Ellenzék, 1943. szeptember (64. évfolyam, 197-221. szám)
1943-09-04 / 200. szám
1943 szeptember L rn « ELLENZÉS 7 _ // S&Uascfn tudjuk elfetzfani, k&fy'j- is- qo-ndoítaU Pezsdül az élet Csikmenaságon nosa gyakorlati után bizonyiţja: itt, a kavicsos' talajon is lehet, sőt kell eredményeket elérni. Itt kell megmutatni, mit tanult és tud a gazda. A házba indulunk. Már az előszobában meglepetés ér. A gyalupadon faragószerszámok sorakoznak. A plébános minden szabadidejét faragással tölti. Rövid szemle után meggyőződünk: a szebbnél-szebb bútorokat, Vagy négy szobaberendezés- nyit, mind ő faragta. A falon függő hatalmas szentképeket is ő festette és keretezte. Itt a szó igazi értelmében jutott gyakorlatilag kifejezésre az „imádkozzál és dolgozzál“ hatalmas elve . . . Az ősi templomhoz igyekszünk. Ki tudja mekkora küzdelemnek, szenvedésnek és veszedelemnek voltak tanúi évszázadokon kei’esztül ezek a falak? Kétségtelenül megállapítható, hogy a jelenlegi templom három építkezési csoportból kerekedett egységgé. Legrégibb a toronnyal összekapcsoló rész. Eredetét még mindék nem sikerült tisztázni. Kétségtelen: árpádházi királyaink korából való ez a rész. Az egyházközség Írott történelmében igen sok pap bizonygatja évszázadokon keresztül, hogy a templomnak ez a része a székely kereszténység legősibb maradványa. Ezt bizonyítják az építkezési formák, a templom kórusának kétoldalán még ma is szépen kivehető tetőszerkezetnek a nyomai és az épségben levő oszlopok. Félezeréves harang Az egyik harang 1500-ból való. Közel félezer év óta hivja Isten házába Csikrne- naság népét. Annakidején, az első világháborúban mentesítették a beszolgáltatás alól. Ez is bizonyiték amellett, hogy a magyar kereszténység egyik legősibb helyén járunk, hisz ahová 1500-ban ilyen nagy és szép harangot húztak toronyba — ott évszázadokkal azelőtt templom állott Isten dicsőségére és népünk üdvösségére. A templom hajójának mennyezete a mult század közepéig „kazettás“ volt. Az idők azonban túlságosan megviselték a festett fát s lebontották. Már a nyomát se lehet látni. Annál épebb és szebb a csúcsíves szentély mennyezete, mely három körre oszlik. Az első körben a női szentek, a másodikban a férfi szentek és apostolok, a harmadikban pedig a Szent Háromság mellett a székely nap és félhold, a székely nemzetnek ez az ősi jelvénye ragyog. A szentélyt a hajóval összekötő boltív belső oldalán az evangélistákat örökítette meg a hajdani festő A képeket elválasztó, illetőleg összekötő domború határvonalak találkozóinál fára festett kis címereket helveztek el annakidején. Ezekből , a szakértők megállapították, hogy az Anzsuk idejéből valók. Viseltes, régi miseruhát helyez elénk a plébános: — A nagy francia háborúból hozta annakidején az egyházközség egyik hive, egy ujfalvi huszárkapitány, ezt az aranyfonállal szőtt kelmét. Szerencsés hadakozása és hazatérése emlékéül miseruhát csináltatott belőle és felajánlotta az akkori elődömnek — mondja a plébános s szeretettel végigsimitja a ruhát. Nyári napsütésben a templom kerítésében állunk. Régi sírkövek tanulságos felírásait böngésszük. Az egyiken sző- szerinf" ez áll: ,,Parajáról a vigaszói gyógyfürdőre jött (még az 1890-es években hires és igen látogatott volt a vigaszói gyógyfürdő, melynek nyomait ma csak a forrás őrzi) csihszentimrei Kénesé Ignác, életének 