Ellenzék, 1943. november (64. évfolyam, 247-271. szám)

1943-11-29 / 270. szám

r» r.rNZÉK

1B<3 novembor 2 3.

ULTF.METÎ&K ÖÄVEGY FINTA GÉZÁKÉT

KOLOZSVÁR, norpm!';'- 29. Nfrnr«:rü m.nr.yar ur!ns?zony t •» r 'I ??. ov>k sorából: özvegy Fir.; . Gr.mné Száraz Anna, 69 éves korában, ózvegysé- gének 16-ik évében, pénteken este ho'szas betegeskedés után meghalt.

Halálát Finta Jenő postafőellenör (Marosvásárhely), Finta Zoltán, a ,,Keleti Újság“ helyettes szerkesztője, Linzmayer Emilné sz. Finta Panna, menyei, unokái és kiterjedt rokonság, gyászolja. Temetése tegnap délután 3 órakor volt a köztemető halottas kápolnájából. A teme esen Kádár Géza generális igazgató, alsóvárosi rét. lelkész búcsúztatta az elhunytat.

Szexdán kezdik meg a közszolgálati alkalmazottak és nyugdíjasok kedvezményes utazási igazolványainak érvényesítését

KOLOZSVÁR, november 29. A közszolgálati alkalmazottak és nyugdíjasok i éláru utazási kedvezményre jogosító arcképes igazolványainak érvényesítését a kolozsvári üz- letvezetőség december i-én kezdi meg. Az érvényesítési időszak 1944 február 15 g tart. Ugyancsak 1944 február 15-ig használhatók utazásra az 1943 évre érvényesített arcképes igazolványok.

A tényleges szolgálatot teljesítő alkalmazottak igazolványainak érvényesítése hivatali feisőbbségiik utján történik.

Azok a nyugdíjasok, akik a nyugdijat a központi illetmenyhivataltól és 3 honvédelmi minisztérium számfej tőségétől kapják, az arcképes igazolvány érvényesítéséhez szükséges űrlapot kérelmezés nélkül posta utján kapják meg. A többi nyugdíjasoknak a szükséges igazolást az illet, he: yugdijszámfe . hivataltól kell kérni. A kapott űrlapot pontosan ki kell tölteni s annak hátlapján olvasható tudnivalók szerint eljárva az üzlet- vezetőség menetd'jkedvezményi csoportjához kell benyújtani, vagy postán beküldeni.

Az érvényesített arcképes igazolványokat a hivataloknak hivatalból dijátalányozva, a nyugdíjasoknak hivatalból portóméntesen posta utján küldi meg az üzletvezetőség. Az igazolványok érvényesítése a beérkezéstől számított, legfeljebb 2—3 napon belül megtörténik, a személyes közbenjárás, sürgetés felesleges.

Az érvényesítés módozatairól bővebb fel- világositást készségesen nyújt bármely állomás főnöksége.

^Megelégedett munkás, boldog család, erős, szociális Magyarország66

A MunkÁsföiskola és Hivatásszervezet estje a Mátyais Király Diákhúzban

KOLOZSVÁR, november 29. A kolozsvári

Munkásfőiskola és a Hivatásszervezet célkitűzéseivel tübbizben foglalkoztunk.' Rámutattunk arra, hogy mit akar a Magyar Szociális Népmozgalom úgy az agrár-, mint a munkás- értelmiségi vonalon. Akaria a nemzet megerősítését. munkás vonatkozásban becsületes munkabért, becsületes munkáért, valamint a/t, hogy az anya ismét a családé legyen. Értelmiségi vonalon pedig azt akarja, hogy a magyar értelmiség találja meg küldetésének útját a nép felé és hogy egyedüli1 értékmérő a születés és protekció helyett a közért végzett munka legyen. Mindezt krisztusi alapion akarja elérni, mert ez a magyarság önfenntartó, egyetlen történelmi világnézete annak a magyarságnak, amely hivatását mindig a kereszténység alapjain tudta és tudja teljesíteni.

