Ellenzék, 1944. február (65. évfolyam, 25-48. szám)

1944-02-01 / 25. szám

T 1.L r N Z t K Szabó Endre riportja : „Cserkészkapitányok“ harca a minőségi magyar munkástrontért Reads "Tint s-'u-kváiiyos bemutatkozás­sal kezdődik Pár 1ap.ogatódzó man at az „anyag" ülőn tv: uikkor dél­után a ku véhóú'bun. Hazulról azzal távo­zom, hogy na, fájóra alatt végzek ,,Őzök­kel" is ét: a tützstts 'tálnál majd... Utólag szégyellem bevallani, a szándék a minap is ez volt. De csuk szándék ma­radt, mert a félóráiból óra, sót órák let­tek; szárnyakon járt az idd, míg a beszél­get ás fonala egyre jobban körülhalózta a magyar elet egyik legsúlyosabb es leyer- dekesebb témáját: a magyar munkas kér­déséi. Talán lényegtelen mégegyszer hangsúlyozni: a. magyar munkásét, mert valóban nem a munkásról, hanem a ma­gyarról szólt a szó; mint hogy elsősorban nem munkások, hanem magyar munkások voltak azok, akikkel beszélget ve kiutat igyekeztünk találni az u.t tévesztő be tor­koló probléma halmazából. Már az első mondatok után meglepeti t] szavak mögött meghúzódó lélek ko- molysiág'a, a gondosan formált mondatok távlata, a célra törekvő akarat elnyühe- tetlensájíe. amely kiragadott a kávéház sokszor izgató vagy megnyugtató zsibon- gásáiból és cs?,k a ,,kérdések" meredtek bevehetetlennek látszó falakként előttünk. Amit mondanak, és ahogyan azt mond­ják, abból kiér/.ődik a rideg tárgyilagos­ságra való törekvés. Nem hallgatnak el semmit, mert nincs mi.t elhallgat ni ok. A magyar munkás göröngyös útjait járják hosszú évtizedek óta. amely megedződótt a világnézetek és bérharcok küzdelmei­nek sorozatán. Valamikor a 20-as évek táján indultak el a magyar életbe a cserkészet nemzetformáló szervezetének és szellemi­ségének hatása alatt. Ma egy nagy ma­gyar mozgalom — munkásmozgalom — élvonalbeli harcosai és szellemi irányítói, i Vezérei és képviselői sokszázezer bajtárs- * nak és mégis a vezért póz nélkül állanak ügyük szolgálatában. Már magatartásu­kon érzik, hogy szavaik mögött nem a munkás, a pártember, hanem a magyar rejtőzik, amelyet ifjúságuknak nagy él­ményeként hordoznak. Indulásukkor a cserkészmozgialom telí­tette lelkűket: felépíteni újra az országot, melyet meg nem értő idegenek guzeba- kötőttek és a nemzettől távoliak megszé- gyemitettek. A közösség, amelyben lelki- táplálékra Leltek, a magyar közösség volt: rend és rang nélküliek, a dolgozó ma­gyarok gyülekezete. Érlelődtek itt az eszmék és tettre sarkaltak a törekvések. Nem voltak becsületességük és szak­képzettségük ellenére sem „jó" munká­sok. Nem voltak ..szervezhetők" sem párt, sem szakszervezet céljaira. „Cserkészka- pitányok" voltak, akik körül elnémult a suttogás, ha készült valami. Kísérletük meddő maradt, hogy a cserkészet — nem­zeti eszméivel és szervezeteivel bevonul­hassanak zárt soraikba. Az ifjú lendüle­tet csakhamar metszeni kezdte az élet: választás elé állította őket a tőke és bér harca. Ha beolvadnak a munkások közös­ségének érdekvédelmi képviseletébe, a szakszervezetekbe, élvezik ennek védel­mét, de fel kell hagyjanak eddigi törek­véseikkel, vagy kívül maradnak eszméik védelmezőiként, de kiszolgáltatva a tőke kapzsiságának. Rá kellett egy szomorú pillanatban döbbeniök arra, hogy a ma­gyar munkást Jsenki nem védi, önerejére támaszkodva pedig nem képes szembeszállani vészes törekvésekkel. Ekkor történt például a következő eset: a főváros házi kezelésbe szándékozott venni egy nagy üzemet, de az ott dolgo­zó munkások nélkül, akiknek