Élő Víz, 1943
1943-május / 2. szám
TANÍTÁS MEGSZENTELŐDÉS Egyfelől olyasvalami a megszentelődés, amit magunkon kell elvégeznünk magunknak. De ez nem az első és fődolog. Ennél sokkal fontosabb a másik: Isten maga szentel meg beunünket! Önélküle hogy is szentelhetnék mi meg magunkat? Hiszen Ö maga az egyedül yaló szentség. Csak Tőle jöhet a szentség a mi életünkbe is, még ha abban aztán nagyon fontos szerep jut is a mi igyekezetünknek. De az Isten munkájának és .a mi magunk munkájának ez az összeszövődése nem ügy értendő, hogy Isten is végez valamit és mi is végzünk valamit, úgyhogy meg lehetne vonni a határvonalat: eddig terjed az Isten munkája, de itt aztán az Isten megáll s most mar rajtunk Van a. sor, hogy ezen túl mi végezzük el a magunk dolgát. Nem így áll a dolog. Legalább nem csak így áll. Mert sokszor így is ál!: Isten már megtette a magáét és most már nekünk kell egyet lépnünk, hogy előbbre jussunk. De aztán, amikor mi is megtesszük a magunkét, előbb-utóbb kitűnik, hogy azt is Isten cselekedte és a mi saját igyekezetünkön át is az Ö kegyelme munkálkodott bennünk, ö adta ahhoz is a készséget és erőt, s Ö nem engedte azt ellankadni, ö buzdította fel és Ö táplálta a mi akaratunkat is. Általa is Ö végezte a maga munkáját. Ezért bizonyos szempontból azt mondhatjuk, hogy a megszentelődés mindenestül fogva az Isten műve. Csakhogy Ö nem úgy végzi el rajtunk a művét, mintha fatuskók volVigyázzatok és imádkozzatok! És akkor eltávozik fejelek felől, fejünk felől, a különben biztos veszedelem. Isten ezt határozottan megígéri. „Hogyha szólok egy nép ellen és ország ellen, hogy kigyomlálom, megrontom és elvesztem; de megtér az a nép az ö gonoszságából, amely ellen szólottám: én is megbánom a gonoszt amelyet rajla véghezvinni gondoltam." (Jeremiás 18, 7, 8.) A megkeményedés elveszejt, a megtérés azonban megment és megtart. Mindenki, aki azt vallja, hogy szereti ezt a hazát, annak legelső kötelessége egész szívvel figyelmesen Isten felé fordulni. £s azokat is, akikkel érintkezik, alkalmas vagy alkalmatlan időben, fáradhatatlan szeretettel újra és újra ugyanerre indítani. Hogy halljuk az Ö beszédeit és meg is tartsuk. Igénybe kell vennünk Isten ígéretét, hogy ha megtérünk, eláll büntető szándékától. Zörgetnünk kell mások lelkének ablakán is, mégha kellemetlen is ez. Ügy-e a háborús veszedelem esetén nem mulasztjuk el figyelmeztetni az óvatosság ellen vétőket. Nemcsak önmagukra, hanem mindannyiunkra veszedelmet hozhatnak. Aki fenyegető légi veszedelemkor, az éjtszakában kivilágítja ablakait, az vagy felületességből, vagy szántszándékkal hazaáruló! Aki Isten nappala elől besötétíti lelki ablakait, az is hazaáruló, mert hozzájárul népének belső elsöté- tedéséhez, megvakultához. De nemcsak tudomásul, hanem igénybe is kell vennünk Isten ígéreteit; számolni kell velük, mint reális dolgokkal. Akkor eltávozik felőlünk minden veszedelem s biztonságban fogunk élni magunk is, gyermekeink is és minden ivadékunk. Csak meg ne keményítsük a nyakunkat! nánk, akik maguk sem tudják, mi történik velük, hanem úgy, hogy tudatos részt ad benne nekünk is. Felszólít és felserkent bennünket, hogy feszítsük meg mi is akaratunkat, az Ö