Élő Víz, 1944
1944-december / 12. szám
ÉLŐ VÍZ EVANGÉLIZÁCIÓ Az erőszakoskodóké a mennyek^ országa. Márk. 10:46-52. 5. Ai uj látás. A vak Bartimeus erőszakossága nem volt hiába. Jézus nem rázta la magáról. Meghallotta kiáltását kivette belőle egyetlen nagy kívánságát és megnyitotta a szemét. „Eredj el. a te hited megtartott téged.“— hangzott felette a sötétséget osz'ató ige. „Es azonnal megjött a szemevilága“ jegyzi fel róla Márk evangélista. Az volna a természetes, emberileg érthető, hogy amikor Bartimeus visszanyeri látását, olyan dolgot csinál, amiből arra lehet következtetni, hogy nem tud betelni e látással. Hogy amikor hunyorgatva először kezdi szoktatni a szemét a látáshoz, az első akit tekintetével keres: Jézus. Azután tovább nézeget és keresgéli, ki lehet az a jótét-lélek, aki először nyúlt a hóna alá: „Bízzál, kelj fel, hiv tégedet “ Sorba keresné az ismerősöket, akik már eddig is részt vállaltak az ő nyomorúságos vak sorsából. Azután szétnézne, hogyan ragyog a nap, milyen kék az égboltozat. hrgyan bólogatnak a pálmafák, hullámzik az embertömeg és hogy milyen mindaz ami eddig is körülvette, csak ő a sötét szemeivel nem láthatott belőle semmit. — Amikor Péter és János a jeruzsálemi templom Ékes kapujában meggyógyították a sántát, arról is az van feljegyezve, hogy amikor „meg erősödtek az ő lábai és bokái, és felszökvén megállt és járt, és bement ővelök a templomba, járkálva és szökdelve és dicsérve az Istent.“ (Csel. 3:7-8.) Ez a gyógyulás természetes következménye. Itt azonban egészen más történik. Nincs szó nézelődésről, a környező világ önfeledt szemléléséről, hanem csak egy rövid mondat: „azonnal megjött a szemevilága és követi vala Jézust az utón.“ Ez az egy mondat is azonban rengeteget árul el Bartimeus Jézustól nyert új látásáról. A vak Bartimeus új látása megigézett látás volt. Nem látott mást csak Jézust egyedül. Azért nem is tekintgetett se jobbra, se balra, csak Jézusra. A megtért ember mindig ilyen megigézett látású ember. Mindég egy-ügyű ember. Csak egy ügye van. Csak egy dolog, vagy egy személy érdekli: Krisztus és Kriszius ügye. De ha valaki azt gondolná, hogy az új látás az embereket rajongóvá teszi, akkor nagyon téved. A megtért ember uj látást kap a földre vonatkozólag is. Egészen másképen néz földi hivatására. Lehet, hogy addig is látta annak minden szépségét és az ügy érdekében való ambícióval teljesítette kötelességét. Most még s varázsos szint kap egész munkája, dicsőség fénye ragyogja körül. Először is meglátja, hogy nem embereknek, feljebbvalóinak szolgál, hanem az Urnák. Nem a magaválasztotta helyen van, hanem az Ur állította oda. Neki van vele célja. Egészen csodálatos lényeget kap minden földi munkája. Másodszor meglátja azt is, hogy földi munkájával szerzett becsülete vagy becstelensége sem magánügye többé, nem is társadalmi osztályáé, hanem az Űré. Munkájának elvégzéséből Urára származik elismerés vagy szégyen. A szerint, hogy hogyan végzi. Éppen azért az uj látást nyert emberek másképen feküsznek neki a munkájuknak. így érti meg az ember, hogy azok, akiknek Krisztus uj látásra nyitotta meg a szemüket, használhatóbb emberekké lesznek. Nem válnak mennykóros emberekké, akik kirúgják lábuk alól a talajt és csak sóhajtoznak, sopánkodnak, örökké énekelnek és imádkoznak s közben megfeledkeznek a földről. A megtért ember is a földön jár, csakhogy azon az utón, amelyen Jézus járt, A megigézett látású emberek egykönyvü emberekké is válnak. Lehet, hogy eddig sok mindent össze búvárkodtak. Most úgy érzik, hogy csak egy könyv van a világon — a biblia — amivel igazán érdemes foglalkozni. Minden más iránt elvesztették érzéküket. Sokszor kultura-eilenes embereknek gondolják az ilyeneket. Van közöttük tényleg, aki félredob minden regényt, esztétikai könyvet, mozit, színházat, futballmeccset és most minden figyelmével, minden idejével Isten országa felé fordul. Aki azonban ezekből a jelekből kulturaellenességeít olvas ki, nem nézi elég mélyen ezt a kérdést. Az uj látást kapott emberek közül azoknak, akikre töóbé-kevésbbé ráillenék a kultura-elle- nesség vádja, nem a kultúrával, hanem önmagukkal van bajuk. Úgy látják, hogy azon a területen, ahol az emberek kultúrát keresnek megmérgezett kultúra van, ami nekik kisértést jelent. Ki dobna követ arra az emberre, aki az ital rabja volt és uj életében nem akarja többé kezébe se venni a boros poharat? Nem az italnak az ellensége az ilyen, hanem annak a szenvedélynek, ami reá leselkedik. Másik ok, ami miatt egyesek ilyen magatartást tanúsítanak egyszerűen az, hogy többé nem is érdeklik ezek a kérdések. Nincs rá szükségük, vagy nem érnek rá. Rengeteg fontosabb feladat vár rájuk. — Vagy lehet-e azt mondani egy orvosprofesszorra, aki az orvos- tudomány kis részére akarja magát specializálni s mikor elmélyedő kutatásba kezd azon a területen, akkor látja, hogy mennyi feltárni és megismerni való van még ott. Megigézi ez a fontos szolgálat és egészen neki szenteli az életét- Lehet e vájjon kulturaellenesnek mondani őt azért, mert nem jár moziba, színházba, koncertre és nincs ideje olvasásra? Mert minden p llana- tát, idegszálát ez az egy kérdés köti le? Mert
