Ellenzék, 1944. január (65. évfolyam, 1-24. szám)

1944-01-15 / 11. szám

T — 6 E T. T. r v 7 t K Ilii Január 13. ■HwratfMM—I—■— , Berlin egy légitámadás után A légitámadások sulyvviun megviseltek Berlin varosat. Mar a/ első m>\ emberi tamadus utáni tu)|>on foltiuitűk a karosa dás nagy mérvtei. A kot, kh 1 ora.s tá­madás a városban igen jolo'itös pusztí­tást okozott, leginkább gyújtóbombák ál­tál okozott tu vvsz os robbauóbom.bak al­tul. Ez ok ' támadások főleg a birodalmi főváros központi rós/.eit őrt ok. A - imísmi sújtott városrészekben mugs/fünt a tek- fonösszk'köttiotós, a gázszol‘»adtatás. A tá madás éjszakáján a vkst’olgá!tatásban is zavarok mutatkoztak, mert ai bombák több bolyon felszakítva az utca burkola­tát, csoívpedést okoztak. A földalatti és mag a>vasút pálya lat ig n sok helyen érte bomba kár, a vi' lamios vezetéke meg­számlálhatatlan helyen szakadt el, s a forgalmat it.t-ott a vágányokon elégett villamosok, autóik, autóbuszok akadályoz­ták. A varos bombázott részedben az égő, vagy leégett, vagy romba dőlt házak tör­meléke öntötte el az utcáki it. s a járdá­kat az oda kihordott bútorok, berende­zési tárgyak torlaszolták el. Rengetegen lettek hajléktalanokká ezen a két éjszakán. Elvesztették ottho­nukat, vagyonúkig, ruháikat, pénzüket és sokan még az élelmi szer jegyeik!.3■ t is. MŰKÖDIK A NÉMET SZERVEZÉS E két igen súlyos támadás után a Ber­linben tartózkodó külföldiek tanúi lehet­tek a közismerten nagys'zeuii német szer­vezésnek. A hajléktalanná vált bombáé károsultakat, főleg asszonyokat és gyer­mekeket, akik foglalkozásuk által nem voltak Berlinhez kötve, vonatsz ámra szállították el a birodalom más városaiba, más vidékeire. Akik munkájuk végett nem hagyhatták el a várost, azokat el- rekvirált lakásokba, szobákba szállásol­ták. A bomibakár által erősen sújtott vá­rosrészekben megjelentek a tábori kony­hák, ahol mindenki Ízletes ételt kapha­tott. A párt népjóléti intézménye gondo­zás alá vette az anyákat és gyermekeket, megvendégelve őket tejjel, hússal, valódi feketekávéval ... A bombakár osulíságot a rendőrség, vagy a légoltalmi köraetparancsnok iga­zolta, s ezzel az igazolással azonnal pénz- segélyt utalt ki, s Így élelmiszer- és a legszükségesebb ruhajegyeket lehetett ki­váltani. A támadások utáni hajnalon már egész Berlin talpon volt — vagy tán le sem fe­küdtek. Aki csak teh*?tte, ment munka­helyére^ küzdve az igen nehéz közleke­dési viszonyokkal, melyeket megkönnyí­tettek az autóvezetők. Intésre szinte mim den autó megállít, s ha az útirány egye­zett, szívesen vitte a ,,potyázót“ magával. Ebben még a katonai és postaautók sem tettek kivételt. Az utcákon megjelentek a oszta­gok: a német hiderő összes fegyverne­mei és egyéb német alakulatok, francia, olasz, orosz hadifoglyok. Elsősorban azo­kat a pincéket tárták fel, ahol embereket temetett el a házrom. De azonnal mun­kához fogtak a főútvonalakon is. HELYREÁLL A FORGALOM A második támadás utáni napon még 6 és fél óira hosszait tartott, míg a város egyik végéből a másikba jutottam. Egy hét után már újra csak 37 percig. Néhány nap, s az üzletek ujta megnyíl­tak. Az emberek újra vásároltak je­gyeikre, eltűntek a tábori konyhák s a bútorok az utcákról. Az autók, autóbu­szok simán