Ellenzék, 1943. szeptember (64. évfolyam, 197-221. szám)
1943-09-04 / 200. szám
4 CLLENZfiK 1 9 4 3 szeptember l. MEGKOSZORÚZTAK A REPÜLöHAlalt halt karolyi gyula grop SÍRJÁT. Budapestről jelentik: Lmbcr 'i.tudor orszóggyül-éii képviselő, a Hotthy -'Jik- lós Nem/éti Repülő Alap elnöke és vit'-z Háry László ny, á. vezérőrnagy, a Magyar Aero Szövetség elnöke csütörtökön tnegk )$/.o- ruzt.ik Károlyi Gyula grófnak, i Magyae Aero Szövetség volt elnökének kendered sírját. Mint ismeretes. Károlyi Gyula gróf egy evvel ezelőtt halt repülőhalált. “tanári KINEVEZÉSEK KOLOZSVÁRT. A válla'-- és közoktatásügyi miniszter Dávid Zsigmondné és Asztalos Vilma kolozsvári állami gimnáziumi, illetve lcányginma- ziumi helyettes tanárokat az. állami gimnáziumi tanárok létszámában tanárokka kinevezte. (MTI.) DESI TÖRVÉNYSZÉKI HÍREK. Désről jelentik: Kohl Herman rettegi malomtulajdonos, a csalás és sikkasztás vádjával börtönben ülő Pálífv József volt tűzifa nagykereskedőtől annak idején faszenet vásárolt, aminek ellenében olajat és más hasonló forgalomból kitiltott terméket adott át. A dési törvényszék Kohlt 600 pengő pénzbüntetésre Ítélte. Az Ítélet jogerős. — Muresán János, Torna Péter, Ilies György, Sóvágó Károly és még 10 falusi ember, akik egyik szamosmenti fakitermelő vállalatnál dolgoztak, engedély nélkül elhagyták munkahelyüket, habár a honvédelmi törvény rendelkezései alatt állottak. A törvényszék 1—1 hónapi fogházra Ítélte a vádlottakat. — Torna János és Pruneán András szamosmenti gazdálkodók tiltott módon átlépték a határt, Romániába szöktek, ahonnan nemsokára ismét visszajöttek. A törvényszék mindkettőjüket 1—1 hónapi fogházra ítélte. — Kremenes Györgyné szolnok-dobokai parasztasszony szomszédasszonyától leoedő- ket és más háztartási tárgyakat lopott. A kir. törvényszék 3 hónapi fogházra Ítélte, ; az ítéletet azonban a vádlott terhes álla- j potára való tekintettel felfüggesztette. — j Friedmann Sándor zsidó munkaszolgálatos és Mózes Márton nevű szamosuivári társa nem ielentkeztek az ellenőrzések során. A törvényszék 200—200 pengő pénzbüntetésre ítélte őket. KI SZERZŐDTETHETŐ EOGTECHV- | NIKUSNAK? Jogszabályaink szerint jelen- j leg a fogműves iparban tanoncul csak olyan J egyén szerződtethető, aki igazolja, hogy va- J lamely középiskola, vagy polgári iskola négy osztályát sikerrel letette. Elemi iskolai vég- | zettséggel a fogműves iparban ezidőszerint Ianonc nem szerződtethető. Magyar kívánság hangverseny az Egyetem - Mozgóban Szeleezky Z., Fényes Alice, Sárdy János, Jávor Pál, Kiss Manyi, Laiabár K., Bordy Bella, Tompa Pufi, Barabás Sári, Kelly Anna, Pécsi öreg diákok, RAJKÓ zenekar. H Konferá’: Legenyei J. Akik már nem tudnak jó helyhez ütni a 4, 6, vagy 8 órás előadásokhoz, igyekezzenek jegyet váltani a vasárnap d. u. fél 3-kor kezdődő előadáshoz. Vasárnap délután fél 3 órakor is: Kívánság hangverseny. TŰZHARCOS TÖRZSSZAZAD! F. hó 12-én a s/ekelj udvárhelyi zászlóavalási ünnepségen íészt\ emivi óhajtó bajtársak öss/eiiás végett a főcsoport Majális-utcai irodájában jelentkezzenek. A vonaton való utazás díjtalan. Vezetőség. « SZEPTEMBER 6 TŐI.. KEZDöDőLEG TŐZSDÉK \DJaK KI A TÜZELŐANYAG \ Al 1ÖJKGYEK1 T. Az 1943. évre szóló utolsó évnrgyodi élelmiszer jegyek szétosztás) munkálataira való tekintettel a közellátási kerületi kirendeltségek a tüzelőanyag váltóje- gvek kiosztását nem eszközölhetik. Ezért a tüzelőanyag váltójegyeket 1943 szeptember 6-ról kezdődőleg a tőzsdék bocsátják ki a fogyas/tóközönseg számára. Szükségtelen tehát ezért tüzelőanyag váltójegytk kiadása végett