Ellenzék, 1943. október (64. évfolyam, 222-246. szám)
1943-10-16 / 234. szám
I 6 ELLENZÉK Kitekintés a világba írja: HISZKE UÉLA AZ „ERDÉLYI SZELLEM“ \YOM V 1(AN ... Erdélyi szollem! Valamikor, nem is olyan régen, ettől zengett az ország sajtója. Ha valaki szónokolt, beleszötte beszédjébe az „erdélyi szellemet“' A nyilatkozók hivatkoztak rá. Az irók elemezték. A tudósok összegezték- A szerkesztők teleszor- , ták lapjuk hasábjait az erdélyi szel- i lem, ilyen, meg olyan beállításával, j Vezércikkírók kiapadhatatíannak tü- i nő kincsesbányája volt ezelőtt két- három évvel az a nagyon hangozta- j tott erdélyi szellem. Mindenre alkal- | mázták ezt a fogalmat. Ázsiója volt, j mert mindenki élt vele, mindenki táplálkozni vélt belőle. Ki szellemi- | ekben, ki művésziekben, de tuduuk j olyan esetet is, amikor „aprópénzre“ váltották ezt a csodálatos fogalmat. , Feltűntek a láthatáron a defin álók (is. Szebbnél-szebb és különbnél-kü- lönb definíciókat hallottunk, olvas- j tunk. Az erdélyi szellem lassankint valami „bon a to.it faire“, amolyan szellemi „házi-mindenes“ lett a változott magyar életformában. S mivel mindegyre „kijátszottak“, akár egy erős atou-t, lassankint olyan lett, mint a rummy-ben a Jrlly Jocker. Mindent helyettesített. Bizony ez történt az erdélyi szellemmel! Ha egy-egy vidéki, vagy^ tóvárosi szerkesztő is pillanatnyilag téma- hiányban szenvedett, legott penderített egy vezércikket „az erdélyi szellemről“ s megoldotta cikk-problémáját. Nem akarunk az elemzők, az ösz- szeyezők, a definiálók, az „aprópénz- re-váltók“, a témahiányon könnyen segíteni tudók közé szánt tani s ezért nem az erdélyi szellemről Írunk, hanem arról, ami körülötte történt. Mert az valóban figyelemre méltó. A szellemet nem kell féltenünk. Meglesz az ezután is úgy, ahogy eddig megvolt. De aggasztó jelenségeket látunk körülötte. Elsősorban azt, hogy azok az erők, amelyek a megszállás éveiben egymás felé taszitották az erdélyi magyarságot, nem változtak az energia megmaradási elve alapján olyan erőkké, melyek még hasznosabbaknak tűnnek, mint eredeti tormájukban. Tagadhatatlan, hogy a kisebbségi életformában reálisan egységbe ko- vácsolódott magyarságot valóban az egymás felé taszitó erők vezették az egészséges társadalmi nivellálódás felé, melynek jegyei a következők voltak: közös nemzeti cél, azonos politikai szándék és vágy, magyarságban és emberségben való egymásra- utalás, az egymásrautaltságnak addig soha nem tapasztalt érzete, egyszóval: kohézió minden vonalon. A kívülről mindegyre ercsbödő nyomás minden fajtája a megszállás éveiben a központi magyar gondolat és cél felé lökő erők nagy tömegét szabadították fel mind gondolkodásunkban, mind érzéseinkben. így lettünk, irty lehettünk, erdélyi magyarok egyek- ké az idegen sokak között. Azután egy augusztusi délután, 194G-ben, uj csillagképbe fordult az erdélyi élei. Szándékainkat, melyekből annyi egymáshoz vonzó erő áradt, félig megvalósulásig vezette a Gondviselés és a kiszámíthatatlan világpolitikai érdek s ezzel a változások végeláthatatlan sora következett. Olyan „metamorphosis Transsylvaniáé“, aminőhöz képest a derék báró Apor Péter korában tapasztalt „változás“ csak a szokások elhalványulása, az életforma külsőségéinek ÜdegenszeTÜvé válása volt. Ezúttal nem külsőségeiben, hanem szellemében változott meg az erdélyi magatartás. Nem a magyaros étkeket szorította ki a „csukoláta“, ami felett olyan megható kedvességgel panaszkodott a hagyományőrző báró, hanem a szellem terített asztalaira ke'* rült más „fogás“ és a „fogyasztás“ módjai váltottak nagyot s változott az életünket összetartó erők hívásiránya. A külső idegen nyomás megszűntével az erdélyi magyar társadalomban addig hasznosan működő i összehúzó, illetve az egy központi gondolat, cél, akarat felé hajtó erő hatása megszűnt, vagyis annyira átváltozott. Változásának lényeges ismérve nz, hogy iránya lett ellenkező s ezzel hatásában is ellenkező eredményeket látunk. A központi eszme felé hajtó erők 1< felé, elfelé és szét- felé húzókká változtak. Az erdély'i társadalom szándékainak egységét megbontotta a szabad haza természetszerűleg az egyéni velleitások- nak kedvező eshetőségek egész sara. Az erdélyi magyarság kollektiv nem- 7?