Ellenzék, 1943. augusztus (64. évfolyam, 172-196. szám)

1943-08-14 / 183. szám

6 ELLENZÉK 1943 ao onKztai 14. iCH KITEKINTÉS A VILÁGBA írja: H ESZ KE BÉLA IU SINK\ON RKGftNY MACiYAKUE Eddig két Sn/jeuou-rrgém t ismert magyar {ordításban a/ olvasó. Most jelem meg a har­madik Simenon mű magyarul s elöljáróban megjegyezzük. hogy ez a legigenyesebb köm ve a mai tranda irodalom kétségtelenül legérde­kesebb Írójának. Meglepő és érdekes az a fo­gadtatás, amelyben a magtár olvasóközönség ezt a regén veit „futószalagon'* gyártó francia írót részesítette. Szőkébb hazájában, az „édes Franciahonban*' páratlanul népszerűek a rege­ntei, de korántsem olyan becsültek, olyan „irodalminak'* nyilvánítottak, mint nálunk. A koturnusban járó s igényes, komoly francia kritika „littérature altmentaire“-nek, „közlo­gt asztási" irodalomnak nevezte Simenon köny­veit. Nálunk viszont egyik előkelő kiadónk, a nagy müveknek kijáró, kifogástalan fordí­tásban helyezi a magtar olvasó asztalára S;- menon vaskos kötetét, a „Le testamtnt I)onu- dicu%í-1, melv „A/. örökös címmel most jelent meg s csak növelni fogja a Simenont olvasók népes magyar táborát. Amikor jelentkezése után egy évre már ti­zedik könyve hagyta el a sajtót, lelkesedő francia kritikusok Balzac nevét kezdték emle­getni vele kapcsolatban. A negyvenes évek kü­szöbén már háromszáznvolcadik könyvénél tartott. Az irodalmi termés mennyiségében te­hát túlszárnyalta Balzacot. s menthetetlenül kiérdemelte a „regény-gyáros’4 jelzőt. Beval­lása szerint két hét alatt könnyen megír egy regényt. Detektiv-historiákkal kezdte. Valami olyas­félét irt, amelyet nálunk bürokratikus módon akarnak kisajtolni Íróinktól. Nevezzük nevén a gyermeket: Simenon „nemes-ponyvát“ irt. Századik detektivregénvén már túl volt. ami­kor belátta, hogy ezen az utón nem jut el a komolyabb elismerésig. Mázsás súlyú kéziratcsomóval indult a hal­hatatlanság felé. Útközben látta meg s még elég korán, hogy a halhatatlanság dolgában nem a mennyiség, hanem a minőség számit s igy kezdett kevesebbet, de jobbat, igényeseb­bet imi. Ebből a „nunőségi“-korszakból való a most megjelent regénye is, mely valóban megérdemli az elismerésr. „Az örökös“ dmü uj Simenon-regény na­gyobb igényű alkotás. Családregény, a műfaj valamennyi kellékével. Szélesen folyó epikája, részletező előadásmódja, aprólékosan bonyolí­tott és vezetett meséje, különleges légkört, sajá­tos atmoszférát teremtő leírásai valóban igé­nyes epikává avatja a könyvet. A Donadieu- család kallódása, tragikus széthullása, tagjai­nak szomorú, mélységesen emberi tragédiája, egy nagypolgári kis entitás hanyatlása igen szépen, művészi szerkezet keretében játszódik le előttünk. Ez a könyve már meggyőzte a francia kritikusokat is, hogy bár Simenon nem egy második Balzac, de kétségtelenül hivatott krónikása annak a világnak, mely felett már régóta üvölt az elmúlás szele. A PARTRASZÁLLÓ HADERŐ NAGYSÁGA JÖVŐJÉRŐL mái. Roosevelt a háború utáni Euró­pa ujjáiszervezésére egy úgynevezett Ecliman bizol'tsagot alakitiot.t. Ku­link a bizottságnak a legtöbb gond­ja a járványok leküzdése lesz, meri