Élő Víz, 1944

1944-október / 10. szám

be, — vagy épen testibe is őket. Érdemes ehhez elolvasni II. Sámuel 1:1—16-ot. Az amá- lekita származású fél vér ifjú Saul halálakor (I. Sám. 31:4) és az amálekiták rablásának, majd bűnhődésének idején (I. Sám. 30) egyrészt féltette az életét, másrészt megpróbálta kihasználni az új helyzetet, s azt hazudta, hogy ő gyilkolta meg Sault. De épen így jutott igazán halálos veszedelembe! Akárcsak Bahana és Rékáb. (II. Sám. 4.). Vigyázzunk!

Hajótörés idején fel a szemekkel az Úrra! Ügy, mint Pál tette, s nemcsak önmaga szabadult, de testi szabadításon túl hitre segíthette a hajó többi utasait is. Akik addig alig hallgattak bizonyságtételére, most hogyan figyelhettek fel, látva a vihar ellenére is bizakodó hitet! (Csel. 27:15 kk.).

Most kezdődik, testvérem, a (hit élete! A megpróbáltatás a hit magasiskolája. Ne ijedj meg tőle, hanem menj bele bátran. Tudod, kinek a kezében vagy, tudod, hová mégy, s tudod, hogy akik a testet megölhetik, a lelket nem ölhetik meg. Urad nem hagy feljebb kísérteni, mint elszenvedheted! Csak el ne feledd most kihányni a hajóterhet (Csel. 27:18), szabadulni mindentől, ami akadályozhat, könnyen elszakadni mindentől, ami földi. Több van tené- ked az Űrban!

Fel a fejjel, testvér! »Mikor pedig fezek kezdenek meglenni, nézzetek fel és emeljétek fel a ti fejeteket; mert elközelget a ti vakságotok.« Fel a fejjel, hadd gyújtson benned is — de általad másokban is! — új, élő hitet az Úr. Most kezdődik!

Amikor nincs semmi földi, emberi reménység, akkor kezdődik igazán a hit élete. A hit »a nem látott dolgokról való meggyőződés.« (Zsid. 11.) Örülj testvérem, hogy végre ráléphetsz a hitnek erre a csalhatatlanul tiszta útjára, És ez: most kezdődik!

TANÍTÁS.

Krisztusban élni.

A keresztyén «ember Krisztusban él, vagy pedig egyáltalában nem él. Legalább is az élete nem érdemli meg a »keresztyén élet« elnevezést, ha nem Krisztusban él. Az »élet« szó itt persze többet jelent, mint enni, inni, aludni, dolgozni. Élet itt örök életet, már itt a földön kezdődő üdvösséget jelent. Azt az életet, amelyről Jézus azt mondotta: Én vagyok az élet! Éppen ezért a keresztyén embernek ez az élete a Krisztusban van; vagy azt is mondhatjuk; annyiban van ilyen, igazi élete, amennyiben a Krisztusban van, ahová Istennek elébe jövő kegyelme úgy helyezte be, mint gondos kertész a gyönge palántát a televény földbe. Ebben a földben, — az egyházban, a Krisztus testében, az áldott szőlőtőben, Isten családjában — igéjének s szentségeinek napsugarával, esőjével, met- szökésével, egyszóval: kegyelmének szerszámaival melenget, öntöz, trágyáz, kapál, metsz; szóval: megtart és növel, hogy sok gyümölcsöt teremjünk (János 15. része!). Nekünk csak az a feladatunk, hogy ebben az áldott állapotban megmaradjunk. János 15:5—7, 9—10. verseiben 9-szer van szó erről a megmaradásról. Máshol meggyökerezésröl, Krisztusra, mint egyetlen alapra épülésről szól az ige, aszerint, hogy milyen képpel szemlélteti a Krisztusban való élet valóságát. (I. Kor. 12.: Krisztus testének tag/ai vagyunk, v. ö. I. Ján. 2,27.) A Krisztusban való megmaradás kiváltképen való eszköze és alkalma az úrvacsora (János 6,56).---,—* —■-----e>“ “*“*'**5 « fn^ö>

(

János 15:1—166.). Akkor maradunk igazán Krisztusban, akkor élünk őbenne, ha az, ő beszédei bejünk maradnak, vagyis parancsolatait megtartjuk (Ján. 14,7; I. Ján. 3;24). Vagyis: a Krisztusban való élet feltétele az örök szőlőtővel való állandó, megszakítatlan kapcsolat, az élet nedvének belőle való felszívása: az igével való szüntelen táplálkozás, igehallgatás, biblia- olvasás, imádság.