gördültek tova a tisztára ta­karított utcákról. Egyes kis szakaszoktól eltekintve, a földalatti és a magasvasut is megszokott gyorsaságával és pontossá­gával közlekedett. A villanyos felső ve­zetékének javítása vette igénybe a leg­több időt. Ejy-egy nagyobb forgalmú té­ren megjelentek a közlekedési vállalat emelete? vezetéki a v if ó kocsijai, egy­szerre 8—10, s néhány óra múlva csillo­gott a későőszi napsütésben a sok újon­nan húzott rézhuzal. A még meg nem ja­vított vonalakon a villamost autóbuszok­kal helyettesítették. A villamospótló au­tóbuszokén a menetjegy árát leszállítot­ták a villamosjegy árára. NYUGALOM — KITARTÁS A közhivatalok — rendőrség, jegyhiva­tal stb. — melyeket bombaüalálatok ér­tek, szinte órák leforgása alatt nyíltak meg újra músuttj Az utcákon itt-ott már tömegesen áll­tak a kitisztított ablakkeretek, várva az üvegező autóikat. A dupla ablakokból csak egyet szabad beüvegeztetni, s előre értesítik a környék lakosságát az üveges- autó érkezéséről. A lakosság szinte elképzelhetetlen nyu­gi lomrruil viselte el a csapásokat. A ká­rosultak, összeszedve lelkierejüket, igye- keztek nyugodtak maradni; akiket pedig nem érintett a támadás megértéssel és áldoz itkt t’"gel for hiltak einh«• r'a: .3,>ik f ‘lé Síró, jajrm rkcló hangoskodó em­bereket nem lehetett látni. MESEL EGY „EL I EMETETT" MAGYAR SZAKA8ZVEZETÓ Egy magyar sz, has vezetőt ultik őzben t rt a lóg: la dó, s igy egy nyilvános óvó­helyre tért he. Támadás alatt egyszer­esük hallották, és érezték, hegy az óvó­hely feletti havat is bomba találat, vagy légnyomás érhette, mert nagy, hosszantartó robaj hallatszott. Au óvó­helynek nőm történt baja, s igy nem gondoltak komoly szerencsétlenségre. Cv, k am kor a riadó lefuvása után el akarták hagyni a pincét, akkor vették észre, hogy az ajtót romok torlaszolják el. Nyugodtan ültek vissza helyükre, ab­ban a biztos tudatiban, hogy a mí.ntési munkát kívülről a segély ősz tag ok hama­rosan meg fogják kezdeni. Éjfél felé romiban, bár a lehető leg- csöndesebben, és loinyugodt abban visel­kedtek - kezdett kifogyni a levegő. Munkákéi akarták állatiam a légszivattyút. Kiderült azonban, hogy annak a nyitását is betemették a romok. Egyes asszonyok már rosszul lettek a levegöhiánytól. Ek­kor a szivattyú mellett elhelyezett csengogombat nyoviták meg, s alig mult el néhány hosszúnak tets-ü perc, máris hallották a■ mentési munka zaját. Rövidesen sikerült is feljavítani a le­vegőt, az ájultak magukhoz tértek, s reg­gel 8 órára a segélyosztagok eltakarítot­ták a romokat a kijárat utjából is. Támadás u*án.i napon találkoztam egy diák o mm ősömmel. Láttam, nagyon .szó­in, mii. ,,'1'e is leégtél?“ ■ kín de/.,lem. ,,Igen" felelte „ér búr sok szép hóiméin ve- s itt oda, nem is hiszed, milyen könnyű­ink, felszabadultnak er ein most magam“ r mondóit1' szinte vidáman. Egye'erre azonban clkomurodott. Kór lésemre elme sélte, Ír gy teljesen lé égett a főiskolája, s rele eddigi verejtékez, négyévi munká­júnak minden bizonyitelza, Uikásán pedig a majdnem kész doktori értekezése. Nem marad más hátra, minthogy tana-» r 1 jóindulatái a láma1 zkodva (ha azok­nak nem történt bajuk) újra kezdje az értekezést, melyen már hónapok óta dol­gozott. MENTENEK A KOLLÉGISTÁK A berlini