Élő Víz, 1943

1943-július / 4. szám

érezte már, hogy hatalmas erők feszülnek benne, de alkotásra módja nem nyílik, az meg tudja érteni, mit jelenthetett Jézus számára vállalni hosszú éveken át a gerendák ácsolását a világmegváltás munkája helyett.

Amikor elérkezik nyilvános fellépésének ideje, elindul s amerre jár, tanít, gyógyít, vígasztal. Oda szeretné vezetni és szeretni az embereket Istenhez, azok azonban kuruzslót, csodadoktort látnak benne, sőt még Belzebub emberének is gondolják. Tanítványai sem jelentik számára mindig azt a megértő kört, amelyre olyan szüksége volna. Sokszor kell elszenvednie őket. Mikor leginkább volna rájuk szüksége, akkor is elalszanak. Ellenségei ellenben ébren vannak. Árnyékként kísérik őt, tőrt vetnek neki. Csapdáik között kell állandóan járnia. Nem akkor kezdődött tehát bűneimért való szenvedése, mikor ráhullott kezére a porkolábok bilincse. Addig is szenvedés volt az élete. Nagycsütörtök és nagypéntek csak betetőzése volt szenvedésének. A testi kínzás rettenetessége, a bitó szégyene, a vesztőhelyen elszenvedett halál, a barátai gyávasága, ellenségeinek gúnyolódó káröröme, a csőcselék szájtá’i bámészkodása. . Rettenetes még rájuk is gondolni. Végül Isten is elhagyja őt. Könnybe borul a szemem, elszorul a szívem, ha elgondolom, hogy olyan nagy az én bűnöm, hogy egy ártatlannak is csak ennyi szenvedése elég érette.

Itt érkeztünk ei a kereszt érthetetienségének leg- kézelfoghatóbb okához. Nem kell az embernek a kereszt, mert az kibírhatatlan. Nem bírja az • ember elhordozni azt, hogy más szenvedjen érette s különösképen nem bírja elhordozni azt, hogy az szenvedjen ártatlanul érette, aki szereti őt s akit ő is szeret. Gondoljunk csak arra, hogy mikor rajtunk következik be Isten fenyegetésének valóra válása s Isten az én bűneimet bünteti meg hitvestársamon, gyermekeimen, vagy unokáimon, hogyan tudunk akkor könyörögni azért, hogy inkább zúduljon ránk sokszorosan bűnünk büntetése, csak nek'k ne kelljen szenvedniük érettem!

Pedig a kereszten fordul meg minden. A szerecsen föember is vagy megismeri a kereszt titkát és akkor hitre jut, vagy nem s akkor hiába minden jeruzsálemi zarándoklat s minden bibliaolvasás is. A kegyelmes Isten és a kegyelemre szoruló ember csak a golgotái kereszten tud egymással találkozni. Ezért az egyetlen megoldás a kereszt. S ezért egyben az egyetlen evangélium is. Ésszerűtlen, megalázó, irtóztató, győzelmesen kibírhatatlan, de nincs más megoldás. Ez lehet „bolondság azoknak, akik elvesznek, de nékünk, akik megtartatunk, Istennek ereje". (I. Kor. 1:18.) Amikor a pusztában a kígyómarta nép rakásra hullott, Isten az érckígyót emeltette fel Mózessel. Hányán mondhatták kínjaik között fetrengve, hogy minek ez a hókuszpókusz, de akik hittel tekintettek fel reá, azok ezen a „bolondságon" át meggyógyultak.

János evangéliumának első fejezetében van megírva Keresztelő János bizonyságtétele Jézusról. Mikor meglátja őt, ezt mondja róla tanítványainak: „Imé az Istennek báránya, aki elveszi a világ bűneit". (Ján. 1:29.) Ezt akarta Filep is megvilágítani a szerecsen főember előtt. Ezt akarja előttünk is világossá tenni Istennek Szent Lelke. Ember! Miért hordozod bűneid terhét, mikor úgyse bírod? Miért nem adod oda az Isten Bárányának, mikor ő azért jött, hogy a világ minden bűnét magára vegye? Lehetetlen mindezt megrendülés nélkül végigondolni. Lehetetlen a kereszt alatt nem hinni, hogy szeret az Isten. Lehetetlen a kereszt alatt — ha

egyszer igazán megállunk alatta — meg nem hódolni a kereszten kijelentett isteni kegyelem előtt.