A világon ma irtózatos erők mérkőznek egvmással egy uj rend kialakulásáért s ennek a küzdelemnek a során felmérhetetlenül nagy- feladat hárul a munkásságra. Éppen ezért fokozott érdeklődéssel tekintünk minden olyan esemény, vagy megmozdulás felé, amely a magyar munkásság köréből indul ka. Tudjuk, hogy a háborúkban résztvevő nemzetek életében mindig bizonyos változások, átalakulások történnek. A legutóbbi időkben olyan erők kezdenek működni hazánkban, amelyekről már azt hitük, hogy elenyésztek. Ezek az erők olyan irányba akarják téríteni az ese- ménveket, amely ellenkezik az öntudatos magyar munkásság célkitűzéseivel s amely ellen munkásságunk tiltakozik is Ezt éreztük azon a munkásünnepélyen, amelyet vasárnap

este rendezett meg a Mátyás Király Diákház- , ban a kolozsvári Munkásfőiskola és a Hí- j vatásszervezet. *

Az ünnepély műsorán, amely zsúfolásig : megtelt ház előtt zajlott le, fontos megnyi- ! latkozásTiak voltunk tanúi. Megszólalt az esc j műsorán a magyar kisgazda, az ipari mun- j kásság képviselője és az. Író. A földműves, ; a munkás és az értelmiség adott találkozót ’ egymásnak és tett hitet a közös magyar ön- 1 tudatról. Zecha Rezső, villanyszerelő, mun- | káslőiskolai hallgató megnyitóbeszédéből már kicsendült a lényeg, hogy minden erőt össze kell fognunk és a magyar munkásság kérdései megoldásának szolgálatába keil állítani. Ezt ; a célt szolgálják a Munkásfőiskolák. Rárnu- j tatort a szónok arra, hogy a magyar falu hamarabb ébredt rá kötelességére és már évekkel ezelőtt húsz népfőiskolát létesített, amelyeken ősidig több, mint 50 ezer faluvezetőt képeztek ki. A magyar falu, a magyar ipar és a szellemi pályák dolgozóinak ereje nem hever parit _;on, hanem Ki vatásszervezetekben tömörítve hangoskodás néikül, de annál nagyobb szak- szerűséggel dolgozik az uj szociális Magyar- ország felépítésén.

Lelkes ünneplés közepette lépett a pódiumra Hajdú Németh Lajos kisgazda. A sopron- megyci Nagylózs községbli magyar kisgazda n ndjárt az első pillanatokban megtalálta a k: szívé Ívesebb kapcsolatot hallgatóságával. A földmüve? és kisgazdatársadalom baráti kéz- szoritásával jött, hogy köszöntse és együttes munkára hívja fel a magyar ipari munkásságot.

— Közös vérségi kapcsolat, közös eredet

Levél a Pusztulás Földjéről

Engedd meg Ismeretien Olvasó, hogy nyugalmas és meleg otthonodból régi barátságunk jogán egy futó percre elhozzalak ide. Orosz puszták mocsarai közé, hol némán dermed a világ tél és halál alatt. Ahol nincsen ember számára meleg otthon, szelíd családi élet, békés és megnyugtató munkahely. Ahol kereken csak a hóba öltöztetett kietlenség ásít tátott szájjal s a háború óriás csontkeze játszik milliók életével.

Engedd, hogy egy futó percre magam mellé ültesselek, erre a rozoga székre, mely billegő, gyalulatlan asztalom mellett busong s szobám egyetlen vendéglátó dísze. Faragása szerint valamikor itriház ebédlőjében állhatott, de az nagyon régen volt, bizonyára. Uriházak erre felé régen nincsenek s az emberek, akik valaha ezen a széken ültek; borzalmas sorsuk titkait magukkal vittek a Fur- j csa Ismeretlenbe.

Ha kitekintesz az ablakomon, nagy kopasz fakat lathatsz. Nincs rajtk se hó, se varjú. Csak a szél zug meredt ágaik között, az északi szél, mely hideget hord és havat kavar, betemeti az utakat, elfödi a halottakat, megdermeszti az őriálló honvéd kezét és besüvit rozoga aolakom résein.

Ha a sánta asztal mellől kitekintesz a fákra: mögöttük házakat láthatsz, halott házakat. Ajtó és ablak nélkül, égett tetővel merednek bele a télbe, akár a halott ember, akinek nem zárták még le a szemét s nem kötöttek fel az átlát. Alint a barátom., aki minap ott hevert az aknaszakgatotta utón 5 mikor a szeme ablakán benéztem, láttam, hogy a lélek háza már lakatlan. Pedig a barátom volt. Ismertem a gondolatait s a ^vágyait, akik hazajártak. S még néhány perccel ezelőtt egy lányról beszélt, akinek ajándékot fog küldeni. Néztem a lakatlan embert, aki még barátom nevét viselte, de már nem 6 volt és arra gondoltam; hova lett az a sok minden, ami benne volt? A tréfás kedv, a lány és sok egyéb?

