Ellenzék, 1944. május (65. évfolyam, 97-121. szám)
1944-05-27 / 119. szám
' r--:mc!iátbató : sgalommal fogadják azt * ko’ubncnyt, h<,gv Churchill az amerikai rmporsf mellő.’nftW mindenekelőtt a önt .■em f*<vif(V tv >.»» f zugiba. Amerikában a politikai vita főleg arra ir.myul, hogy Cgy <ZÖ~ a eget temacsot létesítsenek Idáig azonban >>ga Sunnier U'elles sem tudia tisztázni. hogy 1 iképvcv állítsak össze c.t a tanácsot és ■táv ko- \yok kapjanak wyot a tanácsban j'o kep"~ 'i’letrr •Íz t.akar.u Tasviri Efkia: vexercikkben •ogia'kozile Churchill beszedted. Tárókor >..:g írja a Up — nem engedi, h >gv bárki is . grélerditse. azonban ■ zövet^gesek iránti hűsegéről bizonyságot tett akkor, amikor be s. ürítette a Németországba irányú!«. króm kraléit. Törökország nem bocsátkozik óit aba (.hurt bilinek azzal a kijelentésével, amely Törökországnak a békeértekezleten z.i- 16 részvételére vonatkozott. Az a felfogás ugyanis, hogy Törökország mindert körülmények között megkapja azt a helyet, amely a tárgyaló asztalnál őt megillet».-t.r 1 hsam hasábjain Sadak képviselő kiemeli, hogy Törökország i oipán olyan >e gclynvujtarra van kötelezve, amelyet tényleg meg tud adni ♦ Churchill beszéde, amely részletes szói egeken beleértve a Spanyolországra vonatkozó reszt .1 msslridi sajtóban csütörtökön látott először na palából, mind a kó/.véle ményben, mind politikai körökben nagy figyelmet keltett A politikai életben résztvevő spanyol személyiségek egyike kijelentette a Német Távirati Iroda tudásitófánale Chur- ihill beszédével kapcsolatban, hogy j spanyol politikának elvi kiváltságai; először is a népek mostdiú viaskodó sáriak megrövidítése, másodszor pedig a megakadályozása unna*, hogy Európában bolsevista chaos legyen, Spanyolország mindazt éltünkén támogatja, arm or. k u célnak az eléréséhez, hozzájárul Ebből a szem Pontból vizsgáljak M adridban Churchill kijelentéseit is. \émet hadijelentés: I issza verte a cisternai német helyőrség a* angolszászok valam BERLIN, május 27. (MTI) A Führer fo- « adiszálliisáTol jelentik a Neme» T.t\ara"i Irodán&k: \ véderő foparancsnokKa^ kod Cisterne térsétgéfaert erős eWensét»es páncélos kötelékek északi iránylx>n törtek előre. Erűrek következeiében a Wiot- rtsfii délire « keletre «k> torséváv h- lye- 7xxlek át a suáyofc harc k. Itt elkeseredett süzxkvem fvxy.. A németek nyolcvan el- jentíe<ges pcaneéüo6t pusztítottak el. Cű>’cr- na wtéK helyőrsége csütörtökön is az egész nap folyamán visszaverte az e-len- oég valamennyi támadása . A Litton ától Keletre és Tér racm ától északra eső térségben csapatain*. a parti síkságtól elszakadva, a mögötte fekvő magaslatukon ^oglaJtak âl-ast. Ax *llenseg gyöngébb oiöretaréwei szétverték. A Laritöl keletre sz ellenség nagyobb erőkkel folytatta támadásait az emelfai sznkasz elen. V altare c»ó harcok irtán, amelyek során a német csapatok 43 ellenséges pénoéjbost szétlőtök, sikerült az ellenségnek a folyó északi partján megvetni a Lábát. A csata itt is lankadatlan hevesseggel folyik tovább. Az kaszorrszógj térség felett csütörtökön a nagy tüerőben lévő elienseg?s lésgierők- k,ei vívott heves harcokban és a légvédelmi tüzérség tüze ben 18 ellenséges repü- ógép pusztult el. Egy Karai repülököte- 1 «éic a péntekre virradó éjszaka a Gassinó- •űil nyugatra eső térségben jó hatással • áarruadoit ellenséges készenléti állásokat és forgalmi célpontokat. A legutóbbi hetek súlyos eh ári-tó harcaiban bátorságával különösen kiitüntetve magát egy harci csoport, amely Bode ezredes parancsnoksága alatt áll A keleti arc-vonalon a csütörtöki nap oyi^xltan telt el és csak kisebb haxcite- véke-nység