Ellenzék, 1943. szeptember (64. évfolyam, 197-221. szám)

1943-09-04 / 200. szám

II

■1

ELLENZÉK

I

tói, hogy a ritkán látott városi ur vissza- kö-zönt neki, nagy buzgósággul faragni kezd egy hatalmas emberrnagasságu botot és' miután készen van veU\ a kiránduló kezébe kényszeríti, aki eleinte nem tud mit kezdeni vele. A pásztói-gyermek azonban ezen is segít. Kézzel-lábbal magyarán, majd amikor latja, hogy semmikép- peh sem értik meg, lába közé kapja a botot és olyan biztosan kezd iszánkázni vele lelkié a meredek hegyoldalon mintha lennt a faluban sétálna.

A kiránduló, megköszöni az ajándékot és nagy hasznát is veszi. Az ut a bot segítségével már sokkal könnyebb és egy jó félóra alatt már a kis patak mentén igyekszik falubeli lakása felé.

*

A napok gyorsan repülnek. Minden nap van mit megnézni és minden nap kimarad valami az előirt tervből, mert egy- egy szép vidéket nem képes az ember percek alatt elhagyni, hogy esetleg fáradtságos gyaloglással egy szebbet keressen magának.

Közvetlenül a falu határában, egy régi beomlott bánya hatalmas tárnájában gyönyörű kékvizü tó van. Eleinte merészségnek tetszik, hogy az ember belebujjon az égszínkék, magasan nyúló, sziklákkal körülvett tóba, de mikor megmondják, hogy vize sokszor még a 27—30 fokot is eléri, akkor már mindennapos programmá válik a fürdés.

A patak mentén, az utkanyarulatban, falusiak dolgoznak, ingujjra vetkőzve. Nacry gerendákat cinéinek és szorgos kézzel tömik a nyulpátat a patak két oldalán. mig asszonyaik gyapjút fonva nézik mozdulataikat.

A hélkönapok szorgos munkával telnek. A bányák magyar munkásai és a község magyar lakossága néha-néha ösz- szegyül az ú jonnan tatarozott kuliurházba. A vasárnap azonban teljesen megbolygatja a falu csendjét.

A magurai ünnepgap jóformán mindenben különbözik u mi lalvaink vasárnapjától. A férfiak már kora reggel kimennek az utcára beszélgetni, mig a.sz- szonyaik, miután hajnalban már előre elkészítették az ebédet, beülnek a falu korcsmájába. Kettős-hármas csoportokba mennek be a vendéglőbe.

Az erős, még szesszel is felerősített ga- bonapálinkát nem poharankint, hanem félliterrel rendelik. A korcsmáros asztalukra állítja a rendelt italt egy pohárral. A poharat azután adják kézről-kézre az asszonyok.

Ez a szokás a korcsmárosnak tulajdonítható, ugyanis az asszonyok, amikor távinak, az üveggel együtt a poharat is magukkal viszik. Este már a falunak majdnem minden a-szonya be van rúgva és a korcsma ajtajában várakozó férjeik csak napv nehezen tudják hazatámogatni dtilöneéző nejeiket.

Hétfőn azonban mintha semmi sem történt volna. A falu lakosai elkerülik még a korcsma környékét is és a korcsmáros csupán csak azért tartja nyitva üzeltét, mert van a faluban vagy négy-öt jobbmódu iszákos öregasszony, akik jóformán minden idejüket a oálinkásüveg mellett töltik.

$

Olv gyorsan telnek a napok, hopy az ember észre sem veszi, hogy már indulnia kell. Hazafelé menet, az utas már Ismerőnként üdvözli a hatalmas fenyveseket. az épbenvuló sziklákat és amikor az utolsó banvarhqn elbúcsúzik a kis begv’- pataktól is, elhatározza, hogy az adandó legelső alkalommal visszatér.

IFJ. MOLITÓRISZ PÁL.

Lemez nélkül fényképez valahol Oroszországban Farkas József örvezeiö

Egy elmaradt próbáémk lés és cmi mögötte van ...

Festőién szép völgyben vezet a feltűnően jókarban levő megyei ut Magúra felé. A hatalmas sziklatömüök, a nagy kiterjedésű fenyő-erdők, az ut mellett csobogó aranypisztránggal teli hegyipatak és a hosszú, meredek vízmosások szépségükkel elvonják figyelmét és könnyelművé teszik még a tapasztalt autóvezetőt is.