Ha ide ülsz s a fákon túl a halott házakra kinézel, ugyanezt fogod érezni Te is. Hova lett belőlük az elet? A csalad, a szere- lem, a gyermekkacagás, a gond, a’bánat, a munka, a veszódes, a lámpa fénye, a tűz melege, mindaz, ami együtt élet; hova lett?

Fia köpenyedet vennéd s kimennél a télbe: sok ilyen házat látnál. Többet a soknál is. S ha 'mozdonyra ülnél, vagy gépkocsira• mindenhol ilyen házakat látnál. Pusztákat,' halottakat, didergőket, amelyekből félelmetes

titokzatossággal elszállott az élet, mint ahogy elszáll a füst utolsó fátyla, vagy elszáll az idő s csak lábanyoma marad ebben a világban.

Ha kissé előre hajolsz és gondosabban nézel, láthasz még egy rozoga paúot% is az egyik ráz előtt. S megérzed, hogy milyen borzalmas egy ilyen magára hagyott pad. Valamikor öreg emberek ültek ott az őszi napban, vállukon az idő s egy átaolgozott élet bekéi szép súlyával. Vagy szerelmesek suttogtak ott, tavaszi estén, míg a szellő erdőszaggal rsapdosta arcukat s mocsári virágok fanyar illatával s ők úgy néztek a jövendő felé. mint I rrnkor a nap pünkösdi rózsák szirmán süt ke- j resztül.

Ma csak a gazdátlan szél fát át fölötte s körmével tépi róla a havat.

Odébb oldalára borult sötétkék gépkocsi; félig kilátszik még a hó alól. Milyen ember ült hajdan kormánykereke mellett? Vidám, vagy bánatos? Tele volt-e gonddal a lelke nagyon? Vagy a szerelmesét látogatta vasárnaponként, mikor a távoli kis lengyel temp- lom harangja Istenről és bé.eéról muzsikáite Ki tudja, milyen életeket hordozott valamikor a sors országútiam, szelídeket, vagy lázado- zókat, ezer kusza szállal kötözőiteket: ki tudja azt. Ma már csak roncs. Halott anyag, amit itt hagyott az élet, egyetlen perc sötét tragédiáján.

Ne gondolj rá. ,4 gondolkodásról itt legjobb leszokni. ülj ide mellém s figyeld, hogy sir a tűz a vén cserépkályhában. S figyeld a szelet, ahogy az ablakot megzörgeti. Szabad napom van ma s a tüzből áradó meleg, sánta asztalomon a kedves fényképek sora otthoni hungulatot idéz.

És oda nézz, mert ezért hívtalak; a kályha melletti sarokban kislány üldögél s harisnyámat foltozza. Régi, kinőtt, agyonmosott nyári ruha van rajta, azért ül oly közel a tűzhöz.

A lábán kicsike szandál. Ez minden, amije van. S meg azért ül örökösen közel a tűzhöz. meri a lelkében is hideget érez, kietlenséget ts pusztaságot, a hazátlanság, kivetett- ség szörnyű hidegét.

Mókusnak nevezzük, tizenöt éves. Úgy hoztuk el nőnapokkal ezelőtt az égő pokolból. Senkt e se volt már. Anyja meghalt, apját Szil eriaba vitték, testvére eltűnt. Egymaga őrizte a házat, amit gyermekévei kapcsán magáénak érzett.

A Város, ahonnan elhoztuk, ma már nincsen. Kövek halmaza csupán s azt is buo- 1

nyara eljödte a hó, eiföate a halottakat is, a vért, a jajszót, a pusztulást s a Városból talán nem is maradt egyéb, csak ez a leány.

Azóta a mienk. Mindnyájunk leánya. Családja ez a szűk baráti kör, mely maga is csak úgy verődött Össze: századunk tisztikara. Senkije sincs ezen a jóidon, csak egy folyton mozgo kis honvédalakulat. Semmije sincs, csak a két kérdő, nagy szeme, melyekkel c, világba tekint. Nczz bele ezekbe a szemekbe, s felelj nekik, ha tudsz. Mert mi nem tudunk.