Collegium Hungaricum-nak s/er nősére rrr-m esett bántódása még a legutóbbi légitámadásokkor sem. Az ösiz- töndijiasok ionban, amikor riadó lefu- váva után észrevették, hogy egyik szom­szédház ég, gondolkozás nélkül álsiettek oltani. A háziak, nehezen birkózva a tűzzel, ö'öm.nel vették a szives segítséget. A fiuk pedig magyar virtussal kezdtek ol­tani, vidám megjegyzésekkel buzdították egymást, s játszva ttegezték a felelősség- tele jes, nehéz munkát. Még a Collegium igazgatója is beállt a tűzoltók sorába. Megnyugtató volt ez a kis próba! Nem kell félteni a Collegium of! S nem kell félteni a németeket! (I. M.) KITEKINTÉS A VILÁGBA turla ■ tik ii I i[i nur’ék / ■ < niáht.c .1. /adunk ol yau iil'iiz,ikról n, amikor frlrncrhelrllm irodalmi hátú.át vi'zigáltáh u okmány Pa kunk éi nagyok. A Prukst-tal foglalkozó irodalom újabb uda'lal bővült műit. A minap kaptuk meg / uusanne-b ól a J nrmes it (.outrun című pompái folyóirat u) számát, melyet csaknem leijei égéi/eben Proust-nak sz.ii/wlt a szer­kesztőség. A tűnő idő mániákusának az or­votokkal és a betegséggel való viszonyát vizsgálja egy pár avatott tollú irá ebben a számban. Proust, aki hires orvos-fam.iliából szárma­zott, nemcsak leiekben, hanem fizikumban it beleg volt. Asztma kínozta közel busz. évig (•> az említett folyóiratban közölt orvosi vélemények szerint ez. a betegség nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az „lAtünl idő nyo­mában“ szerzője annyi aprólékossággal és önkinzó lelkiismeretességgel irta meg a világ­irodalom legcsodálatosabb önvallomását'. Proust ugyanis jól tudta, hogy korzó beteg­sége időnap előtt végezni fog vele s ezért kelt versenyre az Idővel. Fojtogatta, ette az éleiét a kórság, s ő emberfeletti küzdelmet folyta­tott azért, hogy megmentse tiir.ő élete min­den egyes pillanatát, mert nagyon jól tudta, erősen érezte, hogy ,,egy pillanatot sem lát viszont az ember ugyanabban a formában F. megszámlálhatatlan és egymáshoz tartalom­ban sohasem hasonlító pdlanatsort, egy be­tegségtől fojtogatott életet mímelt át Proust hatalmas regényciklusa lapjaira. Most orvosok igazolják, hogy ebben az. idő- mentésben nemcsak az. írói elhivatottság ősz- I tokélte szüntelen munkára Proustot, hanem a betegségtudat is. , Proust „reneszánszát“ nemcsak ez az orvosi ’ szempontok alapján szerkesztett különszám J jelzi, hanem a sok francia hadifogoly vallo­mása is. A ,,Poésie 41' című gyűjteményes miiben, melynek nagyobb részét francia hadifoglyok illák, sok vallomást találunk Proustról. zl írja: H ESZ KE BÉLA A humor nyomában Megfigyelte-e a nyájas olvasó, hogy se hire, se hamva a humornak a miagyai' fil­mekben? Mert azt már nem nevezhetjük humornak, hogy az ..isteni“ (?) Karády egy üvegke reske des egész raktárának megfelelő tányért, porcellánt. üveget, .Hamutartót és ehhez hasonló dolgot tör össze egyik újabb filmjében! Vagy gon­dolja az olvasó, hogy az humoros, hogy Halmay mester, mint egy bolondokháza főorvosa kedélyes zsurt rendez paciensei­vel és többek között arra is felhasználja betegeit, hogy velük végezteti a házi­munkát és együtt rendez velük pikniket? ... Vagy gondoljunk az unalo­mig klisészerüvé szürkült Mály Gerőre, akivel csaknem minden filmjében konfi- dens és buta. bosszantóan