Ez a Krisztusban való élet két nagy dolgot jelent. Először is azt, hogy a mi új életünk — örök életünk! — nem tőlünk függ, sem más emberektől, általában nem emberi erőtől, igyekezettől, érzéstől, elképzeléstől, hanem egyedül a kegyelmes Istentől. Kol. 3,1—4. szerint a mi életünk el van rejtve az Istenben, a Krisztussal együtt. Elrejtett élet ez tehát. Nem szemlélhető mindig diadalmas, ragyogó győzelmekben, fényes sikerekben. Sőt gyakorta vereséggel, bukással, szégyennel teljes. Ha magunkra, a mi életünkre nézünk, vajmi keveset látunk ebből az új életből. De tudnunk kell — és tudnunk leheti — hogy új életünk mégis nem ábránd, káprázat, nem önáltatás, hanem valóság* elrejtett, szemünk, tapasztalatunk, megélésünk számára elrejtett, de Istenben lakozó valóság. És a valóság a Krisztusé! (Kol. 2,17.). Valóság az, hogy levetkőztük az ó embert s felöltöztettünk az új emberbe. Valóság a bűnbocsánat és a (megigazulás: a tündöklő fehér mennyegzői ruha, valóság az elkészített hajlék (Ján. 14,1—3.), valóság a királyi mennyegző s az angyalok öröme a hazatért tékozló felett, valóság az elképesztően egyszerű és megdöbbentően nagyszerű apostoli szó: higyj az Úr Jézus Krisztusban s üdvözülsz mind te, mind a te házad népe (Csel. 16,31.). Mindaz a kincs és kegyelem, áldás és boldogság, amit csak a biblia ismer és hirdet, mind a miénk, — de a Krisztusban a miénk és egyedül csak Őbenne. (Ef. 1,3—14.). Benne Isten gyermekei, menny örökösei, békesség fiai, áldottak és boldogok —, rajta kívül koldúsok és kárhozottak, kitaszítottak és átkozottak vagyunk. Másszóval: minden azon fordul meg, hogy n, eg maradunk-e a Krisztussal való közösségben. Isten felkínálja nekünk Krisztusban az életet, de ebben csak azok részesednek, akik Krisztusban valóban élnek.

A másik nagy dolog pedig, amit a Krisztusban való élet jelent, az, hogy ez az Istenben elrejtett, de — éppen azért — valóságos élet esetröl-esetre, időről-időre kisugárzik, láthatóvá lesz: a szőlővesz- szők gyümölcsöt teremnek az Atya dicsőségére. A keresztyének Krisztusban szentek, vagyis Isten tulajdonai, gyermekei és szolgái, vitézei és sáfárai (I. Kor. 1,2; Filippi 1,1.) s ez nyilvánvalóval is lesz már e földi, életükben. Szívünk és gondolataink őbenne nyernek értelmet, nyugalmat, célt és bizonyosságot (Filippi 4,7.). Felebarátaink között való forgolódásunk, jót- cselekvésünk őbenne válik szolgálattá és istentiszteletté. (Ef. 2,1—10.). Minden jó, amit cselekszünk, Istentől előre el van készítve; úgy járunk bennük, mint ahogy lerakott sínen fut a vonat. S minden jó, amit művelünk, a Krisztusban történik, mert hiszen őbenne teremtett minket Isten újjá jócselekedetekre. Magunk is csodálkozunk sokszor erőnkön felül való dolgainkon, pedig a magyarázat kézenfekvő: Mindenre van erőm — a Krisztusban! (Filippi 4,13.). Benne lakozik az egész teljesség (Kol. 1,19.), azért Benne mi is tökéletesekké lehetünk (Kol. 1,28.). Mindez azonban ismét csak Benne ígéret és Benne valóság. Rajta kívül nincs szentség, sem szolgálat, sem gyümölcstermés, csak szánalmas vergődés, képmutatás és hiúságok hiúsága.

Krisztusban élni: ez a keresztyén élet egyetlen lehetősége és egyetlen valósága.