Ellenzék, 1944. július (65. évfolyam, 146-171. szám)
1944-07-10 / 153. szám
ELLENZßK 1914 fnHas 10. Az Aladiir-renctelet részletes Ismertetése 15, 30, Illetve 45 nap alatt kell bejelenteni a vállalati vezetőket — A miniszter kitolást emelhet a bejelentett személyek alkalmazása és javadalmazása ellen — A volt zsidá részvényeket az állam képviseli a közgyűléseken M :l.O/S\ AK, julius H>. A hivat a los i.a.p budapesti szamában jelent meg a „nyilvános számadaté köte1 azott vá Maiatok ban a vezetőállás «k, \atomiiw. a/, .igazgatöísgái rs felügyelő bízott sági togs ágak hűtölt-é-séi-ol** szóló kormány remi el «>t. \ rendelet, amelyet szombati szamunkban mái’ röviden ismertettünk, a kereszt íny g-azdasági gondolái jegyiében a z ú gy- iuatve-zetf Aladár-k érdest s'zabályoy.za. A refli-djelet a nyilvános ■szánt elás ra kötelezett, vállalataik. vezetőinek választása ás javadalmazása szoan- pcttutjából lényeges újításokat tártál máz és biztosítja, hogy az ország Termelését, keinek (hí "linót és hitel éle tét lebonyolító vállalatokban azok jussanak irányait: szerephez, akiknek fetÜkésTültsége és szakértelme biztosi-lék 'arra, hogy a vállalatok a közérdek. szem előtt tartásával fejtik ki tevékenységüket és megfelelőm illeszkednek he a magyar gazdasági éet-be. A vállalatok vezetőinek bejelentése N Minden olyan r szrvénytársaság, vagy szövoik-ezet. valamint mérlegének közzétételére kötelezett minden olyan korlátolt fehaltksségii társaság, amelyfnek saját tőkéje 100.000 pengőt meghalad, vagy amelyben az értelmiségi munkakörben foglalkoztatottak száma tíznél több, továbbá a pénzintézeti központ tagjai, valamint a biztosító magánvállalatok kötelesek a szerződés tervezetének vagy a megbízásnak (előléptetésre) irányuló határozatnak bemutatása mellett bejelenteni azokat, akiket elnöki, aMniüki, végrehajtóbizottsági elnöki vagy alelnöki, vezérigazgia-tói, vezérigazgatóhelyett esi, ügyvezető- igazgatói, ügyvezetői teendőkre vagy az üzlet vezetésére vagy irányítására egyébként alkalmazni vagy azzal megbízni kívánnak Előzetesen be kell jelenteni azt is, akit az említett tennivalóikra alkalmazni kívánnak, ha* az illető évi összes javadalmazása eléri a 24.000 pengőt. Az»k a vállalatok, amelyeknek saját tőkéje a00 ezer pengőt vagy ezt meghaladja, 15 nap alatt, a 250 ezer —5C0 -ezer pengős alaptőkéjű vállalatok 30 nap alatt, a többi válláratok pedig 45 nap alatt kötelesek a bejelentéseket megtenni. Minden olyan határozatot, megállapodást, amelynek tárgya az atkalimazöH, vagy megbízott részére az illetékes miniszter hozzájárulásával megállapított javadalmazásnak emelése, vagy a vállalatoknál bármilyen alkalmazást. betöltő személy évi javadalmazásának 24.000 pengőre vagy ennél magasabb összegre emelése, a vállalat köteles a határozat (megállapodás) végrehajtása előtt előzetesen bejelenteni. A rendelet arra kötelezi a vállalatokat, hogy az igazgatóság és feiügye- lőbizjottság tagjait, valamint az üsz- szes vezető állá,sít betöltő alkalmazótí taiikat (megbizottaikat) záros határidőn belül jelentsék be. A bejelentett igazgatósági és f eliigyeil o bizottsági tagok, valamint ' vezető tisztviselők további megbízatása, illetve alkalmazása ellen az illetékes miniszter kifogást emelhet, vagyis álltái á- íios felülvizsgálatra kerül sor. Igazgatósági, valamint, feliiieynliőbizottsá- ■ gi tagságot és vezető állást a jövőben is csak az foglalhat el, akiinek ; ilyen , aí/kalmazí atá-sábog vagy me?