vol’. A Krim-félszigrter CXzsanicoj pályavsdvarát a péntekre virradó éjszakán egy német harcirepülő köte- -ésk újból hatásosan bombázta. Német— rónán csatarepülő kői elekek hatásos támadásokat intéztek a Dubfcsáritól délre eső térségben szovjet csapatgyü ekezéeek és tüzérségi állások ellen. Egy szovjet gyorsnaszád, mely a Finn-öbölből ki akart tömd, aknára futott és elsüllyedt. Az ésaakfnorvé^ai vizeken az egyik KajÖka- lavánunk ellen ini*érett szovjet :égitámadás elhárítása során vadászaink nyolcvan támadó repülőgép közül 69-et lelőttek. Egy másik repülőgépet a karavánt bizto6 hónap alatl fi kiadás! Eddi« 30-öIHl p*' dányban fogyott el? sitó jármüvek lót'ek L. Es zaka merik#: bomba úk trmaüá.H ír. eztvk a megszűr?t nyugat; területek több lu*'ysey»\ valamint a dél nyugat németországi hatá'-v dék városa. ellen. Különösen Mühlhausenbcn keletkezt k ká-ok. A lakssságn. k veszte- nege1 voiak. A ’«(gvécéimé erők 27 ellenséges repülőgépet puszii tot lak el. A magyar csapatok megjavították állásaikat a Kárpátok előterében BFíRiLiIX, májú» 21. (MTI) Aa Interii:rí. jolenuti a, k-eh-u ar< \onal helyzet. w>l: Ji.ryi.is helyi válla.ko/uLsokt'ó] ♦4u*kinb\e a c^Ltóftöki rutip a keleti a re. vonalon nviigalMnlxan telt el, csupán a KarpáJáik. előterében es Lem- bt*rgiől nyniig'at.ra fajHőtioiít ki a német állások olkmi többszörös bblsevis’i.. VK*reu>t kbil helyi harc, amelybe tniuui a két oldalon hevesen avat.kozitnk bo a léfrikött*iékek. V mag-var usa|*á!jok a KáJ pátok, elö’e.- rében vt.-groha^ö gt t gy ik valhdkoziisa állasaik luetg’javitaaára vezetett. A német vonalakat a buls -visták csü.tóru>kön ötször ks támadtak zászló- aljnyi crökknl. u tárnád okai mégis visszavertük. Lembergiői ny,u>faua élénk'i*bU>k voltak a harcok. Itt a holsevisia tainailásokal. uinelyeket ugya.HKisak •wiszLAal juvi etVikkel pánoélosok és esalat etpalők üimogai' ááá* vaí inditótták. az e.lkö\etkezü hadműveletek szempontjatx»- n.iigyK>bl>ai-á- nyu akciónak lehet u-kiideái. Míg-az els<j négy tárna .’a-t mar a ném a vonMaik előtt v rl)ieíiiJlas23tc-tt\ik, a Szovjetnek az ötKstik rohammal sikerült az elülső z^iróvonalakba behfi’olnia. A tulajdonképpeni német vo nalak eilü.t azonban megállították ökot és a német gépfegyveieik tüze súlyosan rn *£1 izedéi te a uuriadó bolsevistákat, úgyhogy a zasz,!- erőknek csak gyongia marudványxii tudUik vi9Hzatéj*ni kiinduld áldásaikba Interinf. jelentést Cisterna vidékén tombol ax olasxorsxági harcok súlypontja BERLIN, május 27. (MTI) Az Interini. jelenti a.z ola>z»rszág1 harcokról: Az oLszországi arcv: nalon a csütörtöki r>Agy harcok súlypontja Cisterna vi- dókém. Ponte Corvó>tól nvuga ra, valamint cc-zaikra volt. Mlimd a kát szak isa <n az angol—amerikaiak sok gyalogságot és pán- coos kötelékeket vetettek Karcba. Különösen nagy elkeseredett harcok dúltak Cisi erna körül, ahi 4 a támadó amerikai páncélosoknak esek több órán át tartó tűz és 86 harckocsijuk elvesztése után sikerült a legelső német von-?lakba beha- tolniok. E-Vitáin az amerikai páncélos.'k a gyalióg'ággal karölt\-e a Vellet.ritöl délre húzódó magaslati állásokig törtek e-óre. ahol 'azonban a be avat ki-zó német tartalékok feltartóztat ák ok,e-t. Az amerikai gyalogság többizben megismételt ama kísérlete. hogy- Velletri helységet rohammal bevegye, nagy- vérveszteségek között össaeornic t. Másik nagy áttörési kísérlete, hogy- Ponte Corvo térségéből és a Lini völgyéből kiindulva a Melfa-folyó melletti szekaszt lerohanja, ugyancsak meghiúsult a kemény n.éanet ellwiál.’