akkor az amerikaiak egy kifosztott, kiéhezett es a betegségek mart a lé­kénél tett Európában fogják találni magukat“. Így beszél egv nem had­viselő éti lám szócsöve az európai jö­vőről. A MÁSODIK TRANSSZIKÉK! A( VONAL Erich U addecke érdekes adatokat közöl a „W est) alische Lande s zeit un g‘*-ban a második transsibéniai vasútvonalról, melyet újabban m.nd a német, mind angolszász részről több­ször emlegetnek. Waddecke szerint ez a má­sodik vonat párhuzamosan haladhat az. i8yi- megkezdett és íj év alatt épített első trans- s/.hériai vasútvonallal, melynek hadászati je­lentősége igen nagy. A mult század utolsó év­tizedében megkezdett 6ooo kilométeres vasút­vonal építését azért tudták aránylag rövid idő alatt végbevmui, mert egyszerre több helyen fogtak az építéshez. A német szakíró szerint a második vonal építését tiz cv alatt elvégez­hették. Arroi viszont nem nyilatkozik, hogy valóban megvan-e ez a vasút, vagy nincs. HABOKÉ ÉS BKKE Általános emberi tünet, hogy há­ború alatt egy bioznyos időn túl mindenki beleszövi a beszélgetésébe a következő mondatot: „Majd a há­ború végén... ezt, vagy azt teszem, igy, meg úgy cselekszem“. Egy francia újságíró, Raoul Folle- reau nem tartozik a tervezget ők kö­zé. mert ő kész javaslattal állott a világ közvéleménye elé. A derék francia azt javasolta, hogy a háború végén a hadviselő felek elvben foly­tassák még egy napig a hábonnit, mégpedig úgy, hogy az egy napra eső hatalmas hadikiadást egy nem­zetközi bizottság rendelkezésére bo- csájtják- Ebből a tetemes összegből kell aztán megszervezni a békét. Az összeg nagysága felöl nem ag­gódunk. hiszen a legújabb kimutatá­sok szerint egy perc a mai háboru- bajn annyi pénzt emészt fel, amellyel egy kisebb állam egész évi kultusz­tárcájának kiadásául fedezni lehet­ne. Más kérdés azonban, hogy kötél­nek állnak e a hadviselő fele!', ebben a szép és végeredményben megvaló­sítható tervnek a végrehajtására? A történelem azt bizonyítja, bogy ed­iting a békekötő felek csak „kötéssel“, de szervezéssel nem bajlódtak. Te­gyük hát. a francia kolléga ötletét a „haborús kuriózumok“ múzeumába. Ott látható Idaho „l-kópiája", Hob­bes „Keviathan“-ja, Morus elgondo­lása s Kant béketerve, a szegény Hegel tervpzgetéseivei együtt... NYUGATI ŐRJÁRAT Aranygyümölcsös Kosály Aranygyümölcsös Kosály! Megjöttél sárgálló terheddel, koszorúsán állsz. Csak most voltál rügyező ág, csupaszfa reménykedő ígéret és már itt állsz megrakodva, királyi pompában, beteljesedve Ccasári győztesen — Kosály, kosály kerti LOUIS Gillct, a vildp.hiiü müvéezeftörténétiz, a francia akadémia tagja, meghalt Paridban 67 éves korában. A Ni MET AKADÉMIA hatalmas arányú eu_ rópai müvés/tőrténeti mii kiadását határozta el Az 50 kötetre tervezett munka, mely | „Enzyklopädie der bildende Künste Europas'* címmel fog megjelenni, felöleli Európa vala. mennyi számottevő művészeti értékéről, isko­lájáról, miV-mlékéről, múzeumáról Összegyűj­tött legfontosabb adatokat. A könyvsorozat szerkesztésével dr. Rudolf Hetsch.et bízták meg. MIKA WAKTART, a nálunk ír is­mert finn iró, regényt irt Paracel- susról. C.ime: „Paracelsus Bázelben“. A MÜNCHENI NEMZETI SZÍNHÁZBAN ezredszer került színre Kienzl világhírű ope­rája ,,A bib'iás ember". Az ekő előadá/s al­kalmával Kienzl a müncheni színház karmes­tere volt. ÖRNHLT TIGF.R'STEDT finn köl­tő és iró svédországi előadókóruí- ján erről a témáról beszélt: „Ahogy a ma költője az ui Európát látja.