Élő Víz, 1944
1944-október / 10. szám
ÉLŐ VÍZ EVANGELIZ ÁClÓ Az erőszakoskodóké a mennyek országa.* Márk. 10:46—52. Ez a cím sok emberben támaszthat furcsa érzéseket, sőt tiltakozást is. Kétségtelen, hogy itt a földön az erőszakoskodás sokféle cél elérésében lehet eredményes mód, de nehéz elképzelni, hogy Isten országának elnyerésére eredményei.lehetne. Embereket lehet befo'yásolni, hogy érdekükben cselekedjenek, de nagyon nehéz ezt Istenről feltété'eznünk. Lehetetlen, hogy Isten hagyja magát terrorizálni. A bökkenő azonban az, hogy ea a cím nem kitalált cím. hanem bibliai idézet. Maga Jézus mondja a tanítványainak; »A Ke rengte'ö János idejétől fogta mind mostariig erőszakoskodnak a mennyek országáért és az erőszakosko- ' dók ragadják el <*:t.« (Máté 11:12.) Bármennyire furcsán esik is tehát nekünk, Jézus kijelentése ez: erősza- koskodóké a mennyek országa! Egy kicsit messzebbről kell megközelítenünk jezt a megbotránkoztató igazságot, ha meg akarjuk érteni. A szentírásban az ember üdvösségre jutásának két vonaléit fedezzük fel: az egyik szerint az üdvösség teljesen az ember munkája, a másik szerint pedig teljesen Isten munkája. Mind kettő mellett sok bibliai helyet lehet felhozni. Az első mellett szólnak azok a határozott felhívások, melyeket nagy számban találhatunk az írásban: »Térjetek meg!«. (Máté 4:17). »Menjetek be u szoros kapun.« (Máté 7:13), »Szenteljétek n,eg ezért magatokat, és szentek legyetek, mert én, az Ü/*, a ti Istenetek szent vagyok!« (III. Mózes 19:2, 20:7), »Légy hil mindhalálig és néked adom az az életnek koronáját.« (Jelenések 2:10). Két al-vonalat is meg lehet különböztetni ezen a síkon: az egyik inkább ethika\, a másik le'kületi irányú. Az egyik inkább cselekedetekre ösztönöz, a másik pedig Istenhez való a'apviszonyünk átformálására törekszik. Az egyikből született meg a cselekedetekből való megigazu- lás tévtana, a másikból pedig a hitből való megigazu- lás tanítása. A másik vonal szerint az üdvösség teljesen Isten munkája. Ennek is megvan a maga bibliai igazolása. Isten, »akjket eleve isméit, eleve el js rendelte, akiket pedig eleve elrendelt, azokat el is hívta; és akiket elhívott, azokat meg is igazította; akiket pedig megigazított,| azokat meg is d erőltette.« (Róma 8:29—30.) ő, »aki elkezdette bennetek a jó dolgot, elvégzi « Krisztus Jézusnak napjáig.« (Fii. 1:6). »isten az, aki munkálja bennetek mind az akarást, műid a munkú- kist jó kedvéből. (Fii. 2:13.) Még! a hit is Isten ajándéka. »Mert kegyelemből tartattatok meg h t álltai; és ez nem tőletek van, Isten ajándéka ez.« (Eféz. 2;8.) Minden készen van tehát az üdvösségre, az ember semmit sem tehet hozzá. Ezen a vonalon született meg a predesztináció tanítása. Nem, lehet letagadni e két vonalnak egymással való ellentétét. Vagy az ember munkája áz üdvösség, és akkor az Istennek semmi része sincs benne, vagy pedig az -Isten, és akkor az embernek nincs hozzá ✓ *Folytatás. Az evangélizáció 3. előadása. köze. Nem lehet megoldani ezt az ellentétet úgy, hogy csak az egyiket hangsúlyozom, s a másikat kikapcsolom. Ha az elsőt hangsúlyozom egyoldalúlag1, akkor belekerülök abba a hiábavaló erőlködésbe, amellyé' a Bábel tornyát építették. A földröJ a rnenny- * be utat építeni reménytelen vállalkozás. Ha pedig a másik vonalat hangsúlyozom, akkor a felelőtlen fatalizmusba keveredem bele, amelyben az ember ölhetett kézzel várja, hogy Isten adojn neki hitet, erőt erkölcsi életének a megszenteléséhez és vezesse egészen az üdvösségig. Ügy sem lehet ezt az ellentétet feloldani, hogy megpróbálom a két vonalat összhangba hozni egymással és kiegyenlíteni, mint a népszerű közmondás teszi; emberé a munka, Istené az áldás. Megpróbálták le is szögezni azt, hogy mi az üdvösségből az, amit Isten elvégzett és mi az, amit az embernek kell elvégeznie: Isten mindenki számára elkészítette az üdvösséget a Golgotán, émber a maga erejéből megszerezni nem tudja, de az egyik ember elfogadja hittel, a másik pedig nem. Ez az elfogadás — mint mondják — az ember munkája. Igen ám, csak hogy az Isten Igéjében ott van az is, hogy a hit is Isten ajándéka! Végeredményben be kell látnjnk, hogy kiegyenlít- hetetlen ellentéttel állunk szemben. Akármilyen nehéz is belenyugodni, bele kell törődnöm, hogy a biblia igazságai dialektikus igazságok. Nem lehet őket egy mondatban kifejezni, hanem csak két mondatban. Még pedig olyan két mondatban, amelyek egymással homlokegyenest ellenkeznek és mégis mind a kettő igaz. Éz nem logikai formula, ame lyel megoldhatatlan logikai kérdéseket -próbál az ember megoldani. Sokkal inkább tapaszta ati igazság. Minden üdvösségért harcoló ember rájön e dla’ektikas igazság mindkét oldalának igaz voltára. Az üdvösségével törödö embernek két alapvető tapasztalata van. Egyfelől teljesen tehetetlen vagyok üdvösségem dolgában: »Óh én nyomorult ember, kicsoda szabadit meg engem e halálnak testéből? < (Róma 7:24); másfelől pedig kétségtelen előttem, hogy felelős vagyok az üdvösségemért s s amikor elkárhozom, nem háríthatom át senkire a felelősséget, sem azokra, akik bűnre csábítottak, sem azokra, akik nem vezettek Istenhez, sem magára Istenre. Ez a kettő egymással ellenkező, de egyformán a'apvetö érzése az embernek. Üdvösségem egyedül Isten kegyelmi ajándéka, elkárhozásom egyedül az én bűnöm. Elégedjünk meg tehát megoldás helyett ennek a kettősségnek a megállapításával. Az üdvösségnek a bibliában két vonala van. Bizonyos vagyok abban, hogy ez a két vonal Istenben ta álkozik. s összhangba olvad. Olyan ez, mint a prizmán felbontott napsugár. A prizmáig egyetlen sugár fut, a prizmán túl pedig a szivárvány minden színe ragyog. Amíg a prizma oldalán vagyunk, csak ezt a kettősséget láthatjuk, de túlnan majd nyilvánvalóvá lesz az egység. Ha így nézek erre a kérdésre, megértem, hogy az erőszakoskodóké a ménnyek országa. Arra a vonalra tartozik ez az ige, amelyen Isten az embert teszi felelőssé üdvösségéért Azt akarja vele kifejezni, hogy ezein a vonalon nem elegemdc* a langyos érdeklőÉLŐ VÍZ 1
