Ellenzék, 1943. november (64. évfolyam, 247-271. szám)

1943-11-15 / 258. szám

EILEÍIZÉK

J I 4 3 DOVliuhBr 13.

Magyarság és nemzetiség

Irta és a miniszterelnöKségt tárca költsétfvetésí vitája során elmondotta

Mikó Imre

Dr. Mikó Imre országgyűlési képviselő, mint az Erdélyi Part vezérszónoka, nagy beszédet mondott a nemzetiségi kérdésre)! a miniszter- elnökségi tárca költségvetésének vitájában. A beszéd szószerinti szőve- gét, amely az erdélyi magyarság hitvallása a nemzetiségi kérdésben, itt adjuk.

—• A miniszterelnök urnák az ülés kezdetén elhangzott elvi jelentőségű beszéde a napirenden szereplő miniszterelnökségi tárca költségvetésének vitáját egy kisebbfajta felhatalmazási vita színvonalára emelte. Ha tartjuk is magunkat ahhoz, hogv a költség- vetés egyes tárcáinak tárgyalásánál a szakszerűségre törekszünk, a náimszterchiökscgi tarea költségvetéséhez nem lehet a nélkül hozzászólni, hogy általános kormányzati kérdéseket ne érintenénk. Valamennyi tárca politikai gestiojanak szálai a miniszterelnökségre futnak össze s ha van tárca, amelynek a költségvetésén keresztül a kormányzás minden ágára kiterjedő bírálatot lehet mondani, és szuggesztiókac lehet gyakorolni, akkor kétségtelenül a miniszterelnökségi tárca az. Amikor tehát pártom nevében felszólalok, nem részletkérdéseket kívánok boncolgatni, — amit a bizottságban már elvégeztünk —, hanem azokra a nagy összefüggésekre szeretnék rámutatni, amelyeknek a szempontjából a megszállás alatt élt és' különösen az erdélyi ember a magyar politikai élet eseményeit szemléli és megítéli.

„AStaensíeeíísé^i poütiVa egyetemes magyar nemzeti ii?y!“

— A miniszterelnökségi tárca költségvetésének tavalyi vitája alkalmával, tisztelt Ház, bátor voltam a magyar nemzetiségi politikára vonatkozólag néhány alapelvet leszögezni s ezek akkor ,a Ház osztatlan helyeslésével találkoztak. Ezek közül az első az, hogy a nemzetiségi politika nem pártkérdés, hanem egyetemes magyar nemzeti ügy és ezért le kell venni ezt a kérdést a pártok közötti licitálás és a politikai harcok napú rendjéről. Rámutattam másodszor arra, hogy a nemzetiségi kérdés megoldása Magyarország számára a lét vagy nem-lét kérdése, mert ha a történelmi magyar géniusz sikeresen tud megbirkózni ezzel a kérdéssel, akkor szive- sebben bízzák ránk a Kárpátmedence mind több nemzetiségének a sorsát, ha nem, a saját hazánkban is kicsúszik a lábunk alól a talaj. Harmadszor igyekeztem bebizonyítani, hogy a nemzetiségekkel szemben alkalmazott igazságos, de erélyes bánásmódon túl a nemzetiségi kérdés a népek természetes szaporasá. gán, gazdasági megalapozottságán és nemzeti szellemben történő megszervezettségén fordul meg s ezért az egyetlen időszerű, de egyben időfeletti magyar nemzetiségi politika az, amely a magyarság mennyiségi és minőségi megerősödését tűzi ki céljának.

— Ezek a szerény nézetek Erdély közeli és távoli múltjának s mai viszonyainak tanulmányozásából emelkednek egyetemes nemzeti célkitűzésé, mert a magyar nemzetiségi politikának mindig Erdély volt a próbaköve. Magyarország nem élhet Erdély nélkül és Erdély nem élhet Magyarország nélkül, mondták a reformkorban. Mi itt a magyar parlamentben a huszonkét évig elnémult erdélyi harangokat kongatjuk. Sokan szívesen hallgatják, de másoknak már elég volt Erdélyből, ami mögött ők elkülönülést, szeparatizmust, a közös magyar célokról való eltávolodást vékiek felfedezni. Ideje tehát szembenézni az erdélyiséggel és ellenzőivel.

A* erdélyi szellem megfo^al* mazása

— Amikor mi erdélyi szellemről beszélünk, akkor nem egy országrésznek az egész, ■szel szembenálló különvéleményét értjük alatta, sem pedig egy kétévtizedes megszállás alatt kialakult politikai magatartást. Az erdélyiség határai sokkal messzebbre nyúlnak térben és időben. Történelmi időket élünk, mondja mindenki, tisztelt Ház, de kevesen gondolkoznak ennek megfelelően történelmi távlatokban. Az erdélyiség gyökerei is visszanyúlnak a XV. és XVI. századba amikor Erdélyben a három nemzet és négy vallás szövetségében kialakult az a szilárd közjogi szerkezet, mely másfél évszázadon át alkalmas volt a magyar államiság fenntartására. Felidézik György barát, Báthory István, Bethlen Gábor, idősb. Rákóczy György zseniális külpolitikáját, akik közül egyik sem volt erdélyi származású, de európai tényezővé tették a kis Tündérországot, mely nem volt egyéb, mint egy leszűkített, de minden nemzeti értéket összesüritő minőségi Magyar- ország. Sohasem önmagáért, hanem mindig az egyetemes magyar célokért küzdött a fejedelmek Erdélyországa s Bocskai végrendeletében hagyta meg, hogy a külön Erdély hivatása megszűnik, mihelyt az országba török

iga alól felszabadul. A magyar országgyűlés

1844-ig küzdött a magyar államnyelv bevezetéséért, de a háromnyelvű Erdélyben már a fejedelmi korban magyar nyelven intézték az ország ügyeit. A virágzó és nyugatos magyar szellemi élet mellett itt alakul ki a románság irodalmi nyelve, a szászok közjogi különállása pedig a nemzeti kisebbségvédelemre szolgáltat korai példát. Az erdélyi és magyar szellemet a gubernium sem tudja elaltatni s a teher alól kinő és a megvalósul a történelmi Erdély utolsó két ajándéka a magyar hazának: az unió és a reform.

— Amikor mi erdélyi szellemről beszelünk, tisztelt Ház, az alatt sohasem a magyar szellem ellentétét, hanem annak egyik változatát értjük. Ez a szellem sohasem jelentett valami sziikkörü lokálpatriotizmust, hanem magyar világnézetet európai színvonalon. Nem végződött a Királyhágónál, hanem szétáradt az egész országban és ez erdélyivé avatja mindazokat, akik Erdéllyel cs annak szellemével sorsukat végleg összekötöttek. S vájjon n ncs_e

szüksége az országnak erre a s/.dlem'şegre ma, amikor ismét időszerűvé vált W esselenyi Miklós, a polgári halott éppen száz évvel ezelőtti szózata a magyar és szláv nemzetiség ügyében: „veszély fenyeget, oh hon! veszély olyan, milyen meg sohasem! Hazam, netnze- tem, léted vagy nemléted kérdése forog fenn: __ ébredj és tegyél, — vagy veszni fogsz/“

__ \ veszély Wesselényi diagnózisa szerint

kívülről és belülről egyaránt fenyeget. Kelről a szláv népek orosz vezetés alatt készülnek végigseperni Középcuropan, belül a szociális és a nemzetiségi kérdés megoldatlans iga készíti elő az ellenség számára a talajt. Kifelé a magyar erő száz évvel ezelőtt sem volt elég erős a veszély elhárítására, de befelé akkor is, ma is felelősek vagyunk mindnyájan kisebb vagy nagyobb mértékben azért, hogy mindent elkövettünk-e az allam cs társadalom ellenálló erejének fokozására?

Magyarország vagy minőségi itl’am lesz, vagy megszűnik állam lenni

— Szemünk előtt ismét a mennyiség és minőség küzdelme zajlik le. Ellenfeleink érvelése igy szól: a magyarság gyenge szaporulatánál, csekély népi erőinél, feudális gazdasági berendezkedésénél, elavult társadalmi formáinál, heterogén táji összetételénél fogva feloszlásra ítélt jelenség, amelynek az életerőt csak vezető rétegének féktelen imperializmusa adja meg. Ezzel szemben a magyarság szomszédai fiatal és életerős népek, akik szaporaságuk- ban messze túltesznek a magyarokon s mát önmagában véve ez is elégséges volna a duna- völgyi kérdésnek a távolabbi jövőben való megoldásához, ha a szomszéd népek demokratikus gazdasági és társadalmi struktúrája és együttműködési hajlama már most nem tenné őket a magyaroknál sokkal alkalmasabbá az ui Európában a dunavölgyi vezetőszerep hordozására.

— A magyarságot sohasem nagy száma, hanem erényei tartották meg. Széchenyi akadémiai beszédében fajtánk fennmaradását nem csekély számunktól félti, hanem attól, hogy „fajtánk anyagi, mint szellemi léte oly felette könnyű/4 A mult háború idejében harminc millió magyarról beszeltek, ma húszról, de gondoLc valaki arra, hogyha fel is fokozzuk a magyarság szaporulatát, ami kétségtelenül kívánatos, még mindig törpe kisebbséget fogunk képezni a körülöttünk élő szlávokkal, germánokkal, latinokkal s azok nagy fajtcst vérei vei szemben. A számbeli túlsúlyt csak a jobb minőséggel lehet egyensúlyban tartani s Magyarország vagy minőségi állam lesz vagy megszűnik államnak lenni. Amilyen mértekben szaporábbak a szomszédnépek, olyan mértékben kell a magyarságot a* kultúrájában elmélyíteni, amennyivel jobban terieszkednek, annál belterjescbbc kell tenni a földet és az ipart a magyar ember számára és amennyivel többen vannak ők, annál szociálisabb berendezkedést kell megvalósítani Magyarországon.

A magyar reform a legjobb nemzetiségi és külpolitika!

— A magyar reform nem egyik vagy másik osztály térfoglalásának problémája, hanem a magyarság széles rétegei számára a jobb megélhetés, szaporodhatási lehetőség és a vezető rétegbe való népi beáramlás kérdése s mint ilyen, a magyar állami és társadalmi élet belső megújhodásának folyamata. De ugyanakkor a magyar reform a legjobb nemzetiségi és külpolitika is. Csak egy ilyen népi Magyarország teremtheti meg azt az uj szociális életformát, mely a nemzetiségekre

ugyanazt a vonzóerőt gyakorolhatja, mint a magyar nemességhez való tartozás 48 előtt. És az uj Európában, amely minden bizonnyal a szociális gondolat valamilyen formájában, jegyében fog megszületni, csak az a Magyarország juthat múltjához méltó szerephez, melynek társadalmi összetétele demokratikusabb, államvezetése szilárdabb, nemzetiségi politikája emberségesebb, közélete tisztább, műveltsége mélyebb és magasabb, hadereje töretlenebb valamennyi szomszédjáénál.

Nemcsak „mindent“, hanem „mindenkit“ vissza!

dunavölgyi hivatásunkról. A nagymagyar felfogás ezzel szemben számol az együtt élő népekkel látóköre a Kárpátoktól az Aldu- náig terjed, tudja, hogy a fegyverek elhallgatása után a népek középeurópai térségében tartós béke csak olyan nemzet közül kristá- lyozódhat ki amely a maga egyéni és önző érdekein túlmenően, a nemzetiségek együttműködésére magasabbrendü állam koncepcióval rendelkezik. A magyar politikai vezetés már Trianon után azonnal döntött a nagy magyar álláspont mellett, amikor nem nyugodott bele a megcsonkított ország leszűkített életlehetőségeibe, hanem vállalta azért a szerepéit való küzdelmet, amelynek a betöltésére a magyarság magát egyedül érzi hivatottnak a Dunavölgvében. Ennek a hivatásnak a nehézségei csak akkor kezdtek szembe- ötleni, amikor az ország nemzetiségi területe növekedett meg. A visszatért terület magyarságának a kötelessége a nemzetet a nagy magyar gondolat és a nemzetiségi elv elválaszt- hatatlanságára figyelmeztetni és eloszlatni azokat az illúziókat, amelyek szerint nagy Magyarországot a kis magyar felfogás szűk horizontján megvalósítani lehetséges. Teleki Pál is, aki magát szintén erdélyinek tartotta, azt mondotta egyik beszédében: ,,Az Európa sorsat intézők előtt is azzal érveltem, kérem, nekem az erdélyi emberre szükségem van, mert az erdélyi ember két okból különösen alkalmas arra, hogy többnyelvű ország veze- teseben reszt vegyen. Ez az ország volt az, ahol^ először uralkodott a teljes korlátlan vallasszabadsag. Mi tudjuk, hogyan kell bánnunk egymással és a nemzetiségekkel. És még többet tanulhattak most azalatt a húsz esztendő alatt, amelyet végigszenvedtek/*

— Nem véletlen, hogv a nemzetiségi kér- j dés a magyar reformkorban üti fel a fejét, s reform államférfiaink közül a legnagyobbak egyben nemzetiségi politikusok. A reform átalakítja a társadalom struktúráját és felborítja a nemzetiségek közötti egyensúlyt, amint ez 48-ban történt. Ezért keli egységes és átfogó nemzetiségi politikával ellensúlyozni azokat a magyarságra nézve hátrányos következményeket, amelyek a reform megvalósításával származhatnak. Az egységes átfogó magyar nemzetiségi politika mögé azonban osztatlan társadalomnak és céltudatos államigazgatásnak kell felsorakoznia. A magyar társadalom a nemzetiségi kérdés megítélése szempontjából még mindig nem nőtte ki egészen a trianoni kereteket. Akkor a nemzet a megszállás alatt élő magyarság felszabadítására gondolt, és igazságért kiáltott.

A testvér iránti aggodalom erősebb volt az ittlakó néppel való törődésnél.

— A revízió mellett alig hallatszott azoknak a munkája, akik a szétesett országot és az időközben nemzeti öntudatuk legmagasabb fokára emelkedett népeket a politikai realitásoknak megfelelően egy uj Hungária szintézisébe próbálták volna összefogni. Teleki Pál életcéljául tűzte ki a nemzetnek a nemzetiségi feladatok megoldására való ránevelé- sét. Ennek ellenére a közfelfogás szívesen hódol a „mindent vissza“ egyszerű jelszónak anélkül hogy az ebből folyó „mindenkit vissza“ parancsát is elfogadná, és ennek logikai következményeit levonná. Mert nem lehet az egyik oldalon az ország kiegészítését kivánni, a másikon pedig a nemzetiségi kérdés felett semmtimondó jelszavakkal napirendre térni. Aki Magyarországot nemzetiségek nélkül akarja, az szükségszerűen a kis Magyarország álláspontra helyezkedik. Mert hiszen Magyarország a politika kegyetlen reálitásai között csakolvan szűk területen képzelhető el, ami lemondást jelent természetadta határainkról, történelmi múltúnkról és

Ki kell küszöbölni a trianoni

kor szellemet

— Teleki Pál szellemében valljuk mi is, hogy Magyarországot magyarul kell vezetni, ugy> amint azt az Árpádházi királyok tették.

Ila Magyarország Trianon után a S/entiít- váni birodalom nagy magyar útjára lépett, akkor a különböző ajkú, különböző vallásai, különböző cLctfelfogásu emberek egységbe foglalásának feladatát is vállalnia kell.

—. Az egységes közszcllcm mellett a,soknyelvű ország vezetéséhez céltudatos állami igazgatásra van szükség. Az y tv előtt megindult országgyarapitás óta közigazgatásunk nagy erőfeszítéseket tesz hogy a nemzetiségi vidékeken működő tisztviselő: karunk megtanulja a lakósság anyanyelvét. A külső igazgatásba igyekeztek bevonni helyi ismeretekkel rendelkező magyarokat, sőt nemzetiségi .hivatalnokokat is. A központi igazgatás azonban nagyobbára még mindig a trianoni kor személyzetével, aparátusával és gyakran a trianoni kor szempontja szerint is működik. Különösen szembeötlő azoknak a szervezeteknek és kitűnő szakembereknek túlterheltsége, akik az egyes minisztériumokban a nemzetiségek ügyeivel foglalkoznak s mindinkább szembeötlőbb az a körülmény, hogy a központi igazgatásban sehol sem látjuk annak a felszabadult magyarságnak képviselőit, akik a kisebbségi sors keserű poharát egészen kiitták és a nemzetiségi problémák tekintetében gyakorlati tapasztalatokkal is rendelkeznek.

— Ez azonban nem személyi kérdés, mert

nem eleg az, hogy trianoni 4I!amigazgata_ sónknak a megnagyobbodott ország szükségleteihez mérten át kell alakulnia, de egyes kormányrendelet vagv hatósági intézkedés kiadása előtt pontosan le kell mérni, hogy miként hat az ügy a visszatért területek magyarságára, a nemzetiségekre, azok egymáshoz való viszonyára cs nem utolsó sorban a még mindig megszállás alatt élő magyarokra. Az ország területével együtt az ország gondjai is megnagyobbodtak. A többnyelvű államigazgatás nagyobb elmélyülést, több szempontú latolgatást, széleskörű tapasztalatokat, nagyobb tudást, ön tudatosságot kíván, de a soknyelvű országigazgatás magyar feladat, ennek a feladatnak a teljesítésével ismertethetjük el, vagy láthatjuk cl dunavölgyi elsőszü- löttségi jogunkat. Nemzetiségi poétikánk irányának megszabásánál két kötelesség vezet minket. Az egyik az, hogy nem adhatjuk el azokat az eszményeket, amelyekért kisebbségi sorsban küzdöttünk. A báránybőrbe bujtatott farkas szerepe, ha politikailag hasznos is, de a magyarsághoz méltatlan. Néhány kisantant államférfi leplezte le Trianon után önmagát, feltárta a monarchia idején kisebbségi sorsban elkövetett vagy elképzelt hőstetteit és ismerte be dicsekedve, hogy általános választójog, parlamenti képviselet, vagy szövetkezés csak arra volt jó, hogy rejtett és önző nemzeti célúkat elkendőzzék és a demokrácia trójai falovában ellenséget csempésszenek be az osztrák és magyar politika arénájába. Ha mi kisebbségi sorsban emberi és nemzeti jogokért, szabadságért és egyenlőségért küzdöttünk, akkor azt komolyan gondoltuk és ebben a jobb sorsban is hűek aka. runk maradni.

Bár a nemzetiségek megsegítésében kelhetnénk nemes ver senyre

— A nemzetiségi politikánk irányát megszabó másik kötelességet a határokon túl maradt magyarság iránt érezzük. Huszonkét évig éltünk velük közös sorsban. Az ő helyzetit elválásunk óta fokozatosan és az utóbbi időben rohamosan hanyatlott. Ha van kisebbségi sorsban vállalt kötelesség a keresztény és emberi eszmények felé,^ akkor fokozottabb mértékben van kötelesség, felelősség a testvérrel, a rokonnal, a baráttal szemben. Senki sem vádolhat azzal, hogy az ő sorsukat nem tudjuk elválasztani a hazai románság helyzetétől és velük szemben a kicsinyesség álláspontjára helyezkedünk. Mi volnánk a legboldogabbak, ha a megszállás alatt vállalt célkitűzéseink megvalósítását nem gátolná a határon túl maradt magyarság helyzete. A nemzetiségek megsegítésében kelhetnénk nemes versenyre. De midőn odaat magyarok ezrei munkatáborok tifusztelepein sínylődnek, amíg kizárólag a magyaroktól tömegesen rekvirál- ják el mindennapi kenyerüket, amig a magyar kultúra, Délerdély védőbástyáit nap mint nap súlyos csapások érik, s mindezek tetejében még minket vádolnák meg a külföld előtt a nemzetiségek elnyomásával, addig nem alkuszunk és minden rendelkezésre álló eszközzel meg fogjuk akadályozni dél- erdélyi magyar véreink kipusztitasá.

—• Nem fenyegetőzünk, mert csak az lár- mázik, aki hanggal akarja pótolni a maga igazát. Egyetlen magyar állampolgárral szemben sem követünk el durvaságokat, mert vannak bizonyos elemi szabályok, amelyeket önmagunk megtagadása nélkül nem lephetünk át. Nem kívánunk elebe vágni a kormány intézkedéseinek, de le akarjuk szögezni azt, hogy a háború alatt egyetlen nemzetiségi

áll;

ÉS