a kerülethez lordului, mert azok az il\en irányú kéréseket nem teljesíthetik. ELALUDT A SÍNEKEN EGY KISLÁNY — HALÁLRA GAZOLTA A VONAT. Nyíregyházáról jelentik: Nyíregyháza közelében Kazar Jolán ötéves gyermek a síneken játszott és közben elaludt. Nem hallotta meg a vonat dübörgését és a kerekek karját tőből levágták. Min* a nyíregyházi mentők megérkeztek, a gyermek meghalt. A halálos gázolás ügyében megindult a vizsgálat. Tomboló »Iker Jegyében fut a* Árpád IVIozgóbun DAMKI.IiK UAItlUKUX legújabb slbgerfilmje: Az első randevú. Vasárnap délelolt fél 12 óralor MA I INK olcsó helyér >kka'. HIRDETMÉNY. A Kolozsvári Villamos Müveit R. T. értesíti i. t. áramfogyasztó közönségét, hogy halaszthatatlan hálózati munkálatai miatt f. hó j-én, vasárnap délelőtt 6 ói ától fel 1 1 óráig áramszünetet tart a Horthy Miklós ut, Erzsébct-ut, Pap-u., Apafi utca,, Kriz.i-u., Berek-u. és mellékutcáiban, továbbá a Csányi László és Korvin-téren és a kiágazó utcákban. Kolozsvár, 1943 szeptember 3. Kolozsvári Villamos Müvek R. É. FÖLDRENGÉS BULGÁRIÁBAN. Belg- rádból jelentik: A belgrádi földrengéstani intézet készülékei pénteken kora reggel, 4 óra 24 perckor erős közeli rengést jeleztek, amelynek fészke Beigrádtól délnyugatra mintegy 120 kilométerre volt. (MII.) Igsn élénk érdeklődés melleit ín dali meg a fíZÉP-ban az őszi politikai évad A Budapesti Értesitő jelenti: A MEP csütörtök esti pártnapján igen élénk volt az élet a párthelyiségben. A kormány tagjai közül megjelent báró Bánífy Dániel földművelésügyi miniszter, vitéz Lukács Béla miniszter, országos pártelnök, továbbá ott volt Tors Tibor, a képviselőház alelnöke. Az országgyűlési képviselők és felsőházi tagok sokáig maradtak együtt és megbeszélték az időszerű kérdéseket. A MÉP egyébként elşp értekezletét a jövő csütörtökön rendezi. Ezt megelőzően a párt vezetősége ülésezik. Üzleti könyvek, mindenféle nyomtatványok Borosnál,Deák F.-utca Hl. RENDELET AZ OLAJMAGVAK BESZOLGÁLTATÁSÁRÓL. A Budapesti Közlöny száma, ban jelent meg az ipafíigyi miniszter rendeleté az olajrtiagvak beszolgáltatásának, fel. dolgozásának és az ezekből előállított olajak előállításának szabályozásáról. A lendelet értelmében a belföldön termelt vadrepce- maget is az 111 070—1943. sz. rendeletben fel sorolt többi olajosmaghoz hasonlóan csak a Futura, illetve csak az a kereskedő vásárolhat akit az illetékes forgalmi központ az előbbi rendelet alapján olajos magvak vásárlására felpogosit. A rendelet kötelezi a termelőt, hogy az 1943_ban termelt olajos magvakat, a lenmag, rostlenmag és a napraforgómag, kendermag, repce, szójabab, tökmag, ricinusmag, olajözönmag, dohánymag, vadrepcemag készletüket a rendeletben megszabott mennyiség kivételével a vásárlásra jogosult kereskedőknek beszolgáltassák- A felsorolt clajosmagvak közül a tökmag, a do. hánymag és a vadrepcemag készleteket a jövő évi április hó 15_ig, a többi olajosmagvakat p dig folyó évi november hó 30-ik kell kivitelre felajánlani. A felajánlási kötelezettség alól mentes a teimelő házi szükséglete fedezésére, a termelő saját és a háztartásában élő általa eltartott minden egyes személy után fejenként 50 kiló napraforgómag, vagy ehelyett 40 kiló tökmag. A jövő évi vetés, szükséglet címén katasztrális holdanként 60 kiló lenmag, 80 kiló lenrostmag, 80 kiló napraforgómag, 50 kiló szójabab, illetve 30 kiló tökmag mentesül a felajánlás alól. A beszól. gáltatási kötelezettség arra is vonatkozik, aki haszonbérben, részesként, vagy munkabér, ként kap olajosmagvakat. SÚLYOSAN ELÍTÉLTÉK AZ ERŐSZAKOS VASGYIJTÖKET DÉS, szeptember 