ésor!. Az itt támadó inváziós csapatokat igen erős csa ‘ are-pü lök ötéi ékek támogatták és ezek segítségével végül is elértek anryit. hogyr nagy ember- és anyagveszgeségek árán hídfőt alakítsanak a Mielfa-fc/’yón. de, kudaTcbafult az a kísérletük. Imgy még az est folyamán északnyugati irány-hogy kössek A következők, kötésére ad útmutatást: latnberjackek, pullovenek, mellények, blúzok, kcsztümok, ruhák, Kabátok, szoknyák, kesztyűk, turbán sálsapka, harismya zokni, kendö-ap- tnósá^ok, fehérnemű. Útmutatást ad a íönaJmaradékok felhasználására isi Ära 8 pengd, Kaphatók ax „íliíeazék“ kíbi'jv»£.ö0it.haa Kolozsvár, Mátyás király-tér 9. Vb dékfe' utánvéttel is azonnal megküldjük Egyetem Mozgó közkívánatra a mai naptól vetíti : (I)i© Qoldene Stadt) A legszebb német színes filmdráma* Foss* Kristina Söderbaum, Eugen Klopfer ós ^ Paul Kiinger. —- Rendezte: Veit Harlan. 1 Csak 16 éven felülieknek engedélyezett fiiul! I Kan uj«bb teret ny*?ri«>ek.. A nemei gránát cd -k eLzám elleitÁLásóKan minden prabáikozöüuk kárbavesz^ett. Itt az amenka.:5k 43 harckocsit veszteitek. Az arc- vonal többi részén a nap nyug. dián telt e. éppúgy, nranf szerdán. A Nemz© közi Tájékoztató Iroda az ’oJaízország: harcckról a következőket iköali: .Az Olaszországi arc vonal csütörtöki harcairól érkezett eddigi jelentésekből kitűnik. hogy Cisterna térségében nagy páncélos csata fejlődött ki. Az angol—amerikaiak a harckocsik tömeges harcba vei égével azl*n fáradoztok, hegy a német állásokat felszámítsák és északi irányban ke- resz'ül törjenek. Több óra hosszat tartó elkeseredett küzdelem után, amelynek folyamán az in-váza ós csapatoknak leg- ! alább nyolcvan harckocsija elpusztult, a I német csapatok kénytelenek voltak hátrább fekw venalak”a visszavonulni. Az angol—amerikaiak kísérletet tettek arra, hogy utánuk nyomuljanak és a német csatiatok kezéből elragadják Viliéin helységét. ez a próbálkozásaik azonban meghiúsult. Az olaszrrszági arcvonal középső szakaszán sehol sem került sor mgyob, harci cselekményekre. Ezzé szemben Pico és PontecorVj között ismét élénkebb bar- I cok fejlődtek ki, de ezek kimenetiéről egyelőre nincsenek végleges jelentések. riinkondi intőntinxtototoli rond je n reformaţii» templomokban óh imaliáxakban A BELVÁROSI templomban: J. üm|»jö«* déb-lót. igét hirdet Nagy András >il6(jiái tanúi', délelölt II Arakor igéi hirdet l. i -./ló Dtivü b-IWipá' Ztoi. Mind a két lytentUztclden az úrvacsorát is ki osztják. Délután i órakor inét hlrdH Vék'-ly Janos \alláslan;ir .4/ úrvacsorái a délutáni i Lcriti.sztcleleii is kiosztják. — II. nupján délelőtt 10 órakor igéi hirdet László Dezső esperes, délután *í órakor siléz lótli Imre valléstanár. III. napján délelőtt 10 órakor igét hirdet Sz< keres László hitoktató-lelkész, délután ö órakor ünnepet zár Csutak Csaba t. lelkész. A/ AI.SOVAROSI LMagvar-u. templomban: I napján délelőtt 8 órakor a katonaság és a leventék számáru tartanak istentiszteletet és urvacsoraoSztást, délelőtt 10 órakor pedig a gyű- lekezel részére lesz un a< soraosztással egybe kötött istentisztelet. A 10 órás istenllszteleten az igét Kádár (iéza lelkipásztor hirdeti. Délután A órakor igét hirdet Szabó Albert s. lelkész. 11 napján délelőtt igéi hirdet Mózes András vs: lástunár délután 0 órakor Szabó Albert s le: kész. - III. napján délelőtt igét hirdet Szab-i Albert s lelkész délután 0 órakor az ünneofi bezárja Kádár Géza lelkipásztor. A H1DELVEI (Horthy M.