Már közel járunk a faluhoz, amikor tompa dörrenések bontják meg az. erdők csendjét. Robbantások hangját veri visz- sza ezerszeresen a környező hegyek sziklafala és az az érzése az utasnak, hogy az utolsó visszhangok egyenesen a távolban kéklő Horthy-csucsról érkeznek.

Egy hosszú vonat fut versenyt az autóval, hol előbukkan egy kanyarban, hol pedig eltűnik, hogy újból elénk kerülve, veszteglésre kényszeritsen a leeresztett sorompók előtt. Még két érdekes fedett hidon robogott keresztül a porral belepett autó és az ezeket követő kanyarban máris feltűnik az állomás épülete. A szürke. a környezethez teljesen hasonló és a közvetlen szomszédságban fejtett terméskőből épült állomás egy miniatűr várkastély benyomását kelti.

De már az állomás is jóval mögöttünk van, amikor feltűnnek a falu első házai. A jellegzetes, kékre festett kis kunyhók valahogyan nem találnak a környezetbe. A csodás, ezerféle zöldben és barnában tündöklő keret sokkal pompásabb képet kívánna.

Az ut porából ijedt csirkék menekülnek be a terméskő kerítések apró résein keresztül az énekszótól hangos udvarokra. A tiloló asszonyok egy percre sem pihenő keze a szokatlanig ijedtségével szorítja le a kopott falécet a vájuba, hogv aztán a megszokottnál sokkal gyorsabb ütemben folytassák a baljukban tartott kenderkköteg ütögetését.

Kissé túlságosan is korán érjük el utunk célját. Az autó megáll egv hatalmas akác árnyékában és a kocsiból kikerülő bőröndök tudtára ad iák a percek alatt összeszaladt báméczkodókri'ik, hogy a most érkezett vendég hosszabb ideig marad falujukban.

A Beszterce—Magúra közötti alig kétórás ut kissé elfárasztja az embert. A magaslati levegő több órával megtoldja az első naD a rendes alvás idejét, de az ébredés mindenért kárpótol.

Közvetlenül a falu utolsó házainál emelkedik a Magúra. Lábánál csupasz, de fennebb a fenyvesekkel boritok* szikla oldal megmászása eleinte nevetségesen könnyű feladatnak tűnik.

A kiránduló maga előtt lát egy nem is olyan magas hegyet, (a falu szintjétől számítva, alig 400 méter magas), és marokra szorítva szegesbotját, nekiindul a hppv aliának. Megy, kapaszkodik egyre feljebb és lassan azon veszi észre magát, hogv nem felfelé, hanem oldalt halad. Minden igyekező, hogv egyenesen menjen fel a gerincére, hiábavaló. Botját leszúrja maga mellé a földbe, pihen egy keveset, majd megadván magát sorsának, nekiindul, hogy megkerülje a hegyet.

Hosszas és körülményes mászás után a radnál oldalon érkezik fel a kiránduló a gerincre. Fogyó ereje és a hegymászáshoz nem szokott lába szinte huzza lefelé.

De az a látvány, ami a kiránduló elé tárul a gerincről, minden fáradtságért kárpótol. Messze, távolról a Horthy-csues kéklő szirtje, lennt a völgyön Óradna és a völgyekben elszórt kih falvak oly gyönyörűek a napsütésben, hogv egy darabig csak ügyes beállítású, összemásolt fényképeknek hiszi az ember az egész látóhatárt. Még meseszerübbé teszi a képet a Radnai havasok felhőfoszlányoktól tarkított gerince.

Amerre a szem ellát, mindenütt fenyőerdők sorakoznak egymás mellé a hirtelen égbeszökkelő havasokon. Az ember órákon keresztül elnézné a szebbnél-szebb képeket, ha nem hallaná a völgyből felcsendülni a delet jelző harangszót.

Az ut lefelé most már egyenesen vezet, de a lejutás sokkal nehezebb és körülményesebb. mint a felfelé vezető ut volt. Vízmosásokban csúszik a kiránduló lefelé és nem egyszer métereken keresztül akaratán kivül vízszintes helyzetben foly- tatia úti át.

