Élő Víz, 1944

1944-október / 10. szám

dé's, hanem maximális erőkifejtésre van szükség1. Helytelen azonban ezt úgy értelmeznünk, hogy bizonyos cselekedetekre akar ösztönözni az ige. Valahányszor erőszakoskodásról van szó a bibliában, mindig arról van szó, hogy Krisztushoz kell odaerőszakoskodni magunkat. Aki nem hajlandó a legteljesebb erőkifejtésre, az nem jut Krisztushoz és nem üdvözöl. Aki örök életet akar, annak Krisztushoz kell jutnia minden gáton és akadályon keresztül!

Minden ember megtérése előtt egy sereg akadály van. Bartimeus előtt is volt. Ezek az akadályok származhatnak az emberből magából, körülményeiből, külső és belső okokból és az ördögtől. Az ősellenség szervezett munkát végez arra, hogy megakadályozza az embernek Krisztushoz jutását. Hiába van meg az orvosság és a beteg külön-külön, ha nem találkoznak. Hiába van meg a szérum a patikában, ha nem viszik el a beteghez. A szérum nem tud gyógyítani, a beteg nem tud meggyógyulni. A sátán is ezért mesterkedik örökké azon, hogy a bűnbe esett ember és Krisztus ne találkozzanak. Megengedi, hogy vallásos- kodjunk, kegyeskedjünk, csak abban állja utunkat hogy Krisztussal, mint keresztrefeszítettel legyen találkozásunk.

Milyen akadályok állottak Bartimeus előtt?

1. Le ke'lett győznie sajátmagcbemberi lassúságát.

Az ember alapjában véve lusta teremtmény. Lustasága sokféle formában jelentkezik. Cselekvés helyett gyakran csak spekulál. Kényelmetlen feladatok alól kibújik. Szereti racionalizálni az életét. Nem azért teszi ezt, hogy többet tudjon dolgozni, hanem, hogy kevesebb erőkifejtéssel tudja elvégezni a munkát. Nem a többtermelés a célunk, hanem az, hogy a lehető legkisebb munkateljesítménnyel és a lehető legrövidebb idő áatt a legnagyobb eredményt érjük el. — Jelentkezik a lustaságunk abban is, hogy szokások rabjai vagyunk. Mindenki arra törekszik, hogy megtanuljon bizonyos sablonokat, és azoktól semmi körülmények között nem hajlandó e’térni, mert a sablon mindig munkamegla" a.ítás. Ezért húzódozunk m'n- dentől, ami elüt a sablontól, ami új.

Ez a mi lusta természetünk jelentkezik az üdvösségért való harcban is. Egészen új, szokatlan területen járunk s azért a legtöbbször megtorpanunk és nem merünk nekivágni. Lehúz a tehetetlenségi nyomatékünk.

Szegény vak Bartimeus éleiében is ott volt ez a veleszületett lassúság, de amikor meghallja, hogy Jézus arra jár, végigvillan az agyán: most vagy soha. Itt van Jézus és vele itt van a látásom visszaszerzésének egyetlen alkalma. A Lélek azt mondja neki: kelj fel, menj hozzá és ragadd meg ezt a ritka alkalmat, de benne megmozdul egy sereg gondolat; rám se fog nézni, nem törődik velem, megy Jeruzsálembe. Barti- emus azonban nem kezdi elemezni a gerjedelmét, hogy vájjon jó-e ez az alkalom és hogy Jézus hajlandó lenne-e öt meggyógyítani., nem tanácskozik testtel és vérrel, hanem erőszakot vesz magán és kiált Jézus után.

Az az ember, aki ezt az erőszakot nem hajlandó Önmagán elkövetni, kimarad Isten országából.

Igehirdetés és együttimádkoTá|Si alkalmakon hányszor érezted te is ezt a belső noszogatást. Valami megmozdult benned, de aztán egyszerre jelentkezett egy csomó gátlás. Kezdted magad elemezni, hogy helyes-e, célravezetö-e ez, és egyszerre elrepült a belső gerjedelem, elmúlt az alkalom, és maradt minden a régiben. Nem megy másképen, csak ha erőszakot veszek magamon s nem tanácskozom testtel és vér2 élű víz

rel, hanem beievetém mág&mi a kegyelem átfába. Nem

törődöm semmivel, hanem megnyitom a szívem és a szám. Aki ezt az erőszakot nem hajlandó önmagán elkövetni, az vak koldúsként lemarad az országút szélén, Jézus és az övéi pedig tovább mennek dicséretet énekelve.

