Ellenzék, 1943. szeptember (64. évfolyam, 197-221. szám)

1943-09-14 / 207. szám

IMS »ztpi«mb«r 14, He fiiisiink addig, amig nem feltétlenül szükséges 1 4 polgármester a tűzifával való fokozott takarékosságra hivta fe! a város lakosságát » Kolozsvár kozeilátása és közegészségügye kielégítő KOLOZSVÁR, szeptember 14. Kolozs­vár törvényhatóságának közigazgatási bi­zottsága szeptember havi ülését tegnap délután tartotta a városház tanácstermé­ben, lnczédy-Joksman Ödön főispán el­nöklete alatt. Az ülésen a polgármester .tett jelentést a város közállapotairól, utá­na pedig a többi előadók számoltak be a2 egyes ügyosztályok állásáról. A kormányzóhelyettes emléke Az ülés megnyitása után a főispán kor- manyzóhelyettes urunk hősi halálának a közelmúltban történt évfordulója alkal­mával kegyeletes szavakkal emlékezett meg a nemzet nagy halottjának hősi ér­demeiről s az Ő önfeláldozó életét például állította mijiden magyar ember elé. Az emlékbeszéd után a bizottság tagjai egy percig néma csendben áldoztak az ország nagy halottja emlékének. 3095 házhelyet osztottak ki Ko- lozsváron a román impérium alatt Ezután Folyovxch János főjegyző a pol­gármester havi jelentését terjesztette elő. A jelentés kiemeli, hoev a III. ügyosztály elmúlt havi munkásságának nagyrészét a •román földreformok által kisajátított házhelyek kimutatásának elkészítése ké­pezte. A vonatkozó rendeletek értelmében be kellett jelenteni a be nem épített úgy­nevezett román-földreformos házhelye­ket. A román földreform során annak­idején Kolozsváron 3095 házhelyet osztot­tak ki, melyek közül julius 3-ig 1770-et építettek be s a rendelet értelmében au­gusztus 31-ig 1325 beépítetlen üres ház­helyet kellett volna bejelenteni. Ehelyett -azonban csak 588-at jelentettek be, ezért 737 üres házhelyre vonatkozólag az eljá­rást hivatalból kell megindítani. gyobb gonddal takarékoskodjanak a tiizi- jáüal. Senki se fütsön addig, amig erre nem kénytelen, s ha füt is, szobáját ak­kor is csak a minimális hőfokra melegítse be. Kijelentette azonban a polgármester, hogy a hadbavonultak családtagjai kivé­teles bánásmódban részesülnek, mert ők teljes szükségletüket idejében megkapják. Szociális eredmények Beszámolt ezután a jelentés a népjóléti íügyosztály jelentéséről.. Közölte, hogy je­lenleg 2487 családot 9636 lélekszámmal tart nyilván és támogat a hivatal. Au­gusztus hónapban Jegenyén az ügyosztály 230 gyermeket nyaraltatott. A Magyar Norma alap javára a mult hónapban 6189 pengőt fizettek be, ezzel szemben a ki­adás 12.790 pengő volt. Augusztus végéig' 123 házassági kölcsön iránti kérés érke­zett s ezek közül 62 fejenként 877 pengő, összesen 54.500 pengő kölcsönt kaptak. A menekült otthonban 658 menekült kapott szállást és étkezést. A hadisegély iroda 524 kérvényt bírált felül és 380 esetben állapította meg a hadisegély jogosultsá­gát. A hadbavonultak és hozzátartozóik segélyezési és gondozási alapja javára befizetett összeg 4045 pengő, az alap ki­adása 11.790 pengő volt. A harctéren szolgálatot teljesített honvédek hozzátar­tozói részére az állam által megállapított segélyen felül 124 esetben 2830 pengő .pótsegélyt utalt ki az ügyosztály, ezenkí­vül 25 mázsa tűzifát ingyen, 326 mázsát pedig részletfizetés ellenében. 