“ A SPANYOL KIR fYI AKADÉMIA meg­választó ta uj elnökét, Asin Palacies szemé­lyében. Palactes európai hirit keleti a«"olvész. Főleg az arat,’ nyelvvel foglalkozott sokat. UJ FRANCIA IRODALMI DU a’apitâsâl közli a párisi sajtó. A volt Calmann_Lévy ki­adó, jelenleg Edition Baizac, 100 000 frankos irodalmi dijat alapított1. A. BLAiSETTI, a hires olasz film­rendező, aki a „Yaskorona“ cimü ro­mantikus filmet is forgatta, jelenleg a „Három testőr“-t viszi filmre. RÖKK MARIKA uj filmjét most kezdték forgatni. Cime: „ÁJmaim asszonya". Rende­zője Rökk Marika férje, Georg Jacoby. Szí­nes film lesz.- / Kosályi kert! Látom nemesen csillogó ékköveid a /lombok közt. Látom függő brilliánsaid, az I aranykörtéket. Látom a pazar szilvafonatokat, mint gyöngyfüzéreket. Látom a nagy biralmákat és birskörtéket, Látom a kerten túl a távoli határt, a beért mezőket, a kéklő hegyoldalakalt az enyhe-zöld szőlődombokat. Látom a zizegő zabvetéseket, a zugó kukoricásokat és a keréKnagysagu napraforgókat a vetések szélén. A párisi színházak bevételi rekord­ját a Theatre dos Ambassadeurs tartja. A „La Parisienne“ cimü víg­játék eddig 5 millió frank „forgal­mat bonyolított“ le. Látom a learatott búzát, az aranyló tarlót, a keresztekkel megrakott földeket. Csak most volt minden zsendülő vetés% szárbaszökkenő hajtás, kicsi, támogatásra szoruló palánta. Hallóin a szél finom citeráját [zabfejeken. Látom az egész felöltözött, megáldott és gazdag határt. Csak az ember — csak én állok üresen e nagy gazdagság közepett. Csak én nem tudom, mit csináltam, mig a gyenge vetésből gazdag kalangyat az egy-szem kukoricából karvastagságu [csöt a finom virágból mézédes alma lett. A buza, amin áttapostam, többre volt ü [képes, a fa, melyet viharok ciháitok nagyobbat alkotott. (Engem milyen viharok téptek?!) A katángkóró az ut szélén, amelyen száz szekér, állat átalgázolt, lám. — kéken virít. Minden megalkotta a maga müvét Minden, A fü is, a fa is, a katángkóró is, a [palánta tet Csak az ember áll tétován üres kézzel. Csak az ember, a hires ember. Az ember* BART ALIS JANOS, A MŰVÉSZ DE LA VAKENDE novellája + Franciából fordította: HL ,»ZÁb' »iái, A A „Pariser Zeitung“ julius 15-i »zárna közli a part rászálló angol­szász haderő nagyságáról a követke­zőket: Az első partraszálló haderő körülbelül tiz angol—amerikai di­vízióra becsülhető. Ennek a tiz diví­ziónak a szállítása kétmillió tonna hajótér igénybevételét jelentette. A szállítóba.] ók megvédésére 140 hajót, ebből 6 nőmből ót és 4 repülőgép- anyahajót rendeltek ki a szicíliai vi­zekre. Az első adatközlés után, néhány nap múlva kialakult a partraszálló hadak támadási iránya is. A Mont­gomery vezetése alatt álló 8-ik brit hadsereg kelet felé támadt, a Patton vezérlete alatt partraszálló 5-ik