Ellenzék, 1943. október (64. évfolyam, 222-246. szám)
1943-10-29 / 245. szám
4 ELLENZCK 1043 október 29. »«FORMÁCIÓI EMLÉKÜNNEPÉI-V A REFORMÁTUS TEOLÓGIÁN A református teológia diszterm-ébcn október 31-én, vasárnap délután 6 órakor reformációi emlékünnepély lesz, melyen előadást „Leszámolás Isten előtt" címen dr. Gönczy Lajos igazgató tart, énekel a teológiai énekkar és alkalmi verset mond Németi Rudolf teológiai hallgató. Belépti- ciij nincs. WÜNSCHER FRIGYES A HANGYA MIBENLÉTÉRŐL. Szegedről jelentik: Szegeden a személypályaudvar és a Tisza- pálvaudvar között a Hangya hatalmas méretezésű paprikabeváltó raktárt, min- takésettö üzemet és malmot epitett. Az építkezések költségei meghaladják a más- félmillió pengőt. A három fontos gazdasági intézmény ünnepélyes felavatására Szegedre érkeztek a Hangya központ vezetői, valamint az Alföld és Délvidék politikai és közgazdasági életének vezetői is. Az avató ünnepségen Wünscher Frigyes dr., a Hangya alelnök-vezérigazgató- ja kitért arra a sokat hangoztatott kritikára is, hogy vájjon igazi szövetkezet-e a Hangya. Ezekre a kritikákra — mondötta — mi nem szóval, hanem tettel és tényekkel válaszolunk. AZ ERDÉLYI EVANGÉLIKUS NŐSZÖ- I I TSLG október 30-án. szombaton evangélikus napot rendez. Délelőtt 1 o órakor bibliaóra lesz a református teológia tanácstér- )neben.A nap rendje: Délelőtt 10 órakor bib- paora. a református teológia tanácstermében. Délelőtt negyed rz-kor előadás ugyancsak a ref. teológia tanácstermében, míg délután 6 órakor vallásos est lesz az evangélikus templomban. \z Iskoliokivüli Népművelési Bizottság eredményes munkája Szamosujváron Sza- TRO-sujvárróL jelentük: Rövidesen újra meg. kez&î működését Szamo€>ujvá:on az Iskotán- kivii’.i Népművelési Bizottság és úgy mint az elmúlt évben férfiak és nők részére párhuzamosan fogja tartani előadásait. Fzzel kaD- csolatosan megemlítjük, hogy a Népművelési Bizottság férfi csoportja Czirmay Zoltán református lelkész buzgó vezetése alatt tava’v 13 este összesen 57 előadást tartott részint a református kultúrteremben, részint a<z Ipa. ros Egylet előadótermében. Az előadásokat tanárok, tanítók, orvosok, lelkészek, a Köz- élemezési Hi vata’ vezetője, valamint a maros- vásárhelyi Hitelszövetkezet és a kolozsvári EMKE tartották meg a fiatal erdélyi írók és a Nemzeti Színház tagjainak közreműködésével. Aá előadásokat 1500 személy hallgatta végig. A női csoport ugyanekkor dr. nemes Tamássy Káro’yné és V.árady Sándor igazgató.tatnitó vezetésével a Széchenyi Kaszinó előadótermében 12 délután összesen 50 előadási tartott; Aa előadásoknak 1300 hallgatója volt HALÁLOZÁS. Beöthy László nyug. kereskedelmi miniszter, a felsőház volt alel- nöric, v. b. titkos tanácsos hosszas szenvedés után csütörtökön délután. 83 éves korában meghalt. Beszentelése szombaton lesz a Kere- pesi-uti temetőben, majd azután az elhunytat Nagyváradra szállítják, ahol a családi sírboltban helyezik nyugalomra. (MTI.) SZAKÁTS 7.01 TÁN FELSŐHÁZI TAG ' GYÁSZA. Szakáts Zoltán felsőházi tcg- | mik, az F.MGF. udparhelymeyyel híren- ( úcltség-vezctüjénck, az Erdélyi Pórt 1 tel- 1 varhely vármegyei tagozat elnökének su- lyos gyó'za van. Fia, Aj. Szakáts Zoltán 1 kmp. repülő hadajiródörmcster Vcs-- j /»rémben repiiUíhaláll szenvedett. Szakáts | Zoltán gyászában Erdély egész magyar társadalma