Ha majd nem fonákéról, hanem színéről látjuk a világ történelmét, mint Isten szőttesét, meglátjuk, hogy Isten mindent jól cselekedett s mindent üdvösségünkért csinált. Nem volna csoda, ha az üdvözültek seregében ezért volna tele Isten dicséretével minden szív és minden száj, mégis a mennyben csak egy ének zeng az üdvözültek ajkán, a Bárány éneke: „Méltó a megöletett Bárány, hogy vegyen dicsőséget". (Jel. 5:12.) Isten többi jótette, amiben e földi életben részünk volt, mind eltörpül a kereszten kijelentett bűnbocsánat kegyelme mellett.

A szerecsen főember Filep bizonyságtétele után így áll oda a kereszt aláf s /neghódol a megöletett Bá- rány előtt. , (Vr-rv^

BIZONYSÁGTÉTEL

Milyen hangon beszélhetünk a sátánról?

A mostani háború sok súlyos tapasztalata arra a meggyőződésre juttatta a harcban állókat: nem szabad az ellenség erejét lebecsülni. Sok keresztyén embernek nem kis utat kell megtennie addig, amíg egyáltalán elhiszi, hogy ördög tényleg van, személyes hatalom, nem pedig a rossz tulajdonságok megszemélyesítése. S amikor már hiszi, hogy van, akkor se veszi sokszor korántsem oly komolyan, mint érdemes volna. Csak saját keserves kárán okulva döbben aztán az ördög valóságos létének véres komolyságára.

Egy ízben egy ifjúsági összejövetelen arról a sok akadályról beszéltem, amelyet Isten gyermeke elé gördít a Sátán, hogy megnehezítse vagy lehetetlenné teg^e a keskeny úton járást.

Tekintettel a fiatal hallgatóságra, igyekeztem némi vidámságot is belevinni mondanivalóimba és fölényes humorral, nem pedig a hatalmas és erős ellenségnek kijáró óvatossággal s elővigyázatossággal beszéltem az ördögről és módszereiről. — Ugyanaznap este meglátogattam az édesanyámat, akit — természetesen — igen szeretek. Nem tudom már min, valami csekélységen úgy összevesztem vele, olyan durva hangot használtam vele szemben, hogy magam is megrémültem. — „Mi történik velem? Miért vagyok ma ilyen?" kérdeztem rémültem az enyéimtől. „Nem akarok veszekedni és mégis úgy érzem: ellenállhatatlanul belesodor valami!" — Akkor döbbentünk rá, testvérem figyelmeztetése nyomán: az ördög müve! — S ebből megtanultam, hogy küzdeni szabad, sőt kell a Sátánnal, de packázni nem lehet vele. Hát ha Mihály arkangyal sem mert rá káromló ítéletet mondani, hanem csak ezt: „Dorgáljon meg téged az Ür!" (Júdás lev. 9.), hogy merészelek én tréfálkozni ilyen hatalmas ősellenség fölött?

A mi dolgunk az ellenállás, az állandó készenlét, amellyel nem engedjük közeliinkbe az ördögöt, de győzelmet fölötte nem mink aratunk, hanem a segítségünkre siető hatalmas Isten.

Gyenesdiási júniusi és júliusi csendesheteinkről lapunk legközelebbi számában fogunk beszámolni. Az első leánykonferenciának 51, az első asszonyok-édes- anyák csendeshetének 31 résztvevője volt. A második leánycsendeshét jelentkezőinek a száma: 131, a második asszonycsendeshété pedig 52. Különösen a leány- csendesheteknél ismét egészen csodálatos a növekedés múlt év óta.

2 ÉLŐ VÍZ