- I bizatásához az illet,ékes miníiszteir j hozzájárulását megszerezték. Az j igazgatóság és feiügye'lőbizottság ; tagjainak száma legfeljebb husiz százalékkal ha let db siti a mag az! ateinsza- bá.lyban megkívánt legkisebb létszámot, de legalább cgv taggal meg kell azt baLadnra. Fontos int:vV/.ik'i dósé a- rendleiletne-k az is, hogy a zsidlő tulajd nlwoii. lévő és az I(iök)—141. Al. E. számú rendír let alapjául letétbe helyezett részvényekkel kapcsolati um a.z. igazgat óság és f eliigy elobi 7/0 ti sá g v ála -<zt ására. vonatkozó közgyűlési jogokat az U letékes miniszter gyakorolja. Az illet, "kés miniszter a be j el entei t személyek alkalinazása, illetvie javadalmazása ellen kifogást emel hat. Il.a a kifogást a bejelentésre megszabott határidő lej fűd át ól szám i te t t, 00, illetve 45 nap alatt nem közli a vál lalati.al, akkor a bejeden tett szerződés megkötésének, az, intézkedés to- ganajt.<)sit.a.sának, illetve az oíikulima- /,;i:s \ agy megbízatás további fCHin- tartásának a rendelet sízemponljóból nincs akadálya. rendelet alapján sor kerül a jelenleg vozetőállú.sban levő alkalma- VÂ>ttak javadalmazúisáirak fedüJvizis- gálatára is. A bejr-löntéseket a közérd« ik/oW.ségii vállalatok, a Küzúrde- k e hí s i'ge-k Eetü gyei (di II at ó ságul i oz, eg\ éh vállalatok pedig az l'.rtelmis- gi Műnkanélküli-i g Kunnétnybiztosit hoz tagoznak benyujani. Mit kell javadalmazásnak tekinteni A rendelet alkalmazásánál jav,r- dalniazasnak kelj trik inteni akai pénzben, akár természetben mégha tán zo t. iniii. iien juttatást, igy káló- nőseim: 1. minden remi~«z*'re<kitett és ősz szegs/zerüc n előre megáVapit' ?.tt akár p n/ akár to’ni'..sz-atbei ián illet ni. 11 v o'erű szolgál t-atá^t ixlos'zámitva a fizetésen felni esTleg küilö.n fizetett lakáspénzt, külön mii:: ikiiulijat, ni ük ikl ősi és egyéb pótlékot 'és más hasonló természetű javadalmazást, az időszakonkint vi.sz- szatérően fizetett reinU/.’re-itrt.t jn* tálmalcat, minden r end sz érésűé 4 és összegszerűen megállapított mell l ék- javadial mazást; 2. nvei'' -égrészesKvié^t vasa’ bármely összegszerűen előre meg- nem állapitól * ju .tat-ásJ ; 3; segélyt, .jutalmat; 4. kölUégme.gt.érióst; 5. az alkatrmaizoW vagy megbízz*t helyett a vállalat által fizetett köztartozásokat. vagy bármely 'kiülön ellenéinek .nélküli szó Igái itatást. A javaidalirriAzás 24.000 pengős értékhatárának megállaipitásánál figyelembe kell venni azt a .javadalmazást is, ame Írben az alkalTnfiizoÜSzép sikerrel kezdődött meg a NMK munkástehetség-kutató versenye KOLOZSYÁR, julius 10. (Az Ellenzék munka társától.) A Nemzeti Munkaközpont kolozsvári szervezete nemcsak gazdasági és szociális téren, hanem a nagy élet-halál harc ellenére kulturális síkon is figyelem remél ló mozgalmat indított. Mindenekelőtt lehetőséget akar nyújtani hogy a munkásönmüvelődési célokat szolgáló nemes