Élő Víz, 1944

1944-december / 12. szám

A császár mlvarából való szentek.

Köszöntenek titeket minden szentek, mindenek felette pedig a császár udvarából valók. (Fii. 4,22.)

Néró házából legkevésbé vár egy keresztyén gyülekezet melegszivű, szeretetteljes köszöntéseket. És Pál mégis ezeket Írja a Filippibeliek- nek, bizonyára nem kényelmesen berendezett fogságából, hanem a katonához láncolva, aki őrizte, Ezek a harcosok többnyire háború és kegyetlenség által eltompult, kemény emberek voltak. Foglyuk azonban gyöngéd, tudós, finom érzésű férfiú, aki szakadatlanul dolgozott egy nagy életcélért: az embereket megismertetni a megfeszített Krisztussal. Mily nehéz lehetett neki nap mint nap igy egybekötve, egy durva katonával, aki bizonyára valamennyi istene nevében káromkodott a lánc minden mozdulatánál és már puszta időtöltésből is kínozta a gyámoltalan foglyot.

Vájjon nem támadt-e néha az a gondolata Pálnak: Az egész keresztyénségnek el kell

pusztulnia, ha nem lehet hirdetnie szabadon, mindenütt az evangéliumot? Hiszen némcsak az ellenséges zsidók voltak ellene mindenütt, hanem még a megtértek is ugyancsak igyekeztek Jézus tanítványait újra a törvény és a zsidó formák alá juttatni. És néki, Pálnak fogva kell ülnie Rómában I Nem lett-e haszontalan az egész élete ?

De mint fogoly, csörgő láncok között, sokkal nagyobb hallgatóságnak prédikál, mint akár Athénben, Korintusban és Efézusban. így lett hallgatója minden emberi nemzedék. Igéjét mi is csak azért ismerjük, mert akkor fogságban volt. Isten tudja helyünket és az óránkat 1 A gazda a föld rabságába adja a magját, hogy onnan virággá és gyümölccsé legyen, Luther számára az volt a legjobb, hogy mint fogoly, Wartburgba került. Ott alkalmat és időt talált rá, hogy gyönyörű nyelven lefordítsa az Újszövetséget. Milyen hiányos volna Bibliánk, ha Pál fogságban irt leveleit mind oda kellene adni ! A keresztyén irodalomnak sok gyöngye származik fogságból, pl. Bunyan „Zarándok útja “

De Pál bizonyságtétele nemcsak a jövőre nézve hozott gyümölcsöt, hanem azonnal is; Megváltójáról a császár más-más katonájának tehetett bizonyságot. Próbáld csak elképzelni magadnak ezt a minden napi őrváltást. Olyan embert láttak, aki valóban megtalálta a boldogság titkát. Vállán keresztül olvassák el, amit ir : Nemhogy az én szükölködésemre nézve szólnék; mert én megtanultam, hogy azokban, amelyekben vagyok, megelégedett legyek. Tudok megaláztatni is, tudok bővölködni is; mindenben és mindenekben, ismerős vagyok a jóllakással is, az éhezéssel is, a bővölködés- sel is, a szükölködésel is. Mindenre van erőm, a Krisztusba, aki engem megerősít.“ (Fii. 4, 11 —13.) Nemcsak irta ezt Pál, de élte is. így nem is csoda tehát, hogy egyik harcos a másik után jön a fogolyhoz: Mondj nékem még többet Jézusról! Egész csomó ember gyülekezik Pál köré a császár házában, akiknek Isten

szeretetéről üzenetet mond és akik vele imádkoznak. Beszél nekik a filippibeli gyülekezetről, melynek levelet ír: Lydiáról, a megszabadult szolgálóleányról és a börtönőrről; börtpnbevetéséről és csodálatos szabadulásáról. És most arra kérik őt: ugyan köszöntsd nevünkben a filippibeli kedves testvéreket és mond nekik hogy veled együtt hálát adunk és imádkozunk értük. Ezért írja az apostol : Köszöntenek titeket minden szentek, mindeneknek felette pedig a császár udvarából valók.“

Nem gondoljuk-e néha, hogy Jézus Krisztus evangéliuma mégsem való a legrosszabb embereknek ? De a legelsők, akik Jézushoz vonzód'ak, mégis a „vámszedők és bűnösök“ voltak. Szent lénye nem ijesztette el, hanem vonzotta őket. Szívesen hallgatták öt. S nem az elveszetteknél kezdődött-e minden mélyreható ébredés ? Isten nem személyválogató. Napja épugy süt a szegényházra, mint az államfő palotájára. Isten minden embert ugyanabból az anykgból teremtett, hasonló szükségletekkel, hasonló fájdalmakkal, hasonló vágyakkal. Arra kell emlékeznünk egyre és újból, hogy az evangéliumot legelőször mindég a legszegényebbek és legnyomorultabbak fogadták el. „Köszöntenek titeket a császár udvaráról való szentek.“ Ők kérik : el ne menjetek valahogy azok mellett, akik a ti időtökben ami követeink.

A szenteket bizonyára utoljára keresik a császár udvaránál A művészek sok szentet festettek és mintáztak le nékünk. A világon talán több a szentkép, mint a szent Szent öltözetekben állanak előttünk. (Hiszen ruhákban annyi kegyességet találunk ) Felfelé néznek szent áhítattal kéz ik állandó imában vannak összekulcsolva. Szent magányban élnek, nem a nyüzsgő világban. Körül vannak véve a szent mennyei seregekkel. Életünk ünnepélyességét nem zavarja a mindennapi élet gondja. Így festették le nekünk a „szenteket.“ De itt? — „Köszöntenek titeket a császár házából való szentek.“

Akkoriban bizonyára Róma volt a szentek számára a legalkalmatlanabb hely. Azt a romlottságot, amelyben akkor süllyedt, nehéz volna leírni. Ebben a bűzös posványbán folyt össze az egész pogány világ szenyvize. A világ soha nem látott még ilyen erkölcsileg rothadt várost, tele szemérmetlenséggel, bűnnel és isten- telens,éggel. És ezek a „szentek“ — itt vannak!

És minden néposztály között a rabszolgák voltak a legnyomorultabbak. Oly nagy számban voltak itt, hogy csak a legnagyobb szigorral lehetett őket fegyelmezni. Egyszer egy rabszolga az őt ért kimondhatatlan igazsátalanságért meggyilkolta az urát. Büntetésből vele együtt négyszáz rabszolgát öltek meg. Némelyik római házban százával voltak rabszolgák. A rabszolgát ura kínozhatta, visszaélhetett vele, megölhette anélkül, hogy valaki is kérdőre vonta volna ezért. Rabnőjét a római úrnő, ha az egy hajfürtjét nem kívánsága szerint tűzte fel, tüzes vassal égethette, halainak eledelül a tóba dobhatta. Ki. törődött vele? És ezek között a rabszolgák között találunk „szenteket“.

„A császár házában /“ Ez Neró volt, az az embertelen szörnyeteg, akiről azt írta valaki : Nagystílű tolvaj, cselszövő, gyilkos, hazug, iszá-