Élő Egyház, 1968 (4. évfolyam, 13-15. szám)
1968 / 15. szám
- 3?- /Tompa Mihályról - befejezés./ Életsebei, s a nemzeté, akárcsak ma, -túlságosan is mélyek ahhoz, hogy hivatástüatának szava -szólamos-papos fellengéssé válhatott volna. - Tompa, bújában, éleslátással kimondta-féltette nemzetét: "Meghalsz én nemzeten..:" - Az elnyomókkal való dialógus-keresés helyett megénekelte, kimondta az ö népe valós-sorsát, hogy:" a sebzett vad a rengetegben, kánjának hangot ad s magát az eltiport magyarnak kisírni sem szabad!..." "Mit várhatok még az életemtől?"- kérdi magamagát igaz szóval a honfi s a prédikátor. .. Semmit, semmit!...Csak egy napot..! Az egyetemes magyar élet. reménysége beteljesülésének a napját; millió magyarok reménységéét: a szabadságot az "amotti csend és béke " előtt. Meghurcolták’ Börtönbevetették? Megtörték?... Tompa épp azért tud tragikusan bátor egyéniség lenni, mert semmit sem vár az élettől. Ezért meri következetesen, bátran lantjára venni kora problémáját: a szabadságot. - Korában költöi szava: milliók vigasza, tanítása lett, mert a költő égő szivét magasba tartotta:fölfelé! Tragikusan, időtlenül-időszerű ma is, tegnap is. Még allegóriáit sem érezzük ma már burkolt beszédnek, de egyéni-eredeti liraságnak, mely kifejezásében-nyelvében az(átdolgozatlanul)legszebb szövegű Biblia szóképihletéböl gazdagodik és oly életszemlélet kifejezése, amelynek az öröklét hite nyitotta távlatait. Váczy Péter, római katolikus pap irt szép könyvet Tompáról még akkor, de ez persze, már rég elavult. Sírkövén Arany János epigrammája áll: "Tompa Mihály tetemén az elomló szikla nem emlék; ö maradandóbbat tön maga müveiben. Csak jel: egész ország fájdalma kiért sajog egyre, Hű fia drága porát e helyen őrzi Gömör." VÍi'wVvVVí' Új költők, a dál-Szlovákia-i "magyar tavasz" idejéből 1968-ban. Talán a költö a legbünösebb: vaksággal verték, ráolvasással bűvölték lelkendező, hiszékeny butaságunk a vén kuruzslók, ravasz próféták, okos istenségek, akiknek Zsebében mindnyájunk munkájának haszna duzzadt, akiknek ülepe hanyag és szent nyugalommal ülte meg a hatalom plüss-bársonyszékát, akiket álságos besúgók védtek, és golyószórós egyenruhák őrizték tölünk, a megvakitott néptől: de lám, akiket nem védett meg semmi az időtől - elrendeltetett ! A ráolvasással bűvöltek néztek, és egyre inkább látni is akarnak, mert felmenti az idő ügyésze a védteleneket, hogy a vádlók (Ez a vers a csehszlovákiai augusztusi események előtt,szabályosan, névvel megjelent egy magyar lapban, Pozsonyban.) kerüljenek a vádlottak padjára, akik tarka jelszavak talárjában hirdették, hogy a tudomány tiszta térségeire csak a dogmák ingoványain keresztül vezet az út,és amikor nyakig a hinárban álltunk, a szocializmus hirtelen fölkent papjai még akkor is azt kiabálták: előre! A védtelenekt fölmenti az idő ügyésze de ki menti fel a költőt, aki.nem képes önmagát fölmenteni már ? mert érzi: bünösebb mindenkinél, hogy nem gondolkodott a legnagyobb szükség idején • • • KI A BŰNÖS?