akaratának megvalósítására. Nem más a megszentelődés, mint a megtérésnek aprópénzre váltása. A megszentelődésben kell kibontakoznia mindannak, amit a megtérés már magában foglalt, mint ahogy a magban benne van az idővel belőle kibontakozó egész palánta. Mindnyájan láttunk már olyan távcsöveket, amelyek a kónyebb hordozha- tás, vagy elhelyezhetés végett úgy vannak megszerkesztve, hogy meglehetősen csekély terjedelemre össze lehet tolni őket. A csövük több részből áll, s az elsőbe belefér a második, abba a harmadik és így tovább. Használat alkalmával aztán sorra ki kell húzni egymásból ezeket a részeket s úgy jelenik meg előttünk az egész távcső. Ilyen teleszkópikus szerkezete van az emberi életnek is. Nem egymás mellé rakható külön szakaszokból és részekből áll, hanem az egyikben már benne van a másik is, csak elő kell jönnie belőle a maga idején. Ha valaki például elfogad egy állást, elszegődik egy szolgálatba, vállalkozik egy neki felajánlott munkakör ellátására, ez bizonyos elhatározást, döntést kíván az ő részéről, amelyen át kell esnie. Ebben benne van már egy csomó más, későbbi döntés is, amely majd aztán nap-nap után kell, hogy napfényre jöjjön. A teleszkópot majd ki kel) húzni! Valaki például kapott, vagy elfogadott egy tanítói, vagy tanitó- női állást. Ezzel eldőlt az, hogy ez az ő állása. De mit jelent ez? Nemcsak azt, hogy ő most döntött afelől a kérdés felől, amely éppen pillanatnyilag föl volt vetve előtte. A jövő télen,, egy sötét korai reggeli órában, amikor olyan jólesnék még tovább pihenni ágyában, onnan majd ki kell ugrania. Egy újabb döntésen kell átesnie. Bele kell majd illeszkednie a tantestület munkaközösségébe, alá kell majd vetnie magát az iskola igazgatója rendelkezéseinek. Meglehet, hogy ez néha nehéz tusakodásokat jelent majd számára. S neki minden más szempontot félretéve, minden akadályt és ellenkezést legyőzve, mégis úgy kell majd döntenie mindig újra, hogy a dolgok rendjét, amelybe már egyszer beleadott, engedelmesen elfogadja és megtartja. Ugyanígy vagyunk a mi Urunk Jézus Krisztussá,! és Ö .általa az Istennel való viszonyunkban is. A megtérésben egyetemes döntés történik, amelyben már eleve benne van a jövendőnek minden sorrakerülhető döntése is. Előre aláírjuk a kötelezvényt, amellyel egész életünkre lekötjük magunkat Krisztushoz. Előre alávetjük magunkat az Ö vezetésének és átadjuk magunkat az Ö tulajdonába. De azután jönnek egymásután a napok és mindennap a különböző helyzetek. És meglehet, hogy mindig új harcot kell megvívnunk magunkkal és mindig új döntésekkel kell levonnunk megtérésünknek a konzekvenciáit. Aprópénzre kell váltanunk a megtérést! Ezeknek a küzdelmeknek és döntéseknek a sorozata az, amit megszentelődésnek nevezünk. .A megtérésben Jézus Krisztusévá leszünk fogadástételünkben, — a megszentelődésben ezt a fogadástételt beváltjuk: az Övéi leszünk a valóságban. Csalás, vagy önámítás az olyan megtérés, amely nem kerül beváltásra a megszentelődésben! Ezért a megszentelödést úgy is lehet nézni, hogy voltaképen ez az, amit Isten akar. így mondja Pál apostol is a thessalónikabeliekhez írott I. levelében (4:3): „Ez az Isten akarata: a ti szentté lételetek." 1