4 városrendezés problémái Jelentés a közellátási helyzetről A város augusztus havi közellátási helyzete normális volt. A kenyér, liszt, petróleum és cukorellátás terén nem volt semmi zavar, mert bőven voltak készletek és a fogyasztók igényét ki lehetett elégí­teni. Lisztben a fejadagot az elmúlt hó­nap folyamán felemelték és ez 1943 szep­tember elsejével üjabb lényeges mennyi­séggel nőtt. Ezáltal az ellátási helyzet lé­nyegesen javult. A burgonyaellátás terén örvendetes javulás következett be. A mult hónap folyamán a közellátási hiva­tal már lekötötte a téli ellátásra szolgá­ló készleteket, amelyeknek leszállítása már megtörtént. A burgonyaellátás terén tehát ezévben előreláthatólag jobb lesz a helyzetünk, mint a múltban volt. A hús- és zsíréi Iá tás zökkenőmentes és kielégítő volt. A tejellátásban javulás nem követ­kezett be. Nem szűntek meg a nehézsé­gek a tüzifaellátás terén sem. A város szükségletének fedezésére kiielölt készle- teg egyrészét ugyan már kitermelték, az ismert fuvarozási nehézségek miatt azon­ban a szállítások még mindig nem érik °1 a kívánt mértéket. A.város a maga részé­ről a termelőket és kereskedőket az ellá­tás biztosítása érdekében anyagilag is a legmesszebbmenően támogatja. Takarékoskodjunk a tűzifával! A jelentés e pontjának kiegészítéséül a polgármester bejelentette, hogy az illeté­kes tényezők minden jóindulata és igye­kezete ellenére sincs Kolozsvár lakossá­gának téli tüzifaszükséglete biztosítva. Ezért volt kénytelen a mindenki részére megállapított fa-járandóság leszállitását- a felére csökkenteni. A másuk ötven szá­zalék sincs még biztosítva. Ezért felhívja a város egész polgárságát, hogy a legna­Ismertette ezután a polgármesteri je­lentés az utak építésének és fenntartásá­nak nehézségeit, amelyek súlyos felada­tok elé állították a mérnöki hivatalt. Az aszfaltmunkálatokhoz szükséges bitument csak korlátozott mennyiségben van az or­szágban és megszerzése a legnagyobb ne­hézségekbe ütközik. Hasonló az eset a ce­ment beszerzésénél is. Éppen e két fon­tos útépítő anyag beszerzése körüli ne­hézségek miatt uj betonalapra fektetett aszfalt-utakat jelenleg nem is szabad épí­teni. Még a fenntartáshoz szükséges kis mennyiségű cement és aszfaltpogácsa vá­sárlása is súlyos gondot okoz ma minden városnak. Nem vigasztalóbb a helyzet a kockakö­vek beszerzésénél sem. A vállalatok résztvesznek a versenytárgyalásokon, le­kötik a megrendelt kockaköveket, de le­szállításukkal adások maradnak. Annak dacára, hogy bánatpénzt helyeztek el és kötbér fizetésére kötelezik magukat, a vállalt kötelezettségeiknek csak részben tesznek eleget. Lekötött és le nem szállí­tott kockakövek miatt a város két na­gyobb kőbányatulajdonost volt kénytelen perbe fogni. A kockakőbeszerzés nehéz­ségét a bányák azzal indokolják, hogy a kőszabdalók bevonultak katonáknak és szállítási nehézségeik is vannak vagon­hiány miatt. Munkáskézben is nagy a hiány, nehéz napszámosokat kapni, de kövezőket is ne­héz szerezni. Nem könnyebb a helvzet a fuvarosok­kal sem. Azelőtti években az útépítő cso­port 300—400 munkást és mintegy 70—80 fuvarost foglalkoztatott. Ezévben nem kaptunk több napszámost általában 100— 150-nél és a foglalkoztatott fuvarosok száma is napi 15—20 körül mozgott. A napszámos- és fuvaroshiányt főképpen az okozta, hogy' az államépitészeti hivatal három uj vasbetonhidat épit a város te­rületén és az azokon dolgozó vállalkozók úgy a napszámosokat, mint a fuvarosokat jobban fizetik, mint a városnál. Ugyanez a helyzet a napszámosoknál, de itt sú­lyosbodik azzal, hogy mezőgazdasági munkánál a napszámosok sokkal többet keresnek és igy nem hajlandók a város alacsonyabb napszámbéréért dolgozni. A nehézségek ellenére a hivatal besze­rezte az aszfaltburkolatok fenntartásához szükséges összes anyagokat és a burkola­tokon