Élő Egyház, 1972 (7. évfolyam, 19-20. szám)

1972 / 20. szám

- 1 -AZ IS TM -GONDOLAT ES A MAGYAR LFLEKALKAT K&PE és pobmálódAsa a templom=ház mozgalom tükrében. MR.SZABÓ TaYLOR JOHN esztendőkkel ezelőtt levelet irt New-Yorkból, ismeretlenül. - Cifrázás nélkül indul el a gondolat s igy szól a levél: Ladányi Zsigmond ref. lelkésztől tudtam meg cimét, aid. a feleségem révén lelkipász torunk. Kérem, lehetőleg sürgősen válaszoljon, hogy mi az a készülő magyar intézmé amelyről az "Elő Egyház" 3/69-ik körlevelében ir. Egy esetleges végrendeleti hagyatékról van szó az intézmény javára, s a végrendeletben természetesen, pontosa meg kell jelölni az intézmény nevét, székhelyét, vagy az egyéneket. Szíveskedjék tehát felvilágosítást adni azokról a pontokról, amelyek ebben az esetben fontosak, és megvilágítják az adományozó előtt, hogy nőire adja a pénzét. Ladányi Zsigmond lelkipásztor ur, aki egy régebbi végrendeletünk végrehajtójaként volt ugyanis megnevezve, megemlítette az önök tervezett vállalkozí sát, s azt mondta, hogy ez a tervezett genfi-vagy környéki magyar intézmény megérdemelné a támogatást. Hint azóta megtudtam, Ö is csak egy körlevél alapján vett tudomást önökről s a tervezett vállakózásról. ö úgy beszélt erről, mint Magyar Ház-ról, amelyben minden volna: templom, - szinház-és gyülésterem; - kb. 20-30 lakószoba magyar vándoroknak,- vendéglő, és még sok egyéb. - Mindenesetre a magyarságot s annak szellemét reprezentáló, - mégpedig előnyösen reprezentáló intézmény lenne, - a későbbi fejlödés-és terjeszkedés lehetőségeivel. Amint említettem, mégeoak református sem vagyok. A feleségem kedvéért járunie templomba, aki református papnak a lánya. , Így engem az önök által tervezett intézmény csak magyar szempontból érdekel. En szeretem az én népem: fáj az, hogy irtják. Az "átformálására" tett kísérleteket sem szivesen nézem. Az a tragédiánk, hogy összefogni nem tudunk. Egy bizonyos, magasabb szinten itt segithet a nevelés. Ehhez gócok, centrumok kellenek az egész világon. Ilyennek képzelem az önök által létesítendő magyar intéz­ményt is, a ref.Egyház körül, (mint "nucleus", mint "mag" körül). az intézménynek magyar nyomdát kell létesítenie s foglalkoznia kell könyvkiadással, s foglalkozni kellene a világon szétszórt magyarság regiszterével. De leglényegesebb és legfontosabb volna a szellem, amelyet az intézmény képviselne, amelyben működnék, s amelyet kapujára felírásként köbe kell faragnia: Magyar, aki e kapun belépsz, Otthon vagy !.... Az újabb végrendeletünkben megemlítettük az önök vállalkozását, - Írja Mr.John Szabó Taylor egy későbbi levéllen, de ez a megjelölés jogi szempontból nem kielégítő s ezt maga az ügyvéd jegyezte meg. A kedvezményezettnek jogilag elismert intézménynek kellene lenni, s egy vállalkozás, aminek még ez a feltétele nincs meg, jelenleg nem jöhet számításba, - fejezi be gondolatait a levél Írója. Addig is, amig megalakulhattunk, dollárküldeményeket kaptunk John Szabó Taylor úrtól, - Az évek telnek, persze, mint a percek. Ladányi Zsigmond lelkipásztor New-Yorkban meghalt. Testét hazavitette Munkácsra, a jelenlegi szovjet földre, s ö hagyott nekünk ezer dollárt. Ki kell várni, hogy a végrendeleti örökösök eladják new-yorki házát, s biztosan megkapjuk az ezer dollárt. NaGY, HŐS, TISZTA AKARÁSOK álma igy maradt ránk, igy jár közöttünk, Így él bennünk tovább, mint valóság - költői köntösben. - Mert: nem a valóság az igazi valóság, Írja valahol látnokszerüen Szabó Dezső iró, - de a valótlanságok, amiknek nélkülözhetetlenül valósággá kell lenni. Ezek: a megtisztító akarat s a felröppentö erő. - Nem az a valóság, amelyet látsz és fogsz emberekben, dolgokban,

Next

/
Thumbnails
Contents