Élő Víz, 1943
1943-december / 9. szám
ÉLŐ VÍZ EVANGELÍZÁC1Ó Szabadon Lukács 15 : 13. A példázatbeli fiú a szeretet fegyelme ellen lázadt fel. Feszélyezte a szerető apának közelsége, mindenüvé elkísérő tekintete. Terhesnek érezte a gyámkodást. ö már felnőtt. Maga is el tudja vezetni életsorát. És jobban el tudja vezetni, mint más. Szabadságra vágyott. Mikor az apja kezébe adta vagyonrészét, meg is kapta az óhajtott függetlenséget, a szabadságot. Lássuk, hogy hogyan él vele. Egyszeriben lázas készülődés fogja el. Nem sok nap múlva összeszedi mindenét. Nincsen tovább maradása otthon. Nem gondolkozik, tervez, hanem a döntő cselekvés útjára lép. Ö maga talán azt gondolta, hogy a megkapott szabadságot igyekszik gyorsan kihasználni, pedig ekkor kezdte hatalmába keríteni egy másik parancsoló. Legalábbis a bűnnek a történetéből nagyon ismerős ez a lázas sietség. Hány súlyos bűnesetnek a kiinduló pontjául áll: „felindulásában“, „meggondolatlanul“, „fellobbanó haragjában“, vagy még menthetőbben kifejezve „pillanatnyi elmezavarában“ követte el tettét. Tény az, hogy a sátán nem hagy időt a gondolkozásra. Ha valakit hatalmába kerített, azt azután űzi, hajtja a gonosz cselekvésére, míg meg nem gondolja. Hányán sírnak keserves könnyeket azután, amikor felébrednek a mámorból, vagy a bűn révületéből és jóvátehetetlenül előttük van kárhozatos tettük súlyos következménye! „Óh, ha tudtam volna!“ „Hová tettem az eszemet?!“ — mind olyan panaszok, amik azt mutatják, hogy az új parancsoló nem szokta gondolkoztatni az embert. A szabadság utáni vágy nagyon sokszor a legrövidebb út a szolgaságba. Aki elszakadt Istentől, azt könyörtelenül foglyul ejti és magához láncolja a sátán. „összeszedi mindenét." Ez az első lépés a szabadság érvényesítésére. Nem azért kérte ki a vagyonát, hogy ezután is az apja használja. Mindenét magánál akarja tudni. Amint szedi össze a holmiját és becsomagolja az egyes tárgyakat, mindig egy-egy szálat szakít el, ami eddig az atyai házhoz fűzte. Először a vagyonrészét számolta össze és gyűrte zsebre. Ezzel elszakította a legerősebb szálat. Nincsen többé köze a közös asztalhoz. Becsomagolta a ruháit. Ezek sem tartoznak már édesanyja gondos kezei alá. összeszedte az emléktárgyait, amelyek szobája falát díszítették. Talán sokra ezek közül szüksége sem lesz, esetleg terhet jelentenek. De ne maradjon semmi, ami ide kösse. A konyhában, előszobában, ház előtt is talál még valamit, ami az övé. Táskába vele! Ö mindent össze akar szedni, hogy semmi ne hívja többé vissza. Teljesen független, szabad akart lenni. Az Istentől elforduló ember is így szaggatja el sorban a Teremtőjéhez kapcsoló szálakat. A legkülönfélébb felsorolásokat adhatnánk itt, hogy hogyan tiltják ki rendre az emberek Istennek a beleszólását az életükből. Csomagolni sokféleképen lehet. Van, aki a nagy tárgyakon kezdi és az utolsó bőröndbe szorítja bele az apróságokat. Más a kis csecsebecséket is külön-külön papírba göngyöli és úgy helyezi a táskába. A végső cél mégis az, hogy semmi ki ne maradjon. A legtöbb ember először a szórakozását kapcsolja ki Isten tekintete elől. Odahaza még vallásos ember. Reggel-este imádkozik. Munkaközben is. De a szombat este, vagy vasárnap délután, amit szabadon tölthet, az teljesen az övé legyen. Akkor nem akar Istent ismerni. Ilyenkor lekerül a ruháról a Luther- rózsa, KIÉ-jelvény, vagy a Diákszövetség kicsiny keresztje. Ez már tiltott terület Isten tekintete számára. Próbálj szórakozóhelyen Krisztusról beszélni, Isten igéjének az ítéletét hallatni. Hangulatrontás és szóra- kozászavarás-számba megy. Finn felébredt fiatalok, amikor meghallották, hogy egy vándor táncmester tévedt a faluba, aki a mulatni- vágyó ifjúságot muzsikaszó köré gyűjtötte, maguk is elmentek, hogy összemérjék örömüket a világ örömével. Már javában hangzott a zene és ropták a táncot, amikor megérkeztek. Tömörültek a terem sarkában és elkezdték énekelni: „Az éltem Jézus nélküled teljes boldogtalanság ...“ Jótorkú fiatalok voltak, akik hamar túlénekelték a zenét. Megakadt a muzsika, leálltak a táncoló párok, a felébredtek közül pedig egy előbbre lépett és a széles útról hívogatott a keskeny útra. Beszélt Jézus Krisztusról, az igazi örömnek a forrásáról. Meg volt zavarva a mulatság. Voltak, akik sírva ott maradtak, mások öklüket rázva távoztak. Nem kívánták Jézus Krisztust a szórakozásukba. Imaközösség készült szeretetvendégségre. Augusztusi vasárnap délutánra tervezték a gyülekezeti ház árnyas udvarán. Nem volt különösebb programmja, csak ének, imádság és ige. Az ige szolgálatára a környékből is hívtak lelkészeket. Litografált meghívót küldtek mindazoknak, akikről tudták, hogy szeretik Jézus Krisztus beszédét. — Többen panaszolták, hogy a postás „Lehet menni fagylaltozni. de előbb imádkozni meg énekelni kell“ megjegyzés kíséretében kézbesítette a meghívót. A világ nem tudja elképzelni, hogy a nyári vasárnap délutánt énekkel, imával és igehallgatással lehet eltölteni. A fagylalthoz csak dzsesszmuzsikát és táncot tud kapcsolni. A szórakozás teljesen ki van kapcsolva Isten tekintete elől és el van tépve a szál, amelyik Ahhoz kötött, akiről azt mondja az írás: „Teljes öröm van Tenálad.“ A további csomagolásnál rendszerint a munka, a kenyérkereset következik. Hányán vannak, akik vasárnap még áhítatosan ott ülnek a templomban, de hétköznap csak káromkodás alakjában kerül ajkukra Istennek a neve. A gazda a béresével, a háziasszony a szolgálójával már nem a templomban hallott szeretet értelmében bánik. Tisztviselő a hivatali feleket már nem azzal a szelídséggel intézi el, amit annyira helyeselt a vasárnapi istentiszteleten Jézus részéről. A kereskedő nem azzal a mértékkel mér, ami egyedül áll meg az igazság mérlegén. „Kérem, az üzlet — üzlet. Itt nem lehet a bibliával mérni!“ A templomban bólogattunk az igére: „Ne aggodalmaskodjál a holnap felől...“ A templomon kívül pedig tele vagyok panasszal, aggódással: mi lesz velünk, hogy tudunk kijönni az élelmiszeradagokkal... mit veszek
