Élő Víz, 1944
1944-február / 2. szám
TANÍTÁS Gondviselés Ez a fogalom ebben a formában a bibliában jóformán elő sem fordul. A Károli-féle fordítás igen különböző héber és görög szavak fordításaként használja a „gondviselő", „gondot visel" szavakat. A gondviselés fogalmát főként a felvilágosodás használta előszeretettek Istent szívesen emlegette Gondviselő-ként s ezzel szinte teljesen elhallgatta, hogy Isten Megváltónk és Megszentelünk is. így érthető, hogy a G. fogalma hitvallási iratainkban sem fordul elő, s a gondviselés nem önálló téma, nem tárgya egyik hitcikkelynek sem. Tartalmilag a Kis és Nagy Kátéban szól Luther Isten gondviselő munkájáról (ha nem is ezzel a szóval) az I. hitágazat és a 4. kérés magyarázatában. Amikor a továbbiakban ezt a szót használjuk, értjük alatta Istennek világkormányzó és az egyes ember sorsát intéző kegyelmes munkáját. A régi evangélikus hittudósok ilyen értelemben különböztettek meg: pro- videntia generalis-t (Istennek az egész világra vonatkozó üdvterve s annak végrehajtása), providentia spe- cialis-t (a világesemények kormányzása) s providentia specialissima-t (az egyes ember felől való gondoskodás). Isten gondviselő munkáját meg kell különböztetnünk az üdvösségre kiválasztó és elvezető munkájától (predesztináció), de attól el nem választhatjuk. Hiszen ugyanaz az Isten az, aki nekem ételt, italt, ruhát, stb. ad (Kis Káté!), aki jmegadja a mindennapi kenyeret minden gonosz embernek is — és engemet megvált minden bűntől, az ördögnek és halálnak hatalmából! Az első és a második hitágazat szorosan összetartoznak s az elsőt is csak a másodiknak alapján vallhatom. Másszóval: Isten az eledelt, az egészséget, stb. is csak Krisztusért s Krisztus által adja nekem. Azért gondviselő édes Atyám, mert Megváltóm is a Jézus Krisztusban. T' 1 Nincsen és nem lehetséges tehát a Jézusban mint megváltómban való hittől független gondviselés-hit. Azért bízom mennyei Atyámban, azért viszem elé gyermeki hittel a kicsiny és a legkisebb ügyeimet is, mert ö az ö egyszülött Fiát nem sajnálja odaadni érettem — hogyne adna vele együtt oda mindeneket?! Isten megváltó kegyelmének és gondviselő szere- tetének ez a szoros összetartozása a mindennapi keresztyén életben hitünk próbájává válik. Ilyenkor válik el, hogy hitünk csupán elméleti elhívés-e, vagy személyes, törhetetlen bizodalom, tűrő engedelmesség, örvendező reménység is. A tapasztalat ugyanis azt mutatja, hogy sokszor látszólag nagy bizonyossággal beszélünk az Istentől nyert bűnbocsánatról, az elkészített üdvösségről, stb. Azonban egyszerre kételkedni kezdünk Isten jóságában, zúgolódunk és megbotránkozunk, ha kérésünkre nem mulasztja el azonnal — fogfájásunkat, ha nem szabadít meg a megélhetés mindennapi gondjaitól Hogy az élet tele van gondokkal, nehézségekkel, hogy a létküzdelem verejtékes és könnyes, azt a biblia nem tagadja. (Máté 6, 24—34; Filippi 4, 6, stb.) Ez e bűnnek a következménye (I. Móz. 3, 17—19). Isten gondviselő kegyelme éppen abban van, hogy a bűnös világot a bűn ellenére is fenntartja és kormányozza, hogy felhozza napját jókra és gonoszokra (t. i. hívőkre és hitetlenekre) egyaránt. A hívő ember éppen abban különbözik a hitetlentől, hogy gondját Istenre veti -1. Péter 5, 7), hogy tudja: fejem hajszálai is számon vannak nála tartva (Máté 10, 29—31). Ezért nem aggodalmaskodik: nem akarja az élet nehézségeit a maga erejéből megoldani. Az aggodalmaskodás: hitetlenség. Az Isten hatalmába és irgalmába vetett bizalom hiánya. Ezért az aggodalmaskodó másik úrnak szolgál, mástol várja sorsa intézését (Máté 6, 24): szerencsétől, fátum- tól, babonás szertartásoktól — vagyis az ördőglől. Mindaz a tenger babona, ami az egyszerűbb s a műveltebb nép körében egyaránt el van terjedve, voltaképpen az ördög szörnyű hatalmáról beszél. Nem ártatlan dolog tehát, a patkó kiszegezés, kéményseprővel, malaccal való kacérkodás, 13-as számtól való rettegés, stb. De nem kevésbbé bűnös a „felvilágosult" ember pénzimádata sem. Mindez tiszta pogányság: az első ua- rancsolat megszegése. Mert mindenkinek az az Istene, akitől „minden jót vár s akihez menekül nyomorúságában' (Luther, Nagy IC. I. par.)! Az élet nehézségeiben, a háború, szegénység, betegség, stb. okozta nyomorúságában fel kell tehát ismernünk Isten próbatételét (Jób!). Ezt a próbatételt az teszi nehézzé, hogy az ember azonnal összehasonlításokat eszközöl a maga és a mások — véleménye szerint sokkal gonoszabbak — sorsa között. Ez a témája a 73. (és még sok más) zsoltárnak is. Hitünket ilyen helyzetekben csak az igébe fogódzás őrizheti meg. Az igéből tudjuk meg, hogy Isten szeretetének nincsen végeredményben más bizonyítéka, mint a kereszt. Isten a világ iránt való szeretetét (János 3, 16) egyszülöttjének odaadásával mutatta meg. Ez nekem is elég kell, hogy legyen. Luther figyelmeztet arra, hogy a kereszt azt is megmutatja: Isten mindig az ellenkezőjének színében cselekszik. Vagyis: megpróbálja, akit szeret s megostoroz mindenkit, akit fiává fogad. A nyomorúság nem cáfolata, hanem jele szeretetének. Erre gondoljunk, a mostani világveszedelem, sok szörnyű nyomorúság közepette is. Sokszor úgy látszik, mintha Isten aludnék, mintha kiengedte volna kezéből a kormányt. Mintha megvadult lovak elragadták volna a történelem szekerét. Mintha Isten világkormányzó hatalma és bölcsesége sehol sem volna. Mindez azonban csak látszat s mindennek szemünk elé rajzolásával az ördög igyekszik hitünket kikezdeni. Isten rejtetten gyakorolja gondviselő munkáját. „Felhő takarja lábnyomát . . .“ Akármilyen nehéz, sötét völgyeken vezet is keresztül, bizonyos, hogy ö vezet (23. zsoltár). A végső kimenetele e világ sorsának és benne az életemnek is nem kétséges: minden Isten dicsőségére válik majd és az én javamra. Mert akik Istent szeretik, azoknak minden javukra van! Nemcsak akkor vétkezünk Isten gondviselése ellen, ha hitetlenkedünk, zúgolódunk, kétségbeesünk, hanem akkor is, ha követelődzőnk, türelmetlenül csodákat és jeleket várunk. Alapjában ez is hitetlenség (Máté 12, 39). Hitünknek egyetlen támasza: az ige! Ha minden látszat és az egész világ ellene mond is (az Antikrisz- tus is tesz csodákat), akkor is a puszta igébe fogódzva kell megállanunk. „E világon nyomorúságtok lészen. De bízzatok: én meggyőztem a világot." (János 16, 33.). Ez a keresztyén ember gondviseléshitének a záróköve. Megszeretted az Élő vizet 1943-ban? Szerettesd meg másokkal is 1944-ben!