együttérez és az ország minden részéből felkeresték barátai és tisztelői részvétriyilatkozatukkal. lfj, Szakáts Zoltán temetése vasárnap délután Fliku- falrún lesz. ahol u családi sírboltba helyezni: örök nyugalomra. MEGKEZDŐDÖTT AZ ERDÉLYI MUZEUM EGYESÜLET ELŐ ADÁSSOROZ A TA. A nyári szünet elteltével újból megindította tudományos 1 elolvasásainak sorozatát az Erdélyi Muzeum Egyesület bölcsészet-, nyelv- és történettudományi szakosztálya. Az októberi előadás bevezetőjében dr. György Lajos szakosztályi elnök, a szakosztálynak az egyetemhez cs a fiatal erdélyi tanulmánymü- vclökhöz való kapcsolatáról beszélt, majd szeretettel köszöntötte a szakülés előadóját, dr. Jakab Antal róm. kát. püspöki titkárt, aki „Az erdélyi róm. kát. püspöki szék betöltésének jogi vitája a XVII. században“ címen tartotta meg felolvasását. Jakab Antal dr. ismertette a római Szentszéknek és a bécsi császári udvarnak felfogásbeli különbségét a magyar király főkegyúri jogának eredete és terjedelmére vonatkozólag, majd a török hódoltság alatti magyar püspökségek súlyos helyzetét vázolta. Régi pontos adatok alapján mutatta be a Szentszék 100 éven át nem lankadó fáradozásait, hogy Erdélybe katolikus püspököt küldjön. Megemlékezett az idegen misszionáriusokról, akik egykor bejárták Erdélyt és magyar szempontokból is értékes, hosszú jelentéseket küldöttek Rómába. Jakab Antal dr. felolvasásában az erdélyi magyar katolikusokat és az érdekek kereszttüzében is az összps erdélyiek békéjét egyszerre féltő Róma szólalt meg. A szakszerű, alapos előadást a hallgatóság lelkes megértéssel fogadta és hosszantartó tapssal köszönte meg. AZ ERDÉLYI MAGYAR GAZDASÁGI EGYESÜLET a m. kir. földművelésügyi minisztérium erdélyi kerendeltségének támogatásával és a kolozsvári Gazdasági Akadémia, valamint a kolozsvári Állami Faipari Középiskola és a szatmárnémeti Állami Középiskola közreműködésével háromhetes mezőgazdasági gépkezelői tanfolyamot rendez. Kolozsvárott 1943 november 8-tól november 27-ig, Szatmárnémetiben 1943 november 17-től december 4-ig. A tandij és a beiratkozási dij 25 pengő. A tanfolyam végeztével a sikeresen vizsgázott hallgatók bizonyítványt kapnak, amely a 22.933—1939. I- Ah sz- rendelet értelmében a bércsépléshez szükséges igazolvány megszerzésére jogosít. A tanfolyamra be- iratkozhatik minden 18 évet betöltött keresztény, magyar állampolgár, aki traktor, cséplőgép és vetőmagtisztitógép kezelésével óhajt foglalkozni. A jelentkezés levélben, vagy személyesen történik a tandij egyidejű befizetésével. a kolozsvári tanfolyamra: EMGE Kolozsvár, Majalis-utca 22. sz., a szatmárnémeti tanfolyamra:; EMGE Kirendeltség Szatmárnémeti, Eötvös-utca 18. szám. Figyelem! Csak az Ellenzék hirdetései eredményesekMeghosszabbították a Saifékamara szervezetének működését BUDAPEST, október 29. A Magyar Távirati Iroda jeleníti:- A kormány rendeletét adott ki, amellyel »az Országos Magyar Sajtó Kamara választott önkormányzati szerveinek, továbbá az Országos 'Sajtótanács elnökének, elnökhelyetteseinek, valamint a m. kir. közigazgatási bíróság elnöke által kijelölt és az Országos Magyar Sajtó Kamara szervezetének törvényhozási utón való szabályozásáig, de legkésőbb 1944 jiulius 31-ig mii k ö dk) s é t megh os sz ab b it ja. MEGNYÍLT A TESTNEVELÉSI FÖIS- 1 KOLA TANÉVE. A Testnevelési Főiskola | ünnepélyes , keretek között nyitotta meg az idei tanévet. A megnyitó ünnepélyen megjelent a kultuszminiszter képviseletében vitéz Béldy Alajos altábornagy, az ifjúság országos vezetője, vitéz Tárczay Felicides Román miniszteri osztályfőnök, a társadalmi sport és a testnevelés vezetője, vitéz Solymossy László vezérőrnagy, a leventék országos parancsnoka, valamint számos katonai és polgári előkelőség, a sportszövetségek vezetői és küldöttségei. Misángyi Ottó dr. min,den részletére kiterjedő, nagyvonalú megnyitóbeszéde után vitéz Bcldy Alajos altábornagy szólalt fel. CSILLAGÁSZATI ELŐADÁS lesz a kísérleti és elméleti fizikai intézet rendezésében tartandó fizikai kollokviumon, okt. 29-én délután 6 órakor. Dozent dr. W. Becker, a kiváló német asztrofizikus tart előadást a cephedia próblémáról. Az előadást az egyetem bezárása következtében, az egyetem központi épülete helyett az egyetemi könyvtár előadótermében tartják meg. * A ZÖLDKERESZTES VÉDŐNŐI pálya iránt érdeklődők számára a kolozsvári Védőnőképző Intézetben uj tanfolyam kezdődik januárban. A tanfolyamra jelentkezők átépített, modern internátusbán kapnak lakást és ellátást. A tanfolyam hároméves és annak sikeres Befejeztével a m. kir. belügyminiszter a védőnőt kinevezi. Tanulmányideje alatt az internátusi ellátás és tanulmányi költségek megtérítése címén havonta 85 pengő fizetendő, de indokolt esetben az állam teljes vagy fél ösztöndijat ad. Akik a tanfolyamon részt kívánnak venni, pályázatukat december i-ig adják be a következő címre: M. Kir. Állami Vődőnőképző Intézet Igazgatósága. Kolozsvár, Mussolini-ut 76. Hogy a kérvényhez milyen okmányokat kell csatolni, arról az intézet vezetősége díjtalanul küld ismertetést. A WESSELÉNYI LÖVÉSZ EGYESÜLET által folyó hó 31-én, vasárnap a szász fen esi katonai lőtéren tartandó hadipuska versenyre autóbuszjáratot állítottunk be. Első autóbusz reggel 7 órakor, második délelőtt fél 9 órakor indul a Wesselényi Lövész Egyesület klubhelyiségétől Unió-utca 12. GEDÉNY1 MIHÁLY RÁDIÓKLÓADÁ- SA A SZÉKELY FÖLDI MŰVÉSZETI ÉVRŐL. Budapestről jelentik.: Országos érdeklődés kiséri a Székelyföldi 'Murr éti Eret.. Erre való tekintettel iktatta mii sorába a martvar rádió dr. Gedényi Mihálynak, az Országos Irodalmi, és Művészeti Tanács főtitkárának a Székely földi M ii- vészeti Év megnyitásáról szóló előadását. Az előadás október 2D-én, pénteken délután 10 órakor hangzik el Budapest L h ullámhosszán. NEMZET VÉD El MI ÜNNEPSÉG. A ko lozsvári bajtársi szövetségek, a Tűzharcos Szövetség és a Vitézi Szék támogatása mellrti folyó hó 31-én délután 4 órakor a Zsigmond király-utcai Kalandos Társasági székházban íremzci védelmi jellegű propagau dali n népségét rendeznek. A műsor keretében vitéz Borsitzky Imre őrnagy tart előadást, a Földész-dalárda énekel, egy földcsz-leányka szaval. Sántha Ferenc pedig tárogató számokat ad elő. Az. ünnepség belepodíjmcntes és azon mu den érdeklődőt szívesen látnak. A bajtársi szövetségek, a tűzharcosok, a Vitézi Szék és a Székely Hadosztály Egyesület testületileg jelennek meg az ünnepségen, amelyre a Levente- zenekar hangjai mellett vonulnak fel. G'-ü- lekezés a testületek székhazai előtt, indulás a Vitézi Szék helyisége elől (Iparkamara épüli t) vasárnap délután t órakor, a rendező- bizottság irányítása mellett. NI SZÓM Olt KOI). ION, csúnya arcbőre miatt, hu szárúz. zsíros, vagy pattanásos. „II.I.A“ KO/.VIÉTIKA szakszerűen rend be hozza Mútvás király-tér 2U sz. 1 emelet. Tel. 33-26. Tul. M. Pázmány Nóra. A r«*krám<*k. Iíúzhoü a le-ymod« ziebb színekben. Kstölyl» színpadi klkéfizítések. Hathatos tartóst Hzempíllaf«*- té-s! 0 >592 'inai AZ ERDPI.YT KÁRPÁT egyesület vasárnap, folyó hú 31 én Mátyás-túrát rendez a követke/.