-uti templomban: 1 napján délelőtt 8 órakor Petri József légátn' szolgál, délelőtt 10 órakor Biró Mózes leik; pásztor hirdeti az igét a templomban, ugyan akkor a gyülekezeti otthonban Petri József le gátus beszél Az úrvacsorát mind a két isten, tiszteleten kiosztják. Délután 6 órakor igét hu det* Kudor Attila s. lelkész. — II. napján dél előtt 8 órakor leventfcistentiszleleten igét hird<- Biró Mózes lelkipásztor, a délelőtt 10 órako- tartandó igehirdetést ugyanő végzi. Az utóbb időpontban a gyülekezeti otthonban Petri Józsi legátus hirdeti az igét Délután 6 órakor Száll niáry Béla s. lelkész prédikál. III. napján de előtt 10 órakor igét hirdet Petri József legátus délután 6 urakor ünnepet zár Biró Mózes lelkipásztor. A FELSŐVÁROSI Mussolim-uti templomban I. napján délelőtt 0 órakor igét hirdet Ga»; Ferenc s. lelkész, 11 órakor Deák Ferenc lelki pásztor hirdeti az igét Mind a két alkalommá' az úrvacsorát i* kiosztják. Délután 6 órako igét hirdet Gaál Ferenc s. lelkész. — II. nap ján délelőtt 10 órakor Deák Ferenc lelkipász tor hirdeti az igét, délután 6 órakor pedig Gaá Ferenc s. lelkész. — III. napján délelőtt H órakor Gaál Ferenc *. lelkész hirdeti az igéi délután fi órakor az ünnepet bezárja Deák Fe i renc lelkipásztor. \ TORDAI ut 140. szám alatti imaházban: > napján délelőtt 10 orakor igét hirdet Nagy Zo! ; Ián valláatanár. — II. napján délelőtt 10 órako- prédikál Kun Árpád hitoktató-lelkész. ; a TEGLÁS-utca óö. szám alatti imaházbani ? (A II. napján délelőtt 10 órakor igét hirdet é* I. napján úrvacsorát oszt Krizsovánszky Jené j lelkész. A HADAK-utja 180. szám alatti imaházban 1. és II. napján délelőtt 10 órakor igét hirdet éI. napján úrvacsorát oszt Keresztes József le. kész. A MEHES-utca 91. szám alatti imaházban, t és 11. napján délelőtt 10 orakor úrvacsorát o«' és igét hirdet dr. Mezey Mihály lelkész. A KAJANTÖI-uti 74. szám alatti reformiUn napközi otthonban az iskolát a hatóság igén} be vette;: I. napján délelőtt 10 órakor igét hír det és úrvacsorát oszt Kudor Attila s. lelkész. II. napján délelőtt igét hirdet Kudor Attila s lelkész. — Hl- napján délelőtt 10 órakor predi kál Szathmáry Béla s. lelkész. \Z IMRE KIRÁLY-ut Ö4. ->zam alatti isko Iában: I. és II. napján délelőtt igét hirdet és l i napján délelőtt a 10 órás istentiszteleten urva csorát oszt Szathmáry Béla s. lelkész. — IU. napján délelőtt 10 órakor igét hirdet Kudor Attila s. lelkész. A KARDOSFALVI imaházban l. és II. napján délután 3 órakor igét hirdet és L napján ur vacsorát oszt Petri József légátus és Szathmáry Béla s. lelkész. KISBACSBAN: i. napján delntan 2 órakor igét hirdet és úrvacsorát oszt Petri József lé1 gátus. A SZENTGYÖRGY-HEGY alatti knahíuban; ! és 11, napján délután 3 órakor Kudor Attila s. lelkész és Szilágyi István diakónus szolgál napján az úrvacsorát is kiszolgálják. ELŐ VÖLGY BEN: 1. napján délután 3 órakor igét hirdet és úrvacsorát oszt Biró Mózes lelki pásztor. MELEGVÖLGYBEN és HARMADVÖLGYBE&; II. napján délután 3 órakor igét hirdet és úrvacsorát oszt Petri József légátus. A TÁRCSÁI városi gazdaságban: 1. napján j délután 4 órakor Szilágyi István diakónus sz«l- ; gáj — II. napján délután 4 órakor igét hirdet I és úrvacsorát oszt Petri ^ázsef legátus. í AZ EVANGÉLIKUS TEMPLOMBAN Pünkösd vasárnap délelőtt 9 órakor Járosi Andor espe- ' rés, teológiai magántanár, pünkösdhétfőjén délelőtt 9 óra 50 perckor dr. Mezey Mihály reL lelkész, tanügy i tanácsos szolgál MAGYAR GÖRÖGKATOLIKUS ISTENTISZTELETEK a Postakert-utcai (régi tűzoltó laktanya) magyar görogkatolikus kápolnában. Pünkösd első- és másadnapján 8 és Lili órakor lesznek. A szentmisét és szentbeszédei Farkas Gyula tábori főlelkész tartja. — A MAGOSZ kolozsvári csoportja Pünkösd hétfőjén tartja havi közgyűlését a fenti helyen szentmise után, melyre a magyar görögkalolikuspk minél nagyobb számban való megjelcneset ken az elnökség «