had­sereg pedig nyugat felé irányította lámadását. Ami azóta, történt, azt aaponka figyelemmel kísérhettük. EGY LÁTOMÁS EURÓPA De La Varende gróf, a Goncourt- Akadémia ezévben választott uj tagja a mai francia novellairás egyik neves képviselője. Vidéken él, Noimandiában, Bcnnevilie_ben, ahol szép kastélya van. Ott írja az élete delén tűi járó elbeszélő legényeit, ^novelláit. Későn jelentkezett az irodalmi élet­ben, de annál hamarább a „beérkezet­tek" közé került. Ötvenéves korában je_ lenVatte meg első müvét, egy novel- lásköteiet (Pays d'Ouche), melyet a Vikingidijjal jutalmaztak lK'j6_ban. A következő évben jeient meg „Néz de Cuir" cimü regénye, amelyet a Francia Akadémia nagydijával jutalmaztak. Többi müveit: Le Centaure de Dieu, Les Manats du Roi, le Roi d’Ecosse, De La Varende különc iró. írásainak világa is furcsa, különös. Szeueti a sej­telmes meséket, a bonyolult lélektani eseteket, a megrendítő véletleneket. A „Tizek Akadémiájába" való beválasz­tásával a francia vidék egyik neveze­tes elbeszélő képviselője kapott helyet a francia tcrzsirodalom legtekintélye­sebb testületében. Jelen novellájának közlését Írójának akadémiai beválasz­tása tette időszerűvé. A Madridban megjelenő „MericTia- uo‘‘ című spanyol hetilap szószén n-t ezt írja Európa jövendőjéről: „Mi lesz, ha 1943-ban, vagy 1944-ben egy angol—amerikai haderő megveti a lábát Európában? Két hatalmasan felszerelt hadsereg fog akkor meg­ütközni egymással. A rombolások főleg az elfoglalt országokat fogják sújtani. Ezek romjain keresztül fog­nak Németország felé törni a „feil- szabaditók“. Roosevelt figyelmeztet­te az amerikaiakat, hogy a győzelem az utolsó túlélőé lesz. Az állítás szörnyű valósággá válik, Kevés eu­rópai fogja túlélni ezt a katakliz­Aprószemü, melegtekintetü ember volt. Gyermekes arcú. Húsz éves korában ka­masznak tűnt, mire ötven éves lesz, ak­kor is gyermetegség fog lerini róla. A nők szemében az ilyen férfi könnyű játékszer, de ő ezt nem vette sohasem észre. Különben is lehet-e szeretetnek ne­vezni mámoros elragadtatásait, amelyek néha elfogták őt? Az igazi szeretetet an­nak tartogatta, akit majd feleségül fog venni. Az ilyenfajta takarékoskodás pe­dig nem ritka dolog. Van valami polgá­rias ebben, de ugyanakkor emelkedett és józan életszemlélet jele is. Nagyon szerette a szépségeket. A fiatal lányokra és viruló nőkre úgy tekintett, mint nagy festőelődjeinek, mestereinek megelevenedett modelljeire. Greco és Tizian élő modelljeit vélte felfedezni az utcán. Csodálta a szőke Ve- ronese-figurákat, a kékszemü, bársonyos­bőrű Filippino Lippi-alakokat. Csak Ru­bens női alakjának mását nem lelte a megcsodált sétáló nők között. Látott azonban egy leányt azon a pá­rás tavaszon, 1914-ben. Az nem hasonlí­tott egyik álomideáljához sem. Szőke volt és magas termetű; tekintélyt sugárzó és tiszteletet ébresztő. Ez a lány egészen felzavarta eddigi szemlélődését. Valami furcsa érzés kerí­tette hatalmába. Álomként tűnt fel az éle­tében és éppen ez az álomszerüség volt az egyetlen emberi ebben a szép jelen­ségben. A lány mindennap ugyanabban az órá­ban lépett ki