Hol van a hazája? Kikhez tartozik?

Nézz a szemébe és tudd meg; százan és ezren vannak ma ilyenek. Kallódó madarai a gyűlölet viharának, mely tépi és sodorja őket, fölkapja, megforgatja és belevágja a pusztulásba.

Gazdátlan kicsi lélek. Itt ül a szoba sarka- j ban, lehajtott fejjel és harisnyát foltoz. -t Amerre megyünk: jón ős is velünk. Ugyan mit tehetne egyebet? Hova mehetne, kihez szegődhetne, egy kis szerétéiért, gondoskodásért, meleg falatért, ebben az iszonyatos nagy kavaróhasban?

Mókus a neve, ezt is mi adtuk neki. Mint ahogy mi kerítettünk téli kabátot, inget s amit lehetett szegénynek. Velünk van mindenütt. Vasúti kocsik zsúfoltságában, döcögő gépkocsikaravánon, puszta mezők és ellenséges erdők között, aknarobbanás zűrzavarában, halál szomorúságában, piszokban, fáradtságban, szomorúságban és erőltetett tréfában, mindenütt. Szerényen és észrevétlenül, meghúzódva egy gépkocsiban, szobasarokban, harisnyát, ruhát foltozgatva, buzgólkodva a szakácsok körül, kedvesen, a társ talan gyermekek kicsit szomorú mosolyával a száján, de panasz és siránkozás nélkül hordozva velünk a katonasorsot.

Talán már nem is tudnánk meglenni nélküle. Ölremennénk azzal, aki el akarná venni tőlünk, küzdenénk érette, fegyverrel és ravaszsággal, minden lehető módon, ö, ne hidd, hogy csupán a túlzott emberiesség, túl- j zott felelősségérzet fellángolása el. Nem. Önzők vagyunk, mint minden ember. Nekünk van szükségünk reá.

Szeretném, ha megértenél. Hiszen azért is hoztalak ide. Nézz ki az ablakon, nézz körül ebben a világban: ugy-e milyen hideg, milyen nyomorúságosán rut, milyen embertelenül gonosz es kietlen? És látod, mi mind' emberek vagyunk. Nem ilyen világra valók, nem ilyenben nevelkedettek, nem ilyenhez alkotottak. 'valamennyiünknek családja van otthon, egy vagy több valakije, családja, szüici, felesége, gyermeke, vagy valakije, aki betölti körülötte az élet ürességeit. Otthonunk van valahol az Ország egy szögletében, vim

}ü/. bennünket 01 ize - morulotta < na^yló. :i Uigtidt, maid élt 1 Irt tikár ml fr.jtrtte ki, hogy strnini f'ii ' Uar/i.Jjt, fii

megértéitől, az ' jetim legnagyobb célnak —

.1 létnek a szolgálatúi'ni fognak kezet ez — mással. S/er tcthl, f t-én együttes zéfrl I iák ehhez a szí étkez* 1 a ta \r érti h ni'séget is, s ha ez a bt- u'etes, közös munkán Mapuló szőve! keres Kire jón, minden vgyééz

helyeit ez lesz az. igazi nemzeti egység.

Vida Kíván. i Hivatás.zerveztt országi/; főtitkára szólt ezután a közönséghez. Előadása során, midőn a mn/var jövő fclépité- ■ ében a magyar munkás feladatait kürvona- loztn. nem egyszer szakította felbe lelkes tap. sál a közönség.- /I jövőért mindenkinek vállvetve kell dolgoznia, hogy az olyan legyen, amelyben megtalálhassa mindenki emberi életének igazi célját a békét és megélhetését. A magyar munkásság is akaria a békét, de nem a feltétel nélküli békét, hanem olyat, amelyet magyarsága és keresztény hite akit, amelyben a krisztusi szellem érvényesül, a magyar ember. a magy ír család, a munkától elválaszthatatlan munkás és a nemzettől elválaszthatatlan kultúra megbecsülésében A munkaadónak a munkásban munkatársat kell latrua, egyenrangú embert, mert igy eltűnik az osztályuk harca e-’l >n a nemy körö'ségi mun'■ r.n, az anyának vissza kell térnie a gyárból az otthonába és tisztességes emberi munkabért kell kapnia a családfenntartó munkásnak. így lesz megelégedett munkás, boldog család és erős, szociális Magyarország.