64., boldog házasságának pedig 37. évében itt találta meg örök nyugalmát". — Menaságujfalu kápolnájának a kerítésében olvashatunk igen eredeti sírfeliratot — mondja Bakó plébános. — Szó- szerint ez áll a kei'eszten: „Uj példáját adom a halandóságnak, amikor én, Kovács Ignác, 66 éves, 42 házas, Feleségemtől, Rózától — halál által rendesen megváltam". Az életben már akkor is voltak rendetlen válások. Búcsúzik a nap. Aranypirral vonja be a tájat. Silány, kavicsos, kemény ez a föld. Sokat kell küzdeni, dolgozni, verejtékezni. Immár második ezredéve, hogy itt él és helytáll sovány földjén a székely s vállalja a kötelességét, teljesiti hivatását, megoldja feladatát, mert ezt követeli az általános, nagy és oszthatatlan magyar élet és jövendő . . . Itt, ezen a hagyományokban gazdag helyen sokszorosan kiterebélyesednek, megvilágosodnak a feladatok. FERENCZ GYÁRFÁS. A JEGENYE A jegenye az országút kilátója. Alatta kopott szekerek zörögnek és katonák menetelnek. Vén parasztok és asszonyok haladnak, barmok bőgnek. Por szállong, zúgó gépkocsik és a keserű hétköznapok füstje. De ő magasba nyúlik a szenny fölé és zaj fölé. Mint egy torony emeli fejét az égbe. Fölfelé rohan, száll a földről. Felejteni akar: a kövek és a por, a szegénység és a szitok emlékét, mely minden ajakról előbb-utóbb feltör. Felejteni a hétfőt, a keddet, a rohanó napokat és felejteni az elégedetlenséget, mely ott csikorog durván az élet talpai alatt. Isten felé mutatni, mint óriás felkiáltójel. Kardként az ég szivébe döfni. Figyelmeztetni, de nem menekülni sohasem, mert erős gyökérszálakkal kötözi a sors. Szenvedni és élni e kétféle életet: lent a szenny és a sár, örvénylő és derékig fölcsapó iszaptenger, a rothadás gőze fojtogatja; fent lágy selymébe göngyöli az ég, ringatja és félti arcát illatás kenettel illeti, vidám felhő- rajzokat, angyalokat mutat neki és életet, boldog éveket, madarakat és hegyeket, a meszeséget s mikor csüggedten lehatjani szeretné fejét, kigyujtja fölötte a Napét. A szegénység oszlopa ő, örök kiáltás és figyelmeztetés, messzire mutató jel, lármafa, melyhez ösz- szefutnak. És a próféta ujja ő, mely egyre int, könyörög s jövendölve biztat. Ezért kell neki élni s égni fáklyaként, kiolthatatlanul. FLÓRIÁN TIBOR. A CSONTVÁZ ÉS A TANÁR Irta í MÉREYNÉ JUHÁSZ MARGIT Csikmenaság, augusztus hó. Alcsik közepén, az „Akókapu"-i kőkereszteknél fordul az ut a havasalji községek: Csikbánfalva, Csikszentgyörgy és Csikmenaság felé. Tteljesen összeépültek ezek a falvak. Egyfolytában közel 10 kilométer hosszúságban ház-házat ér, itt- ott, egy-egy tizes között jelentéktelen megszakítással. Uz Bence, a székely mult nagy „jövendőmondója“ erre a helyre nagy-nagy eseményeket tett. Szájhagyomány szerint itt olyan „csetepaté“ leşs egyszer, hogy: „a vér a csákót felveszi . . .“ Hogy mikor és hogy lesz — ki tudná azt megmondani? Ilyen hires ez a hely a hagyomány szerint. Másképpen azonban inkább hirhedt. A megszállás éveiben Alcsik akkori, magát teljhatalmú basának képzelő prim- prétora hány, meg hány székelyt agyait el tulajdon két kezével ... A nagy hegyek alatt kemény munkával és példamutató becsülettel élő, keménykötésü székelyek izmai halálthozó ijj-ként feszültek, de parancsolt, csititott a józan ész s nyomában elsimultak, elcsendesedtek a vizek . . . Az akkori közigazgatás nyomai azonban