egy hallgatag palotából. Büszkén, fenséggel, magabiztosan sétált a közeli cukrászdába. Egy szép sárgaszö- rü agár kisérte mindennapos utján. A művész nap-nap után végigleste ezt a déli sétát. Távolról csodálta a lányt, akiről hosszas szemlélődés után megálla­pította, hogy olyan, mint egy Luini-kép. Egy nap azonban a lány nem lépett ki a palotából. Aznap volt az általános mozgósítás. járt az eszében. Elmosódtak a Botticellik, a Palma Vecchiok, a Fragonardok. Csak a Luini élt és hovatovább élénkebben rajzolódott eléje a párisi palotából kilé« pő üde jelenség képe. A Gondviselés pedig úgy akarta, hogy a lányt a fronton viszontlássa . . . A művészt is elindították a harctérre. Beosztották egy szilaj hősiességtől szított ember tömegbe, mely csakhamar beleszür­kült az állóháború szikkasztó unalmába. A művész beleolvadt a tömegbe. Szinte örvendett, hogy olyan helyre került, ahol az életet becsülik a legkevesebbre. Amugyis olyan áloméletet élt. ezért nem vette észre a körülötte valószinütlenül kegyetlenné vált életet és a sok mostoha- ságot. Tengődött a futóárkokban s néha ilye­neket gondolt: ,,A drezdai Athéné na­gyon karcsú és olyan nőietlen . . Egyszer csak előléptették. A Rue Verneuil-ben látott leányt azon­ban ez sem feledtette el. Sokai gondolt azokra a szép, ragyogó párisi reggelek­re, amikor a lányt leste. Mindenkit és mindent elfelejtett, csak a ..Luini-lánv“ Csapata egy hatalmas várkastély rom- tömege között állomásozott. Gyönyörű vár lehetett hajdanában e romtömeg, Most pedig az ellenséges ágyuk biztos célpontja. Lőtték is gyakorta. Már^ alig volt ép fala. Csak a kápolna volt sértet« len. És itt fedezett fel a művész valamit^ ami élete legszebb emlékévé vált. Egy vasárnap, szürkületben kúszott el a kápolnáig. Besompolygott a szentélybe. Az egyik oldalon hatalmas nyilas taton« gott. Egy ellenséges találat nyoma. Körülnézett. Félhomály terpeszkedett az elhagyott, hallgatag kápolnában. A tö­rött örökmécses olaja sötét foltot ha« gyott a töredezett kőkockákon. Bámészkodott, nézelődött, valami érdé« kését, valami különlegeset keresett az el­hagyott kápolnában. Rövid tájékozódás után egy kis imádkozófülkébe ért, mely­nek színes ablakából csak egy részt ha­gyott meg a könyörtelen bomba. Es ak« kor ... — előbb csak nyugtalanító bi­zonytalansággal — majd egész lényén él« uralkodó meglepődöttséggel és megható« dot-tsággal fedezett fel egy érintetlen, dí­szes olasz keretben egy gyönyörű re­neszánsz női fejet, egy remekművet . . « igen. ez valóban remekmű volt és a Rue Verneuil-beli leányt ábrázolta! ö volt! Kétségtelenül ö! Tiszta, nemes, határo­zott vonásai, emberhez nem méltó szép­sége, fodros haja, hosszú nyaka, ragyogó szőkesége . . . Igen, ez a Luini-lány volt! A művész odarohant a képhez. Meg­érintette. Meg akart győződni arról, hogy nem látomások kínozzák. Bizonyosságot akart . . . Aztán hirtelen megfordult, és mint aki csodálatos felfedezést tett, visz- szarohant a parancsnokához és lelken­dezve mesélte, hogy a romok között re­mekművet fedezeti íeL \rt: .ÎB •ft,

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents