Élő Víz, 1944
1944-november / 11. szám
Nehéz viszonyok ellenére mégis mind jobban megtelt Isten háza. A gyülekezettel 60 hősi halottján keresztül már komoly, szót váltott a Mindenható,. Hétközben Torzsán és Ujsóvén is szolgáltam. Délután bib- liaórák voltak. A befejező úrvacsorái istentisztelet itt március 19-én este volt. Délután terjedt az egész falut lázba hozó hír, hogy a német katonák bevonultak. Már azon gondolkoztunk, hogy most, mikor mindenki a,z utcán vái;ja a bevonuló hadsereget, le kell mondanunk az istentiszteletet. De Isten megszégyenített. Százan vettek részt a szombat délutáni előkészítő órán, száztízen jöttek el vasárnap este s amíg kint a tömeg járt-kelt, amíg felettünk repülőgépek keringtek, letérdepeltünk a.z Ur asztala elé. A harmadik böjti evangélizáció Oroszvárott volt. a kis mosonmegyei filiában. Eredményéről az írja a lévita, hogy utána megkétszereződött az istentiszteletlátogatók száma. ! / Németnyelvű evangélizáció volt a Klebelsberg- u'cai templomban a nagy budapesti evangélizáció alkalmával is. Azt is megtarthattam Isten kegyelméből. Hazai németségünk különösen rászorul az evan- gélizációra; ma még nagyrészt fogékony is az Ige iránt. Gondoljunk imádságainkban erre a munkára is, adjunk hálát az Istennek, hogy minden nehézség ellenére újra lehetővé tette s kérjük őt, arra, tegye lehetővé továbbra is és más helyeken is. Spiegel-Schmidt Frigyes. Közösségi konferencia Nagytarcsán. A kis nagytarcsai közösségnek már valóságos életszükségletévé vált, az, hogy évenkint szeptemberben konferenciát rendezzenek és vendégül hívhassák távoli gyülekezetek közösségeit. Az idén lelkészük katonai szolgálata, másrészt a megnehezült viszonyok miatt kilátástalan volt, hogy megtartsák szokásos konferenciájukat. Lelkészük alig szerelt le szept. 1-én, mindjárt az első közösségi összejövetelen felvetették a kérdést; »Hát az idén nem fesz konferencia?« így adta az úr azt a gondolatot, hogy az előbbi évek háromnapos országos konferenciája helyett legalább^ egynapos összejövetelt tartunk a legközelebbi gyülekezetek közösségeinek meghívásával. Szept. 24-ére terveztük a konferenciát, amely — mint a hó utolsó vasárnapja, — templomszentelési emlékünneppünk. Az előtte és utána, való napom, eső lés riadó volt. Vasárnap pedig gyönyörű napsütéses, riadómentes napot kaptunk. 1 Sajnos, a felkért előadók közül Zászkaliczky Pál nem jöhetett el, Csepregi Béla pedig meg sem kapta felkérő levelünket. Csak Scholz László jöhetett ki Budapestről. így az első előadást Pór János népfőiskolái nevelő,' a másodikat Scholz László lelkész, a harmadikat a helyi lelkész tartotta. Reggel 8-kor istentisztelettel kezdtük a napot. Majd a Népfőiskola udvarán írásmagyarázat után elhangzott az első előadás. D. u. 2-kor énektanulás és két előadás következett. Az előadások szünetében jó forgalma volt az iratterjesztésnek. A nap középponti gondolata »Krisztus a Király!