Ellenzék, 1943. szeptember (64. évfolyam, 197-221. szám)
1943-09-11 / 206. szám
Îl£3 sropfeíníer 13. CÜ1.EÍVZ«K 1 _ S3 M 3T U'i 3a ba oi bl 3l >d Ja « n >í ti 3 Î E> T * T t ) r » és a nyugalomnak. A jó tisztviselő mftnkája nem merülhet ki a jogszabáli/ok végrehajtásában, hanem a merev jq< ízabá- lyokat észszerűen alkalmazva, megértéssel és szeretettel kell, hogy az igazgatósára bízott tömeget vezesse. Ma annyira fontos ez és bizony olyan gyakran hagy kívánnivalót, hogy ezt nem elég elméletileg leszögezni, hanem a leghatározottabban követelnünk kell, hiszen ettől a társadalom elégedettsége és az államvezetés nánti bizalom függ. Természetes, hogy jo közigazgatás nehezen valósítható meg anyagi gondokkal küzdő tisztviselőtársadalommal. Középosztályunk igen ^nagy része, különösen a köztisztviselők alacsonyabb fizetésű kategóriái a legsúlyosabb anyagi helyzetben végzik feladatukat. Pártunk kötelességének tartja e helyről is felhívni a kormány figyelmét arra, hogy meg kell találni a módját megélhetésük azonnali megkönnyítésének. (Taps.) Egyenlő jogokat követel link a magyarságnak is — A magyar iparosok és kereskedők a J megszállás alatt a kisebbségi életben j megmutatták, hogy-a nemzet komoly értékei. Sajnos, ez a két foglalkozási ág ma is még számarányunk alatt van keresztény magyar kézben, pedig ennek fontosságát nem is szükséges külön hangsúlyozni. Amikor tehát arról van szó, hogy átállítsuk az ipart és kereskedelmet s a nemzeti életnek fontos őrhelyeire szakképzett magyarokat állítsunk, ezt örömmel üdvözöljük és szükségesnek tartjuk. És nem értünk egyet azokkal, akik a jog- egyenlőséget hangoztatva ezen aggódnak, vagy ellene^ pzólnak. Mi az egyenlő jog álláspontján vagyunk, de egyenlő jogokat követelünk a magyarságnak is. Vizsgáljuk csak meffj. vájjon számaránya szerint egyenlően részesedik-e a magyarság a kereskedelemben és iparban, különösen a nagyiparban és egyenlően részesedik-e Erdélyben a földbirtokban? A jogegyenlőség szólama nem lehet jogcím arra. hogy a liberális kor rossz gazdasági berendezése következtében háttérbe szorult magyarságot hátrányosabb helyzetében meg is tartsuk. Természetes, hogy még a legigazságosabban és legméltányosabban végrehajtott átállítás is bizonyos elégedetlen réteget fog szülni. De felteszem a kérdést, hogy mire van nekünk inkább szükségünk: elégedett beszivárgott zsidókra, vagy elégedett magyarokra? (Derültség és taps.) — A munkáskérdés ma mind a munkásság nagy számánál, öntudatánál és műveltségénél fogva, mind az ország egyik legtöbb figyelmet és gondoskodást igénylő kérdése. A munkásság legyen zásslóvivője a jövő társadalmi rendért folytatott harcnak — Ha a munkásság kérdését vizsgáljuk, megállapíthatjuk, hogy a XIX. század első felében történt rendszerváltozás következtében más országokban a munkásság lényegesen előbbre jutott boldogulása utján. Nálunk nagyobb számú ipari .munkásság akkor még nem volt és igy ez a lehetőség nem sokat jelentett nern- zeti szempontból. 1918-ban már jelentős számú munkásságunk volt, de a munkásság nagyobb részben idegen vezetés alatt állott s letért a nemzeti irányról. A munkásság ezzel semmit sem nyert, a nemzet pedig elbukott. Most olyan rendszerváltozásnak kell következnie, mellyel a munkásság szervesen illeszkedik be a nemzet testébe nemcsak jogi, hanem, szellemi és anyagi erő tekintetében is. ‘ Ez annál is fontosabb, mert a munkásság ma már igen nagy százalékát képezi a fajmagyarságnak és maga is túlnyomó többségben fajmagyar. A munkásság, amely naprólnapra képződik a legmagyarabb elemnek a magyar földművesnek a rétegéből, nem veszhet el a magyarság számára a nemzetköziség útvesztőjében. Meg kell hogy találja, ki kell hogy termelje magából a maga vezetőit, akiknek vezetésével saját jogi, anyagi, szociális stb. kérdéseit úgy tudja megoldani, hogy az úgy a mun- kásság, mint az egész nemzet javát szol- ' gálja. Az osztályharc a kapitalizmus ellen küzdött. Mi is a kizsákmányoló tőke ellen ^ küzdünk, egy olyan organikus társadalmi egységnek a megteremtéséért, melyben minden társadalmi réteg és foglalkozási ág szervesen