Élő Víz, 1943
1943-december / 9. szám
Azért jött az embernek Fia, hogy megkeresse és megtartsa, ami elveszett ÉNEKTANULÁS Betleh emes ének Zenéjét Gärtner Rezső, szövegét Túrmezei Erzsébet Élénken. szerezte. ejeken-1 Jój^ rncjipcflbe e.lctem 2. Jöjj a szívem hadd legyen békességes Betlehem. Énekelve úgy vigyem békés Bellehem-szívem télen, éjen, harcon át, míg eléri otthonát. rr Igazságod útján járass engem fi Tudományos pályán dolgozom. S~kat fáradoztam, hogy valami jó felfedezést tegyek, ami elsősorban is pénzt hoz a konyhára. Azután meg a hiúságnak sem mindegy, hogy neves tudós-e az ember, vagy egyszerű kuli. Sokszor elábrándozlam, hogy egy kis Nobel-díj- féle egészen jól elke'ne a háznál. A munkálkodás azonban semmi eredménnyel sem járt. Ahogy mondani szokás, nem volt szerencsém. Már lemondtam a Nobel-dijról, csak éppen annyi legyen, hogy az ember egy kis villát építsen. Aztán a villáról is lemondtam. Csak a szerény megélhetésre legyen elég. Végül erről is lemondtam. Nagyon elfáradtam a csalódások útjain. Mindenütt csak tévedtem. Mindig más lett az eredmény, mint amit vártam. Biztosnak iálszó utak végén mindig a Nihil, a semmi várt rám. Nem kellett nékem már más, csak megtalálni az igazságot a dolgokban. Nem az Eredményt, hanem a szent Igazságot sóvárogtam immár és ezzel a minden mellékacsingatást megúnt, tiszta áhítattal borultam az TJr elé: „Igazságod útján járass engem." Csendesen munkához fogtam s hamarosan kiderült, hogy végre jó úton járok. Hallatlan „szerencsével", „véletlenül" éppen olyasvalamit sikerült „kifognom", amely egészen új, egészen értékes és egészen igaz. Hogy hoz-e vagyont, hírnevet? Hát fontos ez, amikor az ember végre, végre megtalálta az Igazságot? Karácsonyi hazaérkezés December 24-én a tengerészeti iskola egyik ifjú növendéke hazafelé igyekszik a keletfríz szigetek egyikére. A parthoz érve talál egy csónakot s benne egy embert, aki szívesen átviszi. Keresztüljutnak a hideg ködön s a csónak orra csikorogva fúródik a sziget homokjába. Kiszáll, a visszatérő csónak pedig gyorsan eltűnik a ködben. Az ifjú sietve megy az ismert irányban hazafelé, de — mi ez? — megint a tengerrel találja szemben magát. Elkanyarodott volna? Irányt változtat, de megint csak a víznek megy neki. Hogyan lehet ez? Köröskörül sűrű köd és semmi más, mint a növekvő ár barátságtalan gurgulá- zása és zúgása. Hirtelen világossá válik előtte: nem a hazai szigeten, hanem egy homokzátonyon tették őt partra. Elveszett! Az ár hamarosan olyan magasra nő, hogy meg kell fúlnia. Néhány hét múlva zsineggel átkötött kicsi fadobozt hajt partra a víz Wanderoogon. Bent egy notesz s abban a szülők címe, meg az, hogy mi történt. Édesanyjára gondol s vigasztalásul írja, hogy az Ür megnyitotta a lelki szemeit és a növekvő árban karácsonyi ajándékul bűnei bocsánatát adta. A víz már térdig ér. Tompa harangzúgás hallatszik a távolból. „Most mentek a templomba és imádkoztok értem, hogy Isten legyen hozzám kegyelmes... Utoljára köszöntelek Benneteket. Az Ür megbocsátja bűneimet és magához vesz az ő mennyei országába.“ így zárul a levél. Nem ért haza karácsonyra és mégis hazaért... Örülsz-e a karácsonynak? 1903 karácsonyán (éppen negyven éve) történt. Kislányom betegen feküdt s a patikába iparkodtam, hogy orvosságot hozzak. Frissen esett nagy hó takarta az utcákat. Hirtelen két idős hölggyel találkoztam, akik közül az egyiket ismertem. Köszöntem és tovább akartam sietni, de- ő rámkiáltott: „Várjon egy pillanatig, tisztelendő úr! Barátnőmmel, M. bárónővel megyek, aki 84 éves és nem tud úgy szaladni, mint maga. Végighallgatta az evangélizáló előadásokat és szeretné megszorítani a kezét. Mondjon neki egy jó szót, mert az orvosok véleménye szerint már csak hónapjai vannak.“ „Szívesen, — feleltem, — de a szó csakugyan rövid lesz. Pár éve karácsony előtt, ezidőtájt történt velem egy városkában, hogy egy bibliaóráról sötétben igyekeztem hazafelé. A szűk utcaközön két gyerek mellett mentem el, akik susogva beszélgettek. Jó fülem van és elkaptam egy mondatot: „Te, te is olyan rettenetesen örülsz karácsonynak?“ — Lássa, bárónő, ez az a jó szó, amit mondok. Abban a rövid időben, amíg élni fog, az legyen a foglalkozása és hivatása, hogy reggeltől estig, és az éjszaka álmatlan óráin is gondoljon az eljövendő dicsőségre, és örüljön úgy, mint az a gyerek. Isten vele! Körülbelül négy hónap múlva egy másik városban szolgáltam. Egyszer csak felkeresett egy úr és bemutatkozott: ,,M. miniszter vagyok — s megindul- tan mondta: — Édesanyám temetéséről jövök. Meghagyta nekem, hogy hozzam el a köszöntését és a köszönetét azért a jó szóért, amit akkor a havas utcán mondott neki, s ami utolsó hónapjait olyan derültté és boldoggá tette ...“ Azért jött az embernek Fia, hogy megkeresse és megtarthassa, ami elveszett
