Ellenzék, 1943. november (64. évfolyam, 247-271. szám)

1943-11-27 / 269. szám

19 4 3 november 2 7.

/

î

6

Svájci színházi élei

KITEKINTÉS

írja: 11ESZKE It EL A

fia az írók tolla „megcsúszik“

Nemcsak az okosság, hanem a butaság is érdekli az embereket. Természetesen ha butaságról van szó, akkor senki sincs „benne a játékban“. Mindig csak mások a buták, de mi sohasem. így van ez már 1 régi idők óta. Éppen azért „okosak“ az emberek, mert mindig csak másokról tételezik fel a butaságot.

Ezúttal nem éppen a butaságról lesz szó, de érintjük a fogalmat, iaz „elírás“ is végeredményben a szellem fegyelmének pillanatnyi zavara, s igy közel áll u butasághoz. A legokosabb ember is „elírja“ néha magát.

Ráth-Végh István egész kötetet irt az emberi butaság adataiból. Arra azonban még nem vállalkozott senki, hogy egy nagyobb munkában közölje mindazokat az „elírásokat“, amelyek a világirodalom legjobb íróinak müveiben is előfordulnak.

Mindjárt kezdhetnők Shakespeare-ve\, aki ugyancsak „elcsúsztatta“ néha a tollát s a Julius Caesar-ban például olyan óráról beszéltet, mely utolsót ,,üt“.

Gustave Flaubert, a legfegyelmezettebb szellemű és stilusu francia, egész kötetre való „adatot“ gyűjtött az „elirá.'fokból“, vaskos tévedésekből, amikor felejthetetlen két hőiének, Bouvard és Pécuchet uraknak szatirikus élű történetét megírta.

Az „elírásokkal" kapcsolatban olvastunk egy újabb francianvelvü gyűjteményt. melv eddig ismeretlen írói „tollcsuszásokat“ idéz.

A nem irodalmi értékű, de hires Ponson du Terrail egyik kalandorregényéből idézzük: „A néger arca rettenetesen elsápadt...“ Vagy: „Az öregur egyedül 'étált parkjában, hátratett kezekkel, s újságot olvasott..." Vagv vájjon mire gondolt Zola, amikor a „Pénz“ című regényében ezt irta: „Jeantrou megőrizte szivében a bárónő rúgásait“? Balzac tolla is „elcsúszott", amikor ezt irta: „Tizenegy óra, felelte a néma . . Alfred de Musset sem tudná megokolni, hogy miért irta le e sorokat: „Guillaume becsületes fickó volt, de sohasem vette észre, hogy a szive másra is használható lenne a lélekzésen kívül“.. Francis Jammes pedig igy kérdez egyik versében: „Vájjon ha fogakat vetnének, lőnének-e almafák?“

A butaságokat Írók azonban ne vigasztalódjanak azzal, hogy még a „nagyok“ lölla is „elcsúszik“. Mások butasága ne vigasztaljon, de okosságunk se töltsön el korlátlan örömmel. Ez olyan lenne, mint « amit Pirandello olyan szellemesen meg- I mondott: „Aki állandóan okosságával | kérkedik olyan, mint az egyszeri ember, aki brilliánsokkal kirakott aranyóráját minden petcben előveszi, hogy megnézze: hány óra?!"

Less-e Nohel-díjkiosztás az idén?

Közeledünk decemberhez, az irodalmi dijak kiosztásának, hónapjához s a világsajtóban egyre gyakrabban olvashatjuk a nagy kérdést: Ki fogják-e osztani az idén a Nobel-dijnt?

Az első díjkiosztás (1901) óta már többször megtörtént, hogy hol egyik, hol másik dijat az öt közül visszatartották, sőt 1940 óta, a svéd kormány határozata értelmében a dijakat egyáltalán nem osztották ki.

Svéd hiradás alapján tudjuk, hogy a Nobel-alapitvány Bizottsága most komolyan foglalkozik legalább egy díjnak a kiadásával, mert Nobel mérnök örökösei (akik perrel támadták meg a 34 millió svéd koronát kitevő örökséget) kikötötték, hogy ha a dijak közül Öt évig egyet sem osztanák ki, akkor a hatalmas vagyon az ő birtokukba megy át s a Nobel- dij ipso facto megszűnik. Ez a kikötés 1945-ben lépne érvénybe, ha addig egyik dijat sem osztanák ki. Hir szerint a bizottság foglalkozik legalább egyik dij kiosztásával. Ez minden bizonnyal nem a béke-díj lesz. A mai időik nem kedveznek a békedijaknak. A legtöbb „esélye" a tudósoknak van, mert a tudományban végzett legkevesebb pusztítást a háború, hiszen az igazi tudományban a jelszavak nem érvényesülhetnek olyan könnyen. A Nobel-dij egyébként jelenleg 123.690 svéd koronát jelent minden egyes kitüntetettnek.

4 „légió“ halála?

Angol hiradás szerint az Afrikában állomásozó francia idegenlégiót feloszlatták.

Ifjúkori olvasmányaink egyik színes részletének sugallóját söpri el ez a hir.

A légió megszűnik. Megszüntetne a „magasabb“, vagy talán úgy is mondhatnék hitványabb világpolitikai érdek. Mert ezúttal is valamelyik hatalomnak érdeke, hogy u »légió“ többé ne létezzék. A „földi pokol“ névtelen, gyükértelen fiait szét- ugrasztják. „Beau-Geste“ romantikája meghal s az északafrikai francia gyarmat- birodalom szegényebb lesz egy olyan katonai erővel, mely vetekedett sok „rendes“ katonasággal.

Lajos Fiilöp alapította az idegen légiót a mult század harmincas éveiben. Azóta hatalmas gyarmat-területet szereztek a társadalom gyorsan felejteni kívánó, vagy a kalandot nagyon szerető embereiből összeverődött légionisták.

Bizonyára fájlalják a franciák a légió megszűnését. Hiszen olyan nagyon szerették és bizonyára nem az ők kezdeményezésére szórják szét a „névtelenek“ hadseregét.

Láttuk őket Párisban. 1939-ben, . .. azon a nevezetes utolsó „Quatorze juillet“-n, amikor a halálra nem gondoló francia nép a halál árnyékában a boldog élet ön- feledtségébo merült ... Milyen daliásán léptek a légió tagjRi Páris diadalutján, a Champs Elysée-! C«ak azok lépnek úgy, azok az emberek, akik valóban megküz- döttek, megdolgoztak, megszenvedtek a társadalmi rehabilitációért. Most pedig mehetnek arra, amerre tudnak. Hírnevük megvan. Hiszen már a pesti színpadon is hclvet kaptak. Az idegen légió katonája polgárjogot nyert a pesti színpadon is. Ez már elég a halhatatlansághoz. Vájjon elég-e?

A mult év májusában az Kgye-ült Keresztény Nemzeti Liga a Magyar Orvosok Neunzeti Egyesületével egyet r utol eg pályázatot tűzött ki a bolgár-, román és szlovák orvostudomány mai helyzetének ismertetésére. „A jövő előkészítésének rmm- káiataiban —• mondta a felhívás —- a magyar társadalomra hárul az a feladat, hogy feltárja és megvilágítsa a dunavölgyi államok kulturális és tudományos életének értékeit és eredményeit.“ E feladat teljesítését kívánta szolgálni a Liga a pályázattal.

Az orvostársadalom nagy érdeklő— Egy liternyit még bátran megihatunk, vélekedett Antal barátom. A vonat alig indult el Temesvárról, legalább két órát döcög, amíg ide ér. Valóban időnkből bőven futotta a második liter melegített fűszeres borra is, amit csöndesen fogyasztottunk, rostokclva az élben. Nagy szükség volt rá. A pályaudvaron éles novemberi eső korbácsolt végig, a vonatok órák hosszat késtek. Kétséges volt az is, vájjon találunk-e épablaku szakaszt.

