Ellenzék, 1943. november (64. évfolyam, 247-271. szám)

1943-11-15 / 258. szám

18*3 nűvembtr 15« I TtirirrfiTWffiTrf^ai SPORT Vasas-KAC Isi (Isi) (Mlövök : Jenöffy, Farku* Balszerencsés, csapkodó mérkőzés! víríak a piros-fehárek a lelkes munkásegyüttessel, omoljmeaérdemel»*n vitte ei Kolozsvárról az egy k P"*1®1 “ D1?aC*t»eBV ó végződött «2 Üjpest-i: ereticráros rangadó, najy aran*y >u grezótt a D*fc J®“®? a Kispest, súlyos vereséget sse-sveddt a Gammától Üjvxdei, ctt k^ldrpmos ól iezolaok Nagy harc után győzött csak a NüC Szegedem, Cispel a DíMÁ^AG ellen Megérdemelteit a K. MÁV nyerte a helyi NB II*is rangadót A lélektan körébe tartozik kikutatni, mi a magyarázata annak, hogy időnként nagy teljesítménnyel ragyognak em­berek és csapatok, amely aztán nagy tettek és szép harcok után minden különösebb látható ok és külső behatás nélkül visz­Mert a KAC az utóbbi idők nagy harcai és szép eredményei után visszaesett. Olyan tény ez, amelyet egyhangúlag és csendes szomorúsággal állapított meg 450 0 néző vasárnap délután kinnt a városi sporttelepen már az első perceiben a mér­kőzésnek, amikor megdöbbenve eszméltek arra, hogy a KAC valahogyan nem a régi. Nem volt olyan^ biztos es ,ó enyes a piros-fehér csatársor, mint az utóbbi időben, nem volt olyan kemény és szilárd a védelem és hosszú idő után akadt 11 olyan ellenfél, aki megtépázta a csapat körül csen desen szövődő glóriát és reszkettette meg veszélyes lövéseivel a szurkolók szivét. Senkisem tehet szemrehányást ezé rt. A KAC azzal, hogy az elsők közé felv erekedte magát, olyan teljesitmenyt ért el, amely magában véve is elismerésre méltó. Az, hogy most győzelmes harcok után egy pontot elveszít, nem meglepő, hí- szeri örök törvények szabályozzák cr le és felfelé haladás útját. Csak kissé kiábrándító és elszomorító. Széttép egy s^ép á mot, amelyről Kolozsváron minden szurkoló álmodott és amely már teljesülni látszott és figyelmeztet a maga hideg realiz­musával arra, hogy a fejlődés után jön a visszaesés, hegy után völgy, fény után árnyék, amely azonban, reméljük, nem sokáig tart... _ A vasárnapi forduló további küzdelmei során az Újpest legyőzte rangadó ellenfelét, a Gamma súlyos vereseget mert az Újvidékre, az Elektromos a Szolnokra és a Kispest a DVSC-re. A SalBTC, Csepel és NAC viszont csak nagy harc után tudták kis gólarránnyal legyőzni ellenfeleiket. Az NB Il-ős mérkőzések során Kolozsváron rangadó mérkőzés volt a KMÄV és a KEAC csapatai között, amelyet a vasutas csapat nyert meg megérdemelten. A vasárnapi forduló eseményei egy ébként a következők: Az utolsó percifi? nyílttá tette a mérkőzést és tartotta kezében a győzelmet a Vasas! gileni kellett. Utána Szaniszló okos játé­ka emelkedett ki, amellyel teljesen sem­legesítette a volt válogatott Németbe' Derekasan dolgozott a védélembett Szán­tai, rnig a csatársorban Barkas és Tolnai játéka volt megemlíthető. Külön említést érdemel azonban Kovács IV. játéka, aki úgy a védekezésben, mint a támadásban is kivette részét. Vácziról minden túlzás nélkül állítható, hogy ő volt a Vasas tizenkettedik embere! A Vasas csapatában a mérkőzés és egy­ben a mezőny legiobb embere Aknavöl- gyi volt. A védelemben főleg Nagy és Szo- molányi voltak jók, a csatársorban Ádám és Tóth II. voltak igen veszélyesek. Lantos ki.fogástalanul vezette a mérkő­zést, de érzésünk az volt, hogy kissé a Va­sashoz húzott. Nyilatkozatok Opata edző: Győznünk kellett volna, de nem volt szerencsénk . .. Gallovich edző: Nekünk állt a mérkő­zés az utolsó Dercben. a döntetlennel elé­gedett vagyok (haas) KAC II. SzékelyVereszturi A.C 6:0 (4:8) ríarátságos mérkőzés, vezette Incze dr. A KAC tarlalele csapata fölényes játék, után könnyen győzött a lelkesen játszó székelyföldi csapat ellen. Góllövők: Orosz! 2, Kovács V. 2. Szász és Kerekes. A SzAC Gvőrffv révén egy 11-est kihagyott. Jók voltak Farmaii, Balatoni és Oroszi, illetve Kiss és Elekes. Az NB I. vasárnapi fordulójának eredményei KOLOZSVÁR. Kéthetes szünet után a KAC vasárnap ismét idehaza játszott baj­noki mérkőzést a bajnoki táblázat nyol­cadik helyén álló Vatsas együttesével. A KAC utóbbi időbeni jó szereplése mintegy 4500 főnyi közönséget vonzott ki a mérkőzésre, amely ezúttal is, mint min­dig, lelkesen, biztatta csapatát a győze­lembe. A győzelemből azonban csak fél­győzelem lett, mert a KAC csatársor med­dősége következtében a mérkőzés 1:1 ará­nyú döntetlen eredménnyel végződött. A buidapePti Lantos sípjelére az eredeti negyed három óra helyett fél 3 órakor a következő összeállításban futott ki a két csapat: VASAS: Aknavölgyi—Nádas, Aradi— Pósa, Nagy II., Szoniolányi—Adóim, Tóth II., Jenőffy, Nagij, Németek. KAC: Márki—Szaniszló II., Vass—Rad- nai, Szántai, Páll— Farkas, Kovács IV., Váczi, Beke, Tolnai. Váci indítja el útjára a labdát, amely J Bekéhez került. Ez Tolnaihoz játszotta, i aki a 20. másodpercben Farkaidnak, játszot­ta a labdát, akinek hatalmas lövése kapu­fán csattant és ezzel meg is kezdődött a KAC balszerencsesorozata. A közönség hatalmas buzdítása mellett továbbra is a KAC maradt fölényben, de a negyedik percben az el ob úszó Vass mellett azonban Adárrmak sikerült megszaladnia, Vezet a Vasas a negyedik perc* ben A szélső majdnem kapuvonalig vitte a labdát, ahonnan beadott a tisztán álló Je- nőffynek, akinek lövése lécről a hálóba pattant (1:0). Súlyos védelmi hiba volt, Márki menthette volna!... A negyedik percben kapott gól teljesen megzavarta a hazai csapatot. Ennek kö- ! szűnhető volt az, hogy az 5. percben csak­nem ugyanez a helyzet ismétlődött meg. Ezúttal azonban mellé fejelt Jenőffy. A L KAC továbbra sem talált magára ét? a csá­váiban a jelek szerint felborult minden harcirend. A játékosok egymást kezdték okolni és minden jel arra mutatott, hogy végészakadt a KAC szép sikersorozatának és csúfos vereséggel kell elhagynunk a pá­lyát. De nem így történt. A 9. percben némi fölényre tettek szert, azonban a csatárok 16-osou belül nem mertek kanura lőni és á labd'a állandóan a partra jászó Vasas- védelem zsákmánya lett. Bekének igy ifi Nke~ült egyszer kapura lőnie és éles lövése hajszállal suhant el a kaou előtt. A 12. és a 13. nercben uiból a Vasas ve- szélveztetett. Ádám beadását Nagy mel­lé lőtte, maid Márki mentett igen nehe­zen egy pattogó labdát Jenőffy elől. A 10. percben Farkas sarokrúgását fejelte Tolnai kamuba, a nagv formában levő Ak- navölcyi azonban szépen húzta le Tolnai fejéről. Egyenlítenek a piros-fehérek A 18. percben született meg a KAC enyenlitő gólja. Mezőnyjáték után Beké­hez került a labda. A balösszekötő hatal­mas keresztlabdát küldött jobbszélre, a labda a felső kapufáról pattant a hálóba (L-n , Gól után a játék keményebbé vált. A Vasas igyekezett megszerezni a vezető gólt, a KAC pedig megakadályozni a ve­reséget és igy mindkét részről történtek apróbb szabálytalanságok. Feltűnt a me­zőnyben Váci hallatlanul rossz játéka, aki nemhogy javított volna a KAC helyzetén, hanem határozottan rontott azzal, hogy összes átadásai Vasas játékosok lábára ke­rültek. De nemcsak, hogy rossz átadásai voltak, a következő percekben azzal tűnt ki, hogy egymásután háromszor is ron­tott tiszta helyzetben!... A KAC mindezek ellenére továbbra is tartotta a gól utáni fölényét, amelyet a Vasas állandó dán­osokkal igyekezett fenntartani. A 29. perc­ben Beke lövését védte nagy önfeláldo­zással Aknavölgyi, majd a 31. percben Kovács lőtt kapu fölé. A 39. percben fel­jött a Vatsas is, de Ádám nagy lövése ka­pufa mellett ment ki a mezőnyből. Nem­sókkal később Ádám újból kicselezte Vasst és beadását Naoy II. igen veszélyes helyzetben lőtte mellé. Váczi néibány_ki- ha.cŢvott helyzete emlithető meg az első főidőben, amiután különösebb esemény nélkül ért véget az első félidő. Gr él talan a második fél d® Már az első percben a KAC vezetett veszélyes támadást a Vasas kapuja felé, Farkas lövését azonban Aknavölgyi véd­te. A KAC fölénye a harmadik percben egymásutáni három sarokrúgásban feje­ződött ki, amit azonban a Vasas védelem szépen hárított. <. Az 5. percben veszélyes játékért a 16-os vonal közepéről szabadrúgást Ítélt a biró a KAC ellen, de Nagy II. a szabadrúgást szerencsére kapu mellé lőtte. Váczi, majd a játékvezető ellen tüntetett a közönség, ez azonban nem hozta meg az eredményt. A 10. percben ugyanis Kovács szabadrú­gása Pósa kezére pattant a 16-os vonalon belül, a játékvezető sípja azonban néma maradt. A második félidő 11. percében esett. Vá- czinak a mérkőzés folyamán lőtt első va­lamirevaló lövése. Ez azonban kapu fölé szállott. A következő pillanatban már 'Ádám futott el újból a labdával. Három Vasas-játékos is tisztán állott a KAC ka­puja előtt, Márki azonban a jobbszélső beadását védte. A 14. percben alkalma nyilott volna a KAC-nak a vezetőgól meg­nyerésére, Farkas azonban a kifutó kapus fölött sem tudott az üres kapuba találni!... A nagy helyzet kihagyása miatt a KAC erősen visszaesett és Márkinak kellett többször kifutással mentenie. Jenőffv, maid Tóth II. lőttek veszélye? helyzetben mellé, majd fölé. C9imán a 29. percben szabadult fel a KAC kapuja. Ek­kor Beke lőtt mellé, majd a 35. percben Farkas újból nagy helvzeíet hagyott ki, mert az üres kapuba nem tudott betalál­ni. A 40. percben Páll szabadrúgásáról ké­sett le Tolnai, majd Farkas és Beke lövé­sét védte ismét Aknavölgyi. A KAC a döntő gólért rohamozott, ez azonban nem született meg. A közönség hatalmas buz­dítása mellett indította támadásait, ame­lyek azonban falrahányt borsóként pat- tantak vissza a Vasas-védelem sziláról fa­lán. A 43. percben a Vasas olyan helyze­tet hagyott ki, amellyel megmenthette volna a mérkőzést: Szaniszló lerat vitatva, ■teljesen leállott, engedte a labdával sza­ladni Némethet. A bülszélső egyedül ro­hant kapu felé, majd két lépéssel kapu előtt a nagyszerűen helyezkedő Márki ke­zei közé lőtte a labdát! A mérkőzés hátralevő része mezőnyjá­tékkal ér véget. Bírálat a mérkőzésről A KAC a nagyjelentőségű mérkőzést kiengedte kezéből és ezzel el is veszítette második helyezését. Nagyobb fölénye és helyzetei révén megérdemelte volna a győzelmet, csatárai azonban kihagyták a jó helyzeteket és kénytelen volt a mérkő- ! zés eayik pontjával megelégedni. ! A legutóbb Kolozsváron járt csapatok ! közül a Vasas mutatott eddig a legtöbbet. j Csatárainak kevesebb helyzetük volt j ugyan, de sokkal veszélyesebbek voltak. j Főerényük ezenfelül az a nagy lelkesedés, j amellyel az egész mérkőzés folyamán küz- I döftek és amellyel az utolsó pillanatig is j vitássá tették még a döntetlen eredményt i is. Egyénileg a KAC-ban Radnai volt a legjobb, aki mindenhol ott volt, ahol se­Ujpest—Ferencváros' 2:1 (0:0). Gamma—Újvidék 5:0 (2:0). Elektromos—Szolnok 6:3 (3:2). SalBTC—BSzKRT 1:0 (1:0). Csévél—DiMÁVAG 2:1 (1:1). NAC—SzVSE 2:1 (0:1). Kispest—DVSC 5:1 (4:0). A bajnoki táblázat a vasárnapi forduló után a következő 1. NAC 10 9 0 1 26:12 18 2. Kispest 10 'J 0 3 33:22 14 3. KAC 10 6 2 2 22:17 14. 4. Gamma 10 4 4 2 20:12 12 5. SalBTC 10 5 1 4 20:17 11 6. SzVSE 10 4 3 3 19:18 11 7. Vasas 10 3 4 3 19:18 10 8. Ferencváros 9 4 1 4 22:13 10 9. Újpest 10 4 1 5 27:21 9 10. Csepel 9 4 1 4 22:18 9 11. DVSC 10 2 4 4 9:21 8 12. BSzKRT 10 2 O O 5 22:27 7 13. Újvidék 10 2 o o 5 13:22 7 14. DiMÁVAG 10 3 1 6 14:24 7 15. Elektromos 10 3 1 6 21:34 7 16. Szolnok 10 2 1 7 13:23 5 Megérdemelten a K. MÁV nyerte a helyi NB II-ős rangadót KOLOZSVÁR. Vasárnap délelőtt alig 300 néző előtt játszották le a városi sport­telepen a KMÁV—KEAC helyi rangadó mérkőzést, amely a vasutas csapat 2:0 (0:0) arányú győzelmével végződött. A két csapat a maros vásárhelyi Bérces sípjelére igy állott fel: KMÁV: Nemes—Znorovszky, Ungvári —Kiss, Hőgye, Oláh—Székely, Szednicsek, Csikv, Nyári, Mátyás. KEAC: Feldmüller—Szalóky, Régner II. —Pünkösty, Szer érni, Régner I.—Török, Jeszenszky, Kováas II., Tombori, Rozsnyai Az első félidőben igen érdekes, válto­zatos játék alakult ki és mindkét, csapat­nak több gólhelyzete volt. Kovács, majd Szerémi a kapufának lőtték a labdát, míg a vasutasok részéről Csiky hagyott ki egy nagv helyzetet. Szünet után a harmadik percben Kovács II. három lépésről belső kapufát lőtt. Az 5. percben szerezte meg a KMÁV a vezetést Csiky nagy bomba­góljával. A KEAC-.nak több alkalma lett volna az egyenlítésre, de a 23. percben a vasutas csapat újabb gólt szerzett Csiky révén, akinek mintegy 25 méterről lőtt nagv lövését Feldmüller elvétette (2:0). A játékvezető ezután feleselésért kiállította Szerémit, Rozsnyait, maid Kovács Pált. A 8 főre apadt KEAC legénység is vezetett néhány támadást. Az utolsó tíz percben feljavult a MÁV, de az eredmény nem változott. Az adott körülmények alapján a vasutas csapat megérdemelten nyerte meg a helyi rangadót, mivel nagyobb lelkesedéssel küzdötte végig a mérkőzést. A győztes csapatból Csiky, Szednicsek és Oláh, a KEAC-ból Réaner 1., Pünkösty és Szalóky tűntek ki. Bérezés játékvezető nagyon gyengén vezette a mérkőzést és tulszigo- ruan állította ki a KEAC játékosait. Postás—EMSE 4:2 (®:2) NB III. mérkőzés, vezette Welser. Az újrajátszott mérkőzésen a Postások újra két gól különbséggel győztek szép játék után megérdemelten. Az első félidőben Parti két góljával a BMSE vezetett, majd szünet után Balogh egymásután lőtt gól­jaival a Postások győztek. Jók voltak: Stier I., Balogh és Sánta, illetve Parti, Vida és Báthonyi. KMTE—KKASE S:S (2:0) NB III. mérkőzés, vezette Gábor. Á munkáscsapat különösen a második fél­időben játszott kitünően. Góllövők: Adoi’- ján 2, Rámái 2. Tunvoghy és Lázár. Jók voltak: Tóth.. Adorján és Rámái, illetve Porutz I., Dósa és Beríndean. LEVEWCEÉLEE Szemléltető lövészet. A kolozsvári állomás» parancsnokság a leventék két idősebb kor­csoportja részére november hó t6-án, kedden déle’.őtt szemléltető lövést tartat, me'yeo a gyalogsági lőfegyverek hatását mutatják be- Szülők, kenvéradók ® magasabb cél érdeké­ben engedjék el azokat a leventéket, akik a bemutatón csapatjukkal együtt vesznek rész . Gyü’ekező november 16.án 7 órakor a Hősök- terén, míg a Számos-mentén lakók részére a Cukorgyári-ut és Szamos-hid találkozásának A leventéket a 441.es magassági ponthoz vi­vő talyigautnál honvéd vezetők várják. E'őadás a leventeintézményről. November 18-án 19 óra 30 perces kezdettel a Mátyás király-téri Ipamsegylet. székházéban isroere1- íerjesztő előadást rendeznek. Két előadd a „Leventeintéímény fontosságáról' és „A le­vennék szabadidejének c ansei? rü kihasználá­sáról" beszél. Minden iparos, kereskedő és magyar anya számára negyfontosságu az elő­adáson való részvétel. Állás jóravaló levente részére. 17—20 éve« megbízható magyar levente azonnal elhelyez­kedhet olyan áfásban, ahol havi 103 pengők továbbá ruhát kap, 9 órától 14 óráig való "el­foglaltság mePett. Jelentkezés a városi le­venteparancsnokságon Honvéd-u. 46.) Hirdessen Erdély legelterjedtebb nanilepiában. az Ellenzékben« t

Next

/
Thumbnails
Contents