fele ser^, volt ugyan szakszervezeti tag. A felzúdu­lás érthetően nagy volt. A tárgyalások meddősége a szakszervezet és érdekkö­zösségét pártoló párt beavatkozását von­ta maga után — sikerrel. A magyar mun­kás nem tehetett mást: tag lett és ott ke­resett védelmet, ahol talált. Ha nemzeti alapon nem, akkor a nemzetközi eszmék árjában. , Az élíet kényszeritette erre... Mindez azonban nem jelentette, hogy a magyar munkás felhagyott eddigi nemze­ti eszméivel. Nem..., de ez oly belső ví­vódást és külső meghunyászkodást jelen­tett, amely erejének sok százalékát emész­tette fel. Az egyszerű élet mindennapjai­hoz idomul a lélek is és megszokott kere­teinek változása nagy eseményszámba megy. Elhagyni a szakszervezetet, vagy eddigi testületét, ha még csak a teketár­saságról van is szó, mélyebb hullámokat kavar fel benne, mint mikor a dörgedel­mes ellenzéki képviselő egy igazgatósági tags árért méla csendben átevez a kor­mánypárthoz. Ez már az egyszerű lélek sajátosság.!. A magyar mun kás.f ront tömege ál kin- c'ióan hullámzott az életadta és szabta le­hetőségek között. Hol itt, hol ott bukkant fel, míg mennyisége állandóan nőtt .és minősége kristályosodott. A parasztság a duzzadó ipar következtében egyre in­kább szaporította sorait, de még mindig ott tartottak, hogy képtelenek voltak sa­ját lábukon megállani. Ekkor pedig már a nemzeti eszm? térhódításának iendüie- tes éveit élte az egész magyarság. Az ál­lam egyes intézkedéseivel támogatta tö­megeiket, de hiányzott a jó szándék mel­léi a tapasztalai és erélv . y - < . l »*»»■»'/ ' ' < f f 1 ■ ¥ V .' ' v It AS. á f ! r 4 > Mamin..-,.'. Egy példa kerül megint a ke­rékasztal felé: bérmozgalom indul egyik nagy hazai'gyár munkásainak érdekében, melyet a szakszervezet vezetett és bonyo­lított le — eredménytelenül. A gyár ve­zetősége nem adja meg a kért ötszázalé­kos fizetés-emelést. Ezzel szemben azon­ban más érdekképviseleti szervezet veze­tőségének sikerült tízszázalékos emelést elérni. A sikeresebb szervezet számban ekkor természetesen felduzzadt, a siker- teleneblzek sorai megritkultak s a rákö­vetkező hónapokban már a harm^d'k szervezet vezetőségével tárgyalt, hogy megakadályozzon egy újabb akciót. Ilyen körülmények között a három érdekképvi- seltség egymás gyöngülését szolgálja csu­pán, nem biztosítva sem ennek, sem an­nak védelmét, de a munkásminőség ut­jának kialakulását sem. A ma már meiyrüsödütt magyar mun­kásság külön gondjává Vált a nevelés kérdi'..-- . Tárgyilagosságuk és becsületes­ségük követelte meg. hogy elmanasztal­ják ezt a nevelési módszert, bár minden igyekezetük kiküszöbölésére és javítására irányul. Miig a túlsó oldtalon idegen szel­lem és a magyar fajtól idegen megszólal­tatok valóban irodalmi színvonalú előadá­sokon pallérozzék „elvtársaikat", addig a magyair munkások számára rendezett pe- velő célzatú előadások a giccs és a ma­gyarkodás duhaj fellegvárává lettek. A főváros és a vidék egyek ebben. A mun- kúselöadások slágerei mindtenhol a „Má­ria főhadnagyok", „Becskereki menyasz- szonyok" és egyéb erdélyi mi hál vi kulfur- terméikek, vagy az „asszony haragszik" müdalmatgyarság s ebből egv jottányit nem enged senki. Ebbe nevelődik az örö­kös utánpótlás és fullad bele a lankadó erejű középkorbeli. Az erősebb és öutudat-osabb. de már sokkal vékonyabb réteg is kihegyezödött csúcsokon táncol. Egyfelől eszméi más megvalósítások felé szeretnék irányítani, a meglevők nem elégítik ki . ...» 4 h.m;í , , Cm t ev. . /ic.ci. A magyar munkást itt éri a legnagyobb sérelem. Is­mét a példa: egyik nagyüzem magyar munkásai, mivel át nem hidalható eszmei felfogásokból nem tagja a szakszerveze­teknek, harmincszázalékos órabé. hát­rányban vannak szakszervezeti társaik­kal szemben. A fellépés egyöntetűsége sincs számukra megadva munkájuk, vagy kívánalmaik, esetleg éppen követeléseik biztosítása végett. 1 11 í I o b r u r 1 „ A magyar munka,. <y: egy/<• ' v •• .O'dö mozgalma m - a vergődés korszakán talán éppen csuk túljutott. Van .-ajtója vannak mirkisézi vezetőiét* harcosai, akiknek hiti Km. cpp'*n :>/ bizto­sítja tömegeik . felé, hogy n- rn ug'ódí- z- kának használják fid őket és vezető póz dójukat, hanem ma is a munkások éU-'é* i-i'i.k c. o.-.pcajk t í>if/.'-ii!.\á ma • guké't folytatják. Ez a harc azonban i.i voliró] som olyan könnyű, mint azt kívül- átló elképzelhetné, 'tárgyilagosságuk. a dolgok mibenlétének hely.'-s fe!ismerés« és a miagyar munkás érdekeinek köröm- szakadtáig való védelme uigy a túlsó, mint az innenső oldalak éles kritikáiét és nem ritkán gánesős,kodását von ia maga után Egy túloldali helyes intézkedés érdemes!- tése visszahatást kelt az innensőn, az in­nenső elismerése rosszindulatú szóbeszéd forrásául alkalmas a túlsó partokon. Indulásuknak is ezer és ezer tényező vágta útját. A szürke mindennapok elcsi­gázott és goindokkal teli életei nem látták —- nem is láthatták ebben a mozgalomban sem a Messiást, hogy leborulva csatlakoz­zanak hozzá, de, a sok „mozgalom" csö­mörétől rendszeres épi tőm unkájuk értékét sem fogták fel. Önmaguk és céljaik fel­ismerése azonban kitartó küzdelemre buzdította a magyar munkást és élvona­lát. Tárgyilagossága és szenvtelensége nem maradt hatás nélkül. Egvre hódított s a kevesek lelkifeszültsége átragadt a hozzájuk csatlakozókra is. Ma már szavuknak hatása van. Becsü­lésnek és hangadóknak számítanak abban a konglomerátumban — ők nevezték igy —, amelyet munkástömegnek neveznek Ennek a konglomerátumnak dolgozó ma­gyar rétege valóban élő és ható. társada­lomformáló erő. Célja teszi azzá: rend és rang nélküli magyar közösség megterem­tése, amelyben csak a végzett munka kü­lönböztethet meg magyart a magvartól, munkást a munkástól, földmunkást a földmunkástól és értelmiségit értelmisé­gitől. A mély és rendíthetetlen alap, a szét- bonthatatlan kapocs, amelyen uj hónala- pitás nyughatik: az a magyarság és en­nek öntudata... Rendkívül élénk tevékenységet fejt ki az Erdélyi Párt marostordamegyei tagozata Albrecht Dezső és 1.ászló Dezső a szociális .kérdésekről beszéltek Marosvásárhelyen MAROSVÁSÁRHELY, február 1. (Tu­dó®: tónk j-eilcnti.) Hétfőn délelőtt és dél­után tartotta az Erdélyi Párt Maros-Tor- da vármegyei és városi tagozata intéző- bizottsági ülését, amelyre a központ ré­széről Albrecht Dezső és László Dezső országgyűlési képviselő érkezett a székely fővárosba. Az ülést Teleki Arcthnr gróf, tagozati elnök nyitotta meg. Üdvözölte a megjöleniekpt, majd Árkossy Jenő főtit­kár jelentést olvasott fel. Eszerint az el­múlt 16 nap alatt az Erdélyi Párt megyei vezetősége 56 községet látogatott meg, tá­jékoztatást adott az időszerű politikai kér­désekből s a kötelesség'teljesítésre hívta fel a gazdákat. Panasznapokat is rendez­tek. Megállapították, hogy a ruha-, a ci­pő- és a vasellátásban hiányosságok van­nak, valószínűleg azért, mert a juttatáso­kat végző hatóságok és a szétosztást végző közegek között nincs meg a kellő óafz- hang. Az