4. Torockai József és Rebb Károly gödöllői lakosok, kijelölt vas- és fémhulladékgyüjtők szamosujvári gyűjtésűk alkalmával az ottani Szénig György lakatos cégtől, elvittek egy olajprést és különböző hengereket, amik a műhelyben javitás alatt állottak és egy gazdálkodó tulajdonát képezték. Arra hivatkoztak, hogy a törvény jogot ad nekik arra, hogy a kérdéses tárgyakat elvigyék. Nem törődtek a lakatos tiltakozásával és az olajprést a hengerekkel elszállították. A dési ügyészség lopás vádját emelte a két gödöllői lakos ellen. Az ügyben a törvényszék most tartott tárgyalást és a két vádlottat bűnösnek jelentve ki,’lopás vétségében Torockait 9 hónapi börtönre és 5000 pengő pénzbüntetésre, Rebb Károlyt pedig 7 havi börtönre és 1000 pengő pénzbüntetésre Ítélte. ÖSSZEÜTKÖZÖTT A TAURUS EXPRESS. Isztanbulból jelentik: Most vált ismeretessé, hogy a mult hét csütörtökén a Taurus express sziriai területen összeütközött egy ellenvonattal, amely Bagdadból futott ki. Két utas életét vesztette, 25 pedig részben igen súlyosan megsebesült. A sebesülteket az aleppoi kórházba szállították be. A szerencsétlenség oka hibás váltókezelés volt. Repülőgéppel a malária kórokozói ellen A szakfolyóiratok most közlik azokat a képsorozatokat, amelyek bebizonyítják, hogy az úgynevezett forró égövi betegségek kórházának vezetősége és a i'ele kapcsolatos katonaorvosi intézmények újabb maláriaellenes küzdő eljárásokat fedeztek fel. Az uj eljárásokat a németek a kubáni arcvonalszakaszon már ki is próbálták és a repülőgépekről széthintett kóranyag elterjedése nyomán a malária teljesen megszűnt a behintett területeken. SZERB FÖLDMŰVESEK A VINNTCAI TÖMEGSÍRNÁL. Vinnícából jelentik: A német kormány meghívására 20 szerb földművesből és munkásból álló küldöttség látogatott el Vinnicába, a szovjctgyilkosságok színhelyére. Megnézték az ásatások eredményét, majd megtekintették a várost és intézményeit és meggyőződtek a szovjet és a nemet közigazgatás közötti különbségről. (MTI.) Szőrmét, bundát, bizalommal Krecza Béla szticsmesternél, Mátyás király-tér 11. Udvarban * A TECHNIKA VÍVMÁNYAIRÓL hall minduntalan az ember, de ezzel párhuzamosan növekszik a balesetek száma is. Legyen óvatos! Figyelmeztetik uton-utfélen, — Kössön balesetbiztosítást, tanácsolja az 1857-ben alapított legrégibb Első Magyar Általános Biztositó Társaság, melynek helybeli: Egyeli m-utca i. sz. alatti főügynökségéhez bizalommal fordulhat tanácsért. A kolozsvári kir. járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság. 13530—1943 tk. szám. ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. Gáspár ^ István végrehajtatnak Turdean Makariáné szül. Ráron Mária Magdolna végrehajtást szenvedő ellen indított végrehajtási ügyében a telekkönyvi hatósága végrehajtási árverést 500 P. tőkekövetelés és járulékai behajtása végett a Fejérd községben fekvő 1170. tjkvben felvett s az A. i, 2 és 4. sorszám, 1811/1. hrsz. rét a Nyerges dűlőben 220 négyszögöl 1812/1. hrsz. szántó a Nyerges dűlőben 1 hold, 341 négyszögöl és 2409/1/1/b. hrsz. szántó u. ott. 460 négyszögöl terjedelmű és a B. 1. sorsz. szerint Turdeán Makariáné szül. Ráron Mária Magdolna nevén álló ingatlan 1250 P- kikiáltási árban, a C. 1. és C. 15. sorsz. alatt Ráró Anna férj. Zsukán Viiánné és özv. Ra- ró Vazulné sz Anka Flóra javára bekebelezett haszonélvezeti joguk fenntartásával elrendelte. Az árverést 1943. évi szeptember hó 2-3- napján délelőtt 10 órakor Fejerd községházánál fogják megtartani. Az árverésre kerülő ingatlan a kikiáltási ár kétharmadánál alacsonyabb áron nem