Élő Egyház, 1966 (2. évfolyam, 1-10. szám)
1966 / 1. szám
If- 11 -Az örök Erdély: Ahogy Bethlen fejedelem a hóstáton keresztül lovagolt, megfékezte a lovát és kör® se reglettek a kiséröí.- Nézzétek az új házakat... Mikor én Báthory Gábcrrrt először behoztam Erdélybe és Kolozsváréba a koronádéra, ezen a -helyen mindem le volt égetve, mert a tatár mindert kipusztitott s mikor ki kellett vonulnia, felgyújtotta a Hóstátot s itt minden ház leégett, csak egynéhány szásznak a háza maradt meg, mert azok köböl voltak.építve. Most vadonatúj házak vannak mindenütt, igaz-é?... ~ Akkor engem az éhes és nyomorult nép megtámadott és’inakor megismertek, lefeküdtek a földre és sírtak az éhségtől és a hidegtől... En akkor rögtön mentem a fejedelmi palotára és rendeltem, hogy ami kenyér van, azt osszák ki közöttük... Tudjátok meg, hogy az emberek nyomorult életét soha nem lehet ostorral és máglyával megjavítani, csak kenyérrel... A délelőtt a hegyeket járták egész Gyaluig. A fejedelem külön megállott Fenesen és Lányán s minden házat megnézett. Gyönyörködve szemlélte az új házakat, mert- itt, közel a városhoz, szem előtt voltak az urak s már mind meg voltak építve a kastélyok, de a parasztok faházai is.- Ez csak más élet itt, - mondta a fejedelem egy kis ház előtt, ami éppen úgy volt építve, mint a többi...- Nézzétek meg, milyen vidámak és boldogok az emberek. Nézd, még a gyermeke is más. Nem ijedeznek úgy a lovas embertől, mint annakelötte. A vakondokat könnyebben lehetett kicsalni a lukból, mint a gyermeket a föld alatt vájt putrijából... Most megállanak és nevetve néznek ránk, mert nem félnek, mert tudják, hogy aki lovon jár, annak gondja vagyon rájuk... * Ot óra lehetett, mikor elindultak s a fejedelem két teljes órá;;hcsszat fel sem pillantott, magába merülve, gondolkodva ment, csak ment a lóval. A-kkor valami különös énekszó ütötte meg a fülét s figyelni kezdett s megállott. Erdőn mentek keresztül, hegyháton s az ének egyre erősebb lett. Hátra intett,- hogy hallgassanak, lovát megállította, nyakát megveregette, aztán leszállott. Felment a hegyoldalon s látott egy kis favágó csapatot, akik egy nagy tölgyfa alatt karikába állva énekeltek. A nap alkonyodott és veres színnel festette az erdőt s az eget. Teli torokkal s erővel énekeltek a favágók : Az szent nap már nyugovásban, Amyékszerzö futásban, Angyali szorongásban, Kapuk lakatolásban. Csodatevő nagy Isten Bűnbocsátó kedvedben Vágy minket szerelmedben Lakanolás köziben.