naiv, vagy elé- képpesztően joviális lakájt, illetve öreg- urat játszatnak? Latabárról már nem is beszédünk. Latabár unalomig egyforma butáskodásai és szellemtelen szóviccei olyan messze esnek a humortól, mint amilyen messze van a magyar film attól a színvonaltól, amelyen látni szeretünk s ezzel bizony igen nagy távolságot mon­dottunk. S az egészben a legszemorubb az, hogy nem a filmjeinkből eltűnt humorra gon­dolhatunk, mert ez azt jelentené, hogy valamikor volt humor a magyar film­ben, hpmem azf kell megállapítanunk, hogy egyáltalán nem volt és egyelőre nincs is humor a magyar filmekben. Úgy látszik, filmeseink nem tudják, hogy mi a humor. Vagy mozibajáró közönségünk annyira eltompult a finomságokkal szem­ben, hogy eleve felad minden filmes olyan vállalkozást, amelyben a tiszta hu­mor derűjét akarná a vászonra vará­zsolni? Megdöbbentő tompultság tanúi va­gyunk. Mozibajáró tömegeinket hozzászoktat­ták a i-aekos tréfa miieden fajtájához s ezzel eltompitották érzékét a finomabb humorral szemben. Filmeseink ízlését pedig a kassza jelentések számadatai tompították el. Kevés kivétellel filme­seink előtt egy ideál lebkg, ha vígjáté­kot készíttet: megröhögtetni a tömeget. Készakarva használjuk ezt a nagyon csv,nya magyar szót. Aki túlzónak ta­lálja megállapításunkat, fáradjon el egy zsúfolt moziba, ahol egy magyar vígjátéknak keresztelt mondvacsinált, álhumoros■ filmtet pergetnek s legott el­ismeri, hogy a sötét terembe összegyűlt három-négyszáz ember röhög. Ahol ne­vetnie kellene, ott hallgat. A mai tö­megeik elfelejtettek nevetni. S ez baj, mert tünetszerü. Végzetes izlés- romlásról tanúskodik, márpedig a minő­ség egyik ismérve a jcizüés! Széíp fel,adat lesz egypár jóizlésü fib mesűmk számú. a. — mert hála az Égnek, akad jódzlésü filmesünk is! — film­jeinkbe visszacsempészni a humort s a mozibajárókat leszoktatni arról, hogy a vidámság kezdetét ne abban lássák, ami­kor Latabár cipőjének orrával egy bi­zonyos ponton ..megérinti“ például Mály Gerőt.. . Egyelőre itt tartunk. A humor itt és ezzel a gesztussal kezdődik film­jeinkben. Szörnyű mérték! ... Ideje lenne már megváltoztatni zi beteg Proust Úgy látszik, Proust kimeríthetetlen témája mind az irodalombarátoknak, mind a kriti­kusoknak. Alig két éve azért írtak róla so­kat a francia sajtóban, mert Proust beteges intellektizmusának hatásával magyarázták a francia lelek ellágyulását, melv aztán nemzeti tragédiát idézett elő. Volt idő, amikor fenn­hadifogoly lélektanához tartozik ugyanis az idő-problémával való fokozottabb és elmé­lyültebb foglalkozás és melyik miiben találná jobban lefektetve egy hadifogoly az idő problémáit, mint éppen a Proust-éban? Proust azok közé a halhatatlanok közé tartozik, akit időnkint más és más formában „felfedeznek“. Nyugati nrjárai Páris városának negyedik kerülete elhatá­rozta, hogy a modem francia színház nagy e'őharcotiának, Anloine-nak nevéről utcát íog elkeresztelni­* A „Candide" felpanaezolja, hogy a francia színházi életben megfeledkeztek Rostand ha­lálának huszonötödik évfordulójáról. Brüsszel­ben kevé6bbé feledékenyek az irodalmárok, — írja a lap, — mert négy e«tén játszották a ,,Cyrano"-t. * A párisi Opera balettkara Berlinben vendég­szerepeit, Serge Lifar-ral és