyőző hit helyén. Gyakori bukásodnak, a bűn elleni harcban alulmaradásodnak, az imádság erőtlenségének és az igeolvasás, szentséggel-élés ürességének talán éppen ez az eredménye. Isten az önerőre támaszkodás kudarcát készíti elő.

* * •

A legérthetetlenebb pontja ennek a nagyon világos példázatnak a 16. vers. Szinte alig tudjuk elképzelni, hogy a kondás moslékból se kapjon eleget. — De ha valaki átélte már az önerejére támaszkodás kudarcát, akkor megérti, hogy mit akar mondani Jézus a disznóknál is alacsonyabbra süllyedt kondással. Csak ez- zal a hihetetlen képpel lehet kifejezni a maguk erején való életkezdés, a megfordulás nélküli kényszermegtérés eredménytelenségét. Jézus az egyik legjobb képességű és legtisztább akarású ifjúról mondta: embereknél ez lehetetlen. Milyen jó, hogy hozzátette: de Istenné! minden lehetséges. (Máté 19:26.)

Ha eddig lehetetlenségbe fúlt minden akarásod — ezen a ponton lehet a hiba. Számolj fel a magad eről- ködéséyel és add meg magad kegyelemre Istennek.

A keresztyén ember Istennek gyermeke, Jézus Krisztusnak testvére, Isten országának örököse, az angyaloknak társa, a világnak és az isteni teremtettség- nek ura. A keresztyén gazdasága és tisztessége a Krisztus a mennyben, és Krisztus tisztessége egy keresztyén a földön. Istennek drága gyermeke ő, aki Krisztus igazságába öltözve, szentséges félelemmel és készséges engedelmességgel jár az ő Atyja előtt, ö a földnek sava, olyan ebben a világban, mint a világosság, mint a rózsa a tövisek közt. Istennek csodálatos kegyelmi ajándéka ő, akin a szent angyalok is örvendeznek és mindenütt örömmel kísérik. A világ csodája, az ördög ijedelme, az Isten gyermekei gyülekezetének ékessége, a menny kívánsága ő. A szíve telve örömmel, a szeme könnyel, a szája fohásszal, és a keze jócselekedettel.

(Dr. Luther Márton.)