Élő Víz, 1943
1943-június / 3. szám
AZ EVANGÉLIKUS EVANGÉLIZÁCIÓ LAPJA Elsők és utolsók .,Láttam. hogy a szolgák lovakon ültek, a fejedelmek pedig gyalog mentek a földön, mint á szolgák." Préd. 10 : 4. Haszontalan emberek gyakran élnek jómódban és magas rangban, míg a kiválóak homályban satnyulnak el. Akikre nem méltó a világ, azok megvetést és megcsúfolást, kínzást és üldözést szenvednek (Zsid. 11 : 35— 38). Éppen a méltatlanok által. Olyan titka ez Isten gondviselésének, amelynek megértésén hálásan fog örülni egykor minden őszinte és alázatos lélek, aki most talán úgy szenvedi el, hogy nem érti. Most elég annyit tudni, hogy amíg a királyok Királya a földön járt, úgy haladt a nyomorúság ösvényén, mint a szolgák szolgája. Nem csoda akkor, hogy tanítványai, akik vére szerint királyfiak, szintén részesülnek az ő életében (Ján. 15 :20). A bfinbeesett világban megfordult az élet, azért kell az elsőknek utolsókká és az utolsóknak elsőkké lenni. Ezért ülnek a sátán eszes fiai magas lovakon. Kajafás és Pilátus ítélőszékben ülnek, míg Jézust a szolgák is arculverik és arculköpik. He- ródes a palotában paráználkodik, míg Keresztelő János börtönben sínylődik. Hámán a királyi udvarban pá- válkodik, míg Mardokeus a kapuban ül. Dávid a hegyekben bolyong, míg Saul teljes pompában uralkodik. A zsarnok nép piramisokat építtett, az akkor még hűséges választott nép kényszermunkában sínylődik. Néró és kegyencei dőzsölnek, az anyaszentegyház hitvallói szurokfáklyaként égnek Az ,,igazhitüek" ítélkeznek, Isten népéből bertalanéji vérpatakok folynak. Vallásvezérek hatalmaskodnak, „eretnekek" lelki terror alatt élnek. És mégis: kicsoda akarna közülünk cse- lélni az ilyen „kedvezőbb" helyzetben lévőkkel? Kicsoda ne kívánná a megútált szentek életét? Ha a kerék fordul, akkor az alsó talpfa felülre, a felső pedig alulra jut. Keressük és kérjük azért a „szentek hosszú- tűrését". Az örökkévalóságban minden a maga helyére fog fordulni. Csak mi magunk oda ne adjuk menekülésvágyból az alsó helyünket, mi magunk ne tegyük magunkat utolsónak látszó elsőkből való utolsókká. Mert a meg- ízetlenült sónál utolsóbb nincsen. Mi magunk ne engedjük a test akármiféle kívánságát is diadalra jutni, Szentlélek szülte vágyainkat a porba hullatva. Vigyázzunk, mert az ordító oroszlán egyre inkább szertejár! A külső emberünket fel is falhatja, — de a belsőhöz nem érhet el. Pórázra van kötve a zarándok útján. Csak el ne rémíthessen! Használjuk fel a lelki fegyverkezés minden idejét és alkalmát, mert a sátán talán egészen más módon fog reánk törni, mint elképzeljük. Lehet, hogy alattomos előzetes támadásainak valamelyike már egészen előre is haladt, és még mindig nem vettük észre. Vagy soha el nem foglalt „sündisznó- állásai" és le nem győzött „partizánjai" lappanganak bennünk. Nemcsak a magunk ereje, de a magunk vi- gyázása sem elég. Ha Isten Szentlelke újjászült, tartsuk feléje kitárva lelkünket, hogy megvilágíthasson és megtisztíthasson, egyre szorosabbá téve közösségünket életünk Királyával. Hogy Öt szeressük és Ö szeressen mindenkit mibennünk, és tudjunk vele utolsók lenni, vele odaadó szívvel szenvedni is a végső megdicsőülésig! ^ ^ ^ TARTALOMBÓL: Evangélizáció: A hitrejutás útja: III. Az érthetetlen ige. Előadások: Ti vagytok a világ világossága. A tanítvány öröksége. Énektanulás: Kegyelmes az Isten. Bizonyságtevés: A Bethesda és a burgonyája. A hegy megindul. Morzsaszedés. Beszámoló. Irattérjesztés. Fedőlapokon: Tanítás: Üjonnanszüle- tés. Imaközösség: ... színből, hosszan imádkoztok! Bibliakör. Tudnivalók. Nyári konferenciák és gye- nesdiási csendes hetek. Pihenést, testi-lelki felüdülést, Isten igé- jeben való elmélyedést, hitben való megerősödést és lelki testvérekkel való tartós egvüttlétet nyújtanak a gyenesdiási csendes hetek. Nézd meg a „Tudnivalókban" a részletes programmokat és jelentkezz minél előbb.