« volt. A következő címmel hangzottak el az előadások; Krisztus az Alapkő, Krisztus a ^Kőszikla, Krisztus a Szegletkő. (A konferencia után gondoltunk arra, hogy a téma teljesebb kimerítése kedvéért negyedik előadás lehetett volna; Krisztus a Próbakő.) A cél az volt, hogy az elkövetkező időkre készíthessen fel bennünket az Úr, élénktárvá Krisztusunk csodálatos dicsőségét, aki »kijőve győzve és hogy győzzön« és meggyőzte már e világot. Valóban szent örömben lehettünk együtt csömöri, rákoskeresztúri, és cinkotai testvéreinkkel, akikkel együtt a délelőtti kis létszám délutánra kb. 120-ra növekedhetett. Imádkozva emlékeztünk meg mindazokról is, akik tavalyi nagy konferenciánkon velünk együtt örvendezhettek, de most nem lehettek közöttünk. BIZONYSÁGTÉTEL. Levél a végekről. Mi még megvagyunk egészségben és rendben. A körülményekhez és lehetőségekhez képest folytatom is munkámat. Sok gond és sok nyugtalanság fogott el az utóbbi időben, olyan, ami keresztyénhez nem illik. Nem is magam miatt és az én jövőm miatt, de mikor kisebb gyermekeimet látom, különösen a gondtalanul mosolygó és játszi kislányomat és az eljövendő hatodikra gondolok és az azt megelőző időkre, úgy bizony nagyon megkísértett a sátán. Ha magamra gondolok, nem íudom elfogadni a gondolatot, mikor sokszázezer magyar és sok millió ember szenved, miért kíméljen meg az Úr engem. Nem tudok másért imádkozni, minthogy a kárhozattól mentsen meg. De mikor azokat a kicsinyeket látom, akkor nem tudok csak a lelkűkért imádkozni és sokszor nagyon nagyon összeszorul a szívem. Mikor az Igét olvasom és hallom, vagy otthon nagy a nyugalmam, de mikor itt kint a forgatagban, a rengeteg hír és aggodalom rázúdul az emberre, akkor bizony sokszor nehéz. Nagyon sokat kell imádkoznom hitért velük szemben is. Bízom nagyon az Úrban, hogy ahogy üzleti vonatkozásban teljes nyugalmat tudtam kapni és nem izgatnak a nehézségek és néha szinte lehetetlenülése az ellátásnak, ha arra kerül a sor, úgy meg fogja adni a nyugalmat is és a békességet is. Sokat gondolkoztam az esetleges tennivalókról. Anyagilag esetleg meg tudtam volna csinálni, hogy emberi számítás szerint biztosabb helyre menjen családom, de úgy érzem és látom és látjuk, hogy az Úr éppen feleségemmel kapcsolatban, elzárta előlünk a lehetőséget, hogy innen elmenjünk. Hisz egy-két héten bélül itt kell lenni a csemetének. Éppen a vasárnapi bibliaórán volt szó róla, hogy Pál miért menekült egyes esetekben, máskor meg megvárta, míg megkövezik. Tudta az Úr akaratát. És igy gondoljuk mi is, hogy az Úr akarata, hogy maradjunk. Ha meg kell halnunk, az Ő akarata, ha élnünk kell az ő akarata. Mindenki elmenekülni nem tud. Akkor pedig úgyhiszem, kötelességünk maradni nekünk, akikhez már szólott az Úr. Olyan nagyon sok hálát tudok mondani, hogy megismertette magát velünk és hogy ígéretet adott nékünk, hogy majdan elvisz magához. Soha nem éreztem ennyire, hogy mennyire érdemtelen vagyok rá, de azt sem, hogy milyen végtelen nagy a kegyelem. Nagyon igaza volt tegnap segédlelkészünknek, hogy nyugalmat Krisztus sohasem írpzl övéinek, csak békességet. Ez ped'^ független a mai helyzettől. Lehet a világi életünk nyugodt és még sincs békességünk és jöhetnek a leg- szörnyübb nyugtalanságok és mégis békességünk van. Oly jó tudat, hogy mikor e világ hatalmasságainak szemében porszemek vagyunk, mikor egyéni tragédiák már csak számba sem vétetnek, és közömbösen megyünk el mellette, mi az úrnál számon vagyunk tartva- - OurLJ;'