2. Bartimeus, az országút szélén üldögélő vak koldús kiált Jézus után s ezzel egy újabb akadályt győz le; az illendőség akadályát.

Az illendőség igén nagy dolog. Ezen a világon sok mindent meg lehet csinálni és meg lehet mondani, csak a formát kell hozzá megkeresni. Formátlanul viszont a legszebb dolgot is úgy el lehet rontani, hogy soha többé nem lehet helyrehozni. Bármilyen rút is azonban a formátlanság, s bármilyen fontos is a forma, mégis vannak pillanatok, amikor ha valaki nem tudja magát túltenni a formákon, elpusztul. Vannak pillanatok, amikor nem a forma a fontos, hanem az élet. A tűzoltó, amikor látja, hogy ég a ház és amö- gött az ajtó, vagy ablak mögött, amelyen be kellene hatolnia, alszanak — talán egy fiatal leány — nem kezd el kopogtatni, bekéredzkedni, hanem betöri az ablakot, lábával rúgja be az ajtót, ölébe kapja az alvót és senki sem botránkozik meg a magatartásán. Sőt! Azért rónák meg, ha nem így cselekednék.

Annak a szegény vak koldúsnak is le kellett győznie a formák akadályát. Nagyon jól tudja, hogy zarándok-csapat • megy arra, s kiáltozásával nem illik megzavarni azok áhítatát. Ha Bartimeus akkor, amikor Jézus arra járt, ehez az illendőséghez tartotta volna magát, holta napjáig vak maradt volna. Bartimeus azonban tudja, hogy most sötétségről és világosságról van szó és átgázol a formákon. Azért, hogy lásson.

Minél inkább a természet gyermeke valaki, annál inkább hajlandó túltenni maját a formákon. Az értelmiségi ember könnyen fennakad rajtuk. Minél jobb volt a gyermekszobája, annál inkább. Itt azonban nem segíthet más, mint az erőszakoskodás. Az erőszakos ember nem érvekkel dolgozik, hanem érdekkel, nem formák finomságával, hanem könyökkel. És itt csak ez segít.

3. A vak Bartimeus Jézussal való találkozásában harmadik akadály az emberek.

»Amikor kezde kiáltani... sokan feddik írnia öt, hegy hallgasson, de ö annál jobban kiáltja vala: Dávidnak Fia könyörülj rajtami« (Márk. 10:47—48.) Az Istenhez törekvő embernek talán legkeservesebb tapasztalata ez, amit itt Bartimeusnak át kell élnie. Az lenne a természetes, hogy az emberek, látva a vak nyomorúságát, segítségére siessenek abban, hogy Jézushoz jusson. Ha a világhoz tartozó emberektől ezt nem is lehet elvárni, legalább a keresztyének, Isten gyermekei, kellene, hogy magától értetődően támogassák a Krisztushoz igyekezőt. Sajnos, nem így van.

Isten ad mellénk keresztyén dajkákat is, akik babusgatnak bennünket, hónunk alá nyúlnak, de mellettük találkozunk egész sereg emberrel, aki nem érti meg Jézushoz való vágyakozásunkat. Bartimeusra is ráripakodnak, hogy hallgasson. Nemcsak csendesen szólnak neki: Hallgass el Bartimeus! Jézus megy itt, a Názáreti. Ne zavard az útjában. Inkább kapsz egy pénzdarabot, csak hallgass... Feddik öt, mert Bartimeus hangos kiáltása sérti az áhítatukat.

A megtérés bizony nem varrni esztétikus folyamat, amint a születés sem az. A fiatalpár bármilyen szépnek képzeli is el azt a pillanatot, amikor először ölelhetik magukhoz első gyermeküket, addig, amíg ez megtörténhetik, közben vannak a vajúdás borzalmai,