együttműködésbe bekapcsolódhassák min den munkástehetség. Ezzel az elgondolással hirdette meg a NMK „Munkástehetség kutató versenyét”, amelyre számos munkásifju és munkásleány jelentkezett. A kilűzött cél az, hogy a NMK kulturális szakosztálya minél több szavaló, színjátszó és énekes munkáslehetséget fedezzen fel, s igy megteremtse a szakosztály műkedvelő csoportjának utánpótlását. Csak a legnagyobb dicséret hangján szólhatunk erről a szép célkitűzésről, amelyet — hisszük — hamarosan siker fog koronázni. A tehetségkutató verseny vasárnap délután t órakor kezdődött meg a NMK Kötő-utcai helyiségében. Mivel házijeilegü volt, vendégként csak a versenyzők hozzátartozói, a bírálóbizottság tagjai és a NMK vezető emberei, Jungbertli György ügyvezető alelnök, Fekete Lajos alelnök, Szotyori Nagy Endre, a kolozsvári szervezel titkára és Lipcsey Ákos, a szervezet vármegyei titkára voltak jelen. A , verseny megkezdése előtt Fekete Lajos alelnök meleg szavakkal üdvözölte a megjelenteket, majd rövid megnyitó beszédében vázolta, hogy a szervezet kulturális bizottsága a mai idők nehézeégei ellenére is igyekszik mindent megtenni a munkásság szel lend színvonalának emelésére, s a vezetőség bízik abban, hogy a háborús nehézségek elmúltával ez a megkezdett munka még eredményesebb lesz. A megnyitó beszéd után Dál- noky István, a kulturális szakosztály műkedvelő csoportjának vezetője és főrendezője bejelentette, hoj v a versenyre benevezett munkásifjak és lányok közül, sajnos, többen hiányoznak, majd igazolta távolmaradásukat is azzal, hogy mint leventék, szolgálati beosztást kaptak és ezért nem tudlak megjelenni a versenyén. Összesen , 27 versenyzőnek kellett volna a pódiumba állni. de igy mindössze hat versenyző jöhetett el. ; A vezetőség és a bírálóbizottság adnak ellenére. hogy a jelenlegi helyzet miatt a szereplőgárda ! megfogyatkozott, a házijeilegü versenyt mégis I megtartotta, s figyelmesen és odaadóan hallgn- i Jött meg minden egyes versenyzőt, akik szavá- j latokkal és énekszámokkal mutatkoztak be. j Mit mondjunk róluk? Kinek adjuk a pálmát? I Nehéz volna eldönteni, hiszen végeredményben ! ezen az első’ vasárnapi versenyen a birálúblzotl j sás sem ítélt véglegesen. Kedves, iigyeţ és l'c hetséges volt mind a hat versenyző. Mógérdetíi ük, hogy a nevüket is feljegyezzük. Békéti Ilon és Nemes Fóris Árpád egy-egv Petőfi-költe- ménvt szavalt ügyesen, sok rátermettséggel. Békési Ilona ezenkívül egy saját szerzeményű finom költeményét is bemutatta. Tyukosi Erzsébet és Zágoni József a „Rákóczi megtérése” cimii Kacsóh Pongrác szerzeményét énekelte el, melegen csengő szép hangon, majd Mariéin Mária és Nagy János a János vitéz daljátékból az „Egy rózsaszál” cimü dallal mutatkozott be. Ez utóbbi két versenyző hangja is igén kelle mes és szép csengésű, természetesen mindnyájuknak szüksége van még tökéletesebb zenei kiképzésre. Az énekszámokat Papp József, a mrilkedvelő csoport karnagya kisérte zongorán. Alig egy óra telt el, s az első verseny máris lezajlott, de ez az első óra is meggyőzte a jelenlevőket arról, hogy ezek a törekvő és lelkes munkásifjak és leányok nemcsak a munkahelyükön állják meg a helyüket, de