A feleuton egv kis tisztáson legelésző inhnvái bukkan ki a fenyők közül. A kis 10—12 éves pásztorgvermek öreges arca minden érdeklődés nélkül tekint a lefelé igyekvő kirándulóra. Az ember azt hinné. hogv talán beszélni sem tud ez a kis erdei remete, de alig. hogy mellé ér a fáradt hegymászó, öntelt hangon odaköszön idegenes kiejtéssel:

— Szebb jövőt!

Az „Adjon Isten“ válasz bátorságot önt a gyerekbe és talán annak a boldogságáKOI.OZSVÁR, szeptember 4. Az Ellenzék munkatárs útöl. Meghatóan kedves tartalmú levelet hozott a posta a napokban a kolozsvári Nemzeti Színházhoz. Vaszy Viktor zene- igazgató címére. A levél valahonnan Oroszországból érkezett Z. 720. tábori számról, s a feladja Farkas József őrvezető. Magyar fiú irta a frontról, kolozsvári magyar fiú Farkas Jóska őrvezető, aki a Méhes-utca 146-os számú házból ment ki a keleti harctérre s ott a háborús vihar, az égzengés közepette is eszébe jutott valami, s az egyik csendesebb nyári napnak nyugalmas alkonvi óráján leült és megírta levelét. A cimzett elolvasta, s meg- hatottan, ezekkel a szavakkal nyújtotta át;

— Érdekes levél . . . tessék csak elolvasni.

Elolvastuk. Valóban érdekes. Sőt több annál. Olyasvalami, amely megérdemli, hogy kis riportban számoljunk be róla. Az történt ugyanis, hogy Farkas József, Méhes-utcai kolozsvári lakos, mielőtt bevonult katonának, kérvényt adott be a kolozsvári Nemzeti Színház igazgatóságához, amelyben megírta, hegy szeretné, ha bejuthatna az énekkarba, s megkérdezte, hogy mi volna annak a feltétele. Azt is megemlítette, hogy basszus-hangjáról néhány zenei szakértő szépen nyilatkozott, s minden vágya volna, hogy bekerüljön a színház énekkarába. Éppen ezért kérte, hogy hallgassák őt meg. Levelére választ is kapott, s junius 12-ére meghívták próbaéneklésre. A jelzett napon azonban Farkas József már messze járt. Megkapta behívóját, s a próbaéneklésre megjelölt napon már a harctéren volt.

A frontéletről számos szines tudósításokban beszámoltak már haditudósítóink, a harctéri híreket nap-nap után közük a hivatalos távirati jelentések, úgyhogy azoknak nyomán idehaza is fogalmat alkothatunk magunknak arról, hogy miként harcolnak, hogyan is élnek messze idegenben az otthonuktól elszakadt magyar fiuk. S az éjjel-nappal tartó szakadatlan harcok, csaták közepette, amikor itt-ott mégis akad talán egy-egy nyugalmasabb óra, Farkas Jóska őrvezető, a jóhangu kolozsvári fiú szivében megdobbant valami. Olyasféle tz, mint amikor eszünkbe jut, hogy megfeledkeztünk, valamiről. Lett volna valami kötelességünk, amit egy másik fontosabb kötelesség miatt kénytelenek voltunk elmulasztani. Ez juthatott eszébe Farkas Jóskának odakinnt a keleti fronton. S nyomban leült és megírta levelét Vaszy Viktor zeneigazgatónak Kolozsvárra.

Azzal kezdi, hogy írása a távoli orosz síkságról veszi az útirányt hazafelé. Azután röviden beszámol a közben eltelt időről és bocsánatot kép hogy a megjelölt időpontban, július 12-én nem jelenhetett meg a próbaéneklésen. De nem veszítette el reményét, s kedves szavakkal kérdezi az igazgatótól, bogy ha az Isten hazavezéreli majd a harctérről, nem lesz-e késő akko^ sem, ugy-e .. ,?.

Mindezt persze meginditóan egyszerű, közvetlen hangon tudakolja cs megnyugtató választ kér. A továbbiakból azt is közli, hogy odakinnt a harctéren sokszor megtelik a lelke szépséggel, költészettel, s ilyen hangulatos óráiban néhány gondolatát versbe, rímbe szedte. Egyiket közülük, mintegy mutatványképpen azonnal le is irta és elküldte Vaszy Viktor igazgatónak. A cime ez: „Lemez nélkül fényképezek“. A vers így kezdődik:

„Lemez nélkül fényképezek,

Gyorsan készül a kép,

Egyik-másik 6 de csúnya,

De van köztük csodaszép.“

Persze lelki szemeivel fényképez odakinnt a fronton Farkas Jóska, s ezért nincs szüksége se lemezre, se fotografálo masinára. Az ő fényképezőgépe a szív és a lélek. Hazájáért és szeretteiért forrón dobogó szive és a szépért hevülő lelke. így fényképez, fényképez ott a harctéren, a halál közelében. Meglátja a borzalmakat is, de csúnyának találja és elhessegeti magától. Elvégre ott a borzalmak között is készülhet szép kép. Derűs, finom, szi- vetisimogató és megnyugtató. Ezeket keresi Farkas Jóiska és meg is találta, mert igy írja tovább a versében:

„Készül még kép lemez nélkül, de ez már szép nagyon, többet ér mint itt a föld Örs bármilyen sok vagyon.

Az egyik kép, amely legszebb mindenkinek tudom: elhagyott kis drága fészkem féltett kis otthonom.

Benne mint bus gerle madárt ' látom feleségem, két gyerekkel leborulva, imádkozik értemé'

Így fényképez lemez nélkül valahol Oroszországban a poétaleikü kolozsvári magyar fiú, Farkas Jóska őrvezető, a harctér néha csöndesebb alkonvóráin. A lélek kristálytiszta fotografálo lemezével készült felvételek eljutottak Kolozsvárra. Mindegyik kép ragyogóan tiszta. A Méhes-utcai kis házban bizonyára könnyesen mosolygó szemekkel nézi ezeket a képeket két kis gyermek és feleség. S a féltett kis otthon lakóinak szive ebben az óhajban dobban össze; Bárcsak hazajönne már . . J

Igen, bárcsak hazajönne mihamarabb és próbaéneklésre jelentkezne a Nemzeti Színháznál.

(g. a.)

PKIJVZ GYULA :

Hat világrész Jöldrajza

Prinz Gyula professzort, mint földrajzi ír'<t elsősorban tömör, kilejez.ő ábrázolásmód, > és a genetikus szemű let jel'emzi- Föllede/ó utazásain, laboratóriumi munkáján és nun. dent állóJio tájékozottságán átszűrt fejlődéstörténeti h-itogusd nemcsak alig értékelhető és „méltató sorokban' ki sent fejezhető tudományos munk ie ágában, hanem most — alkotóerejének teljében — a közönség számára irt munkáiban 1« érvényesül.

Nem reklámot kefeeő vagy hairneresztésro alapított, minden áron „szórakoztatva-oktatni,, akaró „népszerű” könyvek ezek, hanem ko_ mo'y tudomanyíizernlé'et és távlatot adó Írások, melyeket a szakavatott is szívesen és haszonnal forgat.

Jelen könyve, a ,,Hot világrész földrajza" méltó folytatás). a multévi, ugyancsak könyv- napi terméknek: a pompában. megírt „Magyarország földrajzénak".

Ebben megint égés« sor újszerű szemléletet ad Prin« Gyulai Ugyanis a lelfedezécek korában, az újkor hajósnépei által a közfelfogásban meghonosított ts azóta is gyökeret vert egyoldalú, szárazulatok szerinti világ, szemlélet sürgős felülvizsgálatra szorul már. Az amerikai-eurázsiai hegylánc abroncsai pontosan hat szárazulat közzé vonnak sziklafalat. Ezeket a Föld sűrűbb gömbhéján mozgó, könnyebb kéregdarabok torlasztották fel ma_/ ges, elválasztó faiakká s igy a hatalmas, nagyjában összefügg-) redőkeret valóban nem tekinthető többéin kontinensek szivének, hanem el'enkezőleg, azok elválasztó ivének így Arábiát és Indiát eddig is csak Ázsia hozzátapadt, idegen darabjainak tekintettük:, az Ural pedig a köztudatban is csak igen gyenge válaszfala volt az európai és ázsiai ős_ tömböknek.

Az eurá'Biai redőzet keleti szétágazásal és a pacifikus szigetsorok és hegyivek kő. zöttj óriásháromszögnek uj neve: Kino-Auez- trália. Prinz Gyula szerint tehát a világ nagy tájrajzi egységei az Elet szféráinak Is megfeleleőn ai következőképpen alakulnak- 1. Eurázsia. 2. Indo_Afrika- 3. Kino.Ausztrá. Ha. 4, Észak-Amerika, 5, Dél-Amerika, ÍA kettő között a határ a tehuantepeki földszo- rcs), 6. Antarktis.