Ugyanis épp a forradalom alán voltunk. Delkclet-M agyarországot román csapatok

szállták meg, alig egy-két vasúti kocsi lézengett erre felé s azokról is elloptak mindent. ami csak elmozdítható volt, ülővankosekat, bőrrészeket, ablaküveget és ajtókilmeset. Belülről kellett tehát befütnünk, hogy az éjszakai útra ellentállóvá tegyük magunkat.

Ifjúkori barátomat hét éve nem láttam. Szülővárosunk közös iskolája után ő állami szolgálatba lépett, én meg Becsben és Buda- \ pesten éltem. Most hogy a véletlen összehozott, beszédtémában nem szűkölködtünk.

Megkérdeztem egy vasúti hivatalnokot a vonat felől. A vasutas vállát vonogatta. A vonat mindegyre lassít, útközben van nehány hid is .. . mindössze ennyit mondott.-— Érdekes élmény volna egy vasúti sze rcncsétlenség, engem nem nagyon ijesztene meg, feltéve, ha csontjaim épen maradnának.

— Ma éppenséggel semmit sem fogunk átélni, én előre megéretném, mondta a barátom.

— Csak nem szenvedsz te is megérzésekben? szóltam, s mosolyogva néztem rajta végig. Erős, tagbaszakadt ember volt, olyan mint egy tigrisvadász. Csendben ült a helyén.

j — Tadod, Valahogyan mindig előre felértem, ha veszedelem előtt állok, magyarázta nekem. Még akkor is ha semmi olyan körülmény nem forog fenn, amelyből valamelyes bajret lehetne következtetni.

— Sok hasonló esetet éltél át?

I — Sokat, de említésre méltót csak kettőt. ! A háború előtt egy ideig a fiumei pénzügyA Lausanne-ban megjelenő „LTllustré" legújabb számában hosszú beszámolót olvastunk a lausannei és genfi .zinházak téli műsortervéről.

Nem tartjuk érdektelennek nehány sorban összefoglalni, hogy milyen darabokat vett fel egy semleges ország egy-két nagyobb városának főbb színháza téli műsortervébe.

A luununnei Városi Színház műsorán elsősorban svájci irók müvei szerepeinek. Akad Ismerős, de legtöbbjük Ismeretlen nevű Író: Berthe Vuillemin, Michel Jaccard, .Jean Nicollier. A külföldi klasz- szikusok közül Shakespeare vezet három drámával és két vígjátékkal. Az ujabb- kori szerzők közül Björnson egy darabja (Erőnkön túl), Wilde „Fő a komolyság“ cimü játéka, Michel Duran „Boléro“-ja (ezt. bemutatták Pesten is a mult évadban) szerepel a műsoron.

Genf színházi évadja már sokkal igényesebbnek Ígérkezik. A genfi Vígszínházban bemutatják Jean Jacques Bernard egy darabját (Mmlle de la Vallicre), a nálunk is ismert Charles Plisnier „Vendéglátás" cimü játékát, Jean de Létraz egy vígjátékét (a pesti Vidám Színház most is ját'Ziik egy darabot tőle), Montherlant nagysikerű „Halott k.irálynő“-jét, a világhirü spanyol szerző, Frederico Garda Lorca „Vérnász“ cimü drámáját, Wilde „Eszményi férj“ cimü játékát, Moheré „Don Juan“-ját, Beaumarchais „Figaro háza-'ság“-át, Corneille „Hazug"- ját és Schiller „Don Carlos“-át. A genfi Caíino-Théatre műsorára tűzte a nálunk is ismert Alfred Gehri uj vigjátékát (Un illustre inconnu — A hires ismeretlen) és Létraz egy újabb müvét (A dorgálás). A genfi Grand Theatre műsortervében a következő fontosabb bemutatókról olvadtunk: Mamzelle Nitouehe, A fehér ló (nálunk is ment), Szép Heléna, Tannhäuser, Don Juan.

déssel figyelt fel az akcióra, különösen akkor, amikor az orvosi kar vezető egyéniségei dr. Kiss Ferenc, dr. Lőrincz Ferenc, dr. Orsós Forme és dT. Gyergyai Árpád nyilatkoztak ez ügyben.