örömmel és izzó lelkesedéssel vesznek részt abban a nemes és szép kulturális mun-kában is, amelyet éppen az ő szebb jövőjük érdekében iktatott programjába a keresztény magyar munkásság szervezete. A bírálóbizottság. amelynek elnöke Tárcza Bertalan, áz Erdlélvi Daloskerület igazgatója volt. tagjai pedig Gfedinár Aurél hírlapíró és Kitin Sándor, a kolozsvári bőripari munkásság egyik vezető embere, s a munkás játékszinház szervezője és főrendezője voltak, a verseny végeztével rövid időre visszavonult, majd Tárcza Bertalan elnök kihirdette ft zsűri döntését, amely ezúttal nem osztályozott vég gesen, hanem megfelelő bírálatot alkalmazva, dicséretben részesítette az egész lelkes szereplő- gárdát. s egvben bejelentette, hogy a versenyt i áüguszttts utolsó, vagy szeptfembef első nap jai - bah fogja tovább folytatni a kulturális szak- j osztály, s remélhetőleg akkor a teljes versenyző- gárda áll majd, a pódiumon a bíráló bizottság elé. Kezdetnek mindenesetre biztató és reményteljes volt ez az első munkástehetség kutató verseny, s ha ezúttal fogyatkozott számú is volt a szereplőgárda, a öikér annál szebb és értéke- ; sebb volt. (— t ELŐFTBFTŐTNISHfiZ. Felkérjük iaen b'sztelt előf'zetőtiiket» hög? hátralékos dijaikat gzivéfckedjeiíék ki- pfióhivatahiűkhan kifizetni, a behívások miatt ugyanis egyideig nem tudunk péazbeszedöt küldeni s t. i előfizetők lakására. Koltrznváriali liinerrzenr a J'öldinütvlrftäf'yi lárvánál KOLOZSVÁR, j'uliuh 10. A foJdmüv- lóv-üjjyi mijiirztcc az. éiluíiwrüéhveti : /.•< ■ twoeTnölyz--t l<Vt i,zámáiban Vdr-idy La /. 0 kJolozgiV'áui gyük . mokot id- jelene mui«> hiéig/ü rn. tok. erdéazxül ü»emi *e g -:‘: /. <: cs Caászár Ki-ronc kolov vJii'i m .miiii/jfK'igü m. Icir. •rdüko/aíc i gy.-akurno- kot idelgfem-x minő ágii rn; kir. ordN.yj:li ü'/Nimi segédtiszté, Tamás Jáno« kol z.s- váiri idioigile'ne.s ramösé^ü erdökczelé . gyakornokot m. kir. erdtózeti üzemi se- gúdt'iszltí* kinevezte. A löldm/üvolAügyi minister a közéj>- és alsófok:u jazdafiűöi :;zakoktatA, tanárnőinek létszámában , Gyerkcs Sáry Farkas Ke1:., Nagy Jolán, Novak Julis ideiglenes minőségű m. kir. gazdasági helyetti“- tanárnőket ideiglenes minőségű m. kir. gazdasági seu.ádtanárnőkké kinevezte. A vízügyi sz LzÁlat mérnöki szakának létszámában ZoLtdni K. Gézt' kolozsvári ki- ráJyj műszaki tanácsé-i címmel é§ jelleggel felruházott királyi főmérnököt királyi műszaki .anác^ossá nevezték ki. A m. kir. gazdasági felügyelőd tiszti személyzet létszámában Fejér András ko- i lo^vári oklevél.s mezőgazdát ideiglenes minőségű m. kir. gazdasági gyak. mokká, a -■zámvevősée.i tisztviselők létszámában Balogh Géza kolozsvári számgyakornokot ideiglenes minőségű mini-ztéri számtisztté, az államerdészeti altisztek szeméiy- zeü létszámában Máté Mázé- kolozsvári »zakaltiszt, m. kár. föerdöőr műszaki alti z’.ot m. kir. főcidőőrré nevezték ki. A III. cs IV. évfolyam Is működhetik a jogakadémiákon BUDAPEST, július 10. (MTI) Az (1940. évű XVIII. te. 3. paragrafusa úgy ívMuielkezik, hogy a jogakadé- miákcu csupán ké«t évfolyam működhetik és csupán az első é«s a második alapvizsgát lehet letenni. A vaHás- és közoktatásügyi