Ideje vo.na már., hogy az alaktani tájrendszertani fölosztáö és vele a tudomány m i álláspontjának megfelelő, modern felfogás érvényesülhessen az iskolákban és közfelfogásban, mert hiszen e fölosztás nem laboratóriumi termék, hanem az Élet nagy osztályozása s;ü!te őket.

A szerző a továbbiakban pompásan festi meg a világ államföidrajzi képét, a világgazdaság, az emberiség elhe’yezkedéseinek, stb. arcuia'át, majd az egyes világrészek szintézisét adja szinte meglepő erível és hatalmas ecsetvonásokka’- Lehet-e találóbban és tömörebben jellemezni Magyarország, e ..kétkapus medence" világhelyzetét, az anatáliai tömböt elfoglaló Törökországot; az Appeninek gerincéhez tapadt parti szegélyfö’dek Olaszországét — mely olyan mint ,,egy nagy hal, melynek kevés húst tart vastag gerince :-s tömérdek a szálkája" —; az ötszögii, 6zéle3_ testü, tömör ibériai félszigetet; mint ahogy a szerző teszi el^en a szerény külsejű. de gazdag tarta’mu kötetben? Lengyelország „kép ráma nélkül" s ebben ál’ tragikuma. \ ténmennyiségi elvnek megfele'ően osztja fel a szerző Németországot — csakúgy mint a német földrajztudós Krebs — négy részre, azaz négy „országnyi terjedelmű terü.etda.. rabra, melyek mindegyike önálló tájegység: ezek Rajnaország s a belőle minden földrajzi alap nélkül leváló Belgium és Hol'andra; a második: Svábország, a harmadik Porosz- ország s végül a negyedik, az őshaza: Ős- németország. Ugyanezen elv értelmében az oroßz óriásbirodalom területén tulajdonképpen három ország vanS milyen nagyszerű megfigyelőm' tanúskodik az a néhány vázo’t sor, amit Rajnaország településföld'rajzláróL ir: ,,A középkor nagy városalapitási lázában, különösen a. Rajna, Majna, Mosel, Neckar és a thüringenL folyók mentén tu’ sok várost alapítottak s ezek egymással versengve akadályozták a továbbfejlődést. Nagy részük sohasem tudott túlnőni az első bástyafalakon s ma ezek valóságos történelmi kincses emlékek, a középkori városi életalak szemléltétől. Még abban is, hogy a középkori társadalmi és gazdasági éíelberendezést, a vegvesíogla’kozásu, az ipa- ros-keresfcedő-földmüves po’gárok családban való keveredését, sőt sok esetben a földművessé való visszafejlődést is megőrizték. Itt szénás e6 trágyás szekerek. városképü utcákon zörögnek, bo’fives városkapukon át járnak legelőre a tehenek. Mig nálunk óriást terjedelmű mezővárosokban terül szét sok városi polgárság tágas udvaru parasztházak, ban, itt parasztok várfalaik! között -kőhazakban zsúfolódnak össze".

Másutt kitűnő geopolitikai érzékkel világít

rá államföidrajzi kontroverziákra: „A francia* államhatár csaknem zártan öleli körül a francia nyelvű Genf városterületét s ebből a helyzetből még komoly politiaki vita sem keletkezett, ellenben a francia területéhség a német oldalon lobogó lánggal ég évszázadok óta, te’jesen német nyelvterületen“Nálunk egy idő óta sajnálatosan visszaesett a földrajizoktatá6, helytelen tanrendszerünk valami bárdolatlam „helyrajzi érte- sültségen" kivüli a ig nyújt egyebet középiskolánkból kikerülő értelmiségünknek, nem csoda, hogy társadalmunk 6zéles rétegei hij_ javai vannak a földrajzi látókörnek és helyes magyarságismeretnek. Prin« Gyula komoly kézikönyvei azok közé tartoznak, melyek fontos kiegészítői lehetnek nemzetnevelésünk hiányosságainak és hivatva vannak azokat széles körben pótolni középfokú oktatásunk elkerülhetetlen reformjáig.

Dr. INCZE ANDOB-