még itt mindég látszanak — az utón. Gidrek és gödrök \^íltogatják egymást. A helyzetet még jobban kiélezi a mezőn elhúzódó villamos távvezeték. Sohasem hitte ez a vidék hogy villanyvilágítása, villanyereje lesz. Az ábrándnak is merész elképzelés a felszabadulás harmadik esztendejében valóság lett. A fejlődés egyik nagy alappillére kiépült . . . De azt sem hitte ez a táj, hogy valamikor pontosan kidolgozott mérnöki tervek alapján, korszerű gőzhengerekkel utat csinálnak Csikszentgyörgy és Csikmenaság felé. Már nincs lehetetlenség. Az akó- kaputól megkezdve végig, az ut két oldalán végeláthatatlan kőrakás halmok emelkednek. Alapot raknak a vízmosás veszélyeztette útnak . . . Fennebb már, a falvak közelében füstölnek, zakatolnak a gőzhengerek. Ott már teljes erővel áll a munka. Mire a hó leesik, a közlekedés terén is egészen más világ lesz itt. Uz Bence „ennekelőtte“ nem hiába beszélt csodákról, mert ezek igazán csodálatos, szinte felfoghatatlan dolgok. A gondolkozó lelkét mélységes öröm tölti el: a Székelyföld hagyománydus községei kapcsolódnak erőteljesebben az életbe . . . Széna és kévehordó szekerekkel találkozunk Csikszentgyörgy főútvonalán. Keményen áll itt a munka a maga ősi módján. Minden talpalatnyi helyet megműveltek ezek a falvak, minden szál füvet és gabonát betakarítanak. A szembejövő szekereket hajtó férfiak, nők és gyermekek illemtudóan köszönnek. Magyar testvérnek néznek itt mindenkit és igy fop'adiák . . . A hidakat, az átereszeket is újra építették. így aztán a lehető leggyorsabb ütemben halad a mvika. A csimenasági részen már be is fejeződött. A tehenek nem hitték volna, hogy ilyen „naccságák“ lesznek — Sohasem tudjuk elfelejteni, hogy reánk is gondoltak — hangoztatja az egyik gazda. — Jgaz, mi is kivettük a magunk részét. Rengeteg követ hord,tunk ki, csak úgy „kalákába“. De az eredmény is látszik. 1940 előtt es furt hordatták velünk az akkori „urak“ a követ ide s más utakra. A jóságos Úristen tudná megmondani, hogy hová tették, mert utunk a nem vót. Pedig követés hord- tunk, adótes fizettünk. Ezek a tehenek sem hitték soha, hogy ilyen „naceságák“ lesznek, hogy ejen utón sétálnak. Csá Virág, hajsz Bimbó! — most könnyen vihe- titek a szekeret . . . Viszikis. Csikmenaság plébánosánál, Bakó Gábornál vagyunk. Édesapja, sőt a nagyapja is itt, ebben az ősiségét nagyszerűen őrző községben tanítottak, nevelték a népet. A mult hagyományainak nagy kötelezettségeit vette át Bakó Gábor, amikor a megszállás utolsó, de egyben legnehezebb esztendőiben szülőfaluja lelki irányitását vállalta. Örömmel és szeretettel fogadta a nép s a plébános megmutatta: méltó a bizalomra és szeretetre. Az ősi templomnak — Csikmegye, sőt Erdély egyik legrégibb templomának — megváltozott a környéke. A templom északi bejárata előtt emlékművet emeltek a hősöknek és országzászlót állitottak. Az emlékművet a megszájlás utolsó esztendejében Szerváciusz Jenő szobrászművész faragta egyetlen hatalmas sziklatömbből. A plébánia udvara és kertje tökéletesen átalakult. A nagyszerűen rendbehozott. hatalmas négyszögben épült házat virágerdő övezi. A szebbnél-szebb virágágyások és veteményes táblák nagy figyelmei érdemelnek. Csikmenaság plébáMikuska ur, a természetrajz tanára végiglépdelt a folyosón. Olyan kicsi és pólyán sovány volt, hogy azt is mondhatnánk: végigvitte az árnyékát. Nesz