^szolgálatát individuálisakká változtatta a kinálkozó munkaterületek sokasága és sokfélesége. Nivellálódás és oszthatatlanság felé haladó társadalmunkat atomizálták az istápoló trir»neni haza letagadhatatlan ner-barokk csökevényei, mint a rang. és cimkcrsng, az eddig ismeretlen pártviszály, a „ki az aund“ mentalitás, « az „urambátyámos“ érintkezési formulárékkal járó sal- langos, copfos magatartás. S az „erdélyi szellem“? Mit tett ez ellen az errtély* szellem? Néha fölemelte a szavát, de legtöbbször beadta a derekát s most az egység már csak vágy és cél. S mi lenne az egység utjn? Senim'es€’,.i e sem annak állandó hangoztatása, hanem annál sokkal józanabb, sokkal építőbb, sokkal komolyabb és célravezetőbb valami: az egység feltételeinek a megteremtése. De ez már a „nagyok“ dolga. Mi csak elindultunk néhány pillanatra az „erdélyi szellem“ nyomába •.. VILIEURBVMVE - A JÖVENDŐ MINTÁVÁ ROSA ? Bejárra a világsajtót a liir, liogv a pipás, progresszív gondolkodású volt lyoni polgár- mester, a francia baloldal egyik markáns harcosának, Herriot-nak örök éjrszaka borult Még a régi jó „békevilágban“ történt. Hire_ pora sem volt még a világnézeti torzsalkodásoknak. Az évtizeddel azelőtt megringatott nacionalista irányzat még békésén szendergett bölcsője mélyén s a drága jó, liberális eszme finom, félkövérre hizlalta az agy önsanyargatót csonkaország hazafias szellemű, hü izraelita j honpolgárait. Bizony aranykorszak volt az a tejjel-méz- \ zel folyó Pannónia földjén. A rónák aranykalászt ringattak, a vizek Ízletes halat höm- pölygettek hullámaikon, az erdők szökdelő, fürge vadakat neveltek, a hegyek „nektárt I csepegtettek“. Dúskált a jó magyar nép min- I den Joldi jóban. . . azaz, hogy nem éppen mindenben, mert -.pénze nem igen volt. Na, de emiatt igazán nem lehetett az or- \ szágvezetést okozni. Elvégre arról semmikép- J pen nem tehet a vezetőség, ha valaki annyira j élhetetlen, hogy kepes megfulladni a saját zsírjában, ahelyett, hogy piacra dobná a drága i olvasztott aranyat. Lám a derék izraelitákat akkor sem kellett félteni. Ők akkor is eladták, \ ha nem termeltek, sőt, míg olyankor is, ami- \ kor nem is vettek. Még hozzá mindig jól ad- j tak el. Volt is pénzük garmadával. El sem tudták \ költeni idehaza. Muszáj volt kivinni a közeli j és távoli szomszédokhoz, mert itthon nem volt I a pénz számára hely. Amit száz évvel azelőtt j főuraink végeztek, most megtették izraeli- I tűink: hordták a pénzt zsákszámra a külföldi metropolisokba. Csodálatos, hogy ugyanakkor a honatyáinknak egy-egy kis kölcsönért ugyanazokba a fővárosokba kellett szaladgál- mok. A nagy külföldjárás egyik természetszerű j velejárója volt minden külföldi dolog és személy határtalan imádata. Ha valaki közülök elvetődött mifelénk, ugyancsak volt része a „magyar vendégszeretetben“. Ha csak akkora icurka-picurka kis angolocska is volt, mint a babszem, meg kellett úsztatni minden hazai i specialitásunk mártásában a ygulaschtól“ a I „barackig'. Reggeltől-estig, est ét öl-reggelig \ leste a jelenkor regőseinek hada: fényképészek, , riporterek, főpincérek és föpoi tások, hogy I megörökíthessék a fenséges pillanatot, amikor az. agyára. I lomot rpegbolumlult. 