illeszkedik be. Ebben az organikus társadalomban egyik réteg sem követelheti magának a vezetőszerepet és hatalmat azon a címen, hogy az ő munkája fontosabb. Mindegyik rétegnek a munkája egyaránt fontos és nélkülözhetetlen. Miként az emberi szervezetben sem lehet megállapítani, hogy a szív, tüdő, gyomor vagy az idegek munkája a fontosabb. Mindegyik egyaránt fontos, ha egyik kihagy, megszűnik az élet. — A munkásság ne egy elmúlt korszak osztályhdrcideológiáját élessze fel, amivel csak összerombolja a társadalmat, hanem legyen zászlóvivője a jövő társadalmi rendért folytatott harcnak, melyben magamellett tudhatja a nemzet legjobbjait. (Hosszantartó helyeslés.) A földmiivesréteg felemelése — Már említettem, hogy a magyar földműves réteget tartom a legmegbízhatóbb nemzetfenntartó rétegnek. Nemcsak nagy tömegénél, hagyományőrző mi voltán ál és friss életerejénél fogva, hanem azért is, mert munkásság, kereskedők, iparosság, értei miségi réteg innen újítható még újra és újra, innen pótolható valóban nemzeti gyökérből. Csaknem mindenki egyetért abban, hogy ezt a réteget természetes társadalmi, kulturális, gazdasági és nemzeti fel emelkedésében mindenkinek céltudatosan és a leghathatósabban támogatni kell De ez nem politikai jelszavakkal kell hogy megtörténjen, hanem gazdasági helyzetének, műveltségének és öntudatának emelésével. — Nem vitás az, hogy a nagyfokú iparosodás ellenére is még mindig agrárjellegű országunk közállapota csak abban az esetben juthat a megnyugtató kibontakozás útjára, hogy ha az agrárnépesség létalapját jelentő földtulajdon revízió utján nemcsak a létminimumot, hanem a biztos megélhetés lehetőségét nyújtja a magyar föld megmüv élőinek. És a magyar földműves réteg olyan műveltségi szintre emelkedik fel, mely képességét önön boldogulása és az ország gazdasági fellendülése érdekében az eszményi kivánalmaknak megfelelően fejtheti ki. A földműves réteg műveltségét nem elegendő gazdasági szakkérdésekben emelni, hanem általános tudását, kultúráját és ennek megfelelően életszínvonalát kell emelni. Ugyanekkor tudatosítani kell értékét, fontosságát, feladatát, hivatását. De itt is az elkövethető legnagyobb hibának tartanám osztályellentét kiélezését. Hiszen gazdaságilag is akkor vihető előre és emelhető valóban, ha közös gazdasági szervezetben egyesitik mindazokat, akiknek létalapját a föld jelenti. Országos programmá kell tenni azt, ami Erdélyben máris élő valóság, mert itt a gazdatársadalom a megszállás éveiben szerves egységbe tömörült és ez az egység változatlanul erőteljes szervezet, sőt bátran állíthatom, olyan magyar alapszervezet, mely példának számíthat az ország más részeiben is. (Lelkes taps.) Reális magyar politikát — A jövő útját, a kiépítendő magyar jövendő politikáját a józanság, a mérték- tartás és az adottságokkal való számolás, egyszóval a reálizmu^ kell hogy megszabja. A messzetekintő, de azért mindig földönjáró, a valóságos élet törvényeivel számoló szemlélet Erdélynek, az erdélyi léleknek ez mindig egyik legjellemzőbb sajátossága volt. Bocskai fejedelem egykor azt üzente a hozzá követet küldő osztrák főhercegnek: hiába küld ő hozzá bőbeszédű követet, mert amint mondja, „a dolgot ő magát nézzük, csak a mi nemzetünk javát és magunk megmaradását, azonkívül szók és rábeszélések minálunk semmit sem fognak“. (Taps.) — Ennek a józan magyar szemléletnek, mely egykor naggyá tette az Árpádok magyar birodalmát s később „két pogány közt“ megtartotta a kis erdélyi fejedelemséget, kell ma fokozottabb mértékben érvényesülnie az egész magyar politikában. Túlsókat jártunk már jelszavak után, túlsókat ringattuk magunkat illúziókban, mert nem akartuk a reális tényeket meglátni, mert kényelmetlen volt velük foglalkozni. ■— A tények azonban tények maradnak akkor is, ha azokról nem akar senki sem tudomást venni. A magyar föld, a magyar munka és a magvar tőke kérdései ma is megoldatlanok, a magyar szociális rend csak alakulóban van, a magyar műveltség■ még ma sem érvényesül a maga teljességeben, a magyar szellem még mindig csak vendég a magyar közéletben, a társadalmi kiválasztás természetes kibontakozását egy idejétmúlt életforma előítéletei gátolják. Mindennek következményeként a magyar élet mélyén kielégítetlen vágyak és törekvések feszülnek. (Úgy van!) A magyar reformot végre kell Hajtani — Ezeket a feszültségeket le kell vezetni, a nagy magyar kérdéseket meg kell oldani, a magyar reformot végre keli hajtani. Ebben minden gondolkodó magyar egyet is ért. Nincs, olyan józan magyar ember, aki ne volna tisztában azzal, hogy Magyarországon a háború után az állam és a társadalom életében mély változásoknak kell bekövetkezniök. A magyar reform gondolata ma már nem kisebb vagy nagyobb csoportok elgondolása, azt pártok nem sajátíthatják ki, az egész magyar társadalom kívánsága, óhaja, sőt követelése. A kérdés, ami felett vitatkozni lehet csak az, hogy milyen módon és milyen mértékben következnek be ezek a változások. Az. azonban nem vitás, hogy ezeknek a változásoknak magyar módra kell bekövetkezniök, a magyar helyzetre, a magyar adottságokra és a magyar szükségletekre kell ráépülniük. Úgy, ahogy ezt a magyar realizmus megkívánja 3 nemzetünk érdekei megkövetelik. UJ szociális és gazdasági rend felé — Itt most nem célom a magyar élet reformtervét részleteiben érinteni, de szükségesnek látom, hogy a főbb irányeszmékre rámutassak s némely tévedésekre is, amelyek e reformokkal kapcsolatban fenn állanak. — Mindenekelőtt állapítsuk meg, hogy a szociális intézmények sokasága vagy szaporítása nem jelent egyet a szociális kérdés megoldásával. A szociális kérdés megoldását csak egy olyan uj szociális és gazdasági rend biztosíthatja, amely a mai szociális feszültségek okainak eltüntetésére és a társadalmi igazságosság, jólét és egyensúly megvalósítására törekszik. Ebből az következik, hogy a szociális és gazdasági reform egymástól el nem választható. A szociális és gazdasági reform a legszorosabban összefügg, az uj magyar szociális rend csak egv ui magyar gazdasági rendre épülhet rá. (Úgy van!) — Magyarországon egy olyan uj gazdasági rendnek kell elkövetkeznie, amely szakit a liberális korlátlan sz ab adóverseny elveivel, améty másutt is, de nálunk különösképpen széles munkástömegek proletarizálúdásához és a töke egyoldalú diktatúrájához vezetett. Olyan gazdasági rendnek kell kialakulnia, amely egyfelől korlátok közé szorítja a tőkét, méltó keretek közé helyezi a munkát, s igy biztosítja a magyar tömegek egzisztenciáját, másfelől megszabja a termelés és munka rendjét, s szabályozza a jövedelem elosztását, megszervezi a munkapiacot, gondoskodik az árak és a bérek egyensúlyáról, vagyis a nemzeti és szociális szempontok minél hathatósabb érvényesülése érdekében fenntartja az állami irányítást és beavatkozást, anélkül azonban, hogy ez a gazdasági élet gúzsbakötését s még kevésbé az egyéni kezdeményezés megfojtását jelentené. (Nagy taps.) — Bármiféle gazdasági rendszernek azonban elsőrendű célkitűzése kell v hogy legyen az ország gazdasági prosperitásának biztosítása, termelőképességének növelése, hogy a háború után kétségtelenül meginduló nemzetközi gazdasági versenyben helytállhasson. Éneikül a szociális jólét uj korszaka sem kö- vetkezhetik el. Szociális közszellemet — Távol áll tőlem a szociális kérdésnek egyoldalú, csak gazdasági szempontból való megítélése. A gazdasági reform csak előfeltétel. Szociális közszellem cs szociálisan gondolkodó emberek nélkül nem lehet megoldani a szociális kérdést. Szakítani keli azzal a formalizmussal, mely szociális törvényektől, papírra vetett szociális jogszabályoktól reméli a szociális kibontakozást, amikor az — a már említett gazdasági feltételek teljesülése mellett elsősorban a nemzetközösség és az egyes nemzettagok szociális magatartásától függ, végső fokon pedig a neveléstől, mely gyökerében átalakítani képes egy közösség szellemét és a közösség tagjainak felfogását. Minőséget a kultúrában — A nevelés kell, hogy a magyar művelődéspolitika középpom/tjában álljon. Még mindig hajlamosak vagyunk arra, hogy az analfabéták számának csökkenésével az iskolai bizonyítványok és diplomák számának szaporodásával, nyomdai kiadványok számának Növekedésével, kulturális egyesületek alapításával mérjük művelődésünk fejlődését. Fontos ez is. De ha ezen a nyomon indulunk, téves következtetésekre jutunk. A mennyiségi elvet veszedelmes alkalmazni a művelődés területén. A minőségi elv alkalmazása egyedül a helyes, kiművelt emberíő, eredeti alkotásokban gazdag tudományos élet, az örök emberit a magyarság formanyelvén megszólaltató művészet s mindez a közösség szolgálatába állítva: ez az, amire törekednünk kell. De mindezeken felül a művelődéspolitikai reform végső célja az keli hogy legyen, hogy visszahódítsa a kultúra számára azokat a területeket, ahonnan az egyoldalú technikai fejlődés és a nyomában járó elanyagiasodás kiszorította. Vissza kell helyezni a kultúrát az őt megillető helyére, vissza kell adni ősi — miniden emberi tevékenységet irányitó — értelmét. (Úgy van! Úgy van!) — Tisztában vagyunk azzal, hogy a reformok nagyrésze csak a háború után valósítható meg. Nemkülönben tisztában vagyunk azzal is, hogy azok az irányvonalak, amelyeket a magyar reform számára lefektettünk, nem máról-holnapra valók. Az emberi és magyar fejlődés azonban ebben az irányban halad s ha a reformok alapját az önmagukhoz Való hűségben, a reformok célját pedig a magyarság kiteljesedésében látjuk, úgy nem szabad megijednünk a nagyobb távlatoktól sem. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a mának a reformjaival ne most kellene foglalkozzunk s a holnap reformjait ne most kellene előkészíteni s főleg hogy ne kellene már most azt a részt megvalósítani, ami a termelési érdek és a háborús erőfeszítés sérelme nélkül már most megvalósítható. — A magyar reform célja az kell legyen, hogy a magyar nép ebben az országban foglalja el végre méltó helyét, találja meg gazdasági és művelődési jelemelkedésének lehetőségeit. (Nagy taps.) Kormányzó urunk; az áldozatta ozatalba ti is előljárt — Mélyen tisztelt Választmány, kedves magyar testvéreim! — Most van három éve kisebbségi sorsunkból való felszabadulásunknak. Most három éve üdvözölte Teleki Pál miniszterelnök a felszabadulás ünnepén, Kolozsvár főterén vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzó urunkat. A beszéd egyik alapgondolata a kormányzó ur iránti hála és a hozzá való töretlen hűség volt. Erdély egész magyarságáA magyar honvédség döntés nélkül is eldöntötte volna az erdélyi kérdést r.ak szivéből beszélt Teleki Pál és ez a hála és ez a hűség azóta is csak fokozódott — ha az egyáltalán fokozható volt Az elmúlt három esztendőben minden magyarnak áldozatokat kellett hozni a hazáért Kormányzó Urunk az áldozathozatalban is előljárt. Példamutatása és áldozatot hozott hős fiának emléke ott él minden magyar szivében. (A közönség felállva éljenzi a kormányzót.) — A felszabadult erdélyi részt, akkor a bécsi döntés kapcsolta ismét vissza a magyar állam testébe. Most, hogy a tengely egyik állama letette a fegyvert, vannak, akik vitássá kívánnák tenni ezt a döntést. Nézzünk szembe bátran az eseményekkel ug>, amint érzünk. Való igaz az, hogy a tengelyhatalmak külügyminiszter|r(é Pécsben Magyarom tágnak itólíók Északerdélyt, de a döntőbíróság Románia kérésére ült össze cs Magyarország a béke érdekében hozott áldozatosat, amikor a döntőbíráskodást elfogadta. Mer' a magyar hadsereg már felvonult a trianoni határon és ha nincs döntés, akkor is eldöntötte volna, számunkra bizonyára még kedvezőbben, a vitás erdélyi kérdést. Erdély birtoklása nem paktumokon, hanem történelmi jogainkon alapszik. (Viharos taps és helyeslés.' A huszas évektől kezdve a revízió gondolatának mindenütt, Németországban) úgy, mint Angliában, Olaszországban úgy, mint Amerikában és a semleges és kisállamok sorában egyre nagyobb számban voltak hi vei. A Trianont követő két évtized beigazolta, hogy a Duna- meáence gazdasági egységének szétdarabolá- sa hova vezet s mi bátran állunk az uj Europa elé, mert nincs béke Európában a magyar igazság kielégítése nélkül. (Úgy van! Ugv van! Szűnni nem akaró taps.) Parhettexési munkálatokat ju tányosan vállal: M.LŐRINCZY JÓZSEF, lakás: Zánolyamtea !4. szám., vagy t SEBŐK-cukrászda, b Mátyás király-tér 23. Te!.: 19—59.