nélkül járt. A nebulók csak akkor vették észre, amikor végig- simitott merev ujjaival a nullásgéppel nyírott fejeken. Ilyenkor a delikvens ijedtében na-1 gyot ugrott, csak azután csapta össze a bokáját tisztelgésre. Mikuska tanár ur döcögve nevetett és sohasem vette észre azokat a fintorokat, amiket a nagyreményű csemeték a háta mögött vágtak. Mikuska tanár ur életében csak ezeknek a kerekre nyírt fejeknek a melege jelentett melegséget. Rossz nyelvek beszélik, hogy valaha házasodni is akart. Abban az időben a mohákkal foglalkozott behatóan. Ez nem lett volna baj, ha az ifjú hölgy, aki felé Mikuska tanár ur leplezett vágyai szálltak, csak némileg is érdeklődött volna a mohák iránt. De a szép Pelsőczy kisasszonyt a kisváros flórájából csak a virág-* kereskedések aranyszállal átkötött virágos növényei tudták elbájolni. Mikor aztán Mikuska tanár ur egy szép reggelen egész kosár különleges mohával ajándékozta meg, hama-- rcsan vissza is kapta a kosarat — moha nélkül ugyan —, de azzal a félreérthetetlen megjegyzéssel, hogy a kisasszony nem akar begyepesedni. Mikuska tanár ur azóta is hü maradt a mohákhoz, de elfordult a házasság hivságos gondolatától és a nőktől. Mostanában a tanár ur mindig fázott. Kékeres, sovány keze nyirkos lett és szivighatóan hideg. Most is, az utolsó tanítási napon, amikor a tantermek ajtaját kétsarokra kitárták, Mikuska tanár ur lódén gallérban didergett végig a boltíves folyosókon. Arra gondolt, hogy ma utoljára tanít. Ezek a másodikos lurkók nem is sejtik, amit Mikuska tanár ur már tud: jövőre nyugdíjba megy. Nincsenek többé meleg koponyák, amiken öreg kezét melengesse, incselkedő kópék, akik meg- meghuzzák titokban öreg lódenkabátját. (Ók azt hiszik, hogy titokban, mert nem látják azt a ravasz mosolyt, ami ilyenkor át fénylik Mikuska tanár ur arcán.) A tanár ur megállt a második osztály ajtaja előtt. Dennt még óraelőtti üvöltő jókedv uralkodott. A katedra mellé már beké- szitették a szertári megbízottak az ember csontvázát és most a köré gyűlt a srácok hada. Amikor ehőizbem hozták be az üvegesszemű, csontkezű embert, szokatlan csendben és csak messziről merte nézegetni a pillanatnyilag megdöbbent had. De már megbarátkozott vele az osztály, mint Aesopus békái a _ Jupitertől királynak küldött fatönkkel. E pillanatban a szőke, pirosképü Faragó Dani a csontváz mögé állva a halálfő mellé nyomta nevető képét. A nagy ablakon beké- véző fény pajkosan csillogott a kölyök ka- lászszmü haján. Kiss és Babos, a két haszontalan, jobbról-balról barátságosan karonfog- ta a mereven vigyorgó pajtást, Veress Pista, az örökké evő, lekváros kenyérrel kinálgatta a furcsa vendéget, Miskei meg éppen uj diák- sapkáját Megette az ingadozva bólogató váz fénylő koponyájára. Ötön-batan kánkánt táncoltak körülötte, Jónás pedig a nagy tornász fülsiketítőén ordította: .■ftsy.