Élő Egyház, 1972 (7. évfolyam, 19-20. szám)

1972 / 20. szám

ILLYÉS GYULA :

, ÉLŐ EGYHÁZ

EGLISE VIVA N TE

Circulaire manuscrite-Kéziratos körlevél.c/o Centre Social Protestant, 1200 Geneve, Promenade St oine 20 VII. évf.20.szám.- 1972 szept.-október Szerk.: dr.Krüzsely József

7\ -/<■ 7? ~/\ -Ír -X- 7‘\ 7C 7\ 7s 7\ 7C 7\ 7\ 7\ 7? “X 7C 7\~

haza a magasban

Jöhet idÖ, hogy emlékezni Bátrabb dolog lesz, mint tervezni - Bátrabb új hont a múlt időkben Fürkészni, mint a jövendőben - ?

Mi gondom! - áll az én hazám már, Védöbben minden magasságnál,

Csak nézelődöm, járok, élek, Fegyvert szereztem, büv-igéket.

Már meg is osztom, ha elmondom, Milyen e biztos, titkos otthon. Dömögj, testvér, egy sor Petőfit, Köréd varázskor teremtődik.

Ha új tatárhad, ha kufárhad Ozönli el a tiszta tájat,

Ha utaink megcsavarodnak, liint kukac, kire rátapodnak:

Tg mondd magadban, behünyt szemmel, Csak mondd a szókat, miktől egyszer Futóhomokok, népek, házak Magyarországgá összeálltak.

Mert nem ijeszt, mi csak ijeszthet, Nem ölhet, mi csak ölne minket, Mormolj magadra varázsinget,

Kiáltsd az ejbe Berzsenyinket.

íiig a szabad mezőkön jártál,

Szedd össze, pajtás, amit láttál,

Hit szívvel, ésszel zsákmányoltál, Vidám vitáidnál, leányoknál.

Hint Noé a bárkába egykor,

Hozz fajtát minden gondolatból, .ábrándok árvult szerepét is, almaid állatseregét is.

Lapuljanak bár ezredévig

Némán, mint visszhang, ha nem kérdik,

Szavaid annál meglepőbbet

Dörögnek majd a kérdezőknek,

Figyelj hát es tanuld a példát,

A messzehangzósn is némát.

Karolva könyvem kebelemre,

Nevetve nézek ellenemre.

Dühöngő folyók kezeseitek,

Konok bércek, - ezt ne felejtsed, Ha megyünk büszke skájjal vissza, Mint várainkba, titkainkba.

Kert ha sehol is: otthon állok, Kert az a való, mit én látok, Akkor is, ha mint délibábot, Fordítva látom a világot.

Így maradok meg hírvivőnek Örzeni kincses temetőket.

Homlokon lőhetnek, ha tetszik,

Hi ott fészkel, égbe menekszik. -7\

Mese a kapott fénjükről - - gyermekeknek:

Derekáig értem még csupán nagyapámnak, de mindig ideadta az istáló-lámpást, ha este mentünk valahova. Igencsak miattam gyújthatta meg

sokszor s én boldogan lóbáltam a világosságot hordozó jószágot.

!

így haladtunk egyszer hazafelé, egymás kezét fogva a rossz utón. Nagyapám valami gödröcskébe léphetett s amint felsegítette öregesen magát féltérdre esett állapotjából; leporolva ruháját, igy szólt hozzám :- Oltsuk el ezt a lámpást, kisfiam, hogy jobban lássunk. -En elfújtam az aprócska fényt s lassan hozzászokott a szemünk a fellegek Ifözül olykor elö-elötünö csillagokhoz.

így van rendeltetettségünkkel is; önvilágosságainkat kell elfújni, hogy amazt megértsük. - - GY.E.-