minisét er újabb í'endeletéve] az 1944—1945. tanévre vonatkozóan i«s lehetővé tette, hogy a jógákadémiákoiri. a III. és IV. évfolyam is működhessék és a jogakadéiniákon harmadik alapvizsgát iie lehessien tenni. A jogakadémiák III. IV. évdovamáia azonban csak az a hallgató iratkozhatik br. ab' i e.r előző tanévben ugyanannak a j'ogaJkadémiának II. és III. évfolyamát végezte. Harmadik alapvizsgát a jógák adóm iá n az tehet, aki a másodíik alapvizsgát is ugyanazon a jogakadémián tette le. Gazdasági tárgyalások Bulgáriában SZÓFIA, julius 10. (MTI) Bagna- nov miniszterelnök elniölkiéséveJ kezdte tárgyalásait szombaton a bah gár minisztertanács gazdasági tanácsa. A bizottság tagjai a pénzügv- miniöZter, a kereskedelemügyi miniszter és a mezőgazdasági miniszter. Szombaton a külföldi államokkal jelenleg folytatott tárgyalásokról szóló jelentéseket hallgatta meg a mini&zteiianács. Bagrianov mi- nisztereimök irányelvieket adott az il< letékes hivatalnokoknak a tárgyalás gok foMiatáöAm és körvonalazta a kormány uj gazdasági politikájának alapelveit. Szeptemberben megnyílnak a bolgár iskolák SZÓ-FIA, julius 10. (MTI) A Német Távirati Buda jele«nti: Armaudov dr. népnevelé&ügji miniszter rádióbe- sléidében kijelentette, a kormány elhatározta. hogy az 194-4—1945. iskolai évre az iskolákat megnyitja és szeptemberben a rendes iiskoilui oktatás újból megkezdődik. A kormány megbeszélte továbbá a szűk séges intézkedéseiket, hogy szeptemberben az ország többi kulturális intézmiélnyei, valamint a főiskolák is megkezdhessék működésűket. ifjúsági otthon épül Somkeréke® ■DÉS, július 10. Som kerék kálvinista magyar ifjúsága megvett egy elhagyatott kastélyházat, melynek szobáit most rend behozzák s ifjúsági otthonnak rendezik be. A diési református ifjúság tövé* k.etnv támogatás ár ól biztosiitotta a som ke néki ifjakat. InCze János dési laiik'ü, ismert népdalgyüjtő és dag lándavözető tervezi az ifjak részére a dalárda szakát, mert a, Somkeréiki ifjak az igazi magyar népi szetlvere- keai — «Pártolni is akarniak. 1 tat a vállalat érdek körébe tartozó ) ken Iki»1.«.leírni * ársaság 1 a--x,• v-iti. Aimeruniyibeu a vállalat az alkalma/., itt vagy megbízott javára az 1910- 1920. M. E.* számú rendelet, 9. I piu tig rafusá szerint járó végkietégi I tés mértékét meghaladó vésikiel gi- 1 té<" biztosit, a többletnek a végkielégítés saemtjXWTJtjéból meghatározott legkisebb szolgálati idő egy-egv évre 1 esd részét az évi javadalmazó» ösz- szegéhez hozzá kell számítani. Wgnl a remhtl'et meghatározza, hogy a már előbb em litert vezető >- • "élyi-'-‘v 'okén kívül kiket kell még a vállalat működési. körében jelentős ügykör vitelével m^vrbizot- kaknak tekinteni. Ezek a következébe a személyzeti, a munkás, az anyagbeszerzési, a. gyártási, az el- ■ a 1' a könyvelői, va'lajrnmt a jogi osztály ok vezetői, ezenfelül pénzintézeteknél a hitel osztály, az ipari üCxZtály, a fiókoscstály vezetői, biztosit!) magánválla'atoknál ilvetn oszit.á- lyok niín cseriek, aiz emli'ti^t tevékenységek tényleges ed látására vagy irányítására alkalmazottakat vagy megbízottakat, végül a .jegtt201 ácsotokat és szaktanácsadókat kall te- k foiteni.