1 Inricl kapcsolatban jutott e>/uukbc l you, a francia se!) emip.tr eme fellegvára s a mellette épült „mimaváros“, amelyet Villeurbat'incHialc, „városias“, urbánus városnak keresztelt cl 1 fc rriot, mert hiszen neki nagy rés/c volt abban, hogy az a S5 ezer lakóst számláló hipermodern munkástelep létrejött, Érdekes véletlen, hogy az egyik svájci képeslap legutóbbi száma kétoldalas képes riportot közöl Villeurbanne-ról, erről az egyedülálló európai városra!, melyet 1930-ban kezdtek építeni s 111a ott tartanak, hogy 85 ezer lakásnak nyújtanak benne központi fűtéssel, tetőterraszokkal, teljes komforttal ellátott lakásokat. Lyon közelében, a Rhone partján épült ez. a modern város, melynek házai 12 tői 20 emeletesig váltakoznak. Sok érdekes és hasznos újítás mellett főleg két dolog teszi egyedülállóvá ezt a várost: egyetlen hatalmas központi fűtőberendezés latja el a vá'Os valamennyi lakásának fűtését óránkint 60 ezer kalória hőtermeléssel; a másik különlegesség pedig az, hogy Villeurbanne-'ban a lakbérek hihetetlenül olcsók; ma is 180 frankba kerül (tehát kb. 24 pengő!) egy kétszobás. mcl- lckhelyiséges lakás havi bére. Van még egy különlegessége ennek a városnak: üzemeit egy központi erőtelep látja el, ami Amerikában már nem ritkaság, de Európában még az. Tágas sugárutak, egészséges lakisbeosztis, a technika minden vívmányával szolgált kényelem páratlanná avatja ezt a várost, melynek lakói nagyobbrészt munkásemberek. A KÉK HOLD VÖLGYE \ Még emlékezetes az a nagy siker, mely „A kék hold völgye“ cimü amerikai filmet évekkel ezelőtt Európa- szelte kisérte. Nálunk is sokáig veti- teMék ezt a fantasztikus filmet, melyben négy fehér ember Tibet egyik titokzatos völgyében lejátszódó kalandjait pergették le a fantasztikumra nagyon kapós moziba jár rk előtt. A film James Hilton regényéből készült, moly most került a Bib- liotecha ízléses kiadásában a magyar olvasó kezébe, Dény Tibor gördülékeny tolmácsolásában. A könyv teljesen kimeríti a „nemes ponyva“ fogalmát. Azzá teszi fantasztikus mesoszövése, riport sze- rüsége, élénk előadásmódja, irodalmi igénytelensége és néhány írói fogás, melyet ügyesen alkalmaz a folyékonyan mesélő James Hilton. Ki- válóan érdekes olvasmány. Még azok is érdeklődéssel fogják lapozni e könyvet, akik látták a szépen fény- | a vendég „tsikosch“-nak öltözve felhörpinti at első pohár „báráckot" a hortobágyi tschárda“ lugasában. £ nyidós.nyálkás vendé girnádatban is első helyen állottak izraelitáink, mi pedig, mi tűrés-tagadás : mentünk utánuk . . . Ebben a csouás aranykorszakban történt, hogy egyik kisvárosnak hallatlan szenzációja támadt. Regente okvetlen boszorkányégetés lett volna belőle, igy csak gyilkosság miatt került néhány bábaaszony a vádlottak padjára. De tekintve, hogy „akasztásra“ is voh kilátás, a dolog mégis világsznzációvá dagadt és túlnőtt a legizgalmasabb népszövetségi tárgyalások érdekességén. A tárgyalás menete bánt még a tengerentúli világlapok is érdeklődtek és kiküldtek munkatársaikat. A többmilliós példányszámú londoni Timesnek állandó jellegű munkatársa is volt hazánkban; még fiatalember, alig harmincéves, mégis szakembernek számított odahaza az „ázsiai“ kérdésekben. Tudását megbecsülték és megfizették. Havi „fix“-e lehetett négy-ötször annyi, mint nálunk egy miniszteri bársonyszék jövedelme, de ha „reprezentálni“ akart, any- nyit kaphatott, amennyit akart, illetve ameny- nyit éppen cltudott költeni. Derék, köpcös, hízásra hajlamos, szénfekete hajú fiatalember volt. Nagyon is hanyag eleganciával öltözött. Szeretett volna lemenni a tárgyalásra, de éppen náthás volt és ágyban feküdt. Bosszankodott, de ez még növelte a lázát. T ele fanon megkérte egyik fiatal magyar kartársát, húzná ki a csávából. A fiatalember éppen abban fáradozott, hogy kiszámítsa: miképpen lehetne megtenni 2.50-ből az utat oda- vissza, hogy lakásra és kosztra is teljék. Kicsit himezett-hámozott, amíg a derék angol megértette, hogy hol van a bibi s kijelentette: természetesen nem kívánja ingyen a fáradtságot. Mikor belemarkolt zsebébe, hogy a fiatal kartárs útját „elegyengesse“, kivett körülbelül annyi bankjegyet, amenyi megjelelt a szép- reményű hírlapíró jelölt negyedévi keresetének. Később félreértve a fiatalember csodálkozó arckifejezését, még tett hozza néhány huszas. A fiatalember cisápadt, amikor a kezében AZ ÁNGLIUS — ''V Irta: NAGY KALMAN. 