Élő Egyház, 1966 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1966 / 3-9. szám

fs Résztvettttnk a castelgandolfoi pápai fogadáson is. A világ minden tájáról vagy ötezer zarándok volt együtt; köztük sok fiatal s a-nők fátylat viselve. A pápa fehérbeöltözve, vállraemelten jelent meg. Minden nagyobb csoport vezetőit névszerint is üdvözölte’ a csoporttal együtt; aztán olasz anyanyelvébe német, francia, angol, spanyol részleteket beszöve. nagy intellektussal, mely érzéssel és szeretettel beszélt az egyház értelméről és feladatáról. Mindez ter­mészetes és közvetlen volt;-valahogy a pápa is beillett a mi kis kon ferenciánk előadói közé.... .....Az egybegyűltek harmonikusan és szeretetben voltak test. véri közösségben; Nehezen váltunk széjjel ismét. ....Rámában-két dolog lepett meg: a sok régi emlék és a v.; ros lüktető"forgalma.-Két nagy ellentét ez, mely'mégis harmonikusán megfér egymás mellett. A közel három évezred - itt - ágy egymásba folyik hogy szinte nem lehet elválasztani az éveket....ezért "örök”....... '£££££ £££££ (Köszönet:dr.Nagy Gyulának, akit a rámái SDG-konferencia református papi rendezője:Tuski István hollandiai lelkész hivott meg"közülünk,­­Svájcbál. Nagy Gyula hazaérkezve frissen jegyzeteket csinált s lehe­­tövétette, hogy beszámolhassunk a konferenciánál.) _ xxxxxxxxxx -HÍREK: Ennyedy Andor, volt református püspök és Turóczy Zoltán, i! evangélikus püspök - mindkettő magas korban - a közelmúltban elhalálozott. Enyedy ündor püspök annakidejében az egyházkerületi ülésen ellene szegült annak, hogy a sárospataki - teológiát bezárják. Nemsokára a püspök kerületét is megszüntették. - Turáczy Zoltánt hasonlóan le­mondatták annakidejében. ^evét evangélizáciás Írásaival tette ismert­té a magyar protestánsok között. Brunner Emil, világhírű zürichi teológiai professzor, egész sor ösztöndíjas magyar teológus-nemzedék tanára a közelmúltban meghalt. Nyugdijbamenetele áta Brunner professzor több esztendeig tanitott a japán keresztyén egyetemen is. Özv.Újyáryné-ozabá Erzsébet, finomlelkű, hivő gyülekezeti testvérünk, a svájci Aarau-i gyülekezetünk orgonistája, és hűséges édesanya - 70 esztendős korában elhunyt. A kereszteltek nevét(Genfben Baán Bertalanéknál,Bernben a Zacskó házaspárnál, Lausanneban Molnár Lajoséknál) áj tagjaink sorá­ba beirtuk.- Bázelben Máthé Zsuzsát és Hans Bátschert eskettem(magya német nyelven; gyenge németnyelvem miatt francia prédikáció-kivonat­tal a vőlegény számára.) űr .Na,gy- Barnának,otthon ma szolgálaton kivűli teológiai tanárnak a Kálvin-kutató nemzetközi tudós teológiai professzorok között találjuk a nevét, - munkatársként a Kálvin-müvek pótlólagos kiadása alkalmával. űr.Szakeres Attila brüsszeli ref.teológiai tanár,volt deb­receni diák a Pax Romána katolikus ifjúsági szervezet luxemburgi kongresszusán előadást tartott az ökuménikus mozgalomról. -Folytatjuk!- 14/b -

Next

/
Thumbnails
Contents