-M* — Adjuk rá a tornainget! Adjuk rá! % Mikuska tanár ur egy pillanatra meghökkent, azután csendesen elfordult. Az arca elmerült a folyosó homályában. Állt lehajtott fejjel és magábamélyedve. A szemfüles hetes eközben kézzel-lábbal mutogatva fújta az alarmot a bömbölő hadnak. Amikor Mikuska tanár ur végre belépett, már csak az enyhén szállongó por és a csontváz játékosan ingó két keze árulkodott arról, hogy a szemléltetés e fontos tárgyát néminemű inzultus érte. Mikuska tanár ur amíg az osztálykönyvet beírta, már hallotta, hogy az első padokban megindult a mozgolódás. Tudta, mit jelent. • — Jöhettek -— mondta csendesen és türelmes szívvel várta, amíg a kópék ftagy gaudiummal kihordják a tegnap gyűjtött giz- gazt, tudákos képpel kérdezősködve azok genusa és latin elnevezése iránt. Mindig engedett nekik erre az órakurtitó tréfára néhány percet, ilyenkor arra a tanítványára gondolt, aki ezzel a huncutsággal kezdte es ma a növénytan egyetemi tanára. Ma szokatlanul sok volt a paraj, lósóska s miegyéb. Az utolsó órát akarták a nagyreményű botanikusok megrövidíteni. De Mikuska tanár ur hamarosan végzett velük. Egy-egy barack, vállverés esett csak, aztán ki-ki mehetett a helyére, mert ma Mikuska tanár ur az emberi csontvázról akart magyarázni. Az emberi csontvázról, erről a csodálatos építményről, a legszebb palotáról, amiben a lélek lakik. A fiúcskák el nyíló szájjal figyeltek, majd tenyerűket a fény felé nyújtogatva nézték a kezük piros husa megett a sötét árnyékot: a kezük csontvázát. Tóth Sanyi megkérdezte• — Tanár ur kérem, miért szuvasodik rrjfg a csont a földben. Ez meg itt milyen szép fényes, fehér.. . Mikuska tanár ur elmagyarázta, hogy a földben nincs fény, a nap kedves melege nem járja át a sötét, nedves mélységet. A csontváz preparálásáról is beszélt. Holló Miska elképedve állt fel: — Tanár ur kérem, hát ez igazi ember? Ez nem müember? Mikuska tanár ur most már azt is elmesélte, hogy ez a csontváz milyen korú ember lehetett, honnan tudjuk azt megállapítani és mennyi idős lehet a csont. Csengetéskor még mindig akadt, aki kérdezni szeretett volna. De Jónás, az előtornász ekkor a tanár ur hátamegett felmutatta a naZy football labdát, erre megindult az áradat az udvar felé. Mikuska tanár ur árnyéka nemsokára az előcsarnok lépcsőjére vetődött, azután végig- imbolygott a csendes Iskola-utcán, ahol éppen az akácok virága hullott. Mikuska ur az orvoshoz igyekezett. Még állt egy kicsit a langyos verő fényen, mielőtt benyitott a vas- rácsos kapun. Á kezét maga elé nyújtotta ő is és nezte az áttetsző, sápadt hús megett a csont sötét vázát. Egy óra múlva, amikor Mikuska tanár ur kijött, már tudta, hogy meg kell halnia. Valami van a szervezetében, valami szörnyű ellenség, ami elpusztítja az életet. Orvosbarátja most közölte vele a szövettani vizsgálat eredményét. Operálni? Már késő és felesleges. Mikuska tanár ur nézte a szállongó .fehér szirmokat, a kisvárosi házak fényes és derűs üvegszemeit, a vén templom megvedlett tornyát. Milyen nyugodt minden! Kis diákok törtettek el mellett jobbra-balra, vígan lábúivá könyvestáskájukat. Szórakozottan simított végig egy-egy fejen, de a szeme mesz- szenézett. Sohasem nézett még a tanár ur két, rövidlátó szemével ilyen messze. Akkor este Mikuska tanár ur végrendeletet irt: ,,Testemet hagyom a földnek, lelkemet az Istennek*’. Elgondolkozott. A Faragó gyerek nevető, piros arcára gondolt, a csontvázat ölelgető meleg gyermekkarokra, az eljövendő sok-sok másodikos lurkóra, a gyermekkezek végtelen sorára, örök melegére, az iskola illatára, a fiatal torkokból feltörő kacagásra és akkor erélyes kézzel áthúzva azt, amit eddig irt, határozott vonásokkal rótta végakaratát: „Testem vázát hagyom a tisza- kállói. gimnáziumnak kísérleti célból, a mindenkori második osztály természetrajzi szemléltetése számára" %