harmincöt taggal. Műsorán a Boléro, Egy /aun délutánja, Icarus és a Le6 Préudes szerepelt.' * Kiosztották a Théopkraste Renaudot dijat. A dijazotti iró Robert Gaillard. Regényének cinre: ,,Liens de chaine". A MACSUKÁS BOT A Kisbükkhavas oldalán kapaszkodtunk feljelé. Nem a rendes utján mentünk, hanem a kaptatót elkerülve, a lankákon, irtások diilőutjain bolyongtunk. Szamóca nevetett a bokrok^ között, magános ják tövében, és hal­ványkék* harangvirágok hajoltak lábunk alá. Álombéli csend bontotta ki felettünk szár­nyát, az ég kék harangján sugárnyelvek gin- galóztak hangtalan zenével. A baiárbegyek ormára tündérkezek húztak ezüst fátylakat és a messze szorosok titokzatos mélységeiben mesebeli barnatestű sárkányok leselkedtek. Az irtásoldalban, a lepkealtató, napfényes csendben valahol a bokrok lágy zöldje között ügyetlen kis tilinkóhang botladozott. fjgy tenfergett ez a kis hang a nagy csend biro­dalmában, mint első lépéseit tevő, apró gyer­mek. Ahogy közeledtünk, legelésző bárányok csengőjének éneke is átcsilingelt a könnyű, levegős fényen. Elindultunk a hang irányában, hogy meg­keressük a tiiinkó gazdáját. De a sűrűre nőtt irtást nehezen törhettük át. Hahózni kezd­tünk\ A tilinkószó elhallgatott. Újra kiáltot­tunk. Láttuk, a sűrű bokrok itt-ott megmoz­dulnak, elhajolnak, s jó idő múlva a közeli tölgycsonk mellett nőtt fiatal hajtások is szétrebbentek. Nagy. zsíros fekete kalap nyo­mult előre, az arc csak azután óvatoskodott ki a kalap árnyékából. Két koromfekete szem csodálkozott ránk, hosszú, ernyös szempillák mögül, de menten utána gyermeki vidámság­gal nyílt el a lágyvonalu száj, erős fehér fo­gakat villantva ki, és ez a derű szétáradt a cigányosan barnára égett arcon. — Magik kiátottak? — kérdezte, és már el is helyezkedett a tölgycsonk széles, kerek tetején, A ti!inkát ott hordta kis, foltos ze-'­írta: MÉREYNÉ JUHÁSZ MARGIT kéje zsebében, kilátszott a vége. A keze erős, kemény botot szorongatott. Harisnyájáról lecsapta a rácsimpaszkodó giz-gazt, aztán már csak ült lábát lógázva és nyugodtan várva, mit akarunk tőle. — A juhok mellett vagy? — kérdeztük, — Én ott. — Hányadik esztendőben jársz? — Tizenkettőt tőtöm. Ezt úgy mondta, hogy láttuk, nagyra, vart vele. v — Hogy hívnak? — Engem Fülöp Istvánnak. — Kinek a jubait őrződ? — Egy román ember a bács. Van két na* gyobb fitt is. Azok fejnek. Azok es magyarok. ,— Hol a kalyibátok? — Amott feljebb, a felső oldatost. Ott a karám es. A botjával mutatott előre, feljebb. Megbabonázva nyúltam a bot után. Az oldalra hajló, hosszúkás, gömbben végződő, vaskos, kéregnélküh, sima bot fogója alatt, úgy jó arasznyi részén gyönyörű cifrázat ékeskedett. A legötletesebb geometriai minták váltakoztak rajta hosszában, hol mélyítéssel, hol relief szerűen kidomborodva. Ötféle válto­zatot olvastam meg. Szögben megtörő szalag­vonal, hegyével összeérő négyszög mélyített cs domború változatai, apró, heggyel egy­másba fonódó háromszögek lánca futott esik• szerűen a bunkó nyakáig. — Ki rótta ezt a botot? kérdeztem ámuló csodálkozással. — Ezt én, — mondta önérzettel. ■— Mert ez igen szép, dicsértem elismerően. — Az, — hagyta helyben. —» Hogyan jöttél rá, hogy igy faragd? L

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents