Élő Egyház, 1969 (5. évfolyam, 16-17. szám)

1969-09-01 / 17. szám

A HELYHEZ nem kötött, rögbe nem rögzített értelem feladata az eszmélkedés. Pláne, a korláttalan, időtlen magyar mivoltct élő, hivő kálvinista értelemhez szól e parancsl Ez a lelkiség az, amely nem azon jajong, hogy folytonosan vesztünk, de ez a lelkiség megtaníthatja a magyarságot, hogy nemcsak vesztgiáis lehetett, de - mint most az amerikaiak egyik hivő elnöke alatt látszik, veszteni kell, kellett is.

Mert a szenvedés adja meg az életnek világos értelmét, mélységeit, a megoldatlan problémák nagy-nagy súlyát, megmutatja Isten felemelt kezét. Ezer és ezer példája van annak hogy a romok fölött a szabadság-szellemisége új kezdeményt jelent.

A "vesztések" látása, sejtése sok magyar lángész meghasonlását, sőt elméje elborulását hozta magával.(Kemény Zsigmondot is akkor látták először mosolyogni életében, amikor megörült. Kisfaludy Károly, Kazinczy Ferenc, Kazinczy Gábor, Csokonai,

Bajza József tüdövészbe torkoló élete ismert. A Széchenyié is, a Vörösmartyé is, másmás alakzatban persze.)Nézzük például "Horváth úr" tollán Vörösmarty Mihály zsenialitását 1 Persze, nem az újság-fejléceken s egyebütt szólamositott költőt, aki magyarnak is azért nagy, mert embernek nagy.(Lásd pl. Az emberek c.költeményét!)

"HORVÁTH ÚR"Vörösmarty-jellemzése külön füzetben jelent meg, pontosan 1925-ben A Zalán Futása c.éposz megjelenésének századik évfordulójára. Majd könyvébe is bevette e témát, kimutatva, hogy a magyar irodalmi népies irányzat nem Herder német költő kezdeménye nálunk, de sajátos magyar kezdemény. (Faludy Ferenc magyar jezsuita irta az első népies verseket s Horváth János igy végigmegy Petőfiig. Közben persze, Vörösmartyt is tárgyalja.)

így ir erről:

"Vörösmarty költői egyéniségében mindenekelőtt valami bús pompa, valami borulatos ragyogvány összetett jelensége, az ihlet nagyarányú felajzottsága, állandó ódái energiája ragadja meg a figyelmünket. -Másféle diszpozíció ez, mint Petőfinek mindenkor világos, elemien egynemű hangoltsága. Vörösmarty hangulatán mindenkor ott kisért, s csaknem fájásként olvad bele valamely nem-aktuális kedéiyi elem! Ódái feLmagasztosültsAgán elégiák epednek, ragyogó látásain a valóság sötétebb emléke sajog.

Innen ihletének,-borulékony kedély-szin alatt:-nemes hevületének csaknem elemezhetetlen varázsa. Mintha figyelmét mindenkor valami összes szemlélet tartaná lekötve, mely legparányibb tárgyát egy egész világ összefüggésében fogja fel, s épp ezért nem is nézi veszteglő kizárólagossággal, hanem a végtelenbe elvesző tulborongással, mintegy állandó kozmikus tudattal, mely tulözönlik pillantása tárgyán, s mely az embernek, mint élőnek, legnagyszerűbb Urai elhelyezkedése ebben az életben.

Tiszteletre felhívó magasságban érezzük őt folyvást magunk felett, az emberméltóság föpolcán látjuk trónolni, amint hevült és mégis borongó homlokkal fogadja a "roppant világ", a nagy élet misztikumát és sem azelőtt, sem azóta nem-hallott ünnepi szóval felelget neki.

Mi más e művelet, mint Petőfié! Az tesz-vesz, mozog, cselekszik, s szemünk láttára mint valami nagyon kedves és érdekes szerepet játsza le a maga rövid szép életét. - S mi más e lirai tekintet, mint az Arany Jánosé, ki vizsgálva jegyezgeti tárgya s maga testi-lelki változásait. -Vörösmarty liraisága nem cselekvés, nem is rajzoló figyelem, hanem a léleknek alkalmi ráhatások nélkül, tárgytalanul is fennálló saját pátosza, mely nem cselekvésben éli ki magát, hanem folytonos kiáramlásban s nem vizsgálja, hanem méltóságosan körülözönli tárgyát, látomásait.- Egy elgondolkozó nemes emberi lélek nagy, örök elfogódottsága ez mindazzal szemben, mi rajta kivül van: az élők nagy egyetemével, ember és világ, élet és halál, föld és ég, valóság és képzelet, teremtés és Istenség véghetetlen, oly felemelő s oly elkomclyitó összességével szemben, melyből fény és sötétség, anyag és szellem, nemes és nemtelen, erő és sors, parány és végtelen, gyönyör és fájdalom, enyészet és örökkévalóság váltakozva és együttesen ostromolják az emberi lelket.

(Folytatás a 6-ik oldalról): n _