adható el. Bánatpénz a kikiáltási ár xo százaléka, amelyet a magasabb Ígéret ugyanannyi százalékára kell kiegészíteni. Kolozsvár, 1943. évi VI. hó 16. napján. Dr. Tóth Döme sk. kir. járásbiró A MILÁNÓI SCALA NÉZŐTERÉRE MÁ t NEM ESIK BE AZ ESŐ . . . A milánói Scala főintendánsa intézkedésére már szorgalmasan javilját: a legutóbbi bombat támadás miatt nagy károkat szenvedett világhírű színház épületét. Egy bomba telitalálat követ- kertében teljesen szétrombulódott a színház nézőtere. A nézőtér felé most ideiglenes tetőt húztak, hogy legalább az eső ne folytassa tovább a kártételt a színházban. Mire elkövetkezik a tél, részben már isméi, épen áll majd a színház. Soha annyian helyelőjegyzéseket és bérleteket nem váltottak a Sca- lába. — Egy valamirevaló jégeső esetén bizony a nézőközönség védtelenül állna az elemek tombolásával szemben. Úgy számítják, hogy másfél esztendő múlva a színház megint a régi fényében és teljes üzemével munkába állhat. ÉPÜLNEK A SZÉKELYFÖLDI VILLA- MOSVEZETÉKEK. A Székelyföld villamosításával kapcsolatban megkezdődött a Székelyudvarhely—Csíkszeredái 35 kilométer hosszú magasfeszültségű távvezeték ép tése. A közeljövőben megkezdődik a székelyudvarhely —marosvásárhelyi 70 kilométer hosszúságú távvezeték építése is. Ezek â vezetékek egy- részét képezik a négy székely vármegye villamos energiaellátására szükséges vezetékeknek. és veszélytelen házakkal irt D E Â K mérnök Kolozsvár, Hitier-tér 1. Félemelet. Telefon: 27-00. SZÉNELLÁTÁSRA BERENDEZKEDETT ÜZEMEK, VÁLLALATOK FIGYELMÉBE. Kolozsvár város közellátási hivatala korlátolt mennyiségű szurdoki szenet bocsát az igénylők rendelkezésére. Az igénylések előjegyzése végett ezutor. Ken lel a közellátási hivatal a szénellátásra berendezkedett vállalatok, üzemek, műhelyek, központi fütéses épületek tulajdonosait, stb. arra, hogyr igényléseiket 36—60 távbeszelő szám alatt saját távbeszélő számuk bemondásával szeptember 4-ig bejelentsék. A magánháztartások számára szenet igényelni szükségtelen, mert a tüzelőanyagkiskereskedőknél korlátozás nélkül és ellátási lapba való beírás nélkül rendelkezésre áll. SZTRÁJKOLTÁK A NAGYVÁRADI ELMEBETEGEK. Nagyváradról jelentik: Néhány napon keresztül fennakadás volt Nagyváradon a dohány ellátásban. Az elmegyógyintézetben is megérezték a dohányhiányt az ápoltak, akik azonnal beszüntették a házimunkát és kijelentették, hogy nem bolondok addig dolgozni, amig dohányt nem kapnak. Az elmegyógyintézet igazgatója átírt a dohányjávedékhez, ahonnan dohányt, illetve cigarettát utaltak át az elmegyógyintézetnek. A nagyváradi bolondok dolgoznak már. HALÁLRA ÍTÉLTÉK A BETÖRŐ CIGÁNYT. Gyuláról jelentik: Karácsonyi Béla 22 éves mezőberényi ü-stfoltozó cigány két fiatalkorú tái'sával éjszaka Kondoroson betört Zorkóczi Gábor tanitó lakásába és onnan 2500 pengő értékű ruhaneműt lopott el. A csendőrök rövid nyomozás után elfogták őket. Miután tettüket elsötétités alatt követték el, rögtön- itélő bíróság elé kerültek. A gyulai törvényszék rögtönitélő tanácsa Karácsonyi Bélát kötél általi halálra ítélte, mig a fiatalkorúak 6—6 évi fogházbüntetést kaptak. A vádlott és védője kegyelemért folyamodott. A rögtönitélő tanács ezután kegyelmi tanáccsá alakult át, melynek döntése titkos. ÜZLETI könyveket és könyvelési papírokat legolcsóbban az „EK®»» zék“ könyvesboltban vásárolhat. Se» iozsvár, Mátyás király-tór 1 Tateíoa 11—99. uj BÉLYEG ÜZLETI! Világvárosi választék. Szolid árak. Albumok, bélyegkellékek raktáron. HERCZEG ERNŐN É bélyegkereskedő,Dávid Ferenc-u.12. Vétel! Eladás! Csere! Telefon 10—69.