ma már alig találni gödröt. Átfek­tettek ezévben 10.593 m2 aszfalttestet és 289 m2 gyalogjárót 19.800 P. értékben, ezenkívül átöntötték a Horthy-ut mindkét oldalán a gyalogjárókat 4.000 m2 terüle­ten, 39.800 P. értékben. Ezzel a város fő­útvonalán több mint egy évtizede esedé­kes, igen rossz aszfaltgyalogjárót a mai nehéz viszonyok mellett kifogástalan ál­lapotba hozták. A kockakő és patakkő burkolatok fenn­tartásához szükséges kockakőanyagot Ls beszerezte a hivatal és a burkolatokat megjavította. A burkolatlan utcák javítása is a ne­héz munkás- és fuvarosviszonyok miatt ütközött nehézségekbe. Határidő miatt minden munkást és fuvarost a Kajántói- utón kellett foglalkoztatni és igy ezen ut­cákon érdemleges javításokra csak az ősz folyamán kerülhet sor, amikor könnyeb­ben fogunk napszámosokhoz és fuvaro­sokhoz jutni. A törvényhatósági utak ma jó állapot­ban vannak, ezévben ezen utakra 1313 m2 bányakavics került és 13.000 fm. ár­kot hozott rendbe a mérnöki hivatal. Kielégilo a közegészségügyi helyzet ■ A polgármester jelentését a közigazga­tási bizottság egyhangúlag tudomásul vette. Utána dr. Sólyom Sándor városi tiszti főorvos számolt be a város egész­ségügyi helyzetéről. Jelentése szerint a születések száma 231. Halálozások száma 148 volt. Járvány nem volt, a különböző fertőző- betegségek csak szórványosan, csekély számban fordultak elő. Augusztus hónap­ban a következő megbetegedéseket je­lentették: bárányhimlő 5, kanyaró 2. vör- heny 7, szamárköhögés 33, diphtéria 3, hastífusz 7, vérhas 29. 770 beteget gyógykezeltek a közgyógy- szérellátás terhére. A Zöldkeresztes Egészségvédelmi Szol­gálat tanácsadóiban 1768 gondozásra szo­rulót vettek gondozásba. A reászorulók között 1526 kgr. ingyen cukrot és 1644 li­ter tejet osztottak ki. A városi Fertőzőbetegek kórházában 56 beteget gyógykezeltek. A fertőtlenítő in­tézetben 529 embert tetvetlenitettek és 4836 drb. ruhát fertőtlenítettek. A város közegészségügyi állapota a fer­tőzőbetegségek szempontjából jónak mondható, mivel azok nagyobb számban nem fordultak elő. A felolvasott jelentések után a többi je­lentések kerültek sorra, majd az albizott­ságok tárgyalták le a napirendre tűzött városi ügyeket. Kis befektetéssel komoly pénzt kereshet! Termesszen otthon gombát! Alábbi két szak könyv ezt tárgyalja: Seiler Ernő: A gombatenyésztés és gyűjtés gyakorlati módja. Ára 2.50 pengő. Peirinyi S.: A csiperkegomba te­nyésztése (Champignari). különbö­ző gyakorlati módszerek ismertetése. Ára 4.— pengő­Kaphatók az „Ellenzék“ könyvesboltban Kolozsvár, Mátyás király-tér 9. Vi­déki megrendeléseket utánvéttel is azonnal intézünk.. Az erdélyi „fcényszerayugcüjasok" küldöttsége a kultuszminiszter előtt KOLOZSVÁR, szeptember 14. Az Erdé­lyi Párt kolozsvári nagyválasztmányi gyűlésére a kormány képviseletében Ko­lozsvárra érkezett Szinyei-Merse Jenő vallás- és közoktatásügyi miniszter. A gyűlés után az Erdélyi Nyugdíjasok Egyesületének küldöttségét fogadta. Zsig­mondi Albert egyesületi elnököt Teleki Béla gróf, országos pártelnök mutatta be a miniszternek. Zsigmond Albert elnök az- erdélyi kényszernyugdijasok helyzetét tárta fel a kultuszminiszter előtt. Elő­adta, hogy azok, akiket az elnyomatás idején a román kormány magyarságuk miatt idő előtt kényszernyugdijba kül­dött, s akik hazatérésünk után hivatali elhelyezést nem kaptak, még most is csak arra a nyugdíjra vannak ráutalva, ame­lyet a hiányos szolgálati idő után a ré­szükre megállapítottak. Arra kérték a minisztert, mint a kormány képviselőjét, hogy ezek részére a kényszemyugdijazás miatt 1940 augusztus 30-ig a szolgálaton kívül eltöltött időt is számítsák be a nyugdíj alapjául. Ezek a nyugdíjasok ugyanis nyugdíjazásukat annakidején nem kérték, hanem kizárólag magyarsá­guk miatt mozdították el őket állásaik­ból. Nagy többségben népes családu volt magyar köztisztviselőkről van szó, aki­ket elsősorban gyermekük nevelése kény­szerűéit az eskü letételére és hivatali ál­lás vállalására, de ezenkívül fontos nem­zeti érdekek is parancsolták, hogy a volt magyar tisztviselők megszokott helyüket a hivatalokban ne hagyják el. mert ezzel a legnehezebb időkben Erdély összma- gyarságának tettek fel nem becsülhető szolgálatot. A miniszter a küldöttség szónokát meg­hallgatva megígérte, hogy a kormánynál hathatósan fogja képviselni, az erdélyi nyugdíjasok kérését. hölgyek tudják, hogy apróbb fá|da!mak is öregítenek. Ezért használják fá|dalmak rossz közérzet ellen a T A i L ÉT T k T Felhívás a kolozsvári Nemzeti Sziaház Szinészképző Iskolájába való ^beiratkozásra A Kolozsvári Nemzeti Színház Színészképp Iskolája, amely a« 1941 —1942. iskolai évben egy osztállyal indult meg, most már teljesen kiépült és a 3 éves tanfolyamra megszerve­zett intézet az 1943—1944. iskolai évet tel­jes 3 osztállyal kezdi meg, hogy az év vé­gén első ízben bocsássa szárnyukra a vég­zett növendékeket, A kétévi munkásság foly­tán káépü t iskola, mint önálló drámai tago­zat, a M. Kir. Kolozsvári Zenekonzervaíó- rium keretében annak helyiségeiben és a kö­vetelményeknek megfelelő színpadán talált végleges otthont. Az igazgatóság hivatalos közlése szerint a köte’ező felvét éli vizsgákat az ú jonnan be­iratkozok részére, szeptember hó 24—2%én tartják meg- A felvételi vizsgár jeientketzhe- tik minden keresztény, magyar,. jóerköicsú, legalább 4 középiskolai előképzettségnek megfelelő 15—23 éves nő és 17—25 éves férfi. Az előirt előképzettségtől, valamint a meg­határozott korhatáról az igazgaóság csak. kü­lönös rátermettség esetén tekinthet el A felvételi vizsga tárgya: szabadon válasz, tott 3—4 magyar,. klasszikus vers (Kisfalu v. Vörösmarty, Tompa, Petőfi, Arany, stb.) hi. bátla.n elmondása, továbbá prózai müvekbő. 1 oldal, esetleg egy mese pontos betanulása és hibátlan elmondása. Felvételre és beiratkozásra jelentkezni le­het. a M. Kir. Kolozsvári Zenekonzervató­rium tilkári hivatalában- (Musşol.ini-ut 5.) ,i. e. 10—12_ig és d. u, 5—7-ig. Jelentkezési ha­táridő: szeptember 23, ezen a napon minden­kinek személyesen jelentkeznie kell Szárma­zási bizonyítványait és iskolai bizonyitvá- nyát mindenki hozza magával a jelentkezés alkalmával Vidékiek kérvényeit ugyancsak fenti határidőig levélben is e'küldhetik. A felvételi vizsga dija 10 pengő, beiratási dij 10 pengő, tandíj havi 20 pengő. Tandij- mérséklésit csak kivételes méltánylást ér­demlő esetekben adhat az igazgatóság Az iskola 3 éves tanJo rámának elvégzése után, a végzett 'növendékek minden más vizsga, vagy formai képesítés nélkül, bár. mely magyar színházhoz elszerződhetnek. A tanítás kezdete mind a három tanfolya­mon: szeptember 27. Női szabók figyelmébe! Az 1943. ősz ruha- és kabát-kosztüm modell lapjai nagy, választékban Kaphatók az „Ellenzék“ könyvesboltba« Kolozsvár, Mátyás király-tér 9. Vi­dékre utánvéttel is azonna\ szállítunk. F. év szeptember hó 15-én gépkocsivezetői tanfolyam kezdődikkezdőkéshaladókrészére személy-, teher­gépkocsi és motorkerékpárról. Je­lentkezni le hét naponta Szász-sof- főriskola, Árpád-ul 26. Tel. 28-46 M

Next

/
Thumbnails
Contents