Áz akció azonban, amelynek ügyeit a Liga részéről dr. Lator Géza és Gramantik M. vezette — nagy akadályba ütközött. A háború volt ez az akadály, amely a pályázatra jelentkező orvosokat egymásután szólította harctéri szolgálatra, — az itthonmaradottak vállaira pedig a felőrlődött munkának -szinte elviselhetetlenül súlyos terhét rakta rá. A

nél dolgoztam. Majd minden szabad délutánomat fürdéssel és uszóturákkal töltöttem Voloskánál, az Adrián. Többnyire beúsztam egy messze fekvő földnyelvig. A jó két kilométeres utat azelőtt már többször megtettem. Egyszer szokott túrámat úszva, alig haladtam meg annak felét, s bár a fáradtságnak nyomát sem éreztem, mégis hirtelen meg kellett állanom. Mintha valaki megszólított volna. Elképedve néztem körül, de egy mozdulatlanul álló vitorlás csónakon, s a láthatár szélén Fiúméból Abbáziába tartó postagőzösön kívül semmit sem láttam. Gyerünk tovább, mondtam magamban, bár úgy ereztem, mintha úszni sem tudnék. Erre megfordulok a vízben cs a. vitorlás felé tartok. Különös aggodalom szállt meg. De mitől félek? ébredeztem kissé rémülten. Közben a földnyelv közelébe jutottam, egy könnyű áram valósággal vont feléje. Ütóvégre nem kiabálhatok a csónakban levőknek, hogy rossz sejtelmeim támadtak. Tehát vissza a partra. Erre azonban a csónakból kiáltozni kezdtek, csapkodták a lapátokkal a vizet, megfordították a vitorlát és lövéseket adtak le. Berántottak a csónakba. Körülnéztem s hát egy cápa volt mögöttem. Cápa, mely tízévenként ha egyszer mutatkozik az Adriában.

Én hozzá sem tudtam szólni. Gagyogni kezdtem valamit az ösztönről, amely a vadásznak előre megsúgja a vad közelségét, de barátom elháritóan emelte fel kezét.1

— Ám legyen, ember cs állat közt valóban van Valami ösztönös kapcsolat. De én akkor is felérzem a titkos figyelmeztetést, ha bolt dolog jelent veszélyt. Hallgasd csak meg azt az esetet, amely először döbbenteit arra, hogy valami véd angyal őrködik felettem.-—Úgy hiszem emlékszel arra, hogy a negyedik osztályból a hadapród iskolába kerültem, Csinyjeim miatt azonban alig egy évet tölthettem ottan. Szüleim bedugtak a versed reáliskolába. Hatodosztályos koromban vor- kmyjárvány tört ki. Az iskolákat két hétre bezárták, Összepakoltam és bazasiettem, A

A IÁ La bolgár, román és szlovák orvospályázatának

eredménye

SEJTELEM L

ALSCHER OTTO El BESZÉLÉSE

gondolat még j győzöt t. Ez év június iKMUi határidőié ót pályamunka érkezett. A Liga és a MONK tagjaiból alakult bírálóbizottság átvizsgálva a müveket megállapította, hogy pályndijra illetve jutalomra és könyvben való kiadásra valamennyi tanulmány egyaránt érdemesnek bizonyult. \ bizottság tagjai voltak: dr. Lator Géza, dr. Lörincz Ferenc, <lr. Szabó Géza, dr-. Wollt Károly. A román orvosi udomán nyal foglal kozó munkákról szakszem bírálatot, adóit még vitéz Dornbóy Zoltán dr. erdélyi közegészségügyi főfelügyelő, — a szlovákiai tanulmányról pedig dr. Szász Emil, a mátraházai szanatórium igazgató főorvosa.

A pályázat eredményét október 28-án a Liga székhazában - tan ott üiiiilepi ülésen hirdették ki.

