Élő Egyház, 1969 (5. évfolyam, 16-17. szám)
1969-09-01 / 17. szám
(Folytatás az 5-ik oldalról): Sok tudós egyetemi tanár, Író s művész került ki az Eötvös-kollégiumból. Köztük Kodály Zoltán, Szabó Dezső iró s mások. "Horváth úr", a volt Gyulai Pál-tanítvány, előbb francia szakos reáliskolai tanár Pesten, az 1920-as esztendőkben Petöfi-könyvével nyilvános rendes egyetemi tanár. A bölcsészeti karon "Horváth úr" a legkisebb s legrongyosabb-diványos szobában dolgozott. És folyton dolgozott. Szalonnát tízóraizott és csibukozott. Pirospozsgás képe, izes magyar beszédje, egyszerű, keresetien közvetlensége, léleknemes mivolta Arány Jánost juttatta sokszor diákjai eszébe; hogy" ilyen lehetett Arany is"... Egyéniségében, "személye vágásában" bennevolt kálvinistasága. Nem volt nagyon templombajáró ember, de csak az igazolt ismereteket fogadta el s csak azokat közölte. Tárgyilagossága tökéletes volt.(A derék Beöthy Zsolt irodalomtörténész számos adatát, - kinek sok megállapítása részben szép, kanyargós költeményekből, részben hazafias szólamokból állott, - sokszor megcáfolta"Horvát úr".) Ha ma élne, - ö, kinél mélyebb és magasabbrendübb méltatója a magyar kolostori irodalmunknak nincs, bizonyosan ostort fogna "Ráták", "Pápa", meg "Debrecen" vicinális kálvini zmusát élő kortársaira. Az övé: életkortalan, valóságos kálvinizmus volt. Az, amelyet szólongat minden lánglelkü magyar,(igy épp Eötvös József is regényében), az egész magyarságra érvényes feladatot szánva neki. - "Horváth úr" olyan mélyen, olyan ösztönösen magyar volt, hogy gátlás és habozás nélkül elvetette mindazt, mint ártalmasat, ami "nemzeti büszkeségünknek" hizelgett volna, de ha nem volt igaz. Valósággal iszonyodott az ünnepeltetéstöl s gróf Klébersberg Kuno, volt kultuszminiszternek föltétien érdemként tudható be az, hogy az akkori budapesti Pázmány Péter-tudományegyetemen az egyik irodalmi tanszéken Csiszár Elemér, kálvinista papfiú tanított, a másikon "Horváth úr. S az is óriási érdeme, hogy "Horváth urat" a legfőbb és legmegfellebbezhetetlenebb irodalmi szaktekintélynek ismerte és ekként is kezelte. Ady Endre "időtlen történelmű magyaroknak" nevezi a Móricz Zsigmond regényalakjait. A "sokhatalmú és magyarságé nyelv" egyik fajának Arany János nyelvét. "Horváth urat" jellemezzük úgy, mint akinek stílusában mind halkabb a határvonal a tudós Írás és a szép Írás között! Az Ó-magyar Mária Siralmat például igy jellemzi a tudós kálvinista Horváth János: "Technikájában mennyi fesztelenség, mily szabad önállóság! Kényszeritettségnek semmi nyoma! Aliiterációi éppúgy maguktól látszanak születni, mint rimei. Hol ellassuhodó, hol nekiiramló tempója önkéntelen lírai sugalmakat követ. Ritmus, rim és mondatképlet testvéri zendülettel lejtenek elő s együttringatják a magyar költői nyelv kedves, máig is magunkénak tudott szép virágait, mik puszta hangzati csábításra is kivirítanak:"Világ világa, Virágnak virága!" S mily gazdag változaté a siralom liraisága! Bágyadt féleszmélet állapotából három Ízben tör fel benne megujúló erővel az anyai fájdalom jajszava, mindannyiszor más-más fordulattal keresve utat, amelyen megnyilatkozhassék, s élő lényt, ki könyörüljön rajta és fián, mígnem a szemlélet ismételten felizgató hatása alatt az irgalomért kiáltás kitöréséig emelkedik". ----Nos, ez az igazi Horváth-féle elemzés és szintézis együtt, lehatolva a lélek legmélyére!
