Élő Víz, 1943
1943-május / 2. szám
megy. Egy ember képében megy utána. Ez az ember nem mindig hozzáillő társadalmi osztályú. Talán nem is mindig tudja eltalálni az illendő magatartást, de minden esetlensége és esetleges tapintatlansága dacát a is. az Isten megbízottja. A szerecsen főember után is egy egyszerű embert, Fiiepet küldi Isten. A főember szemében a poros vándor akár csavargónak is látszhatik, amint verítékben és porban úszva, lihegve utoléri a kocsit. A mód, ahogyan vele beszédbe elegyedik, szintén nem felel meg az általános illemszabályoknak, de a következmények mégis azt mutatják, hogy Filep Isten kereső szerete- tének az eszköze. Melyikünknek nem volt még ugyanilyen tapasztalata? Hány találkozásnál kellett éreznünk azt, hogy egy-egy emberen keresztül Isten nyúl utánunk! -Nem volt mindig rokonszenves a találkozás, sokszor talán bosszankodtunk is miatta, vagy legalább is botrán- koztunk felette, de később világosan meg kellett látnunk, hogy ezen a gyarló eszközön keresztül is Isten nyúlt utánunk, aki utánunk megy járatlan utakra, kietlen vidékekre, oda is, ahol azt gondoljuk, teljesen egyedül vagyunk. A szerecsen főember története továbbá azt is mulatja, hogy Isten úgyis keresi az embert, hogy kudarcokba kergeti. Kandáké minisztere tulajdonképen eredménytelenül jár Jeruzsálemben. Istent nem találja meg, csak egy biblia-részt kap, de azt sem érti. Keserves állapot az ilyen kudarcban való vergődés, de enélkül nem fordulunk Isten felé. A szerecsen főembert is a kudarc által készíti elő Isten arra, hogy ne érezze sértésnek, mikor Filep fel meri előtte vetni a kérdést: „Vájjon érted-é, amit olvasol?" Minket is azért enged sokszor Isten a kudarc zsákutcájába, hogy belássuk: vízszintesen nincs többé szabadulás, csak felfelé szabad az út, Isten felé. Ha szóltunk is már róla, mégis, 'itt is még egyszer reá kell mutatnunk arra, hogy a szerecsen főember történetének tanúsága szerint Isten úgy keresi az embert, hogy feláldoz érette másokat. A samáriai ébredésből emeli ki Fiiepet s ezzel a világ szemében észszerűt- len tékozlással pazarolja az erőket. E világ bölcsesége szerint Fiiepet Samáriában kellett volna hagyni, mert ott több ember számára lehetett volna döntő jelentőségű a szolgálata, míg itt csak egy emberről lehet szó. Istennek azonban mindig ez a munkamódszere. A tudós teológus, orgonaművész és orvos Scweitzert kimozdítja Európából s elküldi Afrikába, ahol primitív körülmények között gyógyítgat vérbajos, nyomorult feketéket s hirdeti nekik az evangéliumot. A szeretet ugyanis sohasem számolgat, hanem mindig boldogan tékozol. A golgotái kereszt sem más, mint ennek a csodálatos kereső szeretetnek bizonysága. Egyszülött Fiát is hajlandó feláldozni Isten azért, hogy megkeresse és megtalálja az embert, aki elveszett. A szerecsen főember történetében ennél a pontnál önkéntelenül felmerül az ember lelkében az a kérdés, hogy ha az Istent kereső szerecsen főembert kereste az Isten is, miért várt a találkozással a Gáza felé vezető járatlan útra való térésig s miért nem ajándékozta meg a főembert a vele való találkozással már Jeruzsálemben. Olyan kérdés ez, amelyre mi nem tudunk válaszolni. Az időket és az alkalmakat az Atya a maga hatalmába helyezte (Ap. csel. 1 :7). Tény azonban az, hogy a kereső Isten sokszor vár és megvárakoztat. Tapasztalatunk szerint ez t a várakozás nem előszobáztatás az Isten részéről. Nem azért várat magára, hogy előkelőségét ezzel is mutogassa. Ha várat, mindig azért várat, mert szeret és minden módon meg akar menteni. Istennel ugyanis kétféleképen lehet találkozni. Lehet találkozni a kegyelmes Istennel és lehet találkozni az ítélő Istennel. Isten azt akarja, hogy kegyelmével találkozhassam s azért vár arra, hogy jószándékaim önelégültségéből kigyógyulva, kudarcaimban összetörve, megnyíljék a fülem és a szívem Isten megszólító kegyelmének meghallására és befogadására. így keres az Isten szerelme engem is. Szabad-e megvárakoztatnom ekkora kereső szerelmet?! r . -l ..... / M ORZSASZEDÉS ) Móriabesnyőn Békességet keresni jöttem, mert sok háborúságom volt az emberekkel. Ezt a háborúságot Isten egészen elcsitította bennem, — de háborúságom támadt önmagámmal. Legyen érte hála az Űrnak! Múlt héten egy igen tiszteletreméltó testülettel voltam együtt. Távolról és igen sietve jöttem. Nem volt időm frissen borotválkozni. Roppant kényelmetlenül éreztem magam a jólborotvált emberek társaságában. Azt se tudtam, hová bújjak. Most ugyanígy jártam Máriabesnyőn — lelkileg. Olyan bűnösnek, olyan nemidevalónak éreztem magam első napon a sok becsületes, tiszta ember közt, hogy nem találtam a helyemet. De azután megszaporodtak a borotválatlanok és tisztátalanok. Egyre többen lettünk testvérek. Kegyelemre- szorult, bűnös testvérek ... Az a csodálatos dolog történt velem, hogy az elégedettségemből elégedetlenség támadt s az elégedet- tenségemből elégedettség ... „Borotvált lélekkel" jöttem, úgy éreztem. Világnézetem van, rendes ember vagyok. Egy kicsit tanulni azonban itt sem árt. És kaptam egyre növekvő nyugtalanságot, kaptam a biblia után való vágyat. Most a morzsaszedés alatt jött csak a békesség. Három éve vívódom a megtéréssel. Jeleket kerestem. Most megláttam, hogy éppen a lelki harc a megtérés útja. Olyan ajándékot és világosságot kaptam, hogy azt vinnem kell azokhoz, akik között szolgálok. Menekülni jöttem a szenvedés elől és rájöttem, hogy még több vár reám. De arra is, hogy éppen így kell, éppen így jó nékem, s hogy a szenvedésem koránt sincs arányban bűnös állapotommal. 30 éve indultam el lelkileg. Akkor Isten levett valamit rólam, ami roppant teher volt. Meg is tartott ebben a kegyelemben. De volt valami, ami ezideig se jött rendbe. Most belémhasított: Isten akarja! De mi van az én akaratommal? Ma reggel oldotta fel az Ür a „nem akarom” utolsó szálait, amelyekkel még fogódzkodtam a bűnhöz. Tudom, hogy lesz még viaskodásom. De: Isten akarja, s tovább nem maradhatok benne. „Morzsaszedés" rovatunkba áprilisi számunkban két értelemzavaró sajtóhiba csúszott be. A három ..morzsa" közül a másodikban „sokszor" szó helyett „sokan" olvasandó, az utolsó morzsa második sorában pedig a „se" szócskát töröljük ki. ; 2 élő víz