A pályadijat nyelt orvosok névsora a következő:

Az erdélyi román hiopolit ikai mozgalom, dr. Joó István egyetemi tanársegéd, Kolozsvár 500; „A tranoni Románia egészségügye“, dr. Manyák Ernő orvos, Budapest 5ü0; „Aromán orvostudomány mai helyzete“, dr. Domonyáncz Károly klinikai gyakornok, Kolozsvár 200; „Egészség- ügyi kampány Romániában“, dr. Kondrai Gerö orvosgyakornok, Kolozsvár, 200; „A szlovákiai orvostudomány mai helyzete“, dr. Ecseki László orvos és Liptay György orvostanhallgató Pozsony 20*0—200 P.

A bolgár orvostudománnyal kapcsolatos tételre nem érkezett pályamű, mivel a pályázók már megkezdett munkájukat a háborús helyzet miatt nem fejezhették be. A Liga ezért megbizás utján készítteti el a könyv számára a bolgár orvostudományra vonatkozó tanulmányt.

A délkeleteurópai államok között lehetnek bizonyos politikai ellentétek. De vannak a gazdasági, a tudományos, a szellemi életnek olyan területei, amelyeken épp e népek érdekében szükség van a közös munkára. Az orvosi tudomány törvényei minden országban ugyanazok, igazsága minden nyelven igazság s világszerte egyforma a felelősség, amit az emberért s az egész emberiségért e tudománynak vállalnia kell. A délkeleteurópai államok orvoskarának együtt működé se valóban a legértékesebb eredménnyel járhat minden itteni népre.

G. M.

Duna váratlanul megnőtt és alig mentünk egy darabot a kapitány kijelentette, hogy ő megáll. semmi hajlandóságot sem érez a sebes hullámokkal való versengésre. Kis ideig a hajó éttermében ültem, aztán lementem a fedélzet alá cs megkíséreltem elaludni. De a hajó himbált és dübörgőit, csattanva ütődött mindegyre a kikötöhidhoz, az ablakon befreccsent a viz, fölöttem csörömpölt a kormánylánc. Nem sokáig bírtam ki, elhatároztam, hogy kiszállok a partra. Egy szerb határőrrel találkoztam, aki azt tanácsolta, nézzek be a Mrkic korcsmába, ahol már játszanak a tamburiS- sok.

Beléptem a korcsmába. Kutatva néztem körül, mire az egyik sötétebb sarokból megszólalt egy magános alak: Odite gospodie edi vame! Miért ne üljek hozzá, ha már magához hiv. Valószínűleg berúgott, de mit árthat ez nekem. Tizenhét éves vagyok, az egész csupa tréfa. Leültem tehát a sorkban levő férfihez. A szerb hegyilakók ruházatát viselte, széles övében a tör mellett revolver volt és háta mögött a falnak támasztva egy Mar tini-fegyver.

Beszédbe elegyedtünk, emberem mindent tudni akart rólam. Feleltem, anekdotákat meséltem, szóval kitünően szórakoztunk. Már nem voltam egészen józan, észrevettem, hogy sokat nevetek. Egyszerre mintha sülyedni kezdene alattam a szék. Megnéztem az asztalt, az emberemet, valami megvilágosodás fogott el, felálltam és clbotorkál tani az asztaltól. Ekkor felszakitották az utcaajtót, a sarokban levő ember felszökött, előrántotta revolverét, már dörrent is a lövés az ajtó felől, s az én barátom a puskapor füstben felső testével az asztalra hanyatlott, majd megcsúszott cs szinte dörömbölve hullott a padlóra.

Az ajtóban egy csendőr állott. Egyetlen pillantást vetett rá, majd a többiekhez fordulva, igy szólt: —* Tudtam előre, hisz ez Jova Jovanovte, az útonálló.

Mindnyájan hozzáléptünk, < én akaratlanul felemeltem a széket, amelyen ültem. Ekkor Vettem eszre, hogy a szék hálának felső kereszticcét átlyukasztotta cgy^ golyó. Ha ülve maradok, egyenesen a bordáim közé fúród a tt volna ..«

SZABÓ ISTVÁN FORDÍTÁSA