ülésen bejelentették, hogy 'a párt februárban megalakítja a marosvásár- helyi iparos szakosztályt. Hasonlóképpen tervbevették e\gy szociális szakosztály megalakítását is, úgyhogy az összes me­gyei szociális kérdéseket megtárgyalják és megoldják. Ezutám Albrecht Dezső szólalt fel. A szociális ké dés történelmi fejlődéséről beszélt. Tévesen mondják, hegy a mai háború a világnézj?tok háborúja — mon­dotta többek között —. mert észrevehető h?.talmi érdekek húzódtak mrg a hábo­rús okok mögött. Ismertette a fasizmus, a nemzeti szocializmus, a demokrácia és a Liberóhamus lényéglét, majd rátért a mjagyar szociális kérdések fejlődésére. JobbolcMi pártjaink — mondotta —- a EBHBHH Világszenzáció a . VARGA nagykávéházban Hortliy-nt 5. Tel. 37-95 ROZALINM ÍS NIK a világhírű nagy akroba­tikus táncospár mindsn este fellépnek* Ezenkívül égisz estét betöltő telje­sen uj műsor. Kolozsvár legnagyobb 'látványossága ! ! raemzjeti .szocializmus mellett törnek lánd­zsát, azonban összekapcsolják ezt a totá­lis állam fogalmával és azt hiszik, hogy a nemzeti szocializmus csak totális állami életformában valósítható meg. Ugyanak­kor a baloldali pártok a nyugati szociáliz- musból a demokrata vonatkozásokat ra­gadták ki és ezzel harcolnak a jobboldal ellen. A szociáldemokrata pártok mögött azonban jelentős zsidó kapitalista réteg húzódik meg, amely abban reménykedik, hogy a demokrácia uralomra jut ásta révén ismét a liberális gazdasági rendszer kö­vetkezik majd be és ez számukra hasz- luatibajtó lesz. Hiba lenne, ha mi magya­rok azon vitatkoznánk, hegy totális vagy' demokratikus irányban valósítsuk-e meg a szociális gondolatot. A magyar szociá- lizmust úgy kell megvalósítani, hogy ben­ne a keresztény és a nemzeti gondolat ér- vényesüljön. Ezután László Dezső beszélt a szociális kérdések lényegé'öl. A fő az — mondotta —, hogy fegyelmezetten foglalkozzunk a szociális kérdésekkel, ne panaszkodjunk ugyanakkor, amikor az egész világ arról beszél, hogyan kell a jövőt felépíteni. Ná­lunk túlságosan sok panasz hangzik el. A magyar társadalom sikkor jár el helye­sen. ha számol az adottságokkal s nem ábrándozik a múlton és nem fest ábránd- képeket a jövőről. Erdélyben a 22 eszten­dő alatt alván szemléiét, valósult meg, hogy mindien, ami az államtól join az rossz. Ezt a szemléletet le kell vetkőz­nünk. Úgyszintén az érzékenységet is. Be­szédét azzal fejezte be, meg van győződ­ve arról, hogy a magyar erők összefogá­sával meg lehet- oldani a magyar szociális kérdéseket. A FATERMELŐKNEK KÉTHETENKÉNT BE KELL JELENTENI KÉSZLETEIKET. A hiva­talos Oap egyik legutóbbi száma rendeletet köziöl, amely szerint-; azok a fatermelők, akik­nek évi vátgá-sterületie a tiz katasztrális hol­dat eléri vagy meghaladja, köteles az általa kitermelt szerfa- és tüzifakészleteket havon­ként bejelenteni. A bejelentést elsőizben 1944. évi február hó 15. napján az 1944. évi január 31. napján fennálló állapot szerint,, ezt követően pedig minden második hó 15 napjáig az előző hó utolsó napján fennálló állapot szerint kell megtenni. ,AZ ÉLELMISZERJEGY PÉNZÉRTÉKKEI BÍRÓ TÁRGY". A Kúria jogegységi tanácsa a közelmúltban kimondotta, hogy a hatóság áttai- kibocsátott élelmiszeri egyek és általában a közellátásit célzó hatóságjegyek, amely birtokosának' jogot ad arra, hogy annak el­lenében olyan közszükségleti cikket vásá­roljon, amelynek szabad forgalma korlá­tozva van, pénzértékkel biró tárgynak kell tekinteni,

Next

/
Thumbnails
Contents