Élő Víz, 1944
1944-december / 12. szám
A keserűség poharát, S körülvett bú és félelem: Akkor is Te voltál velem. óh hát hogyne dicsérne szivem, Hogyne áldana Tégedet! Ha e világot elveszítem, Úgyis nyertes leszek Veled. Ha jön majd értem a halál, Hitem még akkor is megáll, Fogadd el gyönge háladásom, Fogadd el rebegésemet, Míg majd az angyalokkal áldom, Én Istenem, a te neved, Ahol ezernyi ezerek Örökké dicsőítenek! Mennyivel természetesebb és érthetőbb volna, ha egy panasszal, teli, Istennel perbeszálló éneket írt volna. És ő megírta a hála- dásnak és a dicséretnek a himnuszát. Olyan éneket, amiről azt gondolja az ember, hogy Isten két kézzel halmozta el minden ajándékával a szerzőjét. Pedig csak új látást kapott. A hála- dásnak a látását. De szükséges, hogy az új látást nyerő ember vállalja ennek kellemellen oldalát is: a bűnbánat látását. „Botlásaimat ki tűri el kimondhatatlan kegyelmivel?“ — énekli Mentzer János. Látja önmagát és gyülekezetét ki mondhatatlan bűnben és meghajlik a dorgáló kéz alatt és megcsókolja a fenyítő vesszőt. — Bartimeus amint haladt a zarándok csapatban, egyszerre csak szemet szúr neki szennyes inge, mocskos lába és rongyos ruhája. Nyomban megérzi, hogy nem való ő ebbe a társaságba, a tiszták és szentek közé. — Isten gyermeke szemei megnyílása után így látja meg minden takaró alatt a maga bűnét. Még két vonása a Jézus által megnyitott szemű ember látásának: az új látás a lélek szemszögéből való látás. Nem olyan egyszerű dolog mindent a lélek szemszögéből látni Itt mindenről az dönt, hogy üdvös, vagy nem üdvös. Akkor mellékes, hogy kellemes, vagy kellemetlen; hasznos, vagy káros, mert egy a fontos: a lélek üdvössége. Egészen más látást kap az ember a maga életéről és az emberiség életéről. Első helyen lesz az, ami az üdvösséget munkálja. És meglátja, hogy Isten mennyi próbával, fenyítésset és csapással neveli az embert az üdvösség elfogadására Az ilyen ember megtanulja, hogy mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de az ő lelkében kárt vall. És mit árt az embernek. ha az egész világot el is kell veszítenie, de lelkének haszna van belőle. Végül az új látás az engedelmesség látása. Bartimeusról azt olvassuk, hogy követte Jézust az úton. Pál apostol azt mondja Agrippa királynak : nem voltam engedetlen a mennyei látás iránt (Csel. 26:19). — Ne gondoljuk, hogy Jézus követése nagyon kellemes út volt. Itt Jézus azon az úton haladt, amelyen az irgalmas samaritánus a kifosztott embert találta. Zord sziklák között, lakatlan vidéken haladt az út, A rablók birodalmán kesesztül. De nem azért volt nehéz ez az út, hanem azért, mert a végén ott sötétedett a golgotái kereszt. Bartimeus, ki tudja, hol volt Jézus elfogatásakor és keresztre feszítésekor. Az a tény, hogy Márk feljegyzi a nevét arra enged következtetni, hogy a későbbi keresztyén gyülekezetben ismert embe volt, Jézust bizonyára a szenvedések, próbaté telek útján követte. Rajta is be kellett teljesednie az igének: nem nagyobb a tanítvány a mesterénél... Az új látás az engedelmesség látása :' mindenen keresztül, Hadd fejezzem be Luther 95 tételének két utolsó pontjával: „Intsük a keresztyéneket, hogy fejüket, a Krisztust, kereszten, halálon és minden poklon át követni igyekezzenek. És így inkább sok szorongattatás közt jussanak a mennyi országba, mintsem hogy magukat a békével áltatva elbízzák.“ • n. 1 J u tí-irzsiui i iflliim iiiiiiiiiiiiiitiiiiiiiiiiAiiiiiiiiu tuti mini iiu mm BIZONYSÁGTÉTEL. Ez a nap mit az Clr rendelt A szegedi gyermekklinikán voltam kisfiámmal a bombázások idején. Odaérkezésem napján mindjárt egy nagy támadást éltem át és attól kezdve naponta nagy félelmek között töltöttünk órákat az óvóhelyen. Az egyik reggel azt az igét olvastam a vezérfonal szerint; ?'ez a nap> amelyet az Ür Rendelt, örvendezzünk.« Fáradtan, megviselt idegekkel ébredtem, el sem tudtam képzelni, milyen örömöt hozhat ez a nap. Nemsokára szaladtunk le az óvóhelyre. És jött a második erős támadás, amely a klinika közvetlen körzetét érte, talán még nagyobb volt a rémületem, mint az első alkalommal. S miközben fejünk felett dúlt a légicsata, arra gondoltam, hogy ez az ige ma nem nekem szólt, mert semmiképen sem illik erre a napra. Egy kis csalódásfélét is éreztem, Emberi értelemmel próbáltam magyarázgatni, hogy a vezérfonalat egy évvel ezelőtt állították össze, hogy is találhattak volna éppen erre a napra illő igét. Amikor hosszú szünet után feljöttünk az óvóhelyről, látva magam körül a nagy pusztítást, hálaima tört fel a szívemből. Ekkor kezdtem először egy kis örömöt érezni, amiatt, hogy megmenekültünk. Mert hiszen olyan kevés hiányzott ahhoz, hogy telitalálat érje a klinikát. Az örömöt azonban hamarosan elhomályosította az aggodalom, amikor az orvostanár azt tanácsolta, hogy most azonnal induljak haza a beteg kisfiúval. A várósban semmiféle jármüvet nem lehetett találni, a vonat későn este indult egy távoli mellékállomásról. Kétségbeesve gondoltam arra, hogy jutok el oda a csomagokkal és a beteg gyerekkel. Keserűségemben sírva fakadtam, nagyon sajnáltam magam. Férjem messze városban katona és én itt idegenben a beteg gyermekemmel. Milyen nagyon megpróbál engem az Úr! Alig jutottam túl ezeken a gondolatokon, amikor kinyílt a kórházi szoba ajtaja és belépett rajta a férjem. Le se lehet írni azt az örömöt, amit mind a ketten éreztünk. Az első mondatunk az volt egymáshoz, hogy ez a nap, amit az Ür rendelj örvendezzünk. S még nagyobb volt hálás örömünk, mikor férjem elmondta, hogyan intézte el az Ür, hogy éppen akkorra érjen ide, amikor a legnagyobb szükségem volt rá. Kérés nélkül váratlanul kapott szabadságot. Amikor elindult, azonnal felvették egy katonaautóra, minden állomáson rögtön kapott vonatot és így abban az órában érkezett Szegedre* amikor a légitámadás megkezdődött. Az Ür a mai vészterhes napokban is megmutatja azt, hogy nemcsak a nagy dolgokkal, nemcsak a népek sorsával törődik, hanem gondja van a legkisebbekre is. f , , / r f f « AjűUcXo'M ÉLÓ VÍZ 3