19{3 október 16 képezett, de sokszor gier e film t. Abból nem csendült Ki az i 1»» mondanivalója: a kék hold völgyében, valahol Tibet bon, a hosszú ólet titkát a mérsékletben látják. A mérséklet kimenti az embert abból a t;iízből, melyet legtöbbször a -zrnvo- délyek lobbantariak lángra. Érdekes könyv, érdeme« ejolvasni. A FINN ATYA Messze, fennt, északon Karjaidban, ' hideg tavak között, • nagy, fehér mugányban% ezüstös ég alatt, óriás fák alatt, lakott Silja asszony egy faházban. Asszony volt és finn volt, drága testvér, hősök anyja, ki testvérként gondolt a magyarra. Sil/a asszony, hősi asszony, roppant éjben, nagy magányban három fiára várt. Három fia, három harcos hóban, szélben, néma fagyban, ezer rém közt, ezrek ellen védte a hazát. Évek jöttek, évek teltek, Silja asszony hiába várt. Nem tudta már régen. régen, hogy a földön harcolnak fiai, vagy talán ott, fennt az égben? Fennt az égben, ezrek ellen, műiden ellen védik a finnek otthonát. ranasz-szava nem volt és nem volt könnye. csak a fűk sóhajtoztak körötte. Sóhajtottak és nyöglek a fák, fenyők, fenyők, északi harcosok, északi katonákt kikkel nem birt a hideg és nem bírhatott a haiál% őrizték ót s a hazát. Silja asszony, hősi asszony, tavak között, hideg éjben várta a három fiát. Tudta ő már régen, régen, hogy fiai harcolnak az égben, Északi fény a hajában, nem gondolt már semmi másra, csak a dicsőségre s a hazára! FLÓRJÁN TIBOR. érezte a zizegő bankókat. Az angol ezt is félreértette és sietett mentegetőzni: — Sajnálom, hogy most nem bocsáthatok többet a rendelkezésére, de történetesen nincs nálam több készpénz, azonban nem kívánom túlzottan igénybe venni a fáradtságát, elég lesz, ha jo—40 sort megtelefonál. — Meglesz, meglesz, — mondta most már higgadtan, észbekapva a-fiatalember és elhatározta, hogy becsületesen megfelel a megbízatásnak. Ha már olyan szerencse érte, külsőleg is meg akarta adni a módját a dolognak. Alapos készülődéshez látott. Szép, magas, szikár, szélesvállu, hullámos barnahaju fiatalember volt. Arcában sok „arisztokratikus“ vonás, megjelenése előkelő. Sportruhája — az egyetlen elfogadható öltözete, amit még a kereszt-mamájától kapott az érettségijére — kifogástalanul elegáns. Fehérnemű is volna még, csak egy felöltőre kellene szert tenni — gondolkozott s erősen törte a fejét, honnan lehetne megfelelőt kölcsönözni, esetleg a fő- szerkesztőjétől is el lehetne kérni az ,,Európát járt“ bőröndöt a sok hotelcimkévei . . . Órák alatt minden kellék együtt volt és délután már gyorsvonaton robogott a kitűzött cél felé. A városka állomásáról az egyetlen konflison vonult be az alig háromszáz méterre fekvő egyetlen szállodáig. A kocsisnak pengő borravalót adott — ötven fillér volt az ut — a derék fuvaros majdnem kezetcsókolt. A portás végignézett a cingár fiatalemberen és fog- hegyről mondta. — Sajnálom, nincs szoba, — pedig a fiáke- res kézzel-lábbal mutogatta a háttérből, hogy utasa első osztályon érkezett. A fiatalember sok humorérzékkel rendelkezett, emberismerete is volt bőven. Kissé idegenszerü kiejtéssel, csodálkozva kérdezte: — Nincs szoba ...? igazán sajnálom, mert szerettem volna ittmaradni a tárgyaláson. A londoni Times munkatársa vagyok egyébként. A portásnak percekig nem ment a szó értelme a fejébe, azután annál nagyobb lett a hatása. — Times? .. . Times! . .. óh, bocsánat, mél- tóságos ur, a legjobb szobát nyitom ki azom nal. — Nem vagyok méltóságos, hanem szerkesztő . . . — Igenis, főszerkesztő ur, — hajlongott a portás még nagyobb alázattal.
