Élő Víz, 1944
1944-december / 12. szám
a kulturélet bizonyos területére koncentrálja minden energiáját? Rendszerint az ilyenek sokkal kulturáltabb életet élnek, mint vádlóik. Az uj látás csodálatos kultúrát is ad az embernek. Akinek volt már alkalma találkozni egyszerű iskolázatlan emberekkel, akiknek Jézus megnyitotta a szemét, az velem együtt bizonyítja ezt. Az uj látással együtt csodálatos kultúrát is kaptak. Kultúrát és olthatatlan kulturszomjat. A Finnországban megfordult magyarok közül legtöbbnek a számára legnagyobb élmény a finn parasztember volt. Hatalmas palotákat másutt is lehet látni, becsületes embert, természeti szépségeket is. De azon a finn paraszton, aki a legelőkelőbb társaságban is le tud ülni és az élet bármely kérdéséről beszélgetést folytatni, a magunkfajta ember elálmélkodik és nem érti, hogy a finn közoktatás magas színvonalában, vagy pedig egészen különös természeti képességekben gyökerezik mind ez. Mindaddig talány marad ez az ember számára, míg meg nem látja, hogy ott is azok a parasztok ilyen ritka intelligensek, akiknek Krisztus megnyithatta a szemét. És ugyanez történik Magyarországon is. Az az egyszerű paraszt vagy iparosember, aki kezébe veszi a bibliáját és engedi magát készséges eszközül az azon keresztül szóló Krisztusnak, a kulturáltság szempontjából is annyit változik, hogy elcsodálkozunk rajta, akárcsak Krisztuson a, falujabeliek : „Honnét vannak ennél ezek? És mely bölcseség az, ami néki adatott?“ (Márk 6:2). Ne féljünk attól a megigézett látástól. Azért megigézett, mert a szeretetnek a látása. A szeretetnek is van látása, aminthogy a gyűlöletnek, tárgyilagosságnak, közönynek is van látása. Mindegyik egészen más. A gyűlöleté torzít, a szereteté szépít. Ahogy megnyílik Bartimeus szeme, nyomban megtalálja Jézust. Kit látott maga előtt ? Daliás vitézt ? Különösen szép arcot ? Előkelő urat? Egyiket sem! Egyszerű poros vándort, akin nem volt semmi igéző. Mégis bizonyosan úgy érezte, hogy ezen a világon nincs szebb arc mint Krisztusé. Mert a szive tele volt szeretettel Krisztus iránt Amint a vőlegény szemében nincs szebb a jegyesénél, az anya szemében nincs aranyosabb a gyermekénél, ugyanúgy a Krisztus által megnyitott szemű ember számára nincs a Názáretihez hasonlítható ember. — Valaki azt gondolhatja, hogy ez rabság. Vájjon szegényebb-e az az édesanya, aki gyermekét ölelheti a keblére, mint az a zöldkeresztes védőnő, akire egy falu gyermekserege van rábízva? Vagy szegényebb lelt e az a legény, aki megtalálta a jövendőbelijét s ettől kezdve nem létezik többé más lány a számára, mint akkor amikor még húsz lánynak csapta a szelet?-l — Ez az uj látás második vonása: tele van szeretettel Krisztus iránt! Miért viseltetnek a megnyitott szemű emberek olyan szeretettel Krisztus iránt ? Mert a szivük tele van hálával Krisztus iránt 1 Ezért az uj látás a hálának a látása. A hála a szeretet egyik fajtája. A szeretet nem mindig konkrét: meghatározott esetben meghatározott személyre vonatkoztatható, a hála mindig konkrét. A szeretet nem mindig indokolható, a szeretetben mindig több az érzelem, a hálában több a tudatosság. Szeretném, ba ezt az *új látást, a hálának látását különösképen megtanulnánk a mai időkben. Manapság sok mindent látunk magunk körül, ami nem indít hálára. A vak Bartimeusnak az életében is sok olyan mozzanat következett, ami nem ébresztett benne hálát. Az emberek nem maradtak hozzá olyan kedvesek. A csoda elszürkült és Bartimeus is egy szürke ponttá lett a zarándok csapatban. De hogy vak volt és Jézus megnyitotta a szemeit, az soha nem fakult el. Mi is kaptunk valamit Jézustól. Még nagyobb ajándékot mint Bartimeus: minden bűnünknek a bocsánatát. Ez pedig élet és üdvösség — tudjuk Luther Kis Kátéjából. Még drágább is az, amit kaptunk. Bartimeus szemének megnyitása Jézusnak csak egy mondatába került, De hogy nekünk azt mondhassa: „bízzál, a te bűneid neked magbocsáttatnak“, az életébe került. Ezért nem szabad ezt sem elfelejtenünk soha. A világ, vagy akár maga az Úr is bánhat velem akármilyen rosszul, a ^szívem mélyéig hálásnak kell lennem mindig ő iránta, aki bűneimet testében felvitte a keresztfára és ártatlan vérének ontásával szerzett bocsánatot azokra. Az új látást kapott emberek olyan csodálatosan derülátók. Nincsen olyan helyzet, hogy ne tudjanak dicséretet énekelni. Ritka szép példája ennek énekeskönyvünk 12. éneke. Mentzer János chemnitzi lelkész irta. Egy borzalmas éjszakán leégett temploma és a paplakja, Hasztalan dolgoztak a gyülekezet segítségre kész tagjai, semmit sem lehetett megmenteni. Csupán a lelkészcsalád élete maradt meg. Amikor a pusztító tüzet már eloltották, a lelkész félre vonult és a templom kormos szegletkövén írni kezdett. Arcáról hamar eltűnt a bánat és szomorúság minden jele Minél jobban belemerült az írásban, annál inkább öröm és boldogság ragyogott rajta. Hívei már attól féltek, hogy a nagy csapás megzavarta elméjét, amikor hálás örömtől sugárzó arccal közéjük lépett és olvasni kezdte az új éneket: Óh vajha ezer nyelvem volna, S angyalokéval érne föl, Mindegyik versenyezve szólna Teljes szívemnek mélyiből Dicséretedre Istenem, Ki annyi jót mívelsz velem! Bár szavam elhatna odáig, Hol a nap ragyog fényesen, Szívem amíg ver, mindhalálig Szeretné Istenét híven; Bár mindegyik szívdobbanás Lenne egy-egy hálaadás! Ezer áldást ki karmatoz rám ? Te egyedül jó Istenem. Ki vezérel e földi pályán ? Atyám, ki más, hogy ha te nem? Botlásimat ki tűri el Kimondhatatlan szerelmivel? Vessződet csókolom, mely dorgál, Meghajlom szent kezed előtt, A kísértés csak jómra szolgál, Kitartásra ez ád erőt. Ez nemesíti szívemet, S érezteti kegyelmedet. Gyakran tapasztaltam örömmel, Hogy mind jó, mit tetszésed ád. Ha színig töltőd is ürömmel