ő útiránnyal: Sztána—Riszeg- tető—Kőrösfő—Sebes—Kőrös-forrás — Jegenyefürdő. Indulás vasárnap reggel 6.jo-kor a személyvonattal. Találkozás a vasútállomás előcsarnokában 6.30-kor. Vendégeket szivesen látnak. Vezető Jósa Ferenc. Az Erdélyi Kárpát Egyesület november hó i-én, halottak napján felkeresi elhunyt tagjaink sírhelyét. A kegyeleti megemlékezés alkalmából kérjük egyesületünk tagjait, hogy minél nagyobb számban» megjelenni szíveskedjenek. Találkozás november hó 1-én. hétfőn délelőtt 9.30 órakor az egyesület helyiségében. WALLACE: 1344-ben az uralkodó kérdés a világon az ennivaló lesz! Lisszabonból jelenti az MTI: Wallace, az Egyesült Államok helyettes elnöke a brit hirszolgálat jelentése szerint szerdán este Clevelandban kijelentette, hogy 10 milliónál több amerikai munkás marad a háború után munka nélkül, ha az Egyesült Államok a polgári használatra szánt termelése nem haladja meg 40 százalékkal a háboruelőtti termelést. Wallace helyettes elnök még a következőket mondotta: 1944 uralkodó kérdése az egész világon az ennivaló lesz. Ha elegendő hajóteret tudunk találni, az egyesült nemzeteknek ebben az esztendőben 60 millió tonnánál több élelmiszerük lesz. Különösen a Szovjet számára lesz 1944 nagyon sulyo6. A Szovjetben az egyedüli emberek, akik tisztességes táplálkozást kapnak, azok, akik a Szovjet-Unióban harcolnak. TŰZHARCOSOK! Úgy a törzsszázad, mint a többi tagjai a főcsoportnak, folvó hó 31-én, vasárnap délután fél 3 órakor gyülekeznek a főcsoport Majális-utca 13. számú helyisége előtt, ahonnan háromnegyed 3 órakor zenekarral az élén vonul a Kalandos-uti Kulturházban tartandó nemzetvédelmi előadásra. Legyünk ott valamennyien. Pontos megjelenést kér a századparancsnok. TŰZHARCOS TÖRZSSZAZAD! Folyó j évi november hó i-én, hétfőn, halottak nap- 1 ján délelőtt fél 10 órakor sorakozó a székház előtt, ahonnan a hősök temetőjébe vonulunk ki. a hősök emlékművének megkoszoru- j zására. Pontos megjelenést kér a századparancsnok. A ZSIRBESZOLGÁLTATÁS UJ RENDJE. A hivatalos lap pénteki száma közli a közellátásiigyi miniszter rendeletét, amely szerint a vágott sertések után kötelezően beszolgáltatandó zsirmennyiségről kiadott korábbi rendelkezés úgy módosul, hogy minden a közfogyasztás céljára levágott sertés után 6 kg. a magánfogyasztás céljára levágott első sertés utáni 4 kg, minden további sertés után pedig- 8 kg olvasztott sertészsírt kell nagybani áron beszolgáltatni. Azok részére, akik gazdakönyvvel rendelkeznek, a községi zsir- gyüjtők az átvett zsírról vételi jegyet kötelesek kiállítani, amelynek alapján a beadandó zsírt a zsirbeszolgákatási kötelezettség teljesítésébe beszámítják. (MTI.) A HITEL OKTÓBERI SZÁMA. Erdély országosan ismert nemzetpolitikai szemléjének uj számában négy nagyobb tanulmányt találunk Bárdossy László, Pongrácz Kálmán, Makkai János és Mikó Imre tollából. Bárdossy László közelebbről megjelenő ,.Magyar politika a Mohácsi vész után" c. könyvének egyik részletét adja közre „A váradi egyezség“^ ciartmel, részletesen tagolva a'megegyezés igazi lényegét és politikai kihatását. Pongrácz Kálmán „Az első cseh emigráció és a magyar kérdés" cimü tanulmányában visszapillant az előző világháború idején hangoztatott cseh propaganda-szólamokra és miután rendre megcáfolja azokat, hangoztatja, hogy ma szinte ugyanezekkel az érvekkel próbálja aláásni országunk és nemzetünk jövőjét a második cseh emigráció. Makkai János- a politikai boldogságrendszerekről értekezik, ismerteti azok természetét s a világ átalakítására vonatkozó elképzeléseit s e politikai hiedelmeikkel szemben bemutatja az ember természetes életállapotát. Végül Mikó Imre az angolszászok hadicéljait ismerteti az elmúlt és a most folyó világháborúban. A négy tanulmányon kívül közli a szám Makkai László „Román történetírás a két világháború között" c. nagyértékü összefoglaló tanulmányának második, befejező részét, valamint Berényi Ádám és Salamon Sándor kisebb figyelő-cikkeit. 1 1 1 1 í i GAZDAG PROGRAMMAL KÉSZÜL AZ ÉVADRA a SZIGLIGETI TÁRSASÁG. Nagyváradról jelentik: A nagyváradi Szigligeti Társaság elnöksége az idei évadra gazdag programot állított össze. Az idei irodalmi programon kívül nagyszabású hangversenyek rendezésével is fel akarja kelteni az érdeklődést a Társaság ülései iránt. Rövidesen sor kerül a debreceni Csokonai Kör és a szegedi irók Dugonics Társaságának reprezentativ bemutatkozására Nagyváradon, majd az erdélyi írók előadássorozatára, amelynek előkészületei már megkezdődtek. November 12-én a társaság tagjai Sopronban szerepelnek a Frankenburg-kör meghívására. A hangversenyekre a legkiválóbb magyar és külföldi művészek szereplését biztosították. Az év folyamán a nagyobb községekben is 'rendeznek felolvasó esteket. * NEMES NAGY ÉVA. a Nemzeti Színház növendéke és Matzke Dezső Budapest, eljegyzésüket október 27-én felbontották. 03616 * MEGHÍVÓ a „Lavan“ kereskedelmi r. t. kolozsvári bejegyzett cég 1943 november hó 8-án délelőtt 11 órakor a társaság. Eszterházy utca 13. szám alatti irodahelyiségében megtartandó rendkivüli közgyűlésére. Tárgysorozat: i. Az igazgatóság és felügyelőbizottság jelentése az 1940 december 31-iki zárszámadások átalakításáról. 2. Az átalakitott 1940 december 31-iki mérleg jóváhagyása. 3. Esetleges indítványok. A közgyűlésen csak azon részvényes vehet részt és szavazhat, aki a közgyűlést megelőző nap déli 12 órájáig részvényeit a társaság pénztáránál letétbe helyezte. Kolozsvár, 1943 október 28-án. Az igazgatóság. — Mérleg 1940 december 31-én. Vagyon:- pénztárkészlet P. 3887:20 Értékpapírok P. 1619.— Adósok P. 36.320.90 Árukészlet forgalmi értékben P. 173.344.37. Bukaresti fiók tartozása P. 67.427.14. összesen P. 282.598.61. — Teher: Alaptőke P. ioo.coo.— Tartalékalap P. 7994.30. Kétes követelések tartalékalapja P. 5000.— Értékkülönbözeti tartalék P. 15.670. — Hitelezők P. 152.734.68. 1940- évi nyereség: P. 1199.63. összesen P. 282.598.63. 0361S PAPÍRBAN, Írószerben, irodai felszerelési tárgyakban teljes raktárt talál az „Ellenzék“ könyvesboltban« Kolozsvár, Mátyás király-tér 3. I aid- ton li—09. M —11*1 Hill ——— Parketiexá&i tányosan váliai; id. LŐREVCZY JÓZSEF, lakás: Zá olya-utca 14. szám., va?y SEBÖK ■ eiikrászda, Mátyás király-tér 23. TeL: 19—50. t [ . m