\7 előadás végén a közönség viharos lelkesedéssel ünnepelte Vida István főtitkár', akinek minden gondoiotából ugyanaz az akarat nvilatkozort, m<■■:. m:nt a földmüvesosz- tíly képviselőiének beszédéből: a k.özö ségem alapuló becsületes, uj magyar társadalmi rend.

Nyíró József, a neves erdélyi iró „Öreg kutya“ című finom, izes, rzép elbeszélését olvasta fel. amelynek kedves hangulata magával ragadta a hallgatóságot.

Az est műsorát sikeresen egészítette ki a Bástya Dalárda, amely népdalegyvelegekc-t adott elő Kárpáti Emil karnagy vezényletével. Vass Magda diáklány néhány szép versét szavalta el tehetségesen, majd a KMTE ügyes kisgyermek tornászai arattak sikert szabadgyakorlataikkal. amelyeket Szabó Dénes vasmunkás tanitott be. A műsor előtt a Himnuszt, majd annak végeztével a Szózatot a Bástya Dalárda énekelte. (—)

rágoskertünk, melynek illata, színe és melege idáig is elér és mert elér, azér hiányzik néna na győzi.

Ez a kislány a mi egyetlen virágunk, itt messze kint, fagynak és embertelenségnek világában. Rokona annak az otthoni virágoskertnek, virág, sápadt ugyan és fagytól szenvedett, de mégis virág. Melege van és emlékeztet a virágoskertek illatára. Jó, hogy itt van. Egy kicsit más lesz a világ, ha reá nézünk, egy kicsit szelidebb lesz, egy kicsit jobb lesz, egy kicsit melegebb lesz. Ennyi az egész.

Szolgálat után, ha fagyból, szélből, mocsokból s a pusztulás árnyékával a lelkűnkben hazatérünk kis rögtönzött szállásunkra: ő ott vár a kályha mellett. Ránk néz, diónyi nagy barna szemével és vékony leányka-hangon, nyújtott, idegen kiejtéssel, de magyarul köszönt; Isten hozott. Megcsókol minden tá- z c-zót éi csókkal vár minden érkezőt. „Isten óvjonÍC — mondja és hangjában aggódás remeg. „Isten hozott“ — mondja és szemében felcsillan az öröm.

Régi barátom: Ismeretlen Olvasó, ki meleg otthonodban, Tieid között olvasod ezt a kusza Írást, bocsáss meg. ha kényelmedben megzavartalak s egy rövid percre elhoztalak ide. Szerelném, ha gondonál néha Mókusra, amikor hírek után még az üresen zugó rádió mellett maradsz s komoran gondolsz a znlág sorsára. Szeretném, ha eszedbe jutna Mókus olyankor és eszedbe jutna a sok-sok Mókus, aki igy kallódik szerte a világban, mint vihartól tépett gazdátlan falevél.

Te kultúrával dicsekedő Európai Ember, helyet kérek a szivedben az ő számára is. Segíts nekünk, segíts a katonáknak, hogy ennek a háborúnak végezetével családhoz és otthonhoz juthassanak ők is; ezek a meghurcolt, tépett, árva kicsi lelkek. Ruhát, bundát, ételt és takarót szerezhetnek neki a katonák is. De Istent és otthont nem adhatnak neki. Isten itt nehezen látható és aki soha nem hallott Róla, annak miképpen magyarázhatnánk meg mi, katonák, a Jót, az Igazságosat, a Mindenek Urát, akinek tudta és akarata nélkül nem történik semmi, még háború sem. még pusztulás sem, még gonoszság és kegyetlenség sem . . . Amikor körülöttünk mindenütt árvák és nyomorultak jajgatása haíiik és ocsmányság uralkodik a földön.

Ehhez kérem a segítségedet, Ismeretlen Olvasó, Mókus és a AI okú sok számúra. Gondolj arra is, hogy amit érettük teszel• talán egyszer, magad is viharba kerülve, az Ítélkező Isten felé fehér zászlóként meglobogtathatodl

Pusztulás Földje